A pontszám annak szól, hogy az "Iron bitch" úgy nyit, mint az "Overkill" a Motörhead-től. Amúgy ez egy "Kill ?Em All" parafrázis, ami egész jó.
A Stranger things nem a kedvenc sorozatom, bármekkora hype is övezi, és ez a lemez minden erénye ellenére olyan, mintha az előbb említett sorozat 4. szériájának aláfestő zenéje (hogy úgy mondjam core music - ja) lenne. Elsőre érdekes, hosszú távon viszont megunom.
Igényes zene a maga pőre valójában! Remekül keverték bele a folkos elemeket a post-rockos világukba. A mai felgyorsult világunkban szükség van ilyen kis ?szigetekre?, ahol az ember félrehúzódhat egy pillanatra és megpihenhet. Ahol egy picit csak magára figyelhet és merenghet. Remek társ ebben ez a lemez! Többször is eszembe jutott az Árstí?ir neve a korong hallgatása közben.
A zene önmagában kiváló, de a "zenekartól" nehéz elvonatkoztatni. Pedig végignéztem egy egész koncertvideójukat is, hátha "átjön" valami, de nem. Gondosan megtervezett karakterek, európai szemnek azzal a Japánra mindig is jellemző rendezettséggel, és fegyelmezettséggel, de valahogy kilóg a lóláb. Nem szeretnék hímsovinisztának tűnni, de ez olyan, mint a női foci. Ha épp nincs Liverpool meccs, akkor megnézem, egyébként elkapcsolom a tévét. Ja, és mondom ezt úgy, hogy a Babymetal-t én pl. szeretem.-).
A pontszám annak szól, hogy spanyolok. Ez a post metal nem kedvencem nekem....
Nekem kifejezetten tetszett, hogy az ének inkább blackes károgásba ment át többször, néhol depresszív éllel fűszerezve. De sajnos a lendület és az izgalom nem tartott ki végig a lemezen, egy idő után mintha összefolynának a dalok. Ettől függetlenül el kell ismerni a teljesítményüket. Az utolsó tétel üdítően hatott, főleg a végén lévő kórussal.
Én ezt egy erős és változatos anyagnak érzem minden téren. Vannak itt súlyos riffek, akusztikus pengetések, zongora, mély hörgések, tiszta ének és kórusok is. Persze ezek nem lennének elegendőek egy kellemes hallgatnivalóhoz, de a zenészek megfelelő érzékkel fűzték össze a témákat. Így az ember egy igazi érzelmi hullámvasúton érezheti magát, miközben hallgatja a dalokat. Egy-egy résznél mintha az Amorphis hatása ütné fel a fejét, de nem beszélhetünk kópiáról. Második teljes lemezként ez egy remek alkotás az olasz brigádtól!
Kerek egész az elejétől a végéig, bár nekem személy szerint több "Hail yourself" jellegű szám jobban esett volna.
Vannak itt kellemes darálások és érdekesebb témák, de összességében nem ad semmi olyan pluszt a lemez, ami miatt újra és újra elő akarnám venni. Nem érzem indokoltnak két számnál a 7 és 10 perc fölötti játékidőt, mert annyira nem változatosak, hogy végig fenntartsák a figyelmet. Tömörebb ?fogalmazással? ideálisabb lehetne.
Egy komplex, szerteágazó lemez magas hangszeres tudással és remek hangzással párosítva. Igazi zenei utazásban lehet része a hallgatónak. Egyedül csak az énekkel nem tudok megbarátkozni néhány helyen, ahol már túlzott magasságokba emelkedik? De ettől függetlenül izgalmas bemutatkozás ez az angoloktól.
