A gitárok hangszínei rendesen eltüntetik azt aminek át kellene jönnie. Az egésznek olyan hatása van, mint amikor az ember a hegyekben túrázik, s hirtelen leszáll a felhő, s a párától pár méteren túl semmit sem lát. Nálam ez a Lovecraf-i dolog sem működik. - Szóval, aki nagy rajongója a zenekarnak tuti zabálni fogja ezt az albumot, én post-black-ban (ha akarok) inkább majd csemegézek valami mást. / A TGOO-t s a Dissection-t még csak egy lapon említeni is szentségtörés. :D /
Nekem ők kimaradtak, erre meg nézek ki a fejemből, hogy már egy rahedli albumuk van. No, de a lényegre. Aki bírja ezt a cipőbámulós s nem kevés post-black fajta zenét az itt jó táptalajra bukkant. Komolyan megdolgoztatták a francia srácok a hallójárataimat, s mindeközben az állam végig a padlón hevert. Csillagos tízes album, azok ellenére, hogy nem ismerem a korábbi munkáikat. A filmzenés hatások pont az ízlésfaktoron belül mozognak, én még übereltem volna egy kicsit. :D - Köszönet az ajánlónak. :)
Az iskolapéldája annak, miként lehet elégetni több ezer kalóriát. :) Talán egy teljes albumnak jobban örültem volna, de így jobbá varázsolta a reggelemet. :) - Nem is tudtam, hogy itt vannak még grinderek. :D
Bár sokáig szkeptikus voltam, de rá kellett jönnöm, hogy időutazás márpedig létezik. Ezt a tényt támasztja alá a kanadai zenekar albuma is. Pedig a stílus?! védjegyévé vált ősi kávédarálós hangzáson túl is van élet, s ennek ráerőltetése a mezei hallgatóra sem tűnik túlságosan fair játéknak 2019-ben. Lenne még mibe belekötnöm, de nem teszem. A stílus hívei zabálni fogják, a többiek meg jobb, ha keresnek inkább valami mást.
Semmivel sem rosszabb, mint egy mai Opeth. Arányaiban ez egy tökéletesen összerakott lemez, remek dalokkal. Érezni a 70-es évek nagy zenekarainak hatását, s mindezt megspékelve egy kis extrém fémzenével. Ez valami olyan hiánypótló album, amit ?kerfeldt-ék készítettek volna ha nem akartak volna tovább fejlődni, vagy totálisan meg akartak volna felelni a rajongók elvárásainak. Az album Hierophant nótája valami roppant durva. - Talán néha le kéne ülni, s lazítani, úgy nekifutni az albumnak. :) Nekem összejött. Köfi az ajánlónak. :D - Aki mindezek ellenére a progresszív, melódikus death metal-ra kapta fel a fejét, lehet kellemetlen szájízzel fog távozni.
Ha nagyon kritikus akarnék lenni, akkor egy viszonylag hosszú listába kezdenék, hogy milyen hatások motoszkáltak a fejemben a nóták hallgatása közben, de most megelégszek felsorolni párat, a teljesség igénye nélkül: Omnium Gatherum, Amorphis, Wolfheart, Before The Dawn, Amon Amarth. - Szóval aki szereti az igényes északi zenét, annak jó választás lehet a finn veteránok új albuma. Igazából kellemes csalódás. S ráadásként minden hangszer a helyén szól. (Számomra a number one az albumról a Pale Morning Star tétel, de hiszem hogy mindenki megfogja találni magának a favoritját. A szólómunka álomszép.) - Köszönet az ajánlónak.
