Bár Billy Anderson (pl. Neurosis) a prodjuször, ez még így is nehezen befogadható (még egy képavar). A destruktív, nihilista hardcore/punk düh miatt azért még próbálkozom vele, elsőre is csak 5-öt akartam adni.
Dungeon synth, méghozzá a javából. Komoly képzavar, de fülig ér a szám tőle.
Sokat levon az élvezeti értékből a gyatra hangzás. Értem én, hogy ebben a közegben szinte kötelező, hogy az inspirációt adó elődhöz hasonlatos legyen a hangzás, csak így 2020-ban ez nekem nem annyira 'kaffa'. Pedig a zene kiváló.
28 perc, hipercentrikus jazzy grind őrület. Ha hosszabb lenne ugrásszerűen nőne a halálozási arány a hallgatóság körében-). Vessetek meg érte de ez bejön, még úgy is, hogy a szaxofontól a falra mászok.
Súlyosan megszólaló split. Nekem tetszett, ha nem is teljesen. Ja jobb lenne lemezként értékelni. Egész lemezként. Nem rajongok a megosztott lemezekért.
Ellentétben másokkal, nekem a zenekar Max távozásával már nem Sepultura, ez az irányvonal pedig nem az én világom...
A One Second volt az utolsó rendszeresen hallgatott lemezük (a The Plague Within majdnem) azóta csak meghallgattam az aktuális lemezeiket, de EZ!
Ez túlságosan is true. Pedig van benne potenciál, különösen azok a spirituális flute hangok, és tudnak 'sietni' is, lásd pl. a 'Blazing Abyss'
A játékidő hossza (csak 29 perc?) nem tetszik.
A maga nemében ez kiváló, a pontszám a szubjektív elme torzszüleménye.
Szimpla grind sludge-nak csúfolva. (Ha már a grind művészet, akkor Misery Index, Lock Up, Napalm Death vagy a To Separate the Flesh from the Bones és Rotting Sound lemezek csak, hogy a klasszikusokat idézzem. :D) - A gitárok gerjedéstől ráadásul még egy jó hétre el is ment a kedvem a szextől, pedig én csípom az extrém zenét. :)
Hosszasan elnyújtott petting ez az album. (Minden pillanatában vártam a csattanót.) Mit fűzzek még hozzá? Leginkább egy közepes költségvetésű horror film képei sejlenek fel lelki szemeim előtt, még a 80-as évek derekáról, amikor még tombolt a VHS korszak.
Mercyful Fate, Bathory, Tormentor és még sorolhatnám. - Nos, akinek az említett zenekarok jelentenek (még) valamit, azok garantált jól fogják érezni magukat. - Blackened heavy rajongók le nem fognak függni a korongról. Ha... Ha lesz majd még Tormentor koncert (nem csak az az egy) én komolyan elhívnám őket előzenekarnak. :) Az anyanyelven íródott nóták pedig igen is jót tesznek az albumnak. :)
Igazából ez egy grindcore-ba öltött jazz anyag. :) Csak erős idegzetűeknek. - Helyenként még szórakoztató is, de azért sokat elmond, hogy az előző albumuk 0%-os értékelést kapott. - Megjegyzem, anno a próbateremben azért komplexebb ökörködések jöttek össze, ha elgurult a gyógyszer, de legalább értem a koncepciót. :D - Aki mindig és minden körülmények között nyitott annak erősen ajánlott. De ha másra nem is, szomszéd idegesítőnek meg egyenesen tökéletes. :D
Bár elismerem a zenekarokat, de így számomra értékelhetetlen, mégis csak egy split, nem teljes értékű korong. Legközelebb válogatás jön? Benne vagyok, de döntsük már el.
Csak mint érdekesség, hogy a zenekar klasszikus felállásáig szinte napi szinten lejátszásra kerültek a dalaik, de a '96-os Roots album után - miután először Max, majd sokkal később Igor is távozott - már az esélyt sem adtam meg nekik. Egészen mostanáig. - A "Sepu" minden kétséget kizáróan Andreas Kisser szerelemgyermeke, nem pedig a Cavalera tesóké. - Aki nyitott a jóféle groove/thrash zenére az itt megtalálja a számítását.
