Sok volt meg annyira nem is szeretem az ilyesmit.
Nemcsak a libsi homár szemüveggel van baj, hanem azzal az érzékeny melegbáros megközelítéssel amivel zenét szerez. Semmi gond ezzel. Na de ne ezzel a névvel égesse magát. Mondjuk rajtam nem esett csorba mert az emperort se szerettem. Kinyitom az ablakot az októberi friss levegő hátha kimossa a meleget.
Nálam marad a Raison d'etre de ez se rossz. Ritkán hallgatok ilyesmit.
Az első szám tetszett a legjobban kedvemre való black-es énekhanggal. A többibe találtam némi üresjáratot. Több ilyen első szám kellett volna. Ettől függetlenül pazar lemez.
Valaki említette a pólót a srácon. Először Darkestrah pólónak néztem, de tényleg Darkspace. Nem egy világmegváltó de egész jó lemez, több stílusában érdekes résszel. Kifejezetten tetszik.
A Fear Factory 1 pontos zenekarhoz hasonlítva sokkal jobb. De nem hasonlítok én senkihez. Hangzás stílusához nagyon jó.Tiszta éneket nem nagyon bírtam. Számomra felejtős. De aki hiányt érez efféle zenékhez megtalálhatja a számítását. A dob hangzása néhol kifejezetten röhejes.
Külföldi Prosectura? A zene számomra semmilyen de a hangzást mindenképpen értékelni kell mert annyira jó élő és lélegző.
Elveszett amit írtam, ügyhogy csak annyit jó zene, hangzás is ok. Na nem tízpontos de meglepöen jó.
Annak idején underground divat kinaxolva és úgy is maradva.
Nem rossz. A stílust is szeretem de valahogy nincs elég jó dalírási képességük. Ami abban van hogy nem tartják fent a figyelmet ennyi időn keresztül. Lehet túlvállalták magukat ilyen hosszúsággal. Mint nemegyszer rám lehet sütni a dilettáns bélyeget(Bár az elmúlt 35 évemet kb. napi 5 órában csak zenék hallgatásával töltöttem majdnem minden metal stílusban, monnyuk '77-ben Boney m-el kezdtem, de szégyenemre csak '85-ben találkoztam metal zenével. Jó lemez de nem elég átütő. Lehet legközelebb?Ja a Crown Of Thorns-The Burning lemeze na az átütő.
Sűrű, nehéz anyag, de érdekes, kellemes utazást magában rejtő progresszív zene a Nero Di Marte sajátja. Elsőre nem is ajánlanám mindenkinek, kell hozzá mindenféleképpen egy úgynevezett "beavatottság", s természetesen kellő nyitottság. (Egyes részek marhára idegesítettek, de ha meg nem lennének ott, akkor nagyon hiányoznának. Nem vagyok egyszerű eset, na.) - A dalok hosszúsága viszont embert próbáló volt számomra, "ilyen" sűrű anyagnál ez nem kicsit nehéz feladat.
Hmmm... Már látom a jövőt. Morten Harket és Vegard Sverre Tveitan egy új, közös A-HA albumon. :) - Persze ettől eltekintve ez egy jó album, csak le kell csendesedni hozzá. :) - Mondjuk Einar Solberg simán leénekli a mestert, csak megsúgom. :P
Stílusában ez egy remekmű. - Persze, kell hozzá egy adag elvontság, s nyitottság. (Addiktív anyag.)
Aki szereti a temetői doom zenét az itt jó lóra tett. Stílusában csemege. De mindenféleképpen kell hozzá egyfajta zenei beavatás. (Ráadásul most elmondhatom, hogy komolyan hiányoztak a fél órás eposzok. :D Persze az utolsó, albumzáró Obliviosus már hozza a hőskölteményekre jellemző hosszúságot. )
Igazi filmzene, de könyvolvasáshoz is ideális. :)
No, végre valami indusztriál anyag. :) Én csipázom az ilyen anyagokat, bár azt is hozzá kell tenni, hogy ha valaki ilyen kötött formát használ óhatatlan, hogy ne a Fear Factory jusson az eszébe. (A Naga féle felvetés pedig teljes mértékben igaz, elég nagy baj az, hogy a basszus és a gitár szinte azonos hangszínen van... ) - Ettől eltekintve ínségesebb időkben ez a zene életet menthet. :D - No, meg nem azért, de több törzsi ritmust is képes lettem volna befogadni. :P
Igazi post punk csemege. :) - Inkább ez, mint Mága Zoli... Bár nekem még Ő is adja. :)
Minőségi atmoszferikus francia BM anyag. :) Hallgatni kell, 'oszt kész. - Hosszútávon nem tudom mennyire fog működni, viszont kis adagokban elég meggyőző tud lenni. Ajánlott.
