Ez mindenképp egy érdekes lemez, nem egy tipikus, tucat black. Végighallgattam, a vége felé már kicsit untam. Vannak benne izgalmasnak is mondható megoldások, de az újbóli meghallgatására nem nagyon látok esélyt. Ettől függetlenül egy korrekt, egyáltalán nem tucat, de számomra közepesnél nem jobb album.
A zenészek játéka és a hangzás nagyon jó, de ebből számomra több, mint 40 perc egyhuzamban nagyon sok, és unalmassá válik. Mivel gyakorlatilag minden számban ugyanazt halljuk, a dobos játéka figyelemreméltó (lehet), kíváncsi lennék/vagyok, hogy élőben is tudja-e ezt hozni. A szintis, elektronikus betétek valamennyire feldobják a számokat.
Nem rossz thrash, szerintem is jobb, mint a középmezőny. Ám abban is van valami, hogy százszor hallottuk már ezt. Ettől függetlenül minden további nélkül hallgatható lemez, akár többször is.
Ez a közepesnél valamivel jobb lemez, de számomra nem többször meghallgatós. Rövid időn belül legalábbis biztosan nem, ahhoz egy idő után fárasztó. Vannak benne jó zenei részek, a hangzás is rendben van. Maga a stílus nekem egy idő után unalomba fullad. Én elhiszem, meg látom is a Metal Archives-on, hogy régóta a pályán vannak, de mégsem érzek késztetést e lemez meghallgatása után, hogy jobban elkezdjem magam beleásni a munkásságukba.
A punk/rock részek szerintem is rendben vannak; a Genesis, Zerkalo és a Loveless második fele (a lemezt záró Interlude-ot nem veszem ide) viszont olyan szinten nem passzol a zene túlnyomó részéhez, hogy megakasztja a lendületet. A punkos részeknél nekem eszembe juttatta több helyen is az AFI-t, de még kicsit az Offspringet is. A hangzás botrányosan gyenge, erőtlen. Az viszont kemény, hogy tényleg a 30. nagylemeze ez ennek a japán bandának. Közepes lemez, amit egyszer meg lehet hallgatni, de nem gondolom, hogy valaha is elkezdeném jobban beleásni magam a diszkográfiájukba.
Vannak izgalmas pillanatai (például az utolsó két szám), ám hosszú távon az "ének" elviselhetetlen és rendkívül fárasztó a lemez. Ezt egy első/másodvonalas banda százszor jobban megcsinálja/már megcsinálta. A téma, dalszövegek számomra érdekesek, érdekelnek, de szeretem érteni is, amit hallok, és nem csak a dalszöveg után nézve látni/olvasni a szöveget. Egyszer ez is meghallgatható, közepes szint.
Én ezzel a valamivel nem tudok mit kezdeni. Borzasztó, rendkívül unalmas, egysíkú. Az egész lemezen voltak zenei részek, amik számomra a Moonsorrow-t juttatták eszembe, csak hát ők ezt ezerszer profibban és érdekesebben csinálták (sajnos múlt időt kell használjak, mert egy ideje már ők sem az igaziak).
A mániákusan kísérletezős ficamoktól szenvedő black metal és a trap zene kötött házasságot ezen a lemezen. A Boris-szal és a Mora Prokaza-val kezdtem a HP-t, ami annyira leterhelt, hogy innen bármi megváltás lesz. Kell egyfajta hibbantság ahhoz, hogy valakinek az agyából ez jöjjön ki természetesen. Úgy érzem, a kísérletezésébe fullad bele és annak oltárán áldoztatik fel a zene, és vele együtt annak hallgatója is. Ehhez a műfajhoz (??) semmi közöm, és nem is szeretném, hogy legyen.
Akinek ez a steril hi-tech hangzás bejön, és aki eleve bemerészkedik abba a színes tech-death erdőbe, amely a virtuóz/jazzy irányba kacsingat, az sok ehető gombát szedhet a kosarába. Én azonban maradok a sokkal sötétebb tónusú technikás/brutális death metalnál, mint amilyen a Dying Fetus, az Origin, és a hozzájuk hasonlók.
