Egyetlen hallgatás után megrendeltem a CD-t. Ott simogat és gyógyít, ahol a legjobban fáj.
A The Moon and the Nightspirit úgy vált ki belőlem elismerést, hogy egyébként ritkán hallgatom. Hangulatzene, amelynek minden rezdülésével azonosulni tudok, de spirituális mivolta miatt mintha nem is zeneként értékelném, hanem egy számomra vonzó kedélyállapotként. Meditáláshoz hasonló élmény.
Azoknak tudnám ajánlani, akiknek teljesen mindegy, mi szól, csak minél kevesebb zene legyen benne és minél nagyobb zajt csapjanak a hangszerek. Gondolom, a zenészek minden épkézláb ötlet hallatán rosszul lesznek, így aztán kedvükre tocsognak a moslékban. Végtermék, egy nagy nulla.
Urbánus, rideg black metal, amelyből az ötletek sem hiányoznak, és ahol a megkapó megoldások szerepe az, hogy építsék a kupolaként fejünkre nehezedő hangulatot.
Nehéz eset a Golgi Apparatus, sokáig nem tudtam eldönteni, hányadán állok vele. A lemez hangulatát befolyásoló nüansznyi, ám jelentős apróságok igencsak megkapóak tudnak lenni, de mindent egybe véve vontatottnak és többször is ötlettelennek találtam a lemezt. Aztán egy-egy dalrészlet újra felkelti az érdeklődésem pár percre, majd ismét visszazuhannak a mérce alá.
Egészen jó érzékkel választotta ki az ajánló ezt a power metal lemezt. Bár a lemez jelentős része panelekből áll, vannak azért hatásosan alkalmazott témák a lemezen, és stílusán belül egészen szemrevaló darab. Az ének is erős, a dalok se rosszak, korrekt anyag!
Remek dallamok szárnyalnak itt a nagy elődök zenei hátszelén, ám azt nem mondhatnám, hogy nagy port kavarna. Szimpatikus, kellemes lemez, mintha az időutazás fültanúja lenne az ember. Érdemes figyelni a sok apró részletre, van belőlük bőven. Amiért mégsem adok nagyobb pontszámot, az az, hogy a dalok többsége nem domborodik ki eléggé. A "korrekt" megítélés azonban alulértékelés lenne.
A Crossroads 10 pontos, akár Borknagar is lehetne, Lazare énekével nem tudok betelni. Nem minden eleme az anyagnak jön be maradéktalanul, de izgalmas lemez az Eden in Reverse. Igazi csemege.
A zenei tartalom teljesen rendben van. Semmi különleges, azonban jól összekovácsolt, lendületes death/thrash/crossover öntvény. Az énekkel azonban nekem is meggyűlt bajom. Különösebben nem csípem az üvöltözős női vokált, de extrém zenékben előfordul, hogy valakiből ez természetesen jön, és még ráadásul jól is hangzik. Itt ezt nem érzem, számomra ez erőltetett, és sajnos azt kell mondanom, hogy elrontja az egészet.
Nézd má' a megkukult lakosokat! - mondta az Aversio Humanitatis, én meg csak néztem, hallgattam és tátottam a számat. A 2017-es EP-jük nem volt a szívem csücske, de hát azóta sok minden változott, finomultam én is és valszeg ők is. A vokál brutális, remekül eltalált, imádom. Tetszettek a zenei ívek és a kicsúcsosodások, élvezet elmerülve hallgatni. Háttérzajként nem hiszem, hogy tudna működni. Odafigyelős zene.
Hát ez érdekes volt, hirtelen nem is tudom mihez hasonlítani. Alapvetően amúgy nem lenne vele bajom, tetszik a zenei koncepció és az egész hozzáállás, de egyszerűen nincsenek olyan groove-ok a zenében, amire szívesen felfeküdnék, amik úgy istenesen magukkal sodornának. Valahogy rideg, magának való album ez, amihez nem érzek sok kedvet, hogy jobban felfedhessem magam előtt.
Egy részről sajnálom, hogy teljesen elhagyták azt az agymenéses fúziót, amit a 'Mayhem in Blue' lemezen műveltek, ugyanakkor örülök ennek az újfajta megközelítésnek is, mert nagyon erős és szuggesztív dalok készültek. Theoharis vokálját nagyon szeretem, eléggé karakteres és éteri tud lenni, és itt most bőven ki tudott teljesedni. A szinti-futamok és az általuk varázsolt atmoszféra pedig egyszerűen 10/10-es. De nekem innen hiányzik legalább egy csipetnyi durvulás.