Igazi mainstream MDM. :) - Én jót szórakoztam rajta, tegye ezt más is. (Dugóban ülve ez kicsit érdekes lehet kívülről nézve, amint épp' a kocsimban bólogatok.) "Ez tuti hülye". :D
Jó kiállású MBM amely olyan Dissection és Mgła vonásokat hordoz magában, hogy már nekem ég az arcomon a bőr. Kicsit több egyéni ízre lenne szükség a jenkiknek, hogy a zsáner szűk keretein belül maradva is értéket tudjanak teremteni nem csak másolni. - A házi feladat első, kötelező része már megvan. Ronggyá lettek hallgatva a már előzőleg említett zenekarok albumai.
Utoljára a legutóbbi YOB volt rám ekkora hatással. Kifejezetten sok hallgatást és értő odafigyelést igénylő anyag, amolyan klasszikus csak zenét hallgatsz és semmi mást nem csinálsz mellette lemez. Ha így állsz hozzá, akkor iszonyú sok érzelem, zenei ötlet tárulkozik ki. Elég nagy utat tettek meg az előző anyag óta, volt értelme eddig csiszolgatni. Októberben talán ki merem jelenteni, hogy év lemeze, pedig erős év volt az eddigi, kifejezetten erős.
Jó ideje nem hat meg, amit csinál. Ez a mostani is ilyen. Valahogy évek óta (ha nem évtizede) azt érzem, hogy kiírta már magából amit lehetett és kiüresedett. Sorjáktól mentes, szépen összeillesztett - műanyag - elemek, de számomra éppen olyan kiszámítható itt is minden, mint a Black Dalhia esetében. Egyik másik lehetne akár 007-es betétdal is, annyira slágeres. Ez utóbbi mondjuk nem lenne baj, csak én érzek mindeközben némi fingszagot, ami a nagy erőlködésben kicsúszott. Ez egy túlírt hatásvadászat.
Igazán embert próbáló darab. Nagyon kell hozzá a hangulat és a körülmények. Továbbra se tudom megítélni, hogy ez jó, vagy rossz, mert nem sok mindent tudok kezdeni a folyamatos foszlányokkal. Szerintem elég jó zenei memóriám, türelmem és feldolgozóképességem van, egyszerűen mégse áll össze. Minden bizonnyal ez már ízlés kérdése, ami miatt nem jön át a szűrőimen.
Eddig eléggé betyáros. Még hallgatnom kell.
Márpedig ez ha nem is metál, akkor is messzemenőkig itt a helye.. Szerintem. Igaz, hogy több helyen beugrott a The Kilimanjaro Darkjazz Ensemble, meg hangulatban Diamanda Galás, de az összhangulati faktor az, ami alapján ez echte horror. Nem kell gitár ahhoz, hogy ráaggassuk a metál címkét, bőven elég a dob és a hangok rétegzettsége és tessék rohadtul működik. A hallgatóból kiváltott érzések határozzák meg, hogy mi micsoda elsősorban és csak másodsorban, hogy a zenét milyen hangszerekkel keltették életre. A hangulati faktor pedig itt mindennél erősebb és letaglózóbb. Egészen zseniális a maga nemében.
Az eredetiség hiánya eléggé fájó, de korántsem egy hitvány anyag. Azért ez a pontszám mégis, mert nem tetszett a tiszta ének.
Számomra a kör azon meglepetése, ami annak ellenére is tetszett, hogy nem annyira komálom az effajta zenélgetést. Ám itt ötletek vannak, őszinte zenélés. Kurva angol kutyák csaholnak, de hát jól csinálják na! boymester és nascene kollégáknak is teljesen igaza van abban, amit leírtak, ennek megfelelően én pontok tekintetében is belövöm magam kettejük közé.
Több, mint tisztességes ipari meló, de az igazi kiemelkedés elmaradt. Nem hiszem, hogy előkerülne még később.
Baromi népszerűek, de valahogy nekem a melódiák és a halál nem nagyon adja ki a matekot. A srác hangjától minden körülmények között rosszul vagyok. Telibe sikerül vágnia azt a tartományt, amitől hallójárati irritációm lesz. Sajnos a zene sem tudja kompenzálni a vokált, mert minden hang előre tudható, kiszámítható fordulatokkal. Mintha csak ki akarnának szolgálni valamilyen igényt, hogy ezt így, meg úgy kell játszani és engedelmeskednek is minden kritériumnak. Ez meg így baromi lelketlen. Gyorsan játszani ma már szinte mindenki tud. Ötlet és hangulat is kellene, de a sablonok között azt ritkán találni.