Túl sok a Metallica ...And Justice For All albumára (meg minden egyébre) emlékeztető riffáradat. Lényegében újrahasznosítás zajlik teljesen feleslegesen. Thrash metal lemez tele olyan dolgokkal, amiket már kívülről fújunk.
A Mekong Delta az én szememben pusztán a zenéről és annak szeretetéről szól, semmi kényszerűség vagy népszerűséghajszolás nem érződik sem a zenéjükön, sem a hozzáállásukon. Az új anyag is roppant ötletes, változatos és igényes. Minden elismerésem.
A japán kísérletezős extrém metal címke már önmagában rémisztő lenne. A 30. (!) nagylemezénél tartó Boris ezen nem is igyekszik változtatni. Ha egy zene szélsőséges Japánban, akkor biztosak lehetünk benne, hogy tízszer szélsőségesebbnek fog tűnni európai füllel. Olyan ez az anyag, mintha a világ összes ki nem adott zenéjét magába szívta volna egy fekete lyuk, és random cafatokat hányna ki magából a képződmény. Nem nekem találták ki, még ha adott esetben értékelhető részekkel is találkozom (pl. Genesis vagy a Loveless második fele).
Zeneileg eléggé összeszedett anyag, már ami az ötleteket illeti. Van zenei tartalma a daloknak, érződik a törekvés a hangulat visszaadására. Hallatszik, hogy szívvel-lélekkel űzik, amit csinálnak. Nem emelkednek ki sehonnan, de a mezőnyben elférnek.
A banda tematikáját és zászlójukra tűzött színeket egyesek keblükre ölelik, mások szemet forgatva fordulnak majd el tőle, és megint csak másokat hidegen fog hagyni, de ez már csak ilyen dolog... A zenét illetően roppant barátságtalan, tüskés sludge-doomra kell felkészülni, amivel nincs is semmi gond, csupán úgy érzem, hogy igazán megkapó ötleteket nem rejt a lemez (bár a kellemes szigetként kiszakadó Glory! Glory! ad némi támaszt). Egy Yobhoz viszonyítva hatalmas lemaradást érzek dalszerzés szempontjából, és ez az, ami számít.
Az ízlésem szerinti legveszélyesebbnek tűnővel kezdtem a hangpróbát. Baromi nagy meglepetésemre ez az anyag egészen újdonságnak ható és hallgatható/szórakoztató zene. Nem vásott füleim számára viszont olyan, mintha a keverés minősége számról-számra változna, ami lehet, hogy tudatos(?) választás volt? A Madonna című tételnél a szám eleji Madonnázásnál érzésem szerint komolytalanba fordult az egész, a következő tételek már csak töltelék hatásúak. Az első 5 szám azonban olyannyira kiemelkedik ebből az önismétlésből élő közegből, hogy megérdemlik az albumra a 8 pontot.
A disznóvisítás nem az én világom.
Gyors, visít, hangulatos, a hangzás viszont kicsit tompa. Ha jól sejtem, nem fogjuk a thrash mérföldköveként emlegetni a lemezt, bár az átlagnál lényegesen jobb.
Heavy és prog metál? Ez tuti csak valami súlytalan izé lehet és (dobpörgés de úgy rendesen odaverve, hogy kompenzálja az utóbbi 1 órát) valóban.
Vajon a messzi Kaliforniában mi motivál két figurát, hogy az első világháború olasz frontjának téli háborúiról daloljon, nevüket Ausztia-Magyarország címerállatának sziluettjével díszítve? Vajon tudják, hogy a vesztes oldalon "állnak"? Egy kis trap kellene bele ;)
Az utolsó két track működött nálam, azok szépen kiegészítették egymást. Kár az előtte lévő nyögvenyelős, unalmas fél óráért.
Lehetne ez jobb is, ha a modernitás mellett csináltak volna jó számokat. A koncepció vagy irányvonal jó, de a megvalósítással már gondok vannak. Nem egy szokványos darab!
Azt figyeltem meg, hogy tech-death zenéket nem hallgatok, mivel nem érdekelnek. Szerintem a death metal ezen iránya zsákutca, mert olyan lelketlen ez az egész.
Stílusának nem a legékesebb képviselői, de egy vállalható korrekt közepes lemez.