Huh, ez betalált. :D Az említett Mercyful Fate, Slayer, és korai Metallica hatások mellett én még a basszussal kapcsolatosan észrevettem egy leheletnyi Iron Maiden-es Steve Harris fajta utánérzést. :D - Ezek a belgák nem normálisak. :D - Rég szórakoztam ilyen jól. Csupa vigyor vagyok. Valami ilyen életérzést hiányoltam már nagyon. Köszi. :) S... Köszi!!! - Aki a fent nevezett zenekarokkal kapcsolatban jó élményeket ápol, annak bátran ajánlom. :)
Na ez mekkora show, teljesen visszarepültem a 80-as évek sci-fi filmjeibe. Könyvolvasáshoz, meditáláshoz tökéletes, vagy csak megállítani az időt. Igazából fel sem tűnik, hogy egy instrumentális albumról van szó. - Szerintem tuti rendszeridegen itt, s kicsapja a biztosítékot sokaknál, de valahogy itt a helye. Én bekajáltam. :) - Pacseee az ajánlónak.
Igazából ez egy minimális post-rock hatással operáló folk lemez. Ha úgy tekintjük, az ilyen fajta stílusváltást egy zenekar életében, akkor ez a bemutatkozó albumuknak való tökéletes háttal fordulás. - Bár elhallgatva a régebbi opusokat, voltak erre utaló jelek. (Nem egyedi eset, itt van rá példa most is. Lásd! Wake.)
Igazából csak Asami (végre jól írom:D) énekteljesítménye miatt nem maximális pontszámú ez az album. Néhol erősen érződik a japán akcentus illetve hanglejtés s zavaró, hogy nem mindig énekel tisztán. Mindamellett ez egy igazi euró power metal lemez egyenesen a felkelő nap hazájából borítékolva, ahogyan lassan már 30 éve szeretem. :)
Shoegazer-ek, post vagy doom metal hívők elcsemegézhetnek rajta. Számomra még a lábvizet sem melegítette fel, így hát érdeklődés hiányában elég volt egyszer végighallgatni. Stílusában semmi kimagaslót nem tett hozzá a zsánerhez. Ennyi...
Nem értem ezeket a nótákat miért kell szétkajabálni? Ezt egy normális, képzett torokkal sokkalta inkább tartanám jónak, mert a témák nem indokolják, hogy hazavágják az egész produkciót. Számomra így élvezhetetlen. Akinek szívügye a progresszív halál metál az nem fog csalódni. Bár számomra egyes téma inkább hatott blackesnek. - A progresszív death metálról merőben eltérő a véleményem.
A doom-death - vagy épp' fordítva, nem tudom - rajongóknak csemege, én minden esetre irtózom az ilyen zenekaroktól. - Nem vitatom nagyszerűségét, csak épp' semmiféle fogódzkodót nem találtam hozzá.
Hmmm... Hm... Akár még jó is lehetne, de azon a szinten és ahogyan előadják a dolgokat hatalmas dilemma előtt állok. Sokszor nem tudom eldönteni, hogy egy jól összerakott heavy, death, sludge, doom, black zenekarral van e dolgom. Egészen az All Them Witches nótáig vártam, hogy majd valami jól pofán vág, de nem. Számomra ez jó negyven perc kihagyott ziccer. Persze a Gods of War dalocska kicsit furcsa szerelemgyermeke a stílusoknak, de legalább van egyfajta hangulata, bája. :) De ugyan így említhetném még a The Reverend nótát is, ami szintén hasonló cipőben jár. :D Nem lesz egyszerű utazás ...
Átlagos, új sulis BM Kanadából. Érdekes mindez annak tükrében, hogy a zenekar előtte grindcore-al próbálkozott. - Aki szereti az instant egyszer hallgathatós fekete fémet, annak itt a helye. (Néhány helyen azért kiszúrtam egy-két "örlős" témát, de nem ez az általános, sajnos.)
Aki szereti a jó kis prog rock/metal muzsikát az kérem itt nem fog mellélőni. Libabőrös lettem a nóták egyes elemeitől, s ez jelent valamit. Szerintem tuti hallani fogunk még róluk. Nagyon kiművelt zene, oda kell ám rá figyelni. - De gondolom ez most mindenkinek menni fog. :) - A fiúk nagyon odafigyeltek minden apró kis részletre, amitől többszöri újrahallgatás után is fedezhetünk fel újdonságokat. Köszönet az ajánlónak, ez telitalálat volt. :)
A rikácsolás meg a szar hangzás sokszor az agyamra ment. Pedig vannak ígéretes ötletek.