A stílus rajongóinak sok kellemes percet fog okozni, azt garantálom. Aki szereti a hangulatos doom és post black elemekkel tarkított zenét, azt itt tuti kis hallgatni valóra akadt. A többieknek bátor szívvel ajánlom a megmaradt agyuk teljes legyalulásához az új Hour of Penance anyagot. :D
Azt hiszem az olasz srácok rendesen kimaxolták a stílust. Nem tudok mit hozzátenni, csak azt, hogy aki fogékony a tech/brutal halálfém iránt, az ne is keressen tovább. Iszonyatos erők szabadulnak fel... Eddig sem volt piskóta az együttes, de ez a földre kényszerített. Behódoltam. - A stílussal most ismerkedők számára tökéletes lemez, aki pedig vágyott már egy tökéletesen brutális korongra az ne is keressen tovább. - Azért ez az "A" hangolású gitárhangzás hordoz magában figyelemre méltó dolgokat. Davide Billia ütősjátéka, pedig maga a téboly. Lehet, hogy kell utána egy-két hét szanatóriumi pihenő...
Először is, ez nem egy egyszerű fekete fém, stb. anyag francia honból, hanem egy sokkalta egyfajta csapongó műalkotásnak leírható zenei kivonat, ráadásként folyton hullámzó minőséggel. Talán jókor találja meg az embert, vagy aképp' fordítva, de nem lehet csak úgy elmenni mellette szó nélkül. - Felületesen követem a munkáikat, ez mindenesetre most tetszett. - Bátran ajánlom blekk, post rajongóknak is. - Néhol már túlontúl sem mentes a kvázi filmzenei hatásoktól, de ez semmit nem von le az értékéből. Kiművelt zene ez kérem, csak éppen másként, mint ahogyan azt már jól megszoktuk. :)
Libabőr...
Úgy látom senki sem akar beleszarni a ventillátorba, nekem ez most gyengébb mint a korábbiak. Még azért érik a végső pontszám.
Helyenként tetszett, de nem hagyott maradandó nyomot.
Bocs de nekem ez nem...
Nekem nagyon egyhangú, nem tud lekötni
Elcsépelt közhely, de igényes iparosmunka.
Valamikor rajongtam ezért a műfajért, most már inkább csak untat. Jól ismert sablonokból felépülő eléggé kiszámítható lemez néhány kellemesebb pillanattal.
Egyszerűen nem tudom megunni. Csak az a kár, hogy ilyen rövid.
Egy kicsit elfogult vagyok velük, de ez most akkor sem ütött akkorát mint a korábbi lemezek. Nekem kicsit olyan a hangzás (enyhe képzavarral élve) mintha egy a kelleténél fél dioptriával gyengébb szemüvegen át néznék. Minden megvan de valahogy nem elég éles. Úgy rémlik régebben analitikusabb volt a hangzás, mégsem volt lélektelen.
Nekem elég egyhangú, néhol áthallatszik egy kis Rotting Christ.
Nincsenek itt olyan nagy különbségek minőségben a felsztárolt (joggal) Tekilához képest, pusztán elmúlt a meglepetés varázsa és az emberek ösztönösen többet és többet, jobbnál is jobbat akarnak. A gazdaságnak is mindig többet kell teljesítenie, még ha a Föld be is szarik közben... Hallgatom egy ideje és még fogom is egy darabig. Aztán ne lepődjetek meg, ha egyszer csak lesz belőle egy 10 pontos kritika.
A post metal nem a szívem csücske, sosem lesz az a sokszor művészkedő maszatolásaival, amivel hangulatot kíván teremteni. Viszont az Alcest azért ennek a stílusnak egy kiemelkedő alakja, akikre mindig figyelek.
Semmi kiemelkedőt nem hallani itt, csak korrekt grind zúzdát. Nekem sem jött be a sok szöveges rész, viszont én azért hallok bitang témákat:)
Se nem jó, se nem rossz kategória, amit az egyéni ízlés tud elmozdítani felfelé vagy lefelé. Milliószor hallott megoldások, viszonylag magabiztosan előadva.
Az ennyire egyértelmű hasonlóság két zenekar anyaga között engem már kifejezetten zavar. Itt az Opeth, hol az Opeth játékot játszik ugyanis az In Mourning, de legalább igényesen teszi mindezt. A tiszta éneknek nincs igazán karaktere, ami még dobhatna rajta.