A stílussal most ismerkedőknek erősen ajánlott a zenekar teljes diszkográfiája. - Lesz is miből csemegézni. :) - Mivel sosem voltak nagy elvárásaim a zenekarral kapcsolatban elmondhatom, hogy sosem csalódtam bennük. Albumról albumra más más karakter jellemzi a fő hangulatot, s így van ez jól. - Kicsit személyesebbre véve a figurát. Ha csak a Forsaken-hez, vagy a Serenity-hez hasonló nótákkal rakják tele a lemezt, akkor ez az album bizony tíz pontos részemről. :)
Instant BM. Ez még anno '94-ben is elég nyersnek tűnt volna... Szóra sem érdemes.
A pontszám magáért beszél, felesleges köröket róni. Death/thrash ahogyan én szeretem.
Dobgépes, két fős BM banda svéd-honból, okkult szövegvilággal, anyanyelven. - Amolyan igazi ortodox dolgok lengik körbe ezt az albumot. - Ha pedig nem vársz tőle semmit, nem érhet nagy meglepetés azok ellenére sem, hogy az egyes zenei megoldások sokszor még határozottan tetszettek is. Persze nem váltják meg a világot, csak okosan használják a stílus paneljeit. - A zsánerrel most ismerkedőknek a kevésbé impulzív témák miatt meg elsőre pont elég is.
A Fistula zenéje sok embernek megfekszi a gyomrát. Eléggé nyögve nyelős mocsaras dögszagú atmoszférája, rombolása van a bandának. Én minden esetre szeretem, és azt kaptam, amit eddig is a korábbi anyagaikon, vagyis kib.szott mocskot, amit hallgatsz, vagy megdöglesz.
Jelen világunkban ez tökéletesen megállja a helyét, még ha hangulatilag erősen a múltba nyúl is vissza. Kicsit ki tör a megszokott várbörtön közegből a barokkos / neo-folkos dallamival, de elég mélyen be is tud vinni a sötét lelki kazamaták zugaiba. Kellemes vámpír zene éjszakai borozáshoz gyertyafény mellet... régi szép idők.
A hangzás valóban sokat elvisz belőle. De lehet az is volt a koncepciójuk, hogy ezzel a nem ?steril? hangzással rá erősítsenek erre a közép korias boszorkány ? pogány miliőre. Igen, a hatások erősen kiérződnek, ami nálam inkább az ötlettelenség felé veszi az irányt? mondhatnám azt is, hogy tucat (bár most a tucat a divat e téren is). Egyszer meghallgatod és kész, semmi több!
Végre egy szar pontszámot kapott album ?! Ami igazából nem is annyira szar. Sok amcsi banda hasonló stílusban csinál még szarabbakat és mégis az egekbe emelik őket. Na de a Ne Pál-jaink? kaotikus nyugalom, szaxofon és egyéb ré fúvós betétek, elektronikus csavarok, amik jó adagnyi nyers punk hardcore. nem alapmű, nem is kirívó, de van.
Nagyon jó kis ködös atmoszférát kovácsoltak össze közös split-lemezén a két banda. Egyénként én imádom a split-eket, rövidek és valóban csak a bandák lényegét ragadják meg, minden féle töltelék massza nélkül. Az Almyrkvi inkább a klasszikus atmoszférikus dark horrorisztikus metal vonal a The Ruins Of Beverast meg nagyon jól adja törzsies primitív operáit. 2-2 dal épp elég is.
Én is úgy vagyok vele, hogy a klasszikus Arise az irányvonalakat hozó Chaos A.D. és a Roots óta nem vagyon hallgattam új seput. Koncertjükön is valamikor bő 15 éve voltam egy mezőtúri fesztiválon. Igen, a srácok rendesen visszakanyarodtak a régi érájukhoz, és ez a sepu, már újra a SEPU. Bár 1-2 szóló nekem még most is túlzás, de vannak zúzdák bőven. Ezt szerintem überelni már jobban nem tudják? igaz nem is kell.
Az előző albumuknál még azt hittem, hogy: Igen, visszatérnek a régi P. Lost gyökerekhez. De itt megint andalgás, bánat és unalom ? lehet később adok még neki egy esélyt (igaz most se és megjelenéskor sem tudtam végig hallgatni). Nekem gyenge lett. Bocsi! Kicsit olyan mint ha most ők "lopnának" másoktól :)
Már a borítójából is sejthető, hogy valami nordikus dolog lesz és a zenét meghallván ez az érzés csak még jobba erősödik benne. Főleg a klisé szám címeiket látva pláne(Fenrir, Ragnarokkr, Flaming Winds of Múspellshemr) pfffffffffff?.. az egész egy lerágott csont. MINEK EZ? Most én írom ki: SZAR!!! Valóban kár, hony nem lehet NULLÁT adni.
