A Sisyphos sziszifuszi módon indítja el az improvizációkra jelentősen építő zenei kavalkádot, de utána rengeteg módon bizonyít a banda. Nem szokványos, kísérletezős zenét rég élveztem ennyire. Az Immoto esetében az utolsó dalig igaz, hogy még nem hallottál mindent. A lemez hosszát viszont képtelen vagyok pozitívumként értékelni, mert ritka embert próbáló. Ugyanakkor azt sem tudnám megmondani, mit hagytam volna le róla...
Ha úgy vesszük, nem rossz prog metal/rock dalok ezek annak ellenére sem, hogy az elmúlt évtizedekben majd minden hangját játszották már egyéb előadók (ha bedobnám egy pár órás Neal Morse - Ayreon - Leprous egyveleg közepébe, fel sem tűnne). Egy kis kontraszt (a dalokon belül és között is), néhány fogós énekdallam és még akár meg is jegyzem... A Telemark legalább hozott némi hangulatot.
Hű, de erősen hangulatfüggő zene. Nekem kifejezetten tetszett, hogy kézzel foghatóbb, mint sok más drone próbálkozás, itt bizony akadnak kapaszkodók. A paleofüttyögésért pedig külön köszönet. Szerintem már maga a kifejezés is gazdagította a magyar nyelvet. Ennek a szörnynek fogok még esélyt adni, megfelelő hangerővel és környezetben, hátha megrezegteti a lelkem. Most ezek nem állnak rendelkezésemre (nem a lélekre gondolok:))
M.S.W. mester anyagai rendszerint szólóban jelennek meg, de igencsak kiveszi a részét az undergroundból és régóta radaron van ez miatt. Gondoltam már, hogy írok valamelyik Hell lemezről, ahol minden általa kedvelt stílus keveredik: black, drone, funeral doom, stoner doom, hagyományos doom...de lehet az MSW beelőzi a sorban. Most sem egyszerű eldönteni, hogy a Mizmor vagy pedig a Sunn O))) volt-e rá nagyobb hatással...
Változatos hangkavalkád, ami mögött lehet, hogy több dolog is húzódik, de messze nem olyan érdekes, hogy megismerésre ösztönözzön... Néha olyan érzésem volt, mintha egy LSD tripben ragadt Rammstein lemezt hallgatnék visszafelé játszva...
Köszönettel tartozom a lemeznek, mert eszembe juttatta, hogy rég hallottam jó anyagot ebben a stílusban. Elő is került a Demanufacture, úgyhogy végre metal is kerül a terítékre. Nem rossz egyébként ez a Kunstzone, de a jótól pont olyan messze áll.
Ha már punk, akkor inkább ez, mint a 8 másodperces, katéterfelhejezés közben rögzített foshalmok. Tipikus angol lazaság The Clash ízekkel, alternatív kísérletezésekkel, ötletes dalokkal. Nem fogott meg maradéktalanul minden tétel, de az album nagy része bőven szórakoztató. Látom, hogy bristoli bandáról van szó, ott meg aztán akadnak hivatkozási alapok:)
A dalokért felelős M-Kha művésznevű úriember Darkspace pólója bizakodásra adott okot, ami némileg be is igazolódott. A végeredmény ugyan javarészt sablonosnak mondható, mégis élvezetes és minőségi post/black egyveleg lett, ami az említett bandát ugyan nem közelíti meg, de szégyenkeznie így sem kell. Jobban áll ennek a produkciónak az agresszió, mint a merengés, nálam pl. a leginkább szélvészként tekerő L'instinct, L'infime vitte a prímet, de a záró tétel is érdekesre sikerült.
Nem az ő második hullámban érkező lemezeik jutnak először eszembe a melodikus death metal vonalat illetően, de semmi szégyenkezni valójuk nincs ez miatt. Megbízhatóan, minőségi módon használják a régi receptet, ráadásul úgy érzem, itt most némi nosztalgizázás is zajlott ezerrel. Az első két dal bombasztikus, kár, hogy a később érkező szaggatott ritmusok nem képesek annyira lekötni.