Háttérzene. Nem tudok huzamosabb idei odafigyelni. Valamivel meg kellene törni a folyamatos szintiszőnyeget.
Egyszer azt hittem történik valami, de nem....
Miden elismerésem a lányoknak, de sajnos az énekesnő hol kisebb hol komolyabb kihívásokkal küszködik. Ettől függetlenül egy fesztiválon biztos jót tudnék rá bulizni.
A jó post-metalból sosem elég. Ez pedig jó post-metal.
Remekmű.
Korrekt, de nem lettem rajongó. Sok ilyen van.
A sok fogós téma mellé egy kicsit karakteresebb vokált vártam volna. Amúgy tele van slágerekkel. Sablonok segítségével is lehet érdekes dolgokat összehozni.
Pillanatokra elkapott a hangulata, de tényleg csak pillanatokra.
Az én ízlésemnek túl sok a nyávogás. Vannak érdekes, sőt kifejezetten élvezetes megoldások, de ezt a fajta prog-metalt már eljátszotta nekem a Native Construct 2015-ben mégpedig tökéletesen.
Erőteljes múltidézés, szerencsére kevés fejhanggal, amitől általában a világból ki lehetne űzni (King Diamond). A korszak tökéletes megidézése ellenére kicsit kevésnek érzem a témákat. A 80-as évek végén is egy 8 pontos anyag lett volna ez. Viszont eszembe juttatta az Angel Witch debütjét, na arra jókat bólogattam.
Egy jó sci-finek nem ilyen zenéje van. Egy olyan zenéről, mint mondjuk a Shoot Them Up inkább a délelőtti családi sorozatok jutnak eszembe, amik esetleg kaptak némi sci-fi köntöst (lásd Nehéz napok a Föld nevű bolygón, Time Trax, Sliders...). Ez inkább ilyen színes-szagos, romantikus neonmaszlag amit háttérnek is nehéz volt végighallgatnom. A második tétel és a Gravity nem volt olyan rossz.
Sajnos ez csak kellemesnek tekinthető háttérzene, ha épp nincs más (de szerencsére akad), még folk lemeznek is unalmas.
Engem teljes mértékben hidegen hagy, hogy japán, meg csajok, mivel alapvetően ez a power/speed/heavy kutyafüle keverék mindig hidegen hagyott. Oké, ügyesek a hangszerekkel, ezt nyugtázom, aztán keresek valami karakteresebb zenét, mert ezekből nagyon sok van, csak szerencsére ritkán kerülnek be ide....
A post metal mindig is azoknak a zenéje volt, akiket nem zavar a hosszadalmas, nyálas, ragacsos és felesleges előjáték...:) Én egy kézen megszámolom, hány zenekar érdekel ezzel a jelzővel ellátva. Épp ilyen maszatolós az Ikarass is, ami azért egyszer lement, de úgy elég is volt egy hosszú időre.
Már megörültem, hogy valami különlegeset kapok, de nekem ez csak olyan korai Opeth utánérzetet adott. Nem mondom, hiányoltam ezt az hangulatot és jól is esett a The Eternal Resonance, sőt, többször neki fogok még futni, de dalok szintjén én semmi erőteljeset nem kaptam két nekifutás után sem. Némelyik szerzeménynél ha kimaradt volna a szünet, akkor meg se lehetne különböztetni... A hangzás élő és nyers, ez tetszik, csak kevés hozzá a fogós téma, az ének meg elég idejétmúlt, kifejezetten nyögve-nyelős, erőltetett sok helyen.
Egy kis death, egy kis doom, minimális progresszió egy átlagos minőségű produkcióban összegyűjtve. Elvileg én vagyok az, akinek "szívügye", de azért ennél több kell. Egy dalnak pl. nem azért kell egy jó doom tételben hosszúnak lennie, mert a műfaj megköveteli, hanem azért, mert az adott szerzemény attól lesz kerek és hatásos. Itt ezt nem igazán tartják szem előtt. Öt hangból is lehet 8-10 perces dalt készíteni úgy, hogy annak célja legyen, de rengeteg hangból is lehet unalmasat...
Súlyos és szórakoztató, viszont kicsit hullámzónak érzem. Időnként valóban sablon dogok is előjönnek, máskor meg belefejeltet a vasbetonba.