Stílusának nem a legékesebb képviselői, de egy vállalható korrekt közepes lemez.
Az ilyen lemezek azok amelyek csak annyit érdemelnek, hogy tucat, vagy semmit. Teljesen jellegtelen lemez, ilyenből van vagy 1 millió.
Csak a szokásos egy kaptafa, semmi egyedi és jellegzetes, teljesen felesleges lemez, max az alkotók önmaguk szórakoztatására jó, de más értelmét nem látom.
Értem én, hogy mindenáron valami újat kell alkotni, de ez elment egy nem kicsit öncélú irányba. Én vevő vagyok az extremitásra, de ez szimplán csak idegrángást okozott.
Összetettségénél fogva ez a műfaj talán a legnehezebben befogadható a death metal formái közül. Nekem tetszik, de annyira tömény, hogy sokáig nem bírom egyszerre. Gyorsan be is kellett raknom valami ambientet, hogy kisimuljanak az idegeim.
Ez jól esett, ebben a körben meg különösen!
Hallgatható prog metal, de az új Psychotic Waltz tökéletesen kielégíti az ilyesmire vágyó énemet. És az sokkal jobban tetszik.
A punkos részek bejöttek. De elég érdektelen anyag.
A borító alapján én bizony vártam volna valami jóféle begyöpösödött boomer blacket, erre ezek itt langyiznak meg tötyögnek... Na jó, nem az a baj, hogy nem szakítja le a cucc az agyam, sőt, de a hangulat nekem nem jön át, egyszerűen a zene nem illeszkedik a szövegek által teremtett világhoz. Meg unalmas is.
Sludge az unalmasabb fajtából. Nem nyomnám végig megint...
Már akkor kapták az ívet a srácok a YouTube-on, mikor a SoM kidobta az első videókat meg számokat a lemez megjelenése előtt. Nem kifejezetten értettem azt a mértékű utálatot, amivel akkor találkozni lehetett, de az biztos, hogy emiatt benne ragadtak a memóriámban, úgyhogy félig-meddig vártam a teljes albumot; kíváncsi voltam, milyen lesz egészében meghallgatva ez a black-trap szörnyszülött. És igazából még mindig nem tudom. Érdekes a maga módján, szerintem ezt a fajta stílusházasítást még sosem hallottam mástól, úgyhogy az egyediséget nem tagadhatjuk el, de olyan istenigazából nincs, amit kifejezetten kedvelnék. Van egy érdekes hangulata, vannak fura húzásai, vannak kellemesebb momentumai, még effektív jó számok is (pl. a Sorry Man kifejezetten tetszett), de összességében inkább szokatlan, mint jó. Az, hogy mennyire lesz emlékezetes cucc, majd az idő eldönti.
Tudom, tudom, jön majd, hogy ez is csak a szokásos tech-death wankery, de én nem tudok elmenni amellett, hogy megint a franciák boszorkánykonyhájából került ki valami ínyencség. Igen, az album jelentős része tipikus tech-death zúzda, na de amikor felüti a fejét valami izgalmas, érdekes színezet, azért érdemes jobban elmerülni (haha) ebben az örvényben. A Wall of Watert aláfestő szinti-függöny, a végén random felbukkanó jazzy trombita, a The Wreck váratlan húzásai, váltásai, dallamai, disznóvágásai, a Starvation Project zseniális kezdése... és még sorolhatnám. Sok elrejtett gyöngyszem a káosz örvényében.
Ha japán metalról van szó, titkon szerintem minden hallgató elvár valami random agyament furcsaságot, ami elengedhetetlen kelléke a szigetországban kreált zenéknek. Itt az volt a legmeghökkentőbb dolog, hogy az interlude a lemez végére került kb. Unalmas, langyos, mindent-bele olvasztótégely, ahol nem értem pontosan milyen aspektusából kellene dicsérni a végterméket. A Genesis és a Loveless úgy-ahogy tetszett, bár ez utóbbi instrumentális formában jobban adta volna.
