Farrrkas a kritikájában remekül körbejárta az anyagot, és sok helyen csak bólogatni tudtam, miközben olvastam a leírtakat. Tetszik a lemez sokrétű, keverék jellege, az ezer felő érkező tudatos és tudat alatti inspirációk, a sok meglepetés, ami néhol csak a negyedik-ötödik hallgatásra bukik ki, és az egész anyagon átívelő hangulatbomba. A megszólalás részemről lehetett volna kicsit tisztább, de szerencsére így is mindent ki lehet venni, és organikusan áll össze az egész. Az abszolút kedvencem a Fragments lett a lemezről, az magam kis elméjében megálmodott "urban noir" hangulat ott ütközik ki a leginkább.
Zoli értékelésével szinte maximálisan egyetértek, nekem is a filmzenei feeling ugrott be a lemez hallgatása közben. A következő True Detective évadba mehet is OST-ként. :D A puritán, viszonylag egyszerű hangszerelés és konstans hangulat ellenére is változatosak a dalok, jók a szövegek, végig árad belőle a tömény, sűrű hangulat, szóval nem is akarok beleállni az apróbb (számomra) hibáiba a lemeznek.
Kellemes nosztalgiával töltött el a lemez, ugyanis régebben odavoltam az ilyen búvalbaszott gothic nyöszörgésekért. Manapság nem igazán hallgatok már ilyet, ezért a stílus keretin belül nehéz megítélnem, inkább csak a múlt emlékeihez tudok visszanyúlni. A különböző vokálokkal való játék lehetett volna karakteresebb. A 'Your Broken Shore' és a 'The Old Earth' viszont azon dalok, amikért még vissza fogok látogatni az albumhoz.
Erről el is feledkeztem, ezer köszi az ajánlónak, hogy bedobta! Meg kell hagyni, a Kawir mindmáig prominens szereplője a görög black színtérnek. És nem csak azért, mert viszonylag régóta űzik az ipart, hanem mert tényleg remek albumokat tesznek le az asztalra. Nem is tudom, volt-e olyan lemezük, amire így vagy úgy, de rossz szájízzel tekintenék vissza. Lendületes, sodró, ízig-vérig Kawir lemez lett az Adrasteia. A favorit számok részemről a lemez közepén tanyáznak a Danaidák-Limniades-Colchis hármasa révén.
Uhh, a végére már nem nekem fájt a torkom. De amúgy bírom az ilyen erőltetetten undorító károgó éneket, bár az Akral Necrosist ilyen téren semmi sem fogja überelni, annál gusztustalanabb vokált én még nem hallottam. Na de amúgy szerintem nincsenek itt óriási problémák a zenével úgy en bloc. A hangulatot szerintem a végén sikerült jobban megragadni, viszont a számhosszokból lehetett volna csípni, több ötlettel, jobban széttagolva a lemezt. A 'Der Aufstieg' és az albumzáró tétel tetszett a leginkább.
Aú. :( Respect, aki ezt odafigyelve tényleg végig tudta fülelni. Ezektől a fülsértő, zajos interferenciáktól rituális seppukuba kezdenek a dobhártyáim, az "alap" zenénél meg olyan koszos a keverés, hogy két hordónyi Dettolért rimánkodnak a fülkagylóim. Sorry, a Shitbag ismételten megerősített abban, hogy mocskosul nem bírom a sludge-ot. Farrrkas kommentjén felbártorodva az utolsó 2 számot megpróbáltam újra letoltni, hátha sikerül valami reménysugarat elcsípnem a szurkos szartengerből, de nem jött össze.
Már megjelenése óta hallgatom a lemezt, és egyet kell értenem Zolival, hihetetlen módon rétegzett és odafigyelős zene. A düreres koncertje a bandának szerintem kifejezetten rossz volt, köszönhetően a silány hangosításnak, de ez sem szegte kedvem szerencsére, azóta is folyamatosan előveszem az albumot. Nicolas dobtémái mellett nem lehet szó nélkül elmenni, karakteresen alapozza meg a Svart Crown lávafolyamként pusztító zenéjét. Tipikus black/death massza a legkevésbé sem tipikus előadásban. Idén nem is pontoztam ennél magasabbra lemezt egyelőre, és ez sok mindent elmond. Izgalmas, érdekes részletekkel telepakolt pusztítás, alattomosan elméig hatoló gitárfutamokkal és ropogtató, elemi dühöngéssel.
Micsoda kör ez eddig, egyszerűen nem tudok lepontozni semmit. A Scarab albumával is így vagyok, egyszerűen olyan minőségben szállítják a death metalt, amibe a stílus rajongói szerintem nem tudnak belekötni. Mondhatni, hogy a megszokott, tipikus fegyverzettel és technikákkal vannak felvértezve az egyiptomiak, de mégiscsak van egy különleges íze a lemeznek, illetve plusz érdeksségként itt a megannyi vendégzenész! Ami miatt nem tudok több pontot adni, az a viszonylagos egyhangúsága a lemeznek. Nincsenek kiugró momentumok, meglepő villantások, csak hömpölyög, mint a Nílus a jól megszokott medrében.