A két évvel ezelőtti Misery Rites nagy kedvenc, ez viszont nagyon hosszú lett. Nem áll jól nekik sajnos, a grind is megkopott, inkább maszatolós death/black metalba folytak át...
Ilyen az, amikor valaki nagyon tud valamit, amit nem ért. A hangszeres tudás és az apró finomságok miatt nem pontozom le, de tipikus példája a kevesebb jobb lett volna lemezeknek. Ha egy ilyen csapat erős lemezt akar készíteni, akkor szelektálni is megtanul, nem csak "örömzenél" különösebb összetartó erő nélkül, amíg ki nem dobják a stúdióból. Négy olyan dal, mint a záró kettős bőven elég lett volna egy lemezre, akkor jelentőséggel is bírhatnának a progresszív vonalon, így csak korrekt.
Érdemes még hozzátenni a korai Mercyful Fate-et is a hatások közé, ami szerencsére sok pillanatokra feltűnő hangulati elemet csempész a zenébe. A Deströyer 666 zeneiségéhez még lenne egy lépés felfelé, de igazán megkapó hús-vér képződmény az idei Bütcher lemez. Szinte marja az embert, akár a sav. A szólók, a sikolyok, a kiállások sokat dobnak az egyébként is nyughatatlan lemez elvetemültségén. Erős anyag, fémzenei koncentrátum!
Jó ötlet volt javasolni, hogy könyv aláfestőzenéjeként használja fel az ember. Ezek a zenék jobban működnek úgy, ha hagyjuk a hatást a tudatalattiban kialakulni, mivel nem igényel maximális figyelmet a zene. Emlékszem '98-ban olvastam az Az-t Stephen Kingtől, és csak a Burzum Daudi Baldrs szólt a könyv olvasása közben. Ma már a könyv története Pavlovi reflexekkel hozza magával a zenét, és a lemezt sem tudom úgy hallgatni, hogy ne a könyv hangulata jusson róla eszembe. Hasonló háziasítást ezzel a lemezzel is el lehet képzelni.
Szerintem roppant hangulatos és megindító zene, én nagyon szeretem az ilyesmit. Nyugodtabb, elmélkedősebb pillanatokra, sebekre...
Ma már úgy is lehet kőkemény heavy metalt játszani, hogy úgy nézel ki, mintha most léptél volna ki egy divatbemutatóról vagy valamelyik pláza divatboltjából. Tegyük gyorsan hozzá, hogy Japánról van szó, és máris tucatnyi másik tényezőt is figyelembe kell venni. Szokni kell. Számomra idegen a dolog, és ha őszinte akarok lenni, képzavarral küzdök miatta. Szerencsére a mai időkben sok minden belefér a metalba, még ez is, mégis nehezen összeegyeztethető számomra az, amit látok azzal, amit hallok. Bár fordított esetben is volt már példa arra, hogy pop celeb metal pólót viseljen... No, egye fene. A zenén érződik a japán mániákusság, még akkor is, ha ez európai stílusú klasszikus heavy metal. Nekem ez a vonal kevésbé működik, az énekesnő hangjának van némi affektált nyávogás-színezete, és ez taszít, akárcsak a külcsin.
Ez a post metal lemez felhasználja a stílus által felkínált elemeket, azokhoz nem sokat tesz hozzá, viszont azon belül akadnak hangulatosabb pillanatok (persze, hogy az utolsó dalt érzem a legjobbnak és a legváltozatosabbnak). A lemez nagyobbik része meglehetősen kiszámítható, de ott is lehet találni kapaszkodókat. Inkább korrektnek mondanám, mint erős lemeznek.
Van élet a halál után, avagy reinkarnálódott a Morbus Chron. Mit is mondjak...? A Sweven lemez ott pompázik a polcon és rengeteg kellemes percet szerzett az évek során, a lemezről elkeresztelt banda első anyaga pedig az itt hallottak alapján ugyanezt a csodálatos utat járja majd be. Fogalmam sincs, hogyan írjam le ezt az ihletben és ötletekben roppant gazdag zseniális művet. Még azok is meg fognak vele barátkozni, akiknél a hörgés tiltólistán van, mert ilyen páratlanul hangulatos és progresszív zenei ajándékot csak nagyon kivételes esetben van szerencsénk hallani.