Ahogy weide sugallta: horzsolnak a riffek, kurva jó album. Még az MSW-t is lefokoztam miatta fél ponttal, mert ennek kell a csúcson állnia. Azok a mély, horrorisztikus hörgedelmek és a faszán összerakott, hosszában is tartalmas dalok... Ez sokat fog pörögni és idén most először kezdtem el gondolkodni év végi listán.
Elsőre ennyi, de változhat... Ráfüggtem mindenesetre.
Mit szépítsem, nekem ez teljes pelenkacsere. A lelki sötétség egész spektrumát bemutatja. Tökéletes hangkeltés, az arányok is hibátlanok, a maszterre meg nem is tudok földi jelzőket használni. Ambient black metal 2020-ban. A jó akusztikus felbontóképességgel és memóriával rendelkező pontozótársak nyilván észreveszik majd, hogy keretes mű. A Minneroof erősen hasonlít a Pink Floyd Sysyphus című dalára, ami az Ummagumma lemez első negyedét teszi ki. A Pink Floyd Ummagumma lemeze minden idők legidiótábban rémisztő baromkodása. Húgom azért nem hallgat Pink Floydot, mert fél tőle.
A nyolchúros (vagy legalább is oda hangolt egyéb húros) gitárokkal az a baj, hogy megszűnik az oktávkülönbség bassz és gitár között, így olyan, mintha csak egy pengetős lenne a bandában. Nekem sem szívügyem az induszt. Max úgy, ahogy a Borgne csinálja. Dobgép.
Dobgép, hamis ének, ultra gáz.
Kimondottan érdekes, hogy ilyen magas tartományokban játssza végig a basszer a lemezt. Meg mintha a gitárok sem lennének lehangolva. Standard E-nek tűnik a mély húr. Hozzáértők? Szerintetek?
Na valódidob - fétisiszták, lehet örülni, itt van, ami valódi dob. Tök mindegy, hogy trigger hegyek szólnak csak, a valódi dobból semmi, meg szét van editálva, meg felkompresszorozva, ergo egyszerűbb lett volna berajzolni egérrel - mivel a végeredmény, amit hallunk, ugyanaz. De lehet elhasalni, hogy el van játszva. Természetesen nem ezért négy pont, hanem azért, mert nem tetszik. Sosem tetszett a melodic death...
Ha egy dalt hallasz, hallottad az egész lemezt... Semmi újat nem ad, sablonokkal teli alkotás, viszont hoz egy hangulatot, ami teljesen passzol ehhez a borús őszi délelőtthöz...
El vagyok én a progresszív death metal-lal, de ez már néhol átdobott a ló túloldalára. Rettentően változatos, lényegében behatárolhatatlan kategória, amelyben a zenekar mozog. Például a L' ARCA című dalban a Gojira jutott eszembe, hogy aztán a következő dal elején pszichedelikus hangfoszlányok zavaros egymás után pakolásából egy teljesen más közegbe kalauzoljon. Rettentően hosszú anyag, több, mint egy óra hét perces. Szerintem ezer meghallgatás után is tudna újat mutatni, annyira kiismerhetetlen. Mivel elsőre nagyon megülte a gyomromat ez az olasz muzsika, keresek valami könnyebben emészthető zenét.
Eddig két alkalommal sikerült a Mestert élőben is meghallgatnom, mindkétszer a Brutal Assault fesztiválon. Egyszer a black metal legenda Emperor négyes fogatát vezetve, másszor a Leprous zenekar legénységével. Gondolom nem árulok el nagy titkot, lenyűgözött a zsenialitása. Mint ahogyan lenyűgözött a Pharos is. Minden egyes hang gyönggyé válik Ihsahn keze által, kevés ilyen zenész él ma a világon, mint ő. Még a magasabb hangtartományokban elénekelt dalok sem zavarnak, mert megvan az egészséges egyensúly egy adott dalon belül is - minden tekintetben. A szimfonikus részek hátborzongatóan szépek, a címadóban felbukkanó kórusnál pedig konkrétan ledobtam a láncot. Sokkal inkább progresszív rock már ez, mintsem metal, de ettől függetlenül le a kalappal az újabb mestermű előtt. Még úgy is, hogy csak három saját számot tartalmaz, az utolsó két dal ugyanis egy-egy feldolgozás. Sikerült mindkét dalt még nagyszerűbbé varázsolnia, az A-Ha átirat egyszerűen parádés. Nálam az Anthems... és a Prometheus... albumok a hibátlan 10 pontos alkotások, ezért lett ez az EP "csak" ennyi.
