Le a kalappal előttük. Tízen évesen ilyen zenét csinálni? igaz a tematika már ezerszer lerágott csont (Odin, mitológia, stb...), de neki ezek a gyökereik, meg a fa ék riffek. (Sok hasonló sótlan anyag jelent már meg, amit az egekbe magasztaltak.)
A hazai fuzz stoner nincs elveszve! Remek kis albumot kalapáltak össze a Kőbányai suttyók. Legyen tánc.
Ez valami brutál techno diszkó? Két dal épp elég volt...
Mint death metal ezzel semmi baj, igaz van benne jó adagnyi thrash és némi doom is. A monumentálisabb dal hosszúságok is patentek és a gyors, lassú váltások is nagyon ott vannak, az énekhang meg a ?80-as évek gégemetszett hörgése? és plusz bonusz a Necrophagia feldolgozásért.
Finom koppintása a nordikus érának, mind szellemiségben, mind zeneiségben. Tucat!
A GAEREA-t nem szárnyalja túl az szent. Igaz ez más spektrumon is mozog, de remek kis lassú gyilkolás.
Beteg, beteg, beteg. De csak ennyi!
Vannak benne jó témák, de ez a fajta ?művészi? metal sosem volt a kedvencem. Pedig van hangja a pasinak.
Fiatalok, de középszerűek. A tehetség ezúttal nem tudott megfelelő formátumban manifesztálódni.
Hazai és rettentően középszerű. De van bennük fantázia.
Azért egy Cattle Decapitation jóval izmosabb, mint ez. Ott a dallamok is a brutalitást támogatják, itt álmosítanak. A refréneket középszerű nu metal csapatoktól szedegették össze. Zeneileg vannak tök jó részek (pl. az instrumentális The Dreaded...), viszont a szintis áhitat, ami sok helyre be van erőltetve, nagyon nem kellett volna.
Ha valaki nem ismerné még ezt a stílust: úgy hívják, hogy death metal.
EP-nek szerintem az elmegy kategóriába sorolható és én érzem benne azt a hangulatot, amit célul tűzhettek ki. Van hová fejlődni, tényleg hiányérzetet hagy maga után, ha pedig azt nézem, hogy a duó nem kezdő, akkor kénytelen vagyok büntetni őket. A számomra zseniális Tôtbring?re című lemez után, amit a páros Ungfell néven követett el, ez igencsak hanyagnak tűnik.
Jóleső funeral doomocska, különösebb egyéniség nélkül.
Első hallásra megmondható, hogy görög black metalról van szó, abból is az átlagosabb, kevésbé izgalmas fajtáról. Ugyan az utóbbi görög anyagok, amiket mostanában hallgattam nem győztek meg teljes mértékben, de egy Lucifer's Child féle The Wiccan vagy Rotting Christ féle Theogonia megmutatja, hogyan kell elképzelni egy tíz pontos lemezt ezen a vonalon. A vallásos része természetesen nem izgat, számomra a mennyország és a pokol fogalma és azoknak minden lakója épp olyan fantázia, mint a Százholdas Pagony kompániája... Ennyi erővel bele lehet kötni egy sci-fi alapú technikás, brutálkodós, fitymacsattogtatós death metal anyagba is, hogy kicsit túltolták a fantáziálást...
Megkésett virgács a Mikulástól.
Én is nagyon szimpatikusnak találom az ifjú tűzet és törekvést. A változatosság és a jó dalok még váratnak magukra, de korai lenne pálcát törni felettük. Csak kitartóan előre!
Füstös stoner. Nem nekem zenélnek.
A The Dreaded Mystic Abyss a lemez egyértelmű csúcspontja számomra, a többi valahogy nem az a konglomerátum (szimfo-death/deathcore/stb.), ami az én világomban szoros barátságra lelne. Az említett 10 perc fölötti tétel kivétel. Amúgy a műfaj kedvelői biztosan nagyra értékelik, mert tisztességesen összerakott anyag.
Bár teljesen ismeretlen volt számomra a Pentacle, első hallgatásra fogadni mertem volna, hogy Asphyx diétát tartottak a lemezírás közben. Aztán kiderült, hogy hollandok, sőt, a frontember korábban az Asphyx tagja volt, szóval így már minden világos. A példaképhez képest szerényebb, de a death metal szívek csücskét dédelgetni, simogatni képes anyag.
Annyi kiemelkedő black metal korong jelent meg az elmúlt egy évben, hogy az Ateiggär itt nem rúg labdába. Nálam biztosan nem.
Első hallásra több potenciált véltem felfedezni az anyag kibontakozására, de most olybá tűnik, hogy korrekt doom anyagnál nem több a Lone.
Izgalmas zenei csemege a Haxandraok pofás black metalja. A szikra megvan, a dalok erősek és fogósak. Ajánlott anyag.
Nem tartozik a legjobbak közé ez a prog. metal korong, de egy bizonyos nívót azért megüt. Tipikus "korrekt" kategória.
A zene nem lenne rossz, bár nem rajongok a stílusért, azonban a vokál sokat ront rajta.
Azért az angolon van még mit csiszolni...
Mivel az egyik kedvencem a Fleshgod Apocalypse így nem volt nehéz ráhangolódnom a lemezre. Egész pofás kis hallgatni való, de nálam az év lemezévé avanzsált Cattle Decapitation-Death Atlas lemezéhez nem ér fel, nagyon nem. Ettől függetlenül szívesen hallgattam és fogom is még. Köszönet az ajánlónak!