Az utolsó volt a legjobb, a többi az úgy ment le, hogy semmire nem emlékszem. Illetve egy dologra mégis: átlagos.
A Sisyphos sziszifuszi módon indítja el az improvizációkra jelentősen építő zenei kavalkádot, de utána rengeteg módon bizonyít a banda. Nem szokványos, kísérletezős zenét rég élveztem ennyire. Az Immoto esetében az utolsó dalig igaz, hogy még nem hallottál mindent. A lemez hosszát viszont képtelen vagyok pozitívumként értékelni, mert ritka embert próbáló. Ugyanakkor azt sem tudnám megmondani, mit hagytam volna le róla...
Ha úgy vesszük, nem rossz prog metal/rock dalok ezek annak ellenére sem, hogy az elmúlt évtizedekben majd minden hangját játszották már egyéb előadók (ha bedobnám egy pár órás Neal Morse - Ayreon - Leprous egyveleg közepébe, fel sem tűnne). Egy kis kontraszt (a dalokon belül és között is), néhány fogós énekdallam és még akár meg is jegyzem... A Telemark legalább hozott némi hangulatot.
Hű, de erősen hangulatfüggő zene. Nekem kifejezetten tetszett, hogy kézzel foghatóbb, mint sok más drone próbálkozás, itt bizony akadnak kapaszkodók. A paleofüttyögésért pedig külön köszönet. Szerintem már maga a kifejezés is gazdagította a magyar nyelvet. Ennek a szörnynek fogok még esélyt adni, megfelelő hangerővel és környezetben, hátha megrezegteti a lelkem. Most ezek nem állnak rendelkezésemre (nem a lélekre gondolok:))
M.S.W. mester anyagai rendszerint szólóban jelennek meg, de igencsak kiveszi a részét az undergroundból és régóta radaron van ez miatt. Gondoltam már, hogy írok valamelyik Hell lemezről, ahol minden általa kedvelt stílus keveredik: black, drone, funeral doom, stoner doom, hagyományos doom...de lehet az MSW beelőzi a sorban. Most sem egyszerű eldönteni, hogy a Mizmor vagy pedig a Sunn O))) volt-e rá nagyobb hatással...
Változatos hangkavalkád, ami mögött lehet, hogy több dolog is húzódik, de messze nem olyan érdekes, hogy megismerésre ösztönözzön... Néha olyan érzésem volt, mintha egy LSD tripben ragadt Rammstein lemezt hallgatnék visszafelé játszva...
Köszönettel tartozom a lemeznek, mert eszembe juttatta, hogy rég hallottam jó anyagot ebben a stílusban. Elő is került a Demanufacture, úgyhogy végre metal is kerül a terítékre. Nem rossz egyébként ez a Kunstzone, de a jótól pont olyan messze áll.
Ha már punk, akkor inkább ez, mint a 8 másodperces, katéterfelhejezés közben rögzített foshalmok. Tipikus angol lazaság The Clash ízekkel, alternatív kísérletezésekkel, ötletes dalokkal. Nem fogott meg maradéktalanul minden tétel, de az album nagy része bőven szórakoztató. Látom, hogy bristoli bandáról van szó, ott meg aztán akadnak hivatkozási alapok:)
A dalokért felelős M-Kha művésznevű úriember Darkspace pólója bizakodásra adott okot, ami némileg be is igazolódott. A végeredmény ugyan javarészt sablonosnak mondható, mégis élvezetes és minőségi post/black egyveleg lett, ami az említett bandát ugyan nem közelíti meg, de szégyenkeznie így sem kell. Jobban áll ennek a produkciónak az agresszió, mint a merengés, nálam pl. a leginkább szélvészként tekerő L'instinct, L'infime vitte a prímet, de a záró tétel is érdekesre sikerült.
Nem az ő második hullámban érkező lemezeik jutnak először eszembe a melodikus death metal vonalat illetően, de semmi szégyenkezni valójuk nincs ez miatt. Megbízhatóan, minőségi módon használják a régi receptet, ráadásul úgy érzem, itt most némi nosztalgizázás is zajlott ezerrel. Az első két dal bombasztikus, kár, hogy a később érkező szaggatott ritmusok nem képesek annyira lekötni.
Ahogy weide sugallta: horzsolnak a riffek, kurva jó album. Azok a mély, horrorisztikus hörgedelmek és a faszán összerakott, hosszában is tartalmas dalok... Bár azt adom, hogy a hossza nem könnyíti meg a dolgokat... Na, most volt időm kétszer is lepörgetni és sajnos gyorsan elmúlt a lelkesedés. De továbbra is minőséginek tartom.
