Ünnepnap, amikor új Borknagar, Primordial, Enslaved, netán Arcturus lemezt hallgathatok, ismerhetek meg. Ismét olyan felemelő és lelket simogató anyaggal jelentkeztek a norvégok, hogy alig győzöm újra meg újra hallgatni. A hosszú távra (örökre?) szóló barátság jut erről a lemezről eszembe. A Voices című dalt pedig benevezem az Év Dala versenyre a Misthyrming idei lemezének utolsó dalával együtt (Algleymi). Ezen a HP-n jelen van mindkét véglet, amit a zenében a legjobban és amit a legkevésbé értékelek. A pontszámok magukért beszélnek.
Emlékszem, tavaly ilyenkor haragban váltunk el egymástól, de a Mesarthim most békülni szeretne? Nos, az első 20 perces tételt annyira totálisan feleslegesnek éreztem, hogy alig akartam meghallgatni a másodikat. Hiba lett volna, mert zeneileg jobb a második 20 perc, vagy csak én érzem közelebb a metalosabb, ádázabb témákat. Ezt a fajta ködbe veszett távoli varjúkárogást viszont egyszer s mindenkorra száműzni kellene minden zenéből. Csak akkor vagyok hajlandó megbocsátani, ha a zenei alap különlegesen jóra sikerül. A Mesarthim még nem tart ezen a szinten. Jövő ilyenkor ismét szóba állhatunk.
Erre az albumra testileg-lelkileg fel kell készülni, annyira igénybe veszi az embert. Ennek ellenére, az itt hallható hangmassza nem tűnik céltalannak. Már az előző lemezzel megjegyeztem a formáció nevét. A súlyos, blackened drone/doom-iszonyat némi begyorsulást is belevisz az egyébként végtelenül lassú mázsákkal araszaló lemezbe, amelyben nyugalmasabb, akusztikus részek is elfértek. Ezekre mint szigetekre, kiülhetünk a következő megpróbáltatásig. Alapvetően jó lemeznek tartom, bár több fondorlat, több megbúvó szál elfért volna még. A szélsőségesen súlyos zenék kedvelői azonban rá fognak találni.
A körből ezt hallgattam a legtöbbet, mert sejtettem, hogy nagy utat teszünk meg együtt. EZ (!) az a súlyos zene, ami maximálisan lehengerlően tud hatni, mert rengeteg szépség és érzés társul hozzá. A súlyos témák mögött is olyan vészjósló zseniális ötletek bújnak meg, hogy eddig akárhányszor tettem fel újra, mindig fedeztem fel benne olyat, amit addig nem vettem észre. A nyugodtabb részek szenzációs hangulatot árasztanak, szinte magukba szívnak, és remekül ellensúlyozzák a lemez érdes oldalát. Így kell ezt mesterien űzni!
Az elektronika/industrial/drone/sludge keverékek a lehető legbarátságtalanabb zenék a világon. Az Author? rettentő súlyos mivolta ellenére hangulattal, koncepcióval is rendelkezik, amibe elhiszem, hogy bele lehet kapaszkodni. Az ilyen zenék hallatán a Suffocation Effigy lemezborítójának világában bujdosva tudom elképzelni magam. Igazi élvezettel nem tudom ezt hallgatni, de megértem. Az extrém súlyosság mellé nagyon fogós témák kellenek, vagy olyan zeneiség, ami például a Cult of Luna lemezén hallható. Itt is felütik a fejüket remek dolgok (Nazarene, Beastland), de többre lenne szükség.
Mindkét verziónak megvan a maga bája. Érdekes, mennyit változtat a hangulaton a nyelv használata. Mondjuk, én nem rajongok a több nyelven megjelenő lemezekért. Döntse el a zenekar, milyen hangulattal akarja felruházni a lemezt, mert így kissé összezavarodom, de lehet, csak én vagyok így ezzel. Egyébként a zene nagyon szép, és maguk a dalok is nagyszerű ívvel, ?ragadós? énekdallamokkal rendelkeznek, élnek, lélegeznek, lüktetnek! Azért valamivel több metalt el tudnék benne viselni, nagyobb lenne az egyensúly, ami mehetett volna a filmzenés részek rovására (amelyeket kissé túlzásba vitt a csapat, szerintem), de így is nagy kedvvel tudom hallgatni.
Albumcím, számcímek, borító, logó és a "hangok tudatosan (?) elrendezett (?) folyamata" abszolút összhangban van, én pedig megtudtam, hogy ilyen is létezik. Mike Pattonnal biztosan jókat tudna beszélgetni a banda. Gratulálok a készítőknek, de a rajongóiknak még inkább!
Roppant ígéretes anyag. Féltem, hogy igényessége ellenére maradandót, megjegyezhetőt nem fog produkálni a csapat több lejátszás után sem, de tévedtem. Egy idő után már kellemesen ismerős dallamokká és riffeké alakul át a lemez. Remélem, ez csak a kezdet...
Banya07-hez hasonlóan én sem tartozok ahhoz a közeghez, akik ezt át tudják érezni. A Madonna Rocket egészen üdítően hatott a többi dal között.
Ha a Protoplasma után teszi fel az ember, szinte felüdülésnek tűnik? 2 percig. Álmaimban sem akarok ilyen elektro-robot zenét hallgatni.