Az Insomnium a melodikus death egyik kései nagyágyúja, akik mindig igényes lemezeket készítettek, de magával a stílussal nem jutottak közelebb hozzám. Viszont ajánlom az előző, WInter's Gate anyagukat meghallgatásra, mivel az egy igazi stílusbravúr volt (egyetlen dal az egész lemezen), ez pedig annak az egyenes ágú folytatása. Csak azért nem 10, mert itt valóban kevesebb az érdekesség, mint három éve.
Ha valami, akkor ezek a témák megérdemelték volna a konkrétabb részekre, rövidebb dalokra bontást, mert nálam a hossz nem segítette a beleélést. Így nehéz megemészteni és nem a mélysége, sokkal inkább a két tétel hossza és massza jellege miatt. Egyébként bejött.
Erős death metal lemez, a stílus híveinek maga a mennyei manna. Nekem az a bizonyos plusz, ami egyedivé, érdekessé tenné, az hiányzik.
A franciák Memoria Vetusta trilógiája nagy kedvencem és az előző anyag borzalmasra sikerült, így vártam némi visszatérést a zenekartól. Ez részben teljesült, mert az elmebaj és az egyedi vonások tetten érhetők, ugyanakkor sokkal több a végeredményben a rutinmunka érzet. Erős anyag, de nem kiemelkedő a diszkográfiájukat tekintve.
Amikor meghallottam a magyar éneket az első dalban, tudtam a pontszámot. Ha időm engedi és nem előznek be, akkor írnék majd róla. A hamisság királya Uralta a világot...
Az elő lemezük első hallgatásra nagy csalódás volt, annak ellenére, hogy nagy kedvenceim. Ez is az lett, akaratomon kívül, még mindig egy Tekeli Li 2-őt vártam, ami valljuk be, hogy nem valószínű, hogy lesz. Sokadik hallgatásra, viszont megint kibontakoznak a sejtelmes hangulati elemek és melódiák. Számomra továbbra is ők azok akik a legközelebb állnak ahhoz, amit én lovecrafti hangulatként elvárok.
Régebben sokat próbálkoztam velük, de a végén mindig az ének volt ami taszított tőlük. Most meg az tetszik benne a legjobban. Ki érti ezt?
Na ez egy kiváló, megállás nélküli pörgőrúgás az arcba.
Nem rossz de ez el szaladt mellettem.
Minőségi de lélektelen.
Ugyanabban a cipőben járok, mint McFrost.
A jelenlegi black metal felhozatalban ez most csak ennyi, viszont később akár többre is érhet.
Defferek előre! Az egyértelmű minősége ellenére se az én világom, talán majd az új Nile.
Harmadik francia black metal a körben, mi van nekem gyereknap? :D Az előző lemezük nekem már sok volt,túl tolták. Viszont ez az új pszichedelikus irány nagyon jó, kellően bódult és egyben súlyos is. Ezek ellenére nekem a végére kicsit elfáradt, az utat megtalálták már csak ki kell építeni.
A Mayhem az Mayhem. Sosem lehet tudni mit várhatunk tőlük. Ők az igazi trve arcok, akik leszarnak mindent és mindenkit, csak játszanak amit akarnak. Ismét egy rideg, groteszk már-már szürreális mű született. Az én ízlésemnek a hangzás már picit sterilre sikeredett, vagy nem is tudom pontosan mi a bajom vele, de valami nem kerek, lehet nálam van a baj. Minden haza beszéléstől függetlenül, aki szerint nem Csihar hangja az ami a legjobban össze illik, legjobban rezonál az egész zenakarral az süket. Valami hihetetlen ez a fickó.
Hadd mondjam el az egyértelműt újra: tényleg nem érdemes első hallásra ítélni. Az előző lemez benne volt a 2017-es TOP 20-amban, és instant megvettem CD-n is. Első két-három hallásra a Cosmicism-ben nem hallottam azt az egyértelmű fölényt, amelyet az előd nyújtott, de ez csalóka, főleg úgy, hogy a 2017-es lemez már rég a kiismertség komfortérzetén belül van. Aztán egyre többet hallgattam az újat, és egyre jobban tolakszik felém az ERŐ, és szép lassan beérik a lemez. Lesz-e belőle TOP 20 idén, még nem tudom, de hogy egy irdatlanul erős anyaggal rukkoltak elő a franciák, az biztos!