El vagyok én a progresszív death metal-lal, de ez már néhol átdobott a ló túloldalára. Rettentően változatos, lényegében behatárolhatatlan kategória, amelyben a zenekar mozog. Például a L' ARCA című dalban a Gojira jutott eszembe, hogy aztán a következő dal elején pszichedelikus hangfoszlányok zavaros egymás után pakolásából egy teljesen más közegbe kalauzoljon. Rettentően hosszú anyag, több, mint egy óra hét perces. Szerintem ezer meghallgatás után is tudna újat mutatni, annyira kiismerhetetlen. Mivel elsőre nagyon megülte a gyomromat ez az olasz muzsika, keresek valami könnyebben emészthető zenét.
Eddig két alkalommal sikerült a Mestert élőben is meghallgatnom, mindkétszer a Brutal Assault fesztiválon. Egyszer a black metal legenda Emperor négyes fogatát vezetve, másszor a Leprous zenekar legénységével. Gondolom nem árulok el nagy titkot, lenyűgözött a zsenialitása. Mint ahogyan lenyűgözött a Pharos is. Minden egyes hang gyönggyé válik Ihsahn keze által, kevés ilyen zenész él ma a világon, mint ő. Még a magasabb hangtartományokban elénekelt dalok sem zavarnak, mert megvan az egészséges egyensúly egy adott dalon belül is - minden tekintetben. A szimfonikus részek hátborzongatóan szépek, a címadóban felbukkanó kórusnál pedig konkrétan ledobtam a láncot. Sokkal inkább progresszív rock már ez, mintsem metal, de ettől függetlenül le a kalappal az újabb mestermű előtt. Még úgy is, hogy csak három saját számot tartalmaz, az utolsó két dal ugyanis egy-egy feldolgozás. Sikerült mindkét dalt még nagyszerűbbé varázsolnia, az A-Ha átirat egyszerűen parádés. Nálam az Anthems... és a Prometheus... albumok a hibátlan 10 pontos alkotások, ezért lett ez az EP "csak" ennyi.
Kétség kívül van egyfajta érdekes hangulata. Nekem egy sziklán álló indián alakja ötlött fel, amint az égiekhez imádkozik a naplementében. Ugyanakkor nagyon nyomasztó is az egész. Néhol beugrott olyan kép, amikor Dead éppen késsel hasítja szét az ereit a Lords of chaos című filmben. Olyan érzésem van, mintha mindjárt berobbanna a zene a hosszas intro után, de aztán újra kezdődik elölről minden. Nem az én zenei közegem, a kiváltott érzelemfoszlányokat tudom csak pontokba szedni.
Érdekes, hogy a lemez csak négy dalt tartalmaz, ennek ellenére bő 38 perces. Folyamatosan váltogatják egymást a stílusok, a lemez elején, az ötödik perc után simán olyan volt, mintha Sear Bliss szólna! Rá nem sokkal már egy melankolikus zongora betéttel találkozhatunk, amit később a hegedű cincogása is kiegészít. Majd jön egy kis doom feeling, lebegő énekkel és kórussal. Ami megfogott a lemezben, az a hangszerek széles spektrumának használata, és a hangulati ingadozások. Kb. ahhoz tudnám hasonlítani a zene keltette képeket, mint amikor gyorsítva mutatják egy zivatar kialakulását, majd elvonulását, aztán pedig egy békés hegyvidéket. Ezen a lemezen még a doom elemek is elviselhetőek, pedig a stílus nem áll közel hozzám. Ez egy nagyon erős cucc!
Minden dalon belül voltak momentumok, melyek tetszettek, de őszintén mondom, alig vártam, hogy vége legyen. Nem nekem szól a holland csapat zenéje.
Ezt a zenét kapja az arcába az, aki összevegyít egy kis Fear Factory-t, Slipknot-ot, kései Kovenant-ot, és Nailbomb-ot (a Blood Cry című dalban)! A végeredmény egy igazán kellemes hallgatni való. Nagyon tetszik a felvezetés, totál bele tudom élni magam, ahogyan ez élőben felcsendül, villognak a stroboszkópok, aztán berobban a zene, és a nézőtéren elszabadul a pokol. Fülessel is brutális a hangélmény, de ez a zene élőben fog igazán nagyot ütni! Sokszor elő fog nálam kerülni, sportoláshoz ez egy igazi energiabomba! :)
Soha sem komáztam a punk zenét, pontosan az ilyen gitárhangzás miatt, mint ami ezen a lemezen is hallható. A basszus viszont néhol kellemesen dörmög. Nem leszünk barátok, teljesen közömbös számomra.