VADER! A vagy a kalsszikus lengyel death metal röviden és tömören... ennyi. semmi új, csak a jól megszokott!
Na még egy hasonló nem túl érdekes BM játékos. Igaz itt vannak dallamok, hangulatok? az énekben is. De akkor is gyenge eresztés. Kicsit unalmasak ezek az egyen zenék!
Vannak lassabb részek...azok kevésbé fantáziátlanok.
Sötét hangulat, tetszetős külső., valamint az Uprising of the Green Skeletons néhány ötletes hangja. Ennyit tudott nyújtani. Este, kihalt utcán séta közben még elképzelni sem tudom, hogy milyen hatása lehet, mivel híján van ritmusnak, ütemnek, vagy bárminek, amit szeretek a "sétálós" zenékben.
Szerintem rendben van ez. A csillagokat nem hozza le, de legalább nem fáj.
No akkor számoljuk a pontokat! Első két pont: tetszik a lopótökkel hadonászó boszorkány és a sörösüveget a szemébe toló fickó a borítón. Másik két pont: szerintem faszán, kellő lendülettel indult az anyag, de sajnos hamar "megfojtotta" a művészet....
A The Ruins of Beverast az a projekt, ami elsők közt jut eszembe, ha valaki megkérdi tőlem, mik a kedvenc extrém lemezeim. Az eddigi öt lemez nálam alap és számomra egyben működnek igazán. Az viszont bizalomra ad okot, hogy eddig is egy EP vagy egy split jelezte a közelgő nagylemezeket. Nem lett rossz ez sem, meg a pár hónappal ezelőtti Mourning Beloveth-es anyag sem, de én a teljes megsemmisülést várom... Az Almyrkvi bemutatkozását, az Umbra című lemezt is lepörgettem anno párszor. Hangulatában tökéletes kiegészítő ezen az anyagon. De nekem ez akkor is "csak" split...
Az Arise óta nem győzött meg ennyire Sepu lemez első hallgatásra. Minőségi thrash/groove őrület, amivel nehéz felvenni a versenyt még a fiatalabbaknak is. Talán kicsit sok is belőle ez a játékidő...
Meglepően jó dalok is születtek a feleslegesen sok tétel közt, időnként pedig erős hangulatot is tudtak teremteni. Ettől függetlenül nekem ez továbbra is tompa, erőtlen puffogás egy igazán erős death/doom lemezhez képest, köszönhetően a romantikus/gótikus andalgásoknak. Ahol energiát, őszinteséget éreztem az a Forsaken és az utolsó három dal volt. A Paradise Losttal kapcsolatban sokáig nem jöttem rá, hogy mi zavar igazán, de most végre leesett: másfélszeres tempóra felgyorsítva melodikus death metallá változik a legtöbb dal.
Ha a körben tucatterméket keresünk, akkor itt érdemes megállni és alaposan elmélyedni a milliószor lerágott csont elterülő panorámájában... Van egy kis hangulati faktor és néha elkapott a nosztalgia, de minden téren unalmasnak mondható.
A Welcome to the Morbid Reich környékén fedeztem fel (újra) magamnak a zenéjüket, azóta pedig nem tudnék olyan lemezt mondani, ami ne lenne erős. Rövid, ütős, gyújtózsinórként funkcionáló thash/death agymenések rengeteg megjegyezhető pillanattal (ami ritka szerintem ebben a közegben).
16 év kihagyás után valódi "slágergyűjtemény" ez a svédektől. A végére ellaposodott, de ettől függetlenül minőségi fekete fém.
A helyenként felbukkanó belassult súlyosságok rangsorolhatók a valamennyire hallgatható pillanatok közé. A (néha percekig) kitartott gerjedésekért azonban megérdemelnének pár hónap áramszünetet. A punkosabb oldal viszont számomra nulla. Barátságtalan, idegőrlő hangáradat a vokállal az élen.
Filmzeneként tudnám csak elképzelni, ami érzésem szerint más kategória, mert a film is kell hozzá. Az ambient zenék közül is csak nagyon keveset hallgatok és értékelek, mégis, ott akad néhány kivétel. Méghozzá azok, amelyek megállnak a saját lábukon. A filmzeneszerű muzsikák azonban nagy hiányérzetet hagynak bennem. A Wallachian Cobwebs bár erős hangulattal rendelkezik, megmarad film nélküli soundtracknek.