Nagyon kellemes hallgatnivaló számomra az Alcest. Korábban volt nekik olyan lemezük is, amelyikre egyértelműen 10 pontot adtam. Emlékszem olyan konkrét pillanatokra, amikor a kettővel ezelőtti Shelter lemezt a természet csendjében meghúzódva, éjszaka hallgattam, fülessel. A felerősödött hallószervek fantasztikus dolgokat voltak képesek felszínre hozni akkor. Ezt a lemezt, ahhoz mérten, kevesebbnek érzem. De kellemesnek kellemes. Biztosan előveszem még.
Egy 9 és fél perces lemezt kell értékelni, amelyből (összeszámoltam) 2 és fél perc duma. Tehát, van 7 percnyi kíméletlen grind zúzdánk, és ez a legtöbb, amit el tudok mondani (ők se mondanak többet).
Nem élünk ínséges időket, hogy egy bár igényesen összerakott, mégis többnyire ötlettelen sablon-black metaltól hátra vágjam magam. Aki nem keres különlegességet, vagy már fáj a feje a hagyományokat maga mögött hagyó mindenféle devianciáktól, annak itt egy újabb gyors black metal korong. Én már holnap nem fogok rá emlékezni.
Aki ebben a HP-ban nem talál magának kedvére valót, az igazán elgondolkodhatna azon, hogy bővítse a látókörét. Ennek a körnek az erős mivolta az In Mourning új lemezének is köszönhető. Ez a fajta igényesség és változatosság abszolút elismerésre ad okot. Lehet, hogy a végére már úgy érzi az ember, hogy az élmény tömény vagy kicsit sok volt, az egyértelmű kapaszkodó meg valamivel kevesebb, de annyi minden sorakozik itt, hogy a figyelmet képes végig fenntartani. Tetszik, hogy lassan megtalálták a saját hangjukat, az Opeth-hez már nem is érdemes hasonlítgatni őket.
Igényesen összerakott anyagokat szállít le a rajongóinak a finn melodikus death csapat. Engem különösebben nem szokott meghatni az ilyesmi, de ha valaki szeret az ilyesmibe belemélyedni, az hangulatosnak érzi majd.
A lemez első kb. 17 perce kimondottan szép, az énekdallamokban is van spiritusz. Aztán, ahogy a fickó kimondja, hogy ilyen napsütötte időben öli meg magát, megváltozik minden, és a hangulatos doomból fokozatosan átvált vernyákolós depresszív black metalba, amivel már nem volt mit kezdenem. Ahogy telt az idő, úgy tetszett egyre kevésbé az anyag. Az első bő negyedóra 8 pont, a többi 4-5 pont.
Szerintem fogósabb az előző lemeznél. Odatették magukat, rendesen összerakott brutális nóták sorakoznak itt, kellő változatosságot felmutatva a stílusra kiélezett fülek számára.
Az előző, Deus Salutis Meae, maga volt a totális francia őrület, ám olyan összerakott lemez volt, hogy egyszerűen megbabonázott. Most is beraktam az új meghallgatása előtt, és azonnal vitt is magával. Zseniális! Ehhez képest, amikor feltettem a Hallucinogent, azt hittem, nem jól hallok. Meg nem mondtam volna, hogy ez Blut Aus Nord. Sokkal szellősebb, sokkal visszafogottabb, elsőre is sokkal befogadhatóbb... és ebben pedig pontosan EZ az, amit értékelek. Azt a káoszt nem volt hová fokozni, és értelme sem lett volna. Az új anyagban valamilyen csalogató hangulat uralkodik, a szerzemények pedig DALOK csupa nagybetűvel. A fémes riffelések és az emelkedett atmoszféra váltakozása, vegyítése telitalálat. Nem hallgattam még eleget, de minden hallgatással csak fokozódik a lelkesedésem. Mivel egyformán tetszik az új Mayhem, The Great Old Ones és a Blut Aus Nord, marad a 9-es.