Nagyon frankó atmoszférikus black metal-t szolgáltat a francia AODON. Ez még csak a második albumuk, de hallatszik, hogy tudatosan átgondolt, profin megszerkesztett és remekül meghangszerelt zenéről van szó. Tetszik, hogy nem csupán szélvész gyors darálás folyik, hanem minden dal jelentős érzelmi töltettel is rendelkezik, a hangulatot pedig a gitár által előadott dallamok teszik még színesebbé. Ez olyan zene, amely a nap bármely szakában képes magával ragadni és elbűvölni, akár vezetés közben bömböl az autóban, akár a fejhallgatóból duruzsol az ember fülébe sportolás közben. Az aktuális HP egyik kiemelkedő lemeze! Hálás köszönet az ajánlónak, még biztosan nagyon sokszor meg fogom hallgatni!
A The Black Dahlia Murder még mindig olyan fiatalnak tűnik nekem, pedig már 2001 óta léteznek, és a Verminous a kilencedik nagylemezük a sorban - a jelenlegi felállást tekintve pedig a második közös munka. Sokan nem kedvelik őket, pedig egyáltalán nem játszanak rossz zenét. Csak mostanában divat anyázni a melodic death metal-t, meg a deathcore-t. Pedig az olyan szerzemények, mint például ezen lemez harmadik dala (Removal of the Oaken Stake) igazán több figyelmet érdemelnének. Az egész lemez nagyon sodró lendületű, szeretem, ahogy a gitárosok nem csupán riffelnek, hanem igazán fogós dallamokat is csempésznek a darálóba, de hát pont ettől olyan ez a stílus, amilyen. Ez itt, kérem szépen - akár tetszik, akár nem - frankó METAL zene. Nem véletlenül írtam nagy betűkkel! Az aktuális HP egyik kiemelkedő alkotása.
Eltelt kettő év, menetrendszerűen meg is érkezett az UADA következő, sorrendben harmadik nagylemeze. A stílus igazán kedvemre való, dallamos black metal, az UADA pedig ez alkalommal rendesen kitett magáért, már ami a lemez hosszát illeti, hiszen bő egy órában tálalják elénk az idei termést. Nagyon kellemes, merengős őszi hangulatot teremtenek zenéjükkel. A hangzás kiváló, a dallamok emlékezetesek, a sebesség néhol az utánozhatatlan Dissection-t idézi. Szerintem itt a lemez hosszán kívül semmi kifogásolható nincs, de amennyiben mélyen a zenére koncentrálsz, hamar elrepül ez az idő. Az új lemez dalait - a jelenlegi tervek szerint - lehetőségünk nyílik jövőre élőben is meghallgatni, hiszen a zenekar a Regarde Les Hommes Tomber, a Velnias, és a Solbrud társaságában április 07-én a Dürer Kert színpadán lép majd fel.
Nagyon sűrű, nagyon oda figyelős. Féltem amikor megláttam, hogy prog death, azt hittem valami fitymacsattogós virgázás lesz, de szerencsére semmi ilyesmi. Hosszan kitartott és felépített hangulat képek, amik alapján sokszor a Neurosis is eszembe jutott, nem egyszerű hallgatni való, nem is tetszik teljes mértékben. Viszont egyértelműen minőségi.
Szegény Ihsahn, legutóbb a szemüvege most meg a haja miatt kapja az ívet :D Az adott interjúi alapján a gondolkodása továbbra is nagyon szimpatikus, sokszor szinte mintha az én fejemből beszélne, ennek ellenére az Artktis óta nem igazán vagyunk barátok, azóta minden el megy mellettem tőle, ez is. Hiába tartom hitelesnek amit csinál továbbra is, szerintem kijelenthetem, hogy már nem nekem zenél.
Kell hozzá a hangulat nagyon. Volt , hogy jobban elkapott, viszont minden alkalommal a végére teljesen lefáradtam és kiszívott belőlem mindent. Megterhelő és nehéz, Blackzone-hoz hasonóan én sem tudom most eldönteni igazán, hogy ez most jó-e vagy nem.
A doom-ból nem ez a legkedvencebb irányvonalam, viszont mikor ki jött már akkor lepörgött és szinte arcul csapott a lemez változatossága. A zongora és hegedű olyan érzelmi magaslatokba emeli, hogy azonnal elvarázsol. Mégis elveszett az akkori dömpingben, most is érzem a lelkesedést. még ha ülepedett is kicsit, stílusán belül egy kiváló lemez a többi meg már ízlés kérdése.
Hopp tényleg lemaradt a 0, köszi Naga :D Ez számomra az utóbbi évek legjobb ambient lemeze. Kísérteties, hangokban és érzésekben gazdag utazás a búgó, morgó kazamata legaljára, ahol valószínűleg valami istentelen rituálét hajtanak éppen végre.