Kétség kívül van egyfajta érdekes hangulata. Nekem egy sziklán álló indián alakja ötlött fel, amint az égiekhez imádkozik a naplementében. Ugyanakkor nagyon nyomasztó is az egész. Néhol beugrott olyan kép, amikor Dead éppen késsel hasítja szét az ereit a Lords of chaos című filmben. Olyan érzésem van, mintha mindjárt berobbanna a zene a hosszas intro után, de aztán újra kezdődik elölről minden. Nem az én zenei közegem, a kiváltott érzelemfoszlányokat tudom csak pontokba szedni.
Érdekes, hogy a lemez csak négy dalt tartalmaz, ennek ellenére bő 38 perces. Folyamatosan váltogatják egymást a stílusok, a lemez elején, az ötödik perc után simán olyan volt, mintha Sear Bliss szólna! Rá nem sokkal már egy melankolikus zongora betéttel találkozhatunk, amit később a hegedű cincogása is kiegészít. Majd jön egy kis doom feeling, lebegő énekkel és kórussal. Ami megfogott a lemezben, az a hangszerek széles spektrumának használata, és a hangulati ingadozások. Kb. ahhoz tudnám hasonlítani a zene keltette képeket, mint amikor gyorsítva mutatják egy zivatar kialakulását, majd elvonulását, aztán pedig egy békés hegyvidéket. Ezen a lemezen még a doom elemek is elviselhetőek, pedig a stílus nem áll közel hozzám. Ez egy nagyon erős cucc!
Hopp tényleg lemaradt a 0, köszi Naga :D Ez számomra az utóbbi évek legjobb ambient lemeze. Kísérteties, hangokban és érzésekben gazdag utazás a búgó, morgó kazamata legaljára, ahol valószínűleg valami istentelen rituálét hajtanak éppen végre.
Az egyik legzsenibb banda jelenleg. Szinte tökéletes érzékkel kavargatják a kis főzetüket, amiben van alter rock, noise rock, post-punk 70-es év punk lüktetése és még lehetne sorolni mi minden. A dalok mindegyikében van valami kis egyedi motívum ami megjegyezhetővé teszi. Így a harmadik lemezre egyébként már eléggé betörtek a mainstream-be, de ettől függetlenül, az attitűd és a zene is underground maradt.
Na ők tipikusan az a banda akikre eddig nem tudtam rosszat mondani, mondjuk jót se tipikus korrekt iparos munka. Mindig meghallgattam az új lemezeket de másnap sose kívántam újra. Ez viszont egész jól indult, a kórus téma nagyon jó volt, az alapján már írtam is volna most meg majd azt mondják Rotting Christ nem Mgla. Viszont ahogy haladtam előre ez a rengeteg dallamos téma elkezdett fárasztani annyira, hogy 45-ik percben meg be is telítődtem és még volt negyedóra. Ezt most nagyon túltolták, hosszú és fárasztó. Most ezzel nem tudom mi volt a céljuk taán csak le mosni magukról a hasonlítgatást, de nem jött össze.
Majd felcsapom az autóm motorháztetejét és felveszem a telefonommal a motor zúgását, aztán adok rá gázt és micsoda mennyei morajlás lesz itt kérem... Mondjuk a lemez címe, meg egy jó pár szó és kifejezés kitűnő marketinges szakember benyomását kelti. Kell is, hiszen egy marék semmit kell eladni (és nem csak anyagi értelemben)...
pff...