Nem tudom, kinek, mi baja a hangzással, én nagyon szeretem, ahogy szól a lemez, szinte lélegzik. A dalok pedig szenzációsak. Egyenesen levesznek a lábamról. Ami az első dal végén hallható (de nem csak ott), az egyenesen brilliáns. Micsoda dallamok! Újfent emlékeztet minket a lemez arra, hogy nem érdemes túlpontozni azokat az egyébként ebben a körben is megtalálható bandákat, akik két-három épkézláb ötletet tudtak csak összeporszívózni egy lemezre, míg közben olyan albumok jelennek meg, amilyen a Malokarpatan új anyaga is, ahol minden bokorból virágok nyílnak. Első osztályú zene!
Ha extremitásról van szó, a távol-keleti országokban szép számmal találni olyanokat, akik mindent feláldoznak annak érdekében, hogy minél kaotikusabbak, szélsőségesebbek legyenek. Bár a Chepang csomagolására felírnám, hogy azért nyomokban zenét is tartalmaz, nem érzem úgy, hogy a zenészek indulatainak levezetésén kívül bármi más célt szolgálna a lemez.
Az első perctől kezdve érzi az ember, hogy ezen a split anyagon egyéniségekkel van dolga. Ebben a két zenekarban lüktet az alkotói szellem, élik és lélegzik a zene minden pillanatát. Komoly hozzáállással, maximális odaadással készült és magasan kiemelkedő dalokat felmutató korong.
Sajnos, azt kell mondanom, hogy a Sepultura történet nálam is nagyon régen lezárult. Utoljára a Chaos A.D. anyag tetszett teljes egészében, de persze a Roots-ot is meghatározónak tartom (bár csak részben nyerte el a tetszésemet). Szóval, nekem sem sikerült továbblépnem, annak ellenére (vagy éppen azért), mert a Beneath... és az Arise albumok hatalmas mértékben befolyásolták a zenei ízlésemet. Aki tovább tudott lépni, az erős thrash/groove anyagként tekinthet az ideire (valóban nem rossz!), én viszont nem tudok kötődni ehhez a zenéhez. Az az érzésem, hogy ez akkor is így lenne, ha ugyanaz a négy tag zenélne, mint anno...
Örülök, hogy nem ott folytatta a Paradise Lost, ahol abbahagyta. Nem mintha az előző lemez nem tetszett volna, hanem így konkrétan tapasztalható, hogy nem álltak rá a sémák sorozatos megismétlésére, valódi egyéniséget kívánnak adni a lemezeiknek. Van mondanivalójuk, vannak ötleteik, ami üdítően hat. Hangulatban bővelkedő, erős lemez az Obsidian.
Attól, hogy a black metalt szűk keretek között és konzervatívan értelmezik, még lehetett volna épkézláb ötleteket belevinni a trackekbe (mert daloknak túlzás lenne nevezni őket). Bajban lennék, ha értékelhető dolgokat kellene felsorolnom a lemezzel kapcsolatban.
Valahogy a Vader képes fenntartani a lendületet és a frissességet ennyi év után is. Az ismerős közegbe ágyazott acélos riffek, penge szólók és a tömörség lehet a titkuk. Igazából kissé fárasztó lenne 45-50 percen keresztül egy Vader lemezt hallgatni. Ez a szűk félóra a megfelelő mennyiség ebből a zenéből, és így nincs üresjárat sem.
Meg kell erőltetnem magam, hogy találjak benne érdemleges dolgokat, azaz, ha eltévednék az erdőben pár napra és az mp3-asomon ez lenne az egyetlen lemez, jóra tudnám hallgatni, de amikor olyan izgalmas anyagok jelennek meg, mint például a TRoB/Almyrkvi split, ami azonnal magával ragad, ennek az anyagnak nem sok értelmét látom.
Súlyos, mocskos és hallgatható.
Ez akár a "Hogy legyünk eredeti (de most tényleg igazán) metál zenészek" című sikerkönyv és a hozzá ingyenesen adott "nagyonsötétszámcím generátor" alapján is készülhetett volna. Érted?! Vámpír! Az elég metál?
Sajnos nem ettől lesz "eredeti" egy lemez, hogy gyalázat hangzást teszünk alá. Pedig ez nagyon működne normális hangzással és még kíváncsi is lennék rá.
