Ugyanazt tudnám elmondani, amit a Sárrét lemezről írtam. Aki a hazai dallamos, mégis keménykötésű, egyenes rock/metal vonalon fogós, fülbemászó dalokat akar hallani, minden kellemetlen mellékhatás nélkül, próbálkozzon a Mudfield zenekarral, valamit jól csinálnak! Nekem nem kenyerem ez az irányzat, de érződik, amikor egy anyag megállja a helyét.
Egyelőre nekem még mindig jobban tetszik a Venereal Dawn (ami nem csoda, mert azt a 10 pontos albumot rongyosra hallgattam), de erős, izmos, fogós anyag az idei lemez is, az hétszentség! Nagyon komoly, igazán lehengerlő teljesítmény, jól megírt kompozíciókkal. Semmiképp sem szabad kihagyni!
Már első hallásra érződött, minőségi anyaggal van dolgunk. Ez a meggyőződés, szerencsére, minden hallgatással csak tovább erősödött. Nagyon komoly munka, tele jó dalokkal. Az album második fele talán még erősebb is, mint az első fele, és a hangulat is jobban áthatja az embert. A Voidfire-rel ellentétben, ez sokkal inkább nekem való black metal.
Nyilván Ozzy az egyik metal atyaúristen (én nem tartozom a nagy fanok közé), meg keresztapa, meg minden, és ami az övé, az vitathatatlan, és a fejem meg is hajtom előtte, de ha csak a zenét nézem (és nem a körülményeket), egy átlagos lemezt hallok, amelyet biztosan nem fogok sokat (vagy többet?) hallgatni. Főleg, hogy egyes vendégektől csak a szemem forgatom? Nem azért, mert saját műfajukban nem lennének esetleg jók, hanem mert nem illenek a képbe. Ozzy meg így is, úgy is azt csinál már, amit csak akar, az égvilágon semmi tétje nincs. Ha nagy baklövést is követne el, azt is el lehetne intézni a szokásos frázisokkal, mint pl: ?így is csoda, hogy él?, a múlton meg ráadásul nem változtat.
Kellemes power metal lemez, de nem túlzottan az én világom (az első lemezt azért hallgattam anno), mégis azt gondolom, hogy ők egy fokkal tökösebb power metalt játszanak az átlaghoz képest. Én inkább az új Wolfra szomjazom.
Svéd halálmetal-főzet. Először azt hittem, megint le kell írnom, hogy "szokásos korrekt death metal anyag és semmi különös", de a zenekar rám cáfolt (szerencsére). A lemez a hossza ellenére sem válik fárasztóvá, nagyon jó a dalok keverése, az album lendülete cseppet sem lankad. Nem mondom, hogy 9-10 pontos szerzeményeket írtak, de annyira azért erősek a dalok, hogy felkeltse a figyelmemet. A receptre megírt kompozíciókban azért remek harmóniákat is találunk (címadó), markáns riffeket, punkosabb tempót és súlyos belassulásokat is. Nem vettem észre, hogy letelt az egy óra. Tetszik!
Izlandról jó zenék szoktak érkezni, és ahhoz képest, hányan lakják, elég sok izlandi black metal banda létezik. A Veturt azonban vérszegénynek érzem (én is), a kraft, az esszencia hiányzik, pedig az alap ahhoz, hogy hangulatos lemezről beszélhessünk, meglenne. Csak a jó dalok hiányoznak.
A leginkább az tetszik benne, hogy képes fenntartani a lendületet, van egyfajta határozottság, magabiztosság és meggyőző keménység a zenében. Az erő + zenei tartalom = frissesség. Így lehet elkerülni, hogy valami fárasztóan és dögunalmasan középszerű legyen.
Egy újabb ?lálmás csülhe.? Én azért szeretem, ha a zenén van a hangsúly. Értékelhetetlen.
Rossznak nem rossz, de különösen nem vagyok elájulva tőle. Elég átlagos produkció, a nyelv hangzását szokni kell (nekem), és ez semmiképp sem pozitívum, ami a vokálra is vonatkozik.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 411. 412. 413. 414. 415. 416. 417. 418. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2020. március 14.
farrrkas ∑:
1. farrrkas
Dark Fortress
Spectres from the Old World
9 9
2. Eroen
Regarde les Hommes T...
Ascension
8.5 8.5
3. CarolusRex
Necrowretch
The Ones from Hell
8 8
4. McFrost1977
Wretched Fate
Fleshletting
8 8
5. Lew
Demons & Wizards
III
7 7
6. 9000Sanyi
Mudfield
Kelet népe
7 7
7. banya07
Voidfire
Ogień Pustki
6.5 6.5
8. Armand
Ozzy Osbourne
Ordinary Man
6 6
9. nascence
Vetur
Vist
6 6
10. boymester
CHOP CHOP CHOP CHOP ...
Worm Food
1 1
∑:
6.7 6.7
Mudfield - Sárrét (2019)
Kritika, 9000Sanyi @ 2019. március 6., szerda, 11:28
Regarde Les Hommes Tomber - Exile (2015)
Kritika, emp @ 2015. október 17., szombat, 22:14
Regarde Les Hommes Tomber - Regarde Les Hommes Tomber (2013)
Kritika, Nagaarum @ 2013. március 7., csütörtök, 07:56
Ozzy Osbourne - The Ultimate Sin (1986)
Kritika, maniac @ 2005. november 6., vasárnap
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.02 seconds to render