Voltak benne jó pillanatok, csak nagyon kevés. Az is akkor mikor mertek bátrak lenni és jobban szabadjára engedték az ipari cuccokat, amikor nem viszont egy ezerszer hallott unalom volt. Ha egy stílust nem akkora figyelemmel követ az ember, akkor csak a legjobbak maradnak meg, ez nem az, viszont a stílus kedvelőinek biztos tetszhet.
Az egyik legzsenibb banda jelenleg. Szinte tökéletes érzékkel kavargatják a kis főzetüket, amiben van alter rock, noise rock, post-punk 70-es év punk lüktetése és még lehetne sorolni mi minden. A dalok mindegyikében van valami kis egyedi motívum ami megjegyezhetővé teszi. Így a harmadik lemezre egyébként már eléggé betörtek a mainstream-be, de ettől függetlenül, az attitűd és a zene is underground maradt.
Nagyon nem lehet belekötni hozza a kötelezőt, néha akad egy-két jó pillanat is. A baj viszont az, hogy pár hét múlva már a nevére sem fogok emlékezni.
Anno a Nocturnalt nagyon szerettem. Ügyesen keveri azóta is a svéd és az amerikai iskolát egy kis core-os ízzel. Meg is hallgatom minden lemezüket, de így sokadjára már eléggé unamasak és el is távolodtunk már egymástól.
Na ők tipikusan az a banda akikre eddig nem tudtam rosszat mondani, mondjuk jót se tipikus korrekt iparos munka. Mindig meghallgattam az új lemezeket de másnap sose kívántam újra. Ez viszont egész jól indult, a kórus téma nagyon jó volt, az alapján már írtam is volna most meg majd azt mondják Rotting Christ nem Mgla. Viszont ahogy haladtam előre ez a rengeteg dallamos téma elkezdett fárasztani annyira, hogy 45-ik percben meg be is telítődtem és még volt negyedóra. Ezt most nagyon túltolták, hosszú és fárasztó. Most ezzel nem tudom mi volt a céljuk taán csak le mosni magukról a hasonlítgatást, de nem jött össze.
A számoknak se eleje se vége, féktelen óbégató vokál, semmi kapaszkodó. Ez így egy idegesítő csörömpölés, számomra nem sok értéket képvisel.
Elképzelem Ihsahn-t ahogy egy milliárdosoknak megrendezett partin öltönyben fejhez simuló hajjal nyomja a sanzont meg a 80-as évek pop slágereit. Szörnyű! A zene minőségét természetesen elismerem, az első két szám magas minőségű progresszív rock, aztán a harmadik (címadó) számtól kezdve elkezdődik egy érdekes utazás Dr. Moreau szigetére és amit ott tapasztalok az szörnyű. Először nem értettem a célját a lemeznek, de azóta rájöttem, hogy aki most ismerkedik meg Ihsahn zenéjével annak ez teljesen oké lehet, sőt. Azért ezt a lemezt ha visszavinném az időben a régi Ihsahnak kíváncsi lennék az arckifejezésére a hallgatása közben! :) Összességében nem tetszett. A Roads-ban az a vokál kiakasztó volt, a hallgatása közben fogalmazódott meg bennem hogy ezek után jöhetne akár egy karácsonyi Ihsahn lemez is...
Majd felcsapom az autóm motorháztetejét és felveszem a telefonommal a motor zúgását, aztán adok rá gázt és micsoda mennyei morajlás lesz itt kérem... Mondjuk a lemez címe, meg egy jó pár szó és kifejezés kitűnő marketinges szakember benyomását kelti. Kell is, hiszen egy marék semmit kell eladni (és nem csak anyagi értelemben)...
Egy dalcentrikusabb funeral doom lemez szerencsére. A vokál meglepett, hogy nem egy bugyborékoló mély hörgés. Elment egynek, tűrhető volt.
pff...
Elismerem hogy vannak értékei és meghallgatásra érdemes lemez, azonban nekem nem tetszett. De aki szereti ezt a stílust annak biztos be fog jönni!
Ugyanolyan magas színvonalú metál zene mint az Aodon és a The Black Dahlia Murder.
Van benne egy csúnya Oranssi Pazuzu nyúlás, kíváncsi vagyok, ki veszi észre. :-D Modernebb és sznobabb annál, ahogy én szeretem.