Jóféle atmoszferikus black, nincs igazán túlgondolva, de ezt nem is róvom fel neki, mint hiba. Néhol ugyan kissé repetitív, de kellemesen el tud szórakoztatni minden egyes hallgatásnál. Az elmúlt évek csemegéi alapján érdemes lesz jobban odafigyelni a holland black színtérre. Egy dolog viszont nagyon zavar, a borító jobb felső sarkába belógó valami. Az mi a pöcsöm?
Bőven kell még hallgatni, mert nem volt rá elég időm, de az már most egyértelmű, hogy zseni anyagról van szó. Egyelőre megelőlegezem neki a magasabb pontot 3-4 hallgatás után is, mert itt érzem, hogy hosszabb távú barátság van kialakulóban. Örülök, hogy 2018-as megjelenése ellenére bekerült a körbe! :)
Lásd lemezismertető.
Szkeptikusan álltam hozzá, mert az elején azt éreztem, mintha erőltetné egy kicsit a hangulatot, amit el akar érni, aztán ez teljesen szertefoszlott, és meggyőzött. Valóban rá lehet hangolódni.
Én nagyon szeretem ezt a zenekart már kb. 25 éve, amióta ismerem. Az első néhány hallgatások néha csalódást okoznak, ahogy most is, mivelhogy szinte ugyanazt a zenét hallja az ember most is, mint korábban, aztán lassan megmutatkozik a dalok karaktere, és magához csalogatja az embert. Ez most is így történt. Nekem Aaron mindkét vokálstílusa tetszik, és örülök, hogy szép egyensúlyba hozza az anyagot. Még mindig nem érzem azt, hogy eleget hallgattam, fejlődni képes korong.
A tucatlemezeket a black metalban sokkal kevésbé díjazom, mint mondjuk egy epikus doom metalban, mert hetente 50 black metal album jelenik meg, és jó esetben is csak 1-2 lemez az említett másik műfajból (nem a hasamra ütöttem, elég csak a Fémjelzés listáit megtekinteni hétről hétre). A keveset az ember megbecsüli, a dömpingben azonban elértéktelenedik maga a műfaj is, és csak a valóban kiemelkedő anyagok számítanak.
A fenyegető, doomos Willful Blindness és az ultra lassú Rogue Furnace kimondottan tetszettek, vagy csak addigra kezdi el befogadni a gyomrom, amit hallok. Számomra tény, hogy ezek jól sikerült szerzemények. A többit még szokni kell.
Mai ?csomagolású?, jó minőségű, jól megdörrenő, erős extrém metal anyag.
Meglehetősen korrekt, néha még annál is többet felmutató death metal anyag. Van húzó ereje, de szuperlatívuszokban nem beszélhetünk róla.
Elcsordogált, de inkább háttérzeneként működik, nem köti le a figyelmemet maradéktalanul.
Nem is gondoltam, hogy ez ennyire változatos anyag lesz, most a HP alkalmával hallottam a lemezt először és határozottan méregerősnek tartom. Olyan megkapó dalokkal találkozni itt, hogy csak néztem! Tele vannak a ötletekkel és érzéssel.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 412. 413. 414. 415. 416. 417. Full screen Vertikális nézet
2020. március 28.
Weide farrrkas ∑:
1. Weide
Svart Crown
Wolves Among the Ashes
9.5 8 9.5
2. farrrkas
In Vacuo
Urbain Noir
9 9 9
3. CarolusRex
Kawir
?????????
9   9
4. banya07
PSYCHONAUT
Unfold the God Man
8.5 9 8.5
5. Armand
King Dude
Full Virgo Moon
8 8.5 8
6. srppk
Fluisteraars
Bloem
8 6.5 8
7. McFrost1977
Scarab
Martyrs of the Storm
8 7.5 8
8.
Asarhaddon
Reysa
7 5 7
9. nascence
My Dying Bride
The Ghost of Orion
7 9 7
10. Eroen
Shitbag
Furnace
3 6.5 3
∑:
7.7 7.7 7.7
Cryptal Darkness - Endless Tears... (1996)
Kritika, boymester @ 2019. március 19., kedd, 16:43
Hyrgal - Serpentine (2018)
Kritika, farrrkas @ 2019. február 10., vasárnap, 20:16
Nagaarum - Apples (2018)
Kritika, farrrkas @ 2018. július 18., szerda, 10:12
The Crawling - Anatomy Of Loss (2017)
Kritika, boymester @ 2017. május 14., vasárnap, 10:47
Revelations Of Rain - Akrasia (2016)
Kritika, boymester @ 2016. október 26., szerda, 20:10
© 2001-2020 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.051 seconds to render