Nagyon szimpatikus a Mayhemben az, hogy ezek a legendás alakok nem viccelnek a névvel, a kultusz iránti respekt valamilyen átszellemülést eredményez náluk rögtön, ahogy a Mayhemnek kezdenek dalokat írni. Az elemi erő egészen karakteres formában tőr elő a lemezből (most is), hinni tudok nekik még 2019-ben is. Féktelen, zabolátlan, de intelligens és igényes.
Ez igen! Na valahogy így kell egy post black metalnak szólnia. Izgalmas számok, nagyon össze van rakva. Köszi az ajánlónak!
Ezt a nyavalygós zenét nem akarom hallani többet.
Mi más?...
Tucat, de nem rossz.
Kifejezetten idegesített, ráadásul borzasztó unalmas is volt. A hangzás meg a belefektetett munka miatt adok 4 pontot, mint a többi 4 pontosra is, de számomra ez teljesen felesleges lemez benyomását keltette.
Zsánerlemez. Köszi az ajánlónak!
Nálam ez bukta.
Túltolták. Ez így a "csak" jó, de nem nagyon érdekel fiókba került.
Összességében nem egy nagy durranás. Különlegesek akarnak lenni, de nem érzem annak.
Jó a lemez miként a pontszámom is mutatja, de nálam ez nem 9 vagy 10 pontos, mivel sok jó lemez van ebben a stílusban. Én biztonsági játéknak éreztem a lemezen hallható számokat, olyannak amivel bukni nem lehet mivel már 1000-szer ki voltak próbálva, de kiemelkedni sem, mivel már mindet hallottam máshol.
Régen volt már, hogy egy lemez ennyire nehezen adta meg magát. Az előző albumok és a többség rajongása miatt sokat vártam tőlük, és akkor az első 3 nóta teljesen olyan, mintha a Valhallából Nödtveidt elhozta volna nekik a Storm of the Light's Bane egyenes folytatását! A hangzás, a károgás tónusa, a dalok felépítése mind-mind olyan, hogy több millióval fogadnék arra, hogy ez itt kiadatlan Dissection. A Lost Carcosa-tól viszont minden már a TGOO-ról szól és hallgatásról hallgatásra egyre többet ad, kibontakozik, behálóz, magával ragad, ha becsukom a szemem, akkor elrepít. Elsőre 6 pont, most 9,6, megelőlegezem.
Blut Aus Nord azon oldala ők, akik a fizikai létet preferálják. Teljesen hasonlónak titulálom a két csapatot zeneileg, viszont teljesen más szemlélettel rendelkeznek. A tiszta ének nagyon tetszik, szépen beleszőve kapjuk a black-es metalban.
Ha be vagy fásulva az irodában, ha majd elalszol a munkagéped mellett, akkor ez kell neked, hogy felpezsdítse a véred, átmozgassa az elméd. Kelleténél több benne a színészkedés, a megjegyezhető riffek kárára, ami ennek a stílusnak a lételeme.
Elsőre a hangzása fogott meg, nyers-karcos és rideg, igazi black metal sound. Az első 3 dal igazán kedvemre való, fogós gitárokkal telepakolt gyors tempójú dalcsokor, a megfelelő pillanatban beillesztett, megfelelő idejű okos törésekkel szintivel, dallamos énekkel és tempó váltással. Aztán jön az Exhortation c. szerzemény ami megnyugvást és lelki békét hoz. Nekem viszont egy nagyobb törést, ugyanis az utána következő kettős már több lassulás több merengést eredményez, és ez engem kizökkentett a ritmusból. Persze nem rosszabb nóták, csak egy másik arculat. Valóban nem stílus megváltó album, de ízig vérig black, olyan franciásan játszott Marduk szerű. Amikor csapatnak, az az igazi!