Jó szórakozást hozzá annak, aki szereti.
Az Almyrkvi hangulatos és van rajta egy másik együttes is. A lemez hossza plusz fél pont!
A Roots után vége lett. Aztán eltelt 10 év és elkezdett ébredezni. A-Lex, Kairos már egyre jobb lett, a Machine Messiah már egész hallgatható, ez pedig már kimondottan jó is.
Fiatalkoromból teljesen kimaradt, emlékeim szerint nagyon vékonynak tűnt akkor. Ez a lemez az első amit végig is bírtam hallgatni tőlük, de most ez így elsőre nagyon megfogott. Sokszor lement, le is fog még.
Ha nem akarnék én is belefulladni az ismétlésbe mint a tárgyalt lemez, akkor leírnám amit a többiek is...
Nekem ez már semmit nem ad, de legalább nem is akarom kikapcsolni... Nem értek a zenéhez, de 25 éve aktívan hallgatom a fémet. Ebben semmi új nincs? Vagy csak a fülem nem áll rá?
Nem mondom, hogy nem volt meglepő a felpörgetett cirkuszi zenei betét, de utána szerencsére gyorsan visszatértek az unalom és kiszámíthatóság tengerébe.
Ez az antizene olyan szinten visszataszító, hogy nem találok rá szavakat. Én nem értem mi a jó ebben a sehonnan sehová nem tartó idegesítő csörömpölésben és ordibálásban. Mondjuk nem én vagyok a célközönség az biztos.
A semmi megzenésítése, a semmire csak semmilyen pontszámot lehet adni. Már az 1 pont is több mint a semmi.
Azért ahhoz pofa kell, hogy 2020-ban valaki egy demóhangzású lemezzel jöjjön ki. Ráadásul ez már nem is az első nagylemeze. Hiába a jó témák ha a basszust, a dobot nem hallani rendesen, az ének meg túl hangos és visszhangzik. A rettentően pocsék hangzáson kívül a vokál sem az erőssége a lemeznek. Kár érte...
"Zene" a diliházból. Azt hiszem ez elvitte a kör legrosszabb lemeze címet, pedig nagy volt a verseny ezért a "nemes" címért. :)
Engem meggyőztek ezzel a lemezzel, ami nem egy könnyen befogadható darab, de olyan szintű profizmus és komplexitás jelenik meg ami ritka. Ez már egy teljesen más Sepultura, mint Max idején, de teljesen életképes, sőt meglepődtem, hogy mennyire előremutató a stílusában. Egyenlőre 9 pont, de még többször meg fogom hallgatni, mivel ehhez a lemezhez le kell ülni és odafigyelni. Köszönet az ajánlónak!
Elég hullámzó a teljesítmény. A Fall from Grace című szerzemény tetszett a legjobban, azonban több számnál meg alig győztem kivárni, hogy metálosabb legyen, hogy beinduljanak a torzított gitárok. Nem egy rossz lemez, de annyira nem is jó. Meg elég hangulatfüggő, ami szintén csökkenti az újrahallgatási faktort. Egy jó erős közepes.
Mindent leírtak az előttem értékelők, csak nálam a tucat lemezek nem érhetik el a 4-es pontszámot sem.
A lemezzel bizonyítottak, így jár a magas pontszám, pedig nem vagyok egy Vader fan de a teljesítményt értékelnem kell.
Kellemetlen, rossz értelemben.
Az utóbbi hetekben szinte minden nap lepörög ez a dolog... Az utolsó hosszú dal ne tévesszen meg senkit, az a teljes album egyben felrakva. Hallgassátok este, fülessel, néptelen utcán vagy otthon. Csak úgy mezei módon, fél füllel belekóstolva nem működik.
Ti mit hallgattok?!! Ez baromi jól szól!! Ezek szerint 2020-ban már csak szétstúdiózott steril faszságokat lehet hallgatni... ok. Viszont a dalok sajnos nem állnak össze annyira. Elcsordogál, de egy hangot nem tudok visszaidézni. A Bathory és a Tormentor nóták mai napig visszhangzanak a fejemben.
Egyáltalán nem rossz ez, de mostanság nem nagyon van ilyesmihez kedvem.
(Almyrkvi: 7 + RoB: 9)/2 = 8.
Kellemes csalódás. Rendszeresen hallgatok Sepulturát. De csak az első négy albumot. A chaos ad óta em izgattak a lemezeik.