Elismerem hogy vannak értékei és meghallgatásra érdemes lemez, azonban nekem nem tetszett. De aki szereti ezt a stílust annak biztos be fog jönni!
Inkább ambient, mint metal, de hibátlan.
Még mindíg nem az én világom az indusztriál.
Mi ez az undormány itt? Amugy nem sok minden választja el attól, hogy metál zene legyen. De ez kit érdekel igazából, amikor az alkotás ilyen szintjeire kerül az előadó, itt nem csupán különálló számok foglalnak helyet, minden mindeből következik, minden apró rész össze van fonódva a nagy egésszel. Egyelőre nem tudom teljesen dekódolni, amit hallok, de az biztos, hogy ez nem egyszer hallgatós anyag lesz és még maradni fog a lejátszási listámon egy ideig.
Hát ha valaki igy kezeli a dobot, akkor inkább a dobgépre szavazok. Bár nem hinném, hogy sokat segitene ezen a macsakzenén. A punk zene tudtommal nem is metál (főleg ez a britt beltenyészet végképp távol áll tőle), szóval akkor mit keres itt a HP-n? Lássátok jóságom, adok rá 9 pontot, mert a basszus szépen dorombol benne (Ebbol 8.5 csak a basszusnak jar).
Ez most eléggé levett a lábamról, köszönhetően a nehezen bekategorizálható stíluskeverékének és az izgalmasan strukturált számainak. Tipikusan az a zene, amit érdemes többször elővenni, hogy minél több részletet fedezzen fel az ember. Nagyon szeretem, amikor egy metal banda nem meglovagolja és megerőszakolja az elektronika nyújtotta lehetőségeket és teljesen arra építkezik, hanem csupán kihasználja azt, mintegy kiegészítő, összetapasztó közegként. A clean-harsh vocal váltakozások se bánatóan banálisak, mint a standard core bandák nagy részénél. Egyszóval ez egy kellemes olvasztótégely, amiben tényleg rengeteg stílusból van összelopkodva minden, és hiába nem annyira érződik egyedinek a végeredmény, mégis hatásos és élvezetes hallgatnivaló. Majdnem minden számból kiemelhetnék valami érdekeset, de számomra a Toward Zion High volt a csúcs, köszönhetően a lüktető beat alapjával meg a korrekt módon belepakolt chugga chuggákkal. :D

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 426. 427. 428. 429. 430. Full screen Vertikális nézet
2020. október 10.
boymester Nagaarum dimmurtal Eroen Husky mike666 nascence Weide ∑:
1.
MSW
Obliviosus
9.5   8.5           9
2.
Aodon
1 1 0 6 9
8.5 8             8.3
3.
Idles
Ultra mono
8 9   9.5 5   9   8.1
4.
Nero di Marte
Immoto
9   7           8
5.
Uada
Djinn
10 7.5   6.5         8
6.
Ihsahn
Pharos (EP)
6   9.5           7.8
7.
Hadewych
Welving
5 10   10 1 10 9   7.5
8.
Kunstzone
Exit Babylon
5 6.5       5   8 6.1
9.
The Black Dahlia Mur...
Verminous
8 4             6
10.
Shum
Lebegő klaszter
7 9 4.5   1       5.4
∑:
7.6 7.7 7.4 8.7 2.3 7.5 9 8 7.3
Ihsahn - Ámr (2018)
Kritika, oldboy @ 2018. június 12., kedd, 19:31
From The Shores - Of Apathy (2016)
Kritika, boymester @ 2017. augusztus 2., szerda, 18:32
ARTmania 2016 - 2016. július 29.-30.
Koncertbeszámoló, Lew @ 2016. augusztus 7., vasárnap, 18:25
Tuska Open Air 2016 - 2016.07.01-03.,Suvilahti, Helsinki
Koncertbeszámoló, andiprkl @ 2016. július 13., szerda, 09:06
Tuska Open Air 2016 - 2016.07.01-03.,Suvilahti, Helsinki
Galéria, andiprkl @ 2016. július 12., kedd, 11:27
© 2001-2020 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.03 seconds to render