Insomnium ikertestvére.
Régen imádtam a stílust, s a hasonszőrű északi alakulatokat, ma már elmegy mellettem az efajta zene. A mai felhozatalban ez egy hibátlan produktum, hívek zabálni fogják.
Egy olyan körben, ahol van egy Alcest és egy BAN, ez nem lehet sem több, sem kevesebb, számomra ez a triumvirátus nagyon hasonló élményt nyújt.
Sikerült megfőzni a húslevest, de kimaradt a só, a bors és a vegeta.
Teljes a szimbiózis a zene, a borító és az album cím között: túl sokat szívtak a képen látható gombából a tagok, aminek óriási hatása volt a komponálásra. Mivel én vizuális típus vagyok, nekem átjött az égig érő színes növények között futkározó szűzlányok kacaja, akik mit sem sejtenek abból, hogy a kert végén a gonosz várja őket egy szeánszra.
Tipikus Mayhem, de mégis más, a megfejtést még keresem, ahhoz több idő kell. Talán tisztább és finomabb lett, már majdnem steril ufo hangzás, vagy nem is tudom. Talán most több teret kapott Csihar, kiengedték a ketrecből. Nálam a Grand a favorit, azon belül is a Crystalized Pain in Deconstruction megismételhetetlen, ha onnét nézem a Démon nem tehető mellé, ha viszont a banda pályáját nézem, akkor simán befér a palettába és simán max pontos. Megosztó lett, kiveri a biztosítékot sok helyen, tehát akkor ez a Mayhem.
Még mindig magasan van náluk a képzeletbeli léc. Az előző albumhoz képest nem érzem, hogy sokkal többet hoznának. Számomra ez a zenekar termeli ki a legnehezebben megemészthető albumokat. Ha jó hangulatban hallgatom, akkor 10 pontos, de ennyire elborult pillanataim ritkán vannak mostanság. A vaskos riffek elemésztik az receptoraimat.
Az Alcest tipikusan az a banda, akinek van néhány zseniális száma, de többségében, főleg egy album hosszában soha nem tud lekötni. A post elemeket azért nem olyan nyegle módon használják, mint a legtöbbek a műfajban, de ettől még igazi dalból kevés van az albumon
Na ne már, jó ez! :D
Alapvetően egy közhelyes black metálról van szó, ami csupán meghitt nosztalgizást rejt a rövidke 35 percben. A thrash elemek néhol azért felüdülést hoznak, de igazából ez sem menti meg az unalomba fulladástól. Sőt, az Exhortation átkötő tétel is közehelyes, semmit nem tesz hozzá a hangulathoz, inkább csak kizökkentett.
Az Opeth-tel való párhuzam szerintem most sokkal jobban fellazult, persze ettől még tagadhatatlan a behatás. Kellemes, de többnyire inkább csak középszerűségbe fullad.
Soha nem tudtam megbarátkozni az Insomniummal, korrekt iparos munka.
Ritka madár az efféle doom alapú progresszív cucc. Az évvégi listámba biztosan beteszem, mert minden hallgatással valami újat kapok tőle
Kemény, vaskos megszólalás egy hagyományörző magatartással. Szeretem én ezt és el is szórakoztat, de igazi hozzáadott értéket nem hordoz. A Mayhemnél azért valamivel dalcentrikusabb.
Soha nem tudta átütni nálam a falat a Blut aus Nord. A Bathory hagyatékát szépen gondozzák. Ezt az albumukat most jobban élveztem, mint a korábbiakat.
Továbbra is Mayhem ez, csak megszabadult minden extrémitástól. Mintha az elmúlt 2-3 album esszenciáját kapnánk egy alapos regularizáció után. Eltűntek a tüskék, eltűnt a káosz. Erős anyag, de nem ezért rajongok a Mayhemért. Nekem kell az extra hozzádott érték. Itt Csihar sem tudott most annyit hozzáadni, hogy emiatt élveztem volna számottevően. Minden hangszeren biztonsági játék folyik, nem igazán vannak dalok, inkább csak "jammelgetés". A kapott pontok alapján jól látszik, hogy pontosan ezt tették most, amit itt leírtam. Kiszolgálnak mindekit, és nekem pont ez az ellenszeves. A korábbi Mayhem albumok mindig megosztóak voltak.