Számomra az újkori Paradise Lost a 2012-es Tragic Idol lemezzel érte el a csúcspontját. Egyfajta második Draconian Times-ként gondolok arra az albumra. Az azóta megjelent, immár 3 anyag mindegyike hagy egy kis hiányérzetet bennem. Az Obsidian nem egy rossz lemez, nagyon sok dark elemet tartalmaz, hörgés, ének, doom lassulások... A legnagyobb probléma vele, mint két elődjénél, hogy csak azért hallgatom meg őket kettőnél többször, merthogy Lost. A sok jó pillanat mellett sokszor unatkoztam, átléptettem dalokat. Egy Paradise Lost esetében ez régebben elképzelhetetlen volt. Még az elektronikus dolgaikat is imádtam, ott sem volt soha üresjárat. Itt van. Még adok neki esélyt, lehet, hogy változik..... UPDATE: kezd bemászni az agyamba a teljes album.
Ez pont olyan jó black metal, mint amilyen deathnmetal a Vader. Én pont így szetetem a black metalt.... Tökéletes stíluslemez.
Amióta a régi logót újra használják (közel egy évtizede), nem tudnak hibázni.
Csalódás. Én régen sokat hallgattam az Armageddát, aztán a 2010-es években valahogy megfelejtkeztem róluk. Nagyon megörültem, amikor megláttam a logót itt, nem is tudtam, hogy még léteznek. De teljesen elveszett a varázs. És nem, nem én változtam, ugyanitt a bandcampen meg lehet hallgatni a régi anyagokat, azok még mindig ütnek, javaslom, tegyetek egy próbát (Only True Believers?.?.?. , Final war approaching). Egyből levágni a különbséget. Tanulhatnának a Likferdtől. Vagy a régi önmaguktól...
Nincs irány, olyan, mint egy hullámzó tengeren utazó farönk... Standard grind riffek, időnként d-beattel feldobva. A gerjedő gitárhangot és zajt imádom, de nem ebben a töménységben. Mellesleg van különbség a szimpla hangszedős kikerülhetetlen zaj (ez a jó), és a humbuckerek hangfal elé tartásakor keletkező gerjedés (ez idegesít) között. Tudtátok, hogy ez a gerjedés az egyik kizáró ok az időutazásra? Ugyanez a jelenség faszra tekerné a téridőt is elméletileg. De Nascence majd elmondja, vagy kijavít.
Nekem még a nosztalgia hangulat és a szinti sem menti meg. Zeneileg nagyon gyenge, egyszerű heavy legók sorbakötve... A hangzása tetszik, de ez nem viszi el a vállán. Dehogy hasonlít ez a Bathory-ra! Ott voltak jó dalok.
Állat poverviolence. A kötelező tartozék a csengő - zajos Fender hangzás megvan. Én nagyon szeretem a szexifont, így ismét csak közelebb van a testemhez az anyag. És ez szerintem közel sem grindcore. Az metal alapú és hangzású műfaj, ez meg punk alapú neocrust hangzással operáló kísérletezés. A grindcore durvulós, ez meg punkosan beleszarós. Ja, hogy a Metal Archives is grindcore-nak írja? Persze, merrt ott tiltólistác a punk és a HC. Ez olyan, mikor a metallicások az Alice in Chainst metalnak mondják, mert a grunge-et tilos szeretni. :-)
Ettől is sokat vártam, és meg is kaptam. Sokat fog szólni.
Huszonöt éve mondom, hogy Derrick jobb, mint Max, de a vaskalap átlőhetetlen. :-D Nyilván van, akinek jobban tetszik utóbbi, de szerintem nagyobb többségben vannak azok, akik csak csordulnak. Érdemes azt is összehasonlítani, hogy Max hány jó lemezt írt a szakítás óta, és Kisser mennyit a Sepuval. Ahogy ez a kölyök dobol, arra meg nincsenek szavak.
A The Plague Within volt az utolsó, amit hallottam tőlük, és most meg vagyok döbbenve. Sosem voltam Lost rajongó, a One Second nagyon bejött mondjuk, de azt meg a többség utálja. Ezen a mostanin viszont számomra tökéletesen mérték ki a doom és a gótikus arányokat. Álló harmóniákkal telitűzdelt, Edmondson basszusa által vezetett, jó trillákkal srófolt, és ötletesen eldobolt anyag ez. Holmes éneke meg lelkemig hat. Csak azért nem 10, mert a Miki által említett üresjáratokat ritkán én is érzem, főleg a lemez végén.