Tematikailag nem igazán mozgatnak meg a militarista témájú zenék, úgyhogy ezt a részét el is engedtem a dolognak, viszont minden másban kifejezetten kellemes meglepetés volt az album. Egyrészt van egy kellemesen retro hangzásvilága (a dobhangzást imádtam!), ugyanakkor nem az a kifejezetten, öregesen begyöpösödött boomer black, amihez sok zenekar előszeretettel nyúl vissza és implementál több-kevesebb sikerrel. Zeneileg ez változatos, érzelmes, dallamos, hangulatosnak is mondható. Ami mellett viszont nem tudok elmenni, az a német kiejtés, ami még a károgás szűrőjén keresztül is átjön, hogy borzasztó. Németül nincs olyan, hogy "redzsiment" meg "tájloríl". A második tételt kiemelném így a végére, azt nagyon pöpec, kompakt módon rakták össze a srácok, ott minden a helyén volt.
A kettébontott címadó számo(ka)t még élveztem is, megvolt a katarzisra, a nagy kirobbanásra épített felvezetés, illetve az album végén terpeszkedő szörnyeteg is rendelkezett lendülettel, értékelhető megszólalással, szépen egymásba simuló éteri és aljasan dübörgő részekkel, igényesen egymásra rétegzett témákkal. Ami viszont előtte volt az botrányos. Rendre próbálom keresni a fogódzkodót az időnként előbukkanó sludge cuccokban, de alig-alig van, hogy találok valami számomra értékelhetőt. Kínzó, poshadt, gyötrelmes szenvedés volt az album első fele, a második meg talán csak ezért tetszett ennyire, mert végre engedett kicsit fellélegezni.
Bevallom előző albumaikkal nem igazán tudták felkelteni a figyelmemet, de ezzel viszont igen. Elég merész dolgot hoztak össze, de ennek ellenére egy igen megosztó album, főleg hogy a black metal új generációjának aposztrofálják magukat, de az is lehet, hogy évek múlva sokan rájuk hivatkoznak majd. Az lemez első fele dinamikus, lendületes, betegesen vibrálóan lüktető, de sajnos ez a második felére kifullad, ami sajnos sokat elvesz belőle? lehet jobb lett volna egy 5 számoska EP az album helyet inkább.
Azt adják, amit kell! THRAST A NÉPNEK! A három közép tempós (kissé doomosra fogott) dalukat "leszámítva? unalmas pillanatuk sincs. Na, nem mintha ezek a dalok nem adnák a súlyt, nagyon is. Mindent összevetve egy igazi cséphadaró lett az ötödik anyaguk is.
Sajnos csak egy veszett zajongás. Kifogytak az ötletekből az elmúlt közel 30 évben??? Nekem úgy tűnik. Vagy inkább belegyúrtak mindent az elmúlt 30 év metal hatásaiból? Ez megint csak az ötletesség hiányát mutatja náluk. sajnálom.
Az első dalban 3:15-nél nagyon gáz a Stranger Thingsből lenyúlt szintetizátorhangzás. Ez és az ilyen lábdobhangzástól ismételten szétlazult koponyavarrataim maradtak meg belőle.
Kellemesen förtelmes, kifinomultan harmonikus.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 420. 421. 422. 423. 424. 425. 426. Full screen Vertikális nézet
2020. július 18.
farrrkas Hun Husky mike666 Weide Armand Nagaarum ∑:
1. CarolusRex
Havok
V
7 6 7 7 8   9   7
2. farrrkas
Mekong Delta
Tales of a Future Past
6 8.5 3 7 6       6.1
3. Weide
Exocrine
Maelstrom
5 6 3 3 7.5 8.5   3 4.9
4.
Minenwerfer
Alpenpässe
5 7 3 3 6 7     4.8
5. Armand
Mora Prokaza
By Chance
5 2 8 6.5 2 6 6   4.7
6. nascence
Boris
NO
4 4 2 3 6 3 3   3.8
7. Eroen
Vile Creature
Glory, Glory! Apathy Took Helm...
1 6 5 1 4 3   10 3.4
∑:
4.7 5.6 4.4 4.4 5.6 5.5 6 6.5 5
Exocrine - Ascension (2017)
Kritika, boymester @ 2017. július 12., szerda, 12:16
Exocrine - Unreal Existence (2015)
Kritika, boymester @ 2015. december 23., szerda, 10:50
© 2001-2020 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.041 seconds to render