Néha úgy érzem, megadja magát, néha nagyon nehéz a közelébe férkőzni. Nehéz anyag. Az utolsó szám rettentő bizarr, ott éreztem, hogy valami igazán különlegessel hozakodtak elő.
Kellemes hangulatos melódiák sorakoznak a lemezen, de nekem mégis az tetszik, mikor bátorságot vesznek magukon, és merészebb témákkal hozakodnak elő, mint például a Protectionban.
Puritán grind. Rövidsége ellenére sok a szövegelés, kevés a zeneiség. Fatal Impasseben is jól eldugták a szólót.
Csatlakozom a hatosfogathoz. Csepp ez a fekete (fém) tengerben.
Technikai szempontból remek anyag, de lélektelennek érzem, még a harmóniák ellenére is. Stílusában a múltkori Wills Dissolve lemeze jobban tetszett.
Nem sokat hallgattam eddig Insomniumot, de körülbelül azt kaptam, amit vártam tőlük. Kivétel a két Karelia, azokért még vissza fogok látogatni.
Jönnek a zord őszi-téli idők, ilyenkor tudnak igazán hatni az efféle zenék, de ez most nem tudott utat törni hozzám. Talán az ének az, ami nálam megbéklyózza a művet.
Azt érzem, amit a legtöbb technikás death metal bandánál. Bekerültünk a darálóba, de nincs hab a tortán.
Nem mindennapi világot tára elénk a Blut aus Nord. Az album közepére már én is úgy éreztem, hogy nehéz lesz innen visszatalálni. Be tudja szippantani az embert. A hangsúly a hangszeres zenén alapul, az ének és a kórusok csak a háttérből szüremlenek elő.
Jó, de nem érzem kiemelkedőnek. Főleg a húrosoktól vártam volna többet.
Igazából nem is tudom, hogy mit is vártam a lemeztől? Az tény, hogy korai albumaik hangulatát folytatják. Dallamaik hullámoznak, mint az óceán? csendesek, mámorítók, aztán kitörnek, mint a viharok vad pokla. Továbbra is megvan bennük a filmzenei attitűd a spirituális lelki ösztön, de erről is szól ez az album. Nem hiába, a stílus nagy királyai.
Intenzív és dühöngő. Bár a stílusilag semmi új, még is pofán csap. Szeretem az ilyet!
A három tételes, közel 61 perces Contrasts album után ez egy picit könnyedebb lélegzet. Finomabbak lettek a dallami, a hosszas zongora futamokra felépített avant-garde, ambient depresszió könnyen a merengésbe húzza az ember elméjét. Sötét légkör, borzongató atmoszférával.
Szépen oda teszik, amit kell. Minden dala egy-egy koporsószög? a dobos pedig géppuska lábú.
Kegyetlenül jó lett, rideg, zord, sötét. Csihar megint brillírozik a vokáljai terén.
Gyönyörű, érzelmekkel teli album, ízlésesen prezentálva, egyedi stílusban. Nem igazán lehet mibe belekötni, max a műfaj azon sajátosságába, hogy néha hagyja túlságosan elkalandozni a hallgatót, miközben a saját búvalbaszásával van elfoglalva. Egy csipetnyi extroverzió nem ártana.
A La Grande Apostasie akkora királyság, hogy sorozatban nem is tudom hányadszor indítom újra. Szépen feltette azt a bizonyos pontot a lemez tekintetében, ami amúgy összességében is egy erős anyag lett szerintem. Sok meglepetés vagy újdonság ugyan nem várja a hallgatót, de a melodikus részek kifejezetten jól feküdtek, feleslegesen hosszú vagy túlkomplikált se volt az album, szóval mértékkel, érzéssel, hallható műfaji tapasztalattal kovácsolhatták össze, ami dicséretes. Az Exhortation átvezetőről nekem a Dimmu "Det nye riket"-je ugrott be rögtön, felszabadítva némi nosztálgiát, úgyhogy én azt is adtam.