Azzal a vokállal kínozni lehet annyira szar. Tiszta szégyen.
Mostantól a tucat lemezekre 3 pontnál nem fogok többet adni. Annyi jó lemez van a tucatokra felesleges az időt fecsérelni. És indokolni sem fogok mert kár rájuk egy szót is pazarolni.
Nem kiváló, de jó lemez.
Nem tetszett.
Oké, respect, hogy ilyen fiatalon űzik az ipart ezek az északi kölkök, meg hogy már koncertezgetnek, illetve letettek az asztalra két nagylemezt is... de könyörgöm, ez egy sótlanul előadott borzalom, és ami a tragédia, hogy a 3 perces számok is vannak olyan álmosítóan unalmasak, mint a 10 perces masszív szörenyetegeik. Hiszem, hogy lesz ez valamikor jó is, csak mélyebbről és bátrabban kéne meríteni más fűfajokból, nem csak ellavírozgatni és a betanult, egysíkú sallangot nyomni 45 percen keresztül. Megint sokat elmond, hogy az utolsó tétel tetszett a legjobban...
Nagyon-nagyon ritkán hallgatok ilyet, de most amúgy mondhatni jól esett. Igaz, leginkább háttérzeneként műkdötött nálam, de nem akartam azon nyomban lekeverni. De a célközönség nem én vagyok, így a pontszámom tán kissé jóindulatú is.
2019 egyik nagy meglepetését hoztam nektek így az ünnepekre és az év végére. Fifikásan előadott és megírt, izgalmas album, aminek nincs gyenge momentuma, nincs rajta töltelék szám. Én nem tudok betelni vele, egy brutális energiabomba az elejétől a végéig, tele különféle érzelmi ívekkel és zenei motívumokkal. Mint egy jól megírt, érdekfeszítő regény, csak ezt gyakrabban veszem elő.
Kicsit sok és tömény volt a végére, talán a 3-4 perces számhosszak jobban fekszenek ennek a stílusnak, de amúgy nincs mibe belekötnöm, tökös, marcona death, ahogyan azt elvárja az ember. A keverés kifejezetten tetszik, minden hangszernek van elegendő tér hagyva, a köpködős vokált meg imádom.
Nem bírom nem imádni. Az oldschool attitűd mellett van benne annyi lendület és móka, hogy ne savanyodjon be az ember és ne csak megfáradt múltidézésnek tudja be az albumot. Ugyanakkor meg soványkának is tűnik... valami esszenciális, izmos rész hiányzik az egészből. Nem igazán tudom megfogalmazni, hogy pontosan mi, de minduntalan hiányérzetem támad, mikor is lemegy a lemez. Mindenesetre epekedve várom az LP-t.
Azért nem semmi építkezéseket visz végig az album. A Mirror ilyen szempontból a legdurvább, de kvázi az összes szám tartogat "ismerős" meglepetéseket. Szépen kivitelezett, erős anyag ez, amit remekül támogat Girardi -mint mindig- zseniális borítója.
Kicsit sok volt a kecskevérben áztatott mandragóra gyökér, mi srácok? Most komolyan, olvassátok el a bandcampen az leírását az albumnak. Mintha valami kvantummechanikai tanulmány kivonatát olvasnám... mégis mi a szarról beszélnek ezek? Ez érződik a zenén is, befelé fordulós, mantrázgatós, idézgetős, máguskodós boszorkánykodás, amit ők biztos nagyon professzionálisan tolnak, de kívülről szemlélve rohadtul nem vehető komolyan. Egyedüli kivétel a Lilith Unbound, ott éreztem, hogy igen, ez a zene, ez az előadás nekem is szól. Utolsó tétel meg igazi sallang, felesleges bullshit, hogy meglegyen a bruttó fél óra.
Aki szereti Mats organumát, annak ez maga lehet a mennyei manna... gondolom. Én őszintén szólva borzasztó módon nem vagyok ráhangolva Levén énekére, de ezen felülkerekedve is igazából én itt egy középszerű háttérrel megtámogatott produkcióról tudok csak beszélni. A hiba lehet bennem van, de jottányi késztetést sem érzek, hogy valaha is újra meghallgassam a Skyblood-ot.
Az egy dolog, hogy a hangulat kultelki suttyosagra van kihegyezve, de ettol meg a garazsbol nem kellene kimaszni es albumot kesziteni, ha nincsenek tisztes riffek vagy akar zenei hangulatok, harmoniak kidolgozva. Ez az album nem all meg onalloan a laban, inkabb csak egy gyenge tribute banda, verszegeny utanerzese egy kifaradt mufajnak. A gitartemak nagyon halovanyak, talan ez a legnagyobb hatranya.
Hanyagul osszedobalt sablonelemek halmaza. Nincs hangulat, nincs vezer harmonia. Tizeneveseknek sracoktol elmegy, de csak akkor, ha nem adjak ki albumnak.
A Haxandraok megcsinalta iden a Bolzer helyett az igazi Bolzer albumot. Kicsit tobb a tiszta black metalos elem minta Bolzernel, de ez csak jot tett az anyagnak. Itt dalok vannak, de meg micsoda dalok! Ki van dolgozva, ive van minden szamnak es a hangazas is izlesesen lett megkomponalva. Minden hangszernek jut hely a hangulat megteremteseben es nem torlaszolja el a hallojarataimat a tulpolirozott hangzas. Majdnem kivalo munka.