A 7-esek táborát erősítem én is, van némi bája a korongnak, ám nem ugorja meg azt a szintet, hogy hosszabban is akarjon foglalkozni vele az ember.
Nem rossz anyag, de én ebben nem látok semmi különlegeset. A groove metalos témák (pl. Reverend) például kimondottan sablonosak, amellett, hogy nem is nagyon kedvelem az ilyesmit. Összességében valószínűleg korrekt anyag, de ahonnan ők közelítik meg az extrém műfajt, az nem lesz a kedvencem.
A blackened death metal műfajon belül, még ha nem is emelkedik ki, nagyon tisztességes szinten tartja a nívót, az In the Lair of the Rat Kings és a The Procession szerintem remekül eltalált dalok. Nem mindenre kapja fel az ember a fejét benne, de akik a stílusban keresgélnek, bátran hallgassák meg.
Ross Jennings új bandában? A Hakent kimondottan kedvelem, szóval már pozitív előjellel indult a lemez. Ebben a 70+ percben rengeteg finomság, dallam és jó riff fér meg egymás mellett. A régebbi Riverside eszembe jutott róla, máskor meg a BTBAM ötlik be. A világi zenébe/musicalbe hajló Corazónnál kezdtem azt érezni, hogy túl nagy szeletet akar magához ölelni a csapat, pedig még csak eztán jönnek a taps-taktusok és a (borzalmas) latin zene, amit nagyon nem kellett volna. A 25 percet kitöltő The Tyrant és Prison Wall azonban zseniális!
Ezzel a hangzással nálam több pontot nem kap, a jó számok mentették meg a lemezt a lepontozástól.
A borító nem is tükrözhetné jobban vissza a zenei tartalmat, ami teljesen rendben van.
Hát nem sietnek a lemezen sehova az biztos, de mégis van egy magával ragadó hangulata ami tetszik.
Ha csak hallgatom akkor ok, de ha nézem is akkor már nem tudom hova tenni a dolgokat. Azt sem tudom eldönteni (már ez önmagában is probléma) hogy ez (mármint a csapat) most csak egy termék, egy producer által létrehozott áru, vagy valódi metalosokról van-e szó. Mivel csak azt tudom eldönteni, hogy amit csinálnak az jó-e, így a kételyeimet félreteszem és megpróbálok a zenére koncentrálni. A zene pedig magas színvonalú, a hangszeres szekcióba nem lehet belekötni, az ének viszont nincs olyan magas szinten mint a zene. Jó volt hallgatni...
Az ilyen post-metalt szeretem. Jól felépített jó hangzású lemez, erős debütálás.
Felső kategóriás death...
Lehet hogy a hangzása megfelel a mai kor kihívásainak, azonban hiányoznak a jó számok. Semmivel sem jobb, mint az Arch Enemy legutóbbi lemeze, ami mint ez is nem jó lemez. Egy halovány 5 pont...
Hát ilyen progresszív és komplex zenét már rég hallottam. Zseniális! Köszönet az ajánlónak!
Igazi időutazás! Úgy sejtem a Metallica Kill 'em All-ját és a korai Slayer lemezeket is jó párszor lepörgették Bütcher-ék kamaszkorukban!
Az elektronikus zenék közül leginkább a szintipop/rock és ez a fajta synthwave áll hozzám legközelebb. Itt a borító és a muzsika is hozza a kozmikus feelinget. Hasonló, de énekkel is operáló talpalávalót csapat a Carpenter Brut. A Volkor X viszont szerintem jobb így, instrumentálisan. Önmagában is megállja a helyét a korong, de háttérzeneként, mondjuk egy jóféle sci-fi regény olvasása mellé is tudom ajánlani!
Van egy hangulata ennek az akusztikus andalgásnak, "gyászhuszárkodásnak", de nálam egy lemezen keresztül nem működik így ez a muzsika. Kisebb adagokban annál inkább. Kár, hogy én mindig komplett lemezeket hallgatok, nem csak dalokat.... Viszont ha az előző, illetve ezen albumuk zeneiségét összemixelnék, az nem hangzana rosszul!