Nem gondoltam volna, hogy a HoP fenegyerekeinek sikerül a Cast the First Stone felé helyezni a lécet. Bizonyos szögből ugyan megugrották azt a szintet, más szempontból viszont nem. A külcsín úgymond tökéletes, kezdve a hangzástól, a lemez hosszán át egészen a borítóig. A belbecsnél vannak kétségeim, mert ugyan elképesztően brutális és fejet-daráló lett a cucc, de mintha sok újrahasznosított témát hallanék az előző lemezekről, másrészt a CtFS annyira elvarázsolt két éve, hogy annak hangulata és rám kifejtett hatása itt most nem tud olyan erősen érvényesülni. Ha önmagában vizsgalnám, akkor viszont simán menne a 10/10-es értékelés.
Én annyira rápörögtem már az első meghallgatható dalnál, hogy rögtön elő is rendeltem az albumot. Aztán ugye úgy alakult, hogy ditiálisan jó egy hónappal(?) a megjelenés előtt már végig lehett fülelni a teljes lemezt. Azóta sokat ülepedett ez a fura utazás, sok helyen nagyon beleszerettem, sok helyen kissé biztonsági játéknak érzem a beharangozott "delíriumos, groteszk" triphez képest, szóval teljes szívvel-lélekkel nem tudok lelkesedni érte, de bőven megvan ez egy erős 8 pontos. Azt bírom a BAN-ban, hogy minden kiadványukat van miért szeretni, mindegyikben benne van az egyedi szikra, ami vagy képes belobbantani a hallgatót, vagy nem.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 402. 403. 404. 405. 406. 407. 408. 409. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2019. november 9.
69Nostromo79 banya07 boymester Eroen farrrkas Husky McFrost1977 nascence srppk Armand Weide ∑:
1. TrueMayhem
Mayhem
Daemon
10 9 10 9 9 8 10 7.5 8 10   8.9
2. farrrkas
The Great Old Ones
Cosmicism
7 8 9 9 9 10 10 9 8.5     8.8
3. Weide
Hour of Penance
Misotheism
10 9 8 6.5 8 8 7 8 7 9 9 7.9
4. CarolusRex
Insomnium
Heart Like A Grave
9 7 9 6.5 7.5 10 7 7 7.5     7.8
5. srppk
Blut aus Nord
Hallucinogen
7.5 7 8 8 9 6 8 8 8.5   8 7.8
6.
Alcest
Spiritual Instinct
10 7 7 9 8 4 8 7 8 10 8 7.6
7. banya07
Imber Luminis
Same old silences
7 10 8 7 6 4 8 10 7 8   7.4
8. nascence
In Mourning
Garden of Storms
9 7 7 7 8 4 7 7.5 7     7.1
9. McFrost1977
Ossuaire
Premiers Chants
5 6 6 6 6 6 8.5 6 6   8 6.2
10. Armand
Formless Master
First Strike
9 1 7 8 4 1 8 8 5 9   5.7
∑:
8.4 7.1 7.9 7.6 7.5 6.1 8.2 7.8 7.3 9.2 8.3 7.5
Ossuaire - Premiers chants (2019)
Kritika, boymester @ 2019. július 14., vasárnap, 12:41
Acheronte - Son Of No God (2018)
Kritika, boymester @ 2019. április 10., szerda, 12:13
Mare - Ebony Tower (2018)
Kritika, boymester @ 2018. szeptember 8., szombat, 13:51
Spectrale - ▲ (2017)
Kritika, oldboy @ 2018. július 7., szombat, 14:31
Weakling - Dead As Dreams (2000)
Kritika, boymester @ 2017. augusztus 15., kedd, 11:17
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.04 seconds to render