Imádom, és nem tudom megunni ezt a hangzást. Bár ki vagyok én ahhoz, hogy megmondjam, mi is a black metal, egy dolgot viszont szerintem bárki kijelenthet róla: a beleszarás maga. Ez pedig adja rendesen. Pár igzalmasabb zenei fordulat kellett volna, amit a Craft csinál a lemezein, és ez is maxos lenne számomra. De a megszólalás maga a tökély.
A Vader Tud. Mindig is tudott.
Valóban izgalommentes, pedig a hangzás és a hangulat adott. Már csak azok a fűszerek hiányoznak, amitől nem fűrészpor egy pizza vagy szőlőlé a forralt bor.
Hogyan tudnék komolyan venni olyasmit, ami műanyagba és közhely-rengetegbe csomagolja a sötétséget, a gyászt és a világ sorsa felett érzett fájdalmat. Még a 2000-es évek elején voltak népszerüek azok a PowerPoint diasorokon terjedő borzadalmak, amiken borongós, sötét tájakat mutogattak, alatta valami Coelho-i bölcsölettel. Pontosan ez a zene hiányzott hozzájuk. Ettől maximum impotenciát lehet kapni, nem pedig megváltást. Értelmesen is lehet csinálni ezt a műfajt, nemcsak ilyen "mackónadrágos" stilusban. Lásd pl. Raison d'?tre zenéjét vagy a Forgács egykori szerkesztőjének Remete projektjét.
Fostartály! Ja nem, mert ennél az jobb. A grindcore is lehet élvezetes, de nem igy. Totál olyan mint az operett műfaj (amitől instant viszketést jön rám): állandóan a plafonon van a hangulat, mindig prögöni akar és persze hamisan művészetnek kiáltja ki magát. Ezért aztán persze nincs egy vezérvonal, nincs igazi hangulat, nincs érték. Mondjuk az Antim Bhet megoldásai érdekesek voltak. Összégében persze ez sem menti meg öncélú, posztmodern művészetre váró sorstól. Az album utolsó számai is jól mutatják, hogy a forma uralkodik a tartalom felett.
Keveske , nagyon keves, es muanyag semmi igazi hangulat.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 418. 419. 420. 421. 422. 423. 424. 425. ... 426. Full screen Vertikális nézet
2020. június 20.
69Nostromo79 Armand boymester farrrkas Hun Husky mike666 Nagaarum nascence Belial ∑:
1. farrrkas
Vader
Solitude In Madness
9.5 10 7 9 8 6 9 9 9     8.4
2. 69Nostromo79
Sepultura
Quadra
5 9 8 9 7 8 9 8 9     7.9
3. nascence
Paradise Lost
Obsidian
9 8 5 7 8.5 9 7 8.5 9     7.8
4. CarolusRex
Malokarpatan
Krupinské Ohne
8 9.5 6 8 10 6 4 7 3     7.3
5. McFrost1977
The Ruins Of Beveras...
split
8 7 6 7 10 5.5 6 8 10     7.2
6. Perszepeta
Armagedda
Svindeldjup Ättestup
7.5 6.5 2.5 9 6.5 3 6.5 5 6     5.8
7. mike666
Wallachian Cobwebs
Hearken to the Moon Whisper
9 6 9 3 6 2 1 10   4 3 5.8
8. Armand
Fistula
The Process Of Opting Out
6 5 9 4 4 5 1 4 4     4.8
9. Eroen
Chepang
Chatta
7 8 5 4 3 1 1 6 9 3   4.4
10.
Likferd
Ancient Frost
6 5 1 4 4 2 3.5 9 8     4.3
∑:
7.1 7.4 5.9 6.4 6.7 4.8 4.8 7.5 7.4 3.5 3 6.4
Critical Defiance - Misconception (2019)
Kritika, boymester @ 2019. május 5., vasárnap, 18:35
Cryptal Darkness - Endless Tears... (1996)
Kritika, boymester @ 2019. március 19., kedd, 16:43
Wrathchild America - 3-D (1991)
Kritika, boymester @ 2017. október 2., hétfő, 21:26
Sepultura - Roots (1996)
Kritika, boymester @ 2017. április 9., vasárnap, 15:13
Power Trip - Nightmare Logic (2017)
Kritika, boymester @ 2017. április 8., szombat, 19:01
© 2001-2020 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.073 seconds to render