Na most verte le végképp a biztosítékot nálam Ihsahn. Sosem tettem különbséget műfajok között, még a popzenét is szeretem (na jó, a melodic death és a reggae talán kivétel - de mégsem, mert a The Police is a kedvenclistámon van). Viszont itt azt látom, hogy a legtöbb dal izgalmas elemekkel játszik, de mindnél bejön a durva rükverc, előbb - utóbb sláger lesz belőle. Illetve az lehet a cél. Ha valakiről, Ihsahnról aztán nem feltételeztem volna, hogy megélhetési zenélésbe kezd. Nameg az ének. Hát Einar leénekli!!! És a koppintások. Ez a lemez össze van ollózva a manapság divatos és forradalmi bandák hangzásából és témáiból. Köszönöm, hat... lenne, ha nem lenne két feldolgozás is a lemezen. Így 4.
Elsőre ennyi, de változhat... Ráfüggtem mindenesetre.
Aki ezt ajánlotta, az mostantól az örök barátom. Ha én nem is neki, ő nekem igen. :-)
Mit szépítsem, nekem ez teljes pelenkacsere. A lelki sötétség egész spektrumát bemutatja. Tökéletes hangkeltés, az arányok is hibátlanok, a maszterre meg nem is tudok földi jelzőket használni. Ambient black metal 2020-ban. A jó akusztikus felbontóképességgel és memóriával rendelkező pontozótársak nyilván észreveszik majd, hogy keretes mű. A Minneroof erősen hasonlít a Pink Floyd Sysyphus című dalára, ami az Ummagumma lemez első negyedét teszi ki. A Pink Floyd Ummagumma lemeze minden idők legidiótábban rémisztő baromkodása. Húgom azért nem hallgat Pink Floydot, mert fél tőle.
A nyolchúros (vagy legalább is oda hangolt egyéb húros) gitárokkal az a baj, hogy megszűnik az oktávkülönbség bassz és gitár között, így olyan, mintha csak egy pengetős lenne a bandában. Nekem sem szívügyem az induszt. Max úgy, ahogy a Borgne csinálja. Dobgép.
Dobgép, hamis ének, ultra gáz.
Kimondottan érdekes, hogy ilyen magas tartományokban játssza végig a basszer a lemezt. Meg mintha a gitárok sem lennének lehangolva. Standard E-nek tűnik a mély húr. Hozzáértők? Szerintetek?
Na valódidob - fétisiszták, lehet örülni, itt van, ami valódi dob. Tök mindegy, hogy trigger hegyek szólnak csak, a valódi dobból semmi, meg szét van editálva, meg felkompresszorozva, ergo egyszerűbb lett volna berajzolni egérrel - mivel a végeredmény, amit hallunk, ugyanaz. De lehet elhasalni, hogy el van játszva. Természetesen nem ezért négy pont, hanem azért, mert nem tetszik. Sosem tetszett a melodic death...
Ha egy dalt hallasz, hallottad az egész lemezt... Semmi újat nem ad, sablonokkal teli alkotás, viszont hoz egy hangulatot, ami teljesen passzol ehhez a borús őszi délelőtthöz...
Sznobság faktor erősen beüt nálam is. Szerintem pár éve még jobb pontot adtam volna rá. De ahogy öregszem, egyszerűsödik az agyam és egyre kevésbé vevő az ilyesmire. De szerintem nem a lemez rossz, én vagyok kevésbé befogadó
Az Emperor óta nem izgat a munkássága.
Ez is egyfajta ambient zene, csak a gitár adja az alapot. És nem is rossz, sőt... Első hallgatás után ennyi. És egyáltalán nem kamu cucc, jól átgondolt, változatos anyag. Csak az előadásmód szokatlan azok számára, akik nem szocializálódtak sunn o)))-n. Amúgy én sem, de attól még tetszik.
Imádom. De azért az buziskodás, hogy csak a fizikai hanghordozóban lehet olvasni a szöveget... Amúgy szívesen meg is venném a kazit, ha nem 4k+ lenne Oregonból a posta.
Inkább ambient, mint metal, de hibátlan.
Még mindíg nem az én világom az indusztriál.
Na szóval, hallom én ám, hogy itt valami nagyon laza dolog van, de nem jön át...
Jófajta francia black, a húrhangolás nem izgat.
Ők valahogy mindíg elmentek mellettem. Ez tetszik, ennek örömére belehallgatok majd a korábbi anyagokba. Még jobban tetszene egy jófajta, öblös Incantation féle hörgéssel, de hát mindent nem lehet...
Ritka dolog Magyarorszagon ez a mufaj, es foleg az, hogy valaki ezt ilyen szinten uzi. A Sunn O))) White 2 albuma melle buszken odamerheto. Nem mondom, hogy mindennapos baratok leszunk, de neha-neha biztos elo fog meg kerulni. Az osszes metal zenei mufaj kozul talan a drone, ami a legtobb kreativitast es belerzo kepesseget igenyli. A rettento sulyu monolitokkent radzuhano hangaradatot altalaban nehez elkapni, aterezni anelkul, hogy magaala temetne; itt viszont "konnyeden" belesuppedtem a morajlasba es reszeve valtam az aramlatnak.