Tény, hogy a csajszik rendesen megtanultak zenélni! A külsőségek tekintetében viszont maximálisan úgy érzek, mint farrrkas kolléga. Továbbá számomra sem túl szimpi az énekesnő affektált, modoros, nazális, nyiklő-nyakló stílusa. Nekem a közepétől működik igazán az album. Valahogy jobban állnak nekik a hard rockosabb dalok. Kedvencem a Frozen Serenade. Az egy 8-9 pontos tétel. De az azt követő slágeres refrénű Dancing with the Devil is patent! Viszont ha meghallom a "love" és "bites" szókapcsolatot, nekem továbbra is a Judas Priest örökzöld nótája fog beugrani, nem pedig ez a japán lánybanda.
Egyre ritkábban esik jól a post metal. Hogy miért? Mert a legtöbb lemez olyan, mint ez. Kiismerhető dalszerkezetek, egysíkú vokál, monotonitás. Itt is szinte az összes nóta ugyanúgy épül fel, a lebegős verzéket zúzós részek váltják. Igaz a verzék és a refrének szinte egybefolynak, köszönhetően az énekes ténykedésének. Azért akadnak tetszetős megoldások, de alapvetően nem túl érdekfeszítő ez az album számomra.
Zeneileg nagyon baró, viszont a vokál nem tetszik. Főleg úgy, hogy az utolsó dalból kiderül, tudnának ők dallamos énekkel is operálni. Kérdem én, akkor miért nem teszik gyakrabban? Sokkal jobban állna nekik. Főleg, hogy szerintem a zene keménysége is csak ritkán éri el a death metal szintet. Én ezt alapvetően sima progresszív (heavy?) metalnak tartom. Mivel szerencsére viszonylag kevés ének van benne, az instrumentális részek dominálnak, illetve a borító gyönyörű, így 8 pontnál kevesebbet nem tudok adni erre az albumra.
A borító figyelemre méltóbb, mint maga a zene. Persze az se rossz, de kiemelkedőnek sem nevezhető. Egy átlagos, viszonylag szórakoztató, a műfaji standard-eket tekintve elég változatos doom/death album.
Ez a lemez odab@sz rendesen! Ahogy a kezdő Coven nyugis/atmoszferikus nyitánya után belecsapnak a lecsóba, leesett az állam! Ritkán hallani ennyi zsíros riffet, groove-ot egyetlen albumon. A Coven refrénjében mekkora már az a szöveg, hogy "Kérlek Sátán, bocsásd meg, hogy nem vétkeztem". Ráadásul kreatívak is a srácok, az instru 313-ban zseniális, ahogy a madárfütty és az akusztikus gitár csúsztatásai szinte összecsengenek. A Gods of War közepe táján elhelyezett finn "nyelvlecke", a tanárnéni és gyerekek hangjának háttérből való fölsejlésével, majd a záró szerzeményben a röpke, de roppant odaillő női ének mind-mind hatalmas ötletek! Hazánkban hasonló muzsikában utazik, utazott (tényleg, tudja valaki, hogy mi van velük?) a Conan's First Date. A hangzás valami frenetikus. Atyaég, hogy szól már a basszusgitár! Sanszos, hogy extrém metal fronton számomra ez lesz az év egyik legerősebb korongja!
Emlékeim szerint az Ulcerate is hasonló, disszonáns témákban tobzódó muzsikát játszik. És őket is max. elismerni tudom, kedvelni nem. Itt is hallhatók érdekes megoldások, sőt még az atmoszférateremtés is sikerül néha. Az a néhány gitárszóló is ügyes, főleg a Mouth of Abolition-ben megeresztett tetszik. De szerintem túl tömény ez a zene, és túl is húzzák a számokat. Ebből 30-35 percnyi bőven elég lenne!
Lásd, kritika!
Élvezem ezeket az ősrégi témákat. Az sem zavar, hogy hallottam már, nem is egyszer. Carpe Diem.
A sok szintitől a szempislogás is rám jött. Többet nem hallgatom. Háttérzenének is más elképzeléseim vannak.
Az előző albumukat én hoztam a Hp-ra, utána is hónapokig hallgattam. Gondoltam a 10-est most simán bevághatom rá, akár "látatlanban" is. Na még jó, hogy belehallgattam....! Nem vártam hentesmunkát, sem őrült száguldást, de hogy a kábeleket sem vitték el a stúdióba.....
Elég annyi, hogy a Helloween 30 éve nem írt ekkora dalokat, mint ezek a japán csajok.
A vokál itt is a gyenge pont. Ha sikerül tőle elvonatkoztatni, akkor viszont sok jó pillanatra bukkanhatunk.
Az igazán jó progresszív deathről más elképzeléseim vannak. Nem, mintha rossz lenne, de semmi olyat nem hallok, ami miatt oda kellene figyelnem a következő lemezükre.
Az ének/bömbölés sablonos sajnos, hamar elmegy a kedvem tőle.
Súlyos és mellbevágóan szól! Levette a fejemet és bepasszolta az ágy alá. Csutkára a hangerővel!
Korrekt sound, átlagos dalok jellemzik. Nem hiszem, hogy többször meghallgatom, pedig nem fájt.
Van egy olyan polc a gyűjteményemben, ahol Queensryche, Dream Theater, Psychotic Waltz albumok sorakoznak. A Novena nem kerül oda.
A belga kecskebűvölők egy igaz erőművet alkottak. Igaz, hogy leporolt (fapados) ősrégi témákkal van tele a lemezük, de azok úgy szólnak mit az ágyúk. A címadó daluk simán elmehetne egy Bathory klasszikusnak. Zseniális! 666 kecske vontatta old-school speed/heavy blacker riffel.
Ezt egy jó sci-fi alatt el tudnám képzelni aláfestő zeneként. Nem vagyok járatos a műfajban (nem is az én műfajom), de minden esetre izgalmasan szól a futurisztikus elektronika egy a metalosabb témák egyesítése. Meglehetősen sokrétegű zenek, aminek az érdekessége mellet meg van a nyomasztó hatása is, ami csak még jobba megerősíti bennem az első mondatomban leírt gondolatom.
Azta, most még jobba imádom a kis japer csajokat! Az utóbbi évek legjobb tradicionális metal albumát hozták össze! Minden itt van, amit kölyökként imádtam, és az óta is imádok a műfajban? himnikus dallamok, tüzes gitárok/szólók és hurrikán sebesség. Helloween forever.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 414. 415. 416. 417. 418. 419. 420. 421. Full screen Vertikális nézet
2020. április 25.
69Nostromo79 banya07 boymester farrrkas Husky oldboy viribusunitis Armand ∑:
1. farrrkas
Sweven
The Eternal Resonance
8 7 10 8 10 9 8 7.5   8.4
2. oldboy
Novena
Eleventh Hour
8 9.5 7 8 8 10 9 5   8.1
3. Weide
Black Royal
Firebride
9 7 8 8.5 6.5 5 9.5 10   7.9
4. CarolusRex
Bütcher
666 Goats Carry My Chariot
8 10 7 8 8 6 8 8 10 7.9
5. 69Nostromo79
Lovebites
Electric Pentagram
6.5 9.5 7 6.5 5 8 6 10 10 7.3
6. Armand
ROSK
Remnants
9 7 5 5 8.5 7 7 8.5   7.1
7. banya07
Ikarass
Relapse into Desolation
5 6.5 10 6.5 7 8 6 7.5   7.1
8.
Silvered
Six Hours
9 7 7 7 7 3 7 7   6.8
9. McFrost1977
Volkor X
This is our Planet now
6 10 6 4 6.5 7 8 5.5 8 6.6
10. boymester
Wake
Devouring Ruin
6.5 6 6 7 7.5 3 6 7.5   6.2
∑:
7.4 8 7.3 6.9 7.4 6.6 7.5 7.7 9.3 7.3
Wake - Misery Rites (2018)
Kritika, boymester @ 2018. június 3., vasárnap, 09:48
© 2001-2020 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.051 seconds to render