Mi ez az undormány itt? Amugy nem sok minden választja el attól, hogy metál zene legyen. De ez kit érdekel igazából, amikor az alkotás ilyen szintjeire kerül az előadó, itt nem csupán különálló számok foglalnak helyet, minden mindeből következik, minden apró rész össze van fonódva a nagy egésszel. Egyelőre nem tudom teljesen dekódolni, amit hallok, de az biztos, hogy ez nem egyszer hallgatós anyag lesz és még maradni fog a lejátszási listámon egy ideig.
Hát ha valaki igy kezeli a dobot, akkor inkább a dobgépre szavazok. Bár nem hinném, hogy sokat segitene ezen a macsakzenén. A punk zene tudtommal nem is metál (főleg ez a britt beltenyészet végképp távol áll tőle), szóval akkor mit keres itt a HP-n? Lássátok jóságom, adok rá 9 pontot, mert a basszus szépen dorombol benne (Ebbol 8.5 csak a basszusnak jar).
Ez most eléggé levett a lábamról, köszönhetően a nehezen bekategorizálható stíluskeverékének és az izgalmasan strukturált számainak. Tipikusan az a zene, amit érdemes többször elővenni, hogy minél több részletet fedezzen fel az ember. Nagyon szeretem, amikor egy metal banda nem meglovagolja és megerőszakolja az elektronika nyújtotta lehetőségeket és teljesen arra építkezik, hanem csupán kihasználja azt, mintegy kiegészítő, összetapasztó közegként. A clean-harsh vocal váltakozások se bánatóan banálisak, mint a standard core bandák nagy részénél. Egyszóval ez egy kellemes olvasztótégely, amiben tényleg rengeteg stílusból van összelopkodva minden, és hiába nem annyira érződik egyedinek a végeredmény, mégis hatásos és élvezetes hallgatnivaló. Majdnem minden számból kiemelhetnék valami érdekeset, de számomra a Toward Zion High volt a csúcs, köszönhetően a lüktető beat alapjával meg a korrekt módon belepakolt chugga chuggákkal. :D

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 426. 427. 428. 429. 430. 431. 432. Full screen Vertikális nézet
2020. október 10.
69Nostromo79 BlackZone boymester dimmurtal Eroen Husky Nagaarum mike666 nascence Weide ∑:
1. boymester
MSW
Obliviosus
9 7 9 10 8.5 8.5 6.5 10 9     8.6
2. Weide
Aodon
1 1 0 6 9
9 8 8 8.5 9.5 7.5 9 8 8     8.4
3. CarolusRex
Uada
Djinn
8.5 7 7.5 9 8.5 6.5 9 7.5       7.9
4. BlackZone
Nero di Marte
Immoto
7 8 10 9 7 8 3 8 6     7.5
5. Eroen
Idles
Ultra mono
6 9 8.5 8 4 9.5 5 9 6 9   7.4
6. Nagaarum
Hadewych
Welving
9 9 9 5.5 4 10 1 10 10 9   7.2
7. dimmurtal
Kunstzone
Exit Babylon
7 9 6 5 9 6.5 7 6.5 5   8 7
8. Husky
The Black Dahlia Mur...
Verminous
5 9 5 8 8.5 6 9 4 8     6.8
9. Armand
Shum
Lebegő klaszter
7 9 5 7 4.5 6.5 1 9 8 9   6.1
10. farrrkas
Ihsahn
Pharos (EP)
1 7 5 6 9.5 6 5.5 4 5     5.5
∑:
5.9 8.2 7.3 7.6 7.3 7.5 5.6 7.6 7.2 9 8 7.2
Ihsahn - Ámr (2018)
Kritika, oldboy @ 2018. június 12., kedd, 19:31
From The Shores - Of Apathy (2016)
Kritika, boymester @ 2017. augusztus 2., szerda, 18:32
ARTmania 2016 - 2016. július 29.-30.
Koncertbeszámoló, Lew @ 2016. augusztus 7., vasárnap, 18:25
Tuska Open Air 2016 - 2016.07.01-03.,Suvilahti, Helsinki
Koncertbeszámoló, andiprkl @ 2016. július 13., szerda, 09:06
Tuska Open Air 2016 - 2016.07.01-03.,Suvilahti, Helsinki
Galéria, andiprkl @ 2016. július 12., kedd, 11:27
© 2001-2020 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.027 seconds to render