A Negură Bunget nálam érzékeny ponttá vált az évek során, és a Sur Austru éppen ott folytatja, ahol a sors félbeszakította a Negură pályáját. Negru Erdély-trilógiájának harmadik része, amely a hegyi ember gondolatairól, életéről szólt volna sosem készülhetett el. Most itt a Sur Austru, amely, úgy érzem, méltó módon készítette el azt a bizonyos befejező részt, még ha ez egy külön entitás is. Több metallal, de a Negurára jellemző bensőséges érzésvilággal rendelkezik, melynek minden szavát, pillanatát gyökerében érezni tudom.
Igényes anyag és széles spektrumból válogatnak ötleteket, nagy térben érzi magát az ember a hallgatásakor. Többször is a Between the Buried and Me jutott eszembe, sőt a Riverside is bizonyos daloknál. De a dalok tekintetében én nem találom a spirituszt. Nálam nem igazán működött.
Ez igazán energikusra, fogósra sikeredett. Az általam sosem kedvelt Necropsia dal is kimondottan tetszett a Havária tálalásában. A fiúk bebizonyítják, lehet egyszerűen is fogalmazni, hogy annak súlya, tartalma, veleje legyen.
A stoner/doom képviselőinek igen nagy tömege játssza a stílus lazább, füvezősebb verzióját, sokszor épkézláb ötletek nélkül is. Szerencsére a Vokonis nem tartozik közéjük, itt az ötletek érettebbek, mélyrehatóbbak. Finom komplexitás jellemzi a csapatot, zeneiség és megfontoltság. Az elején kicsit fárasztó hallgatni, míg kiismeri az ember a lemezt, de aztán előbújnak a dalok. Az Embers a kedvencem a lemezről.
Jonathan Davis nyavalygását, szövegeit, fogalmazásmódját, siránkozását sosem tudtam elviselni. Ezt leszámítva is legfeljebb középszerű szerzemények az itt hallható dalok. Hallgatásuk alatt legalább gyakorolhattam a türelmességet.
Ahogyan az előző lemezen, ezen is van egy olyan dal, ami magasan megkoronázza a lemezt, ez pedig a 3. szerzemény. És a lemez többi része sem marad el sokkal tőle. Újabb roppant erős anyag.
Nagyon kellemes hallgatnivaló. A Black Candlelight-refrén egy egész álló nap a fejemben bolyongott, késztetve, hogy kétszázadjára is eldúdoljam magamban. Az őszi színeket viselő fák között, simogató napsütésben, a folyó part mentén ballagva egészen megnyílik az ember szíve, hogy befogadja a lemez minden percét.
Egyetértek boymester véleményével és lemezismertetőjevel. Szeretem, amikor ízléssel közelíti meg valaki a pátoszt és őszinte, emelkedett tud maradni, anélkül hogy az ember arcába tolná azt.
Meglepett ez a négy szerzemény. Egyáltalán nem rossz avantgárd black metal csemege ez, a zenei részt kimondottan fogósnak mondanám.
Sejtettem, hogy a modern, djent, meg -core jelzők szitokszavakként izzanak fel a 'forgács berkein belül, de én azt mondom, első sorban mondanám progresszívnek a német fiatalok zenéjét, és max utána dobálnám hozzá az előbbi jelzőket. A zenei megközelítésük szerintem hihetetlenül egyedi, hektikus, mégis tudatos és kiforrott. Én itt nem a hangszeres fitogtatásokra, túljátszásokra gondolok, hanem egyszerűen olyan szerkezetekkel és ívekkel építik fel a dalaikat, amilyeneket nem igazán hallottam még. Nekem amúgy sok helyen a Celldweller ugrott be a hallgatás közben, sok párhuzamot érzek a zenei struktúráltságuk között. A tiszta énekkel szembeni ellenérzéseket meg tudom érteni, elsőre sok helyen nekem is tucat nyekergésnek tűnt, de a hangszeres játék könnyen elvonta a figyelmem. Sokadik hallgatásra pedig megbarátkoztam a vokállal is. Az meg plusz pont, hogy rendesen előtérbe kerverve csattog a basszus. :)
Én nagyon örülök a magyar UG által kiterlmelt lemezeknek és bandáknak, de sajnos a jó részük nem képvisel olyan színvonalat, amire azt tudnám mondani, hogy rendben van. Számomra ez a lemez is túl egyszerű, a szó minden értelmében. Nincs amúgy bajom az ösztönzenékkel sem, ha az tud izgalmas és egyedi lenni. A szövegeken pedig valóban lehetett volna még kotlani.
Nem igazán szívem csücske a műfaj, de a kellemes pszichedelikus elkalandozgatások és delejes révedezések jól estek, ezek és a keményebb riffek váltakozását szerintem ügyesen oldotta meg a banda, nem volt benne semmi mesterkélt vagy erőltetett. Ellenben az ének pocsék volt, minden téren. Instrumentális verzióban én inkább adnám ezt a lemezt.
Kb. mindenki leírta már, amit én is érzek. Több, mint korrekt, de semmiféleképpen sem kiemelkedő anyag. A dob jó (ami nem is lehetett kérdéses), de a számok összességében nem tűnnek túl maradandónak a fülemnek. Nem igazán tudom mire vélni azt a fene nagy hype-ot, ami a zenekart övezi.
Az első tétel után kissé megijedtem, el is kezdtem húzni a számat, ugyanis kicsit "mindent bele" hozzáállással elkészített számnak tűnt a 9th Templar, de amit utána rámzúdított a Crypt Sermon, az rögvest lemosta a fintort a képemről. Eszméletlen hangzással megtámogatott vaskos, epikus doom/heavy imádat ez, ahol szerintem minden a helyén van. Remek dallamok, remek énekelnivaló részek, kellemes elkalandozgatások, hangulatos átvezetők és még sorolhatnám. Talán az énekes néhol több teret engedhetett volna a zenésztársainak, néhol nekem túl sok volt a vokál, de ezt leszámítva szerintem ez egy remek lemez.
Nagyjából nascence véleményét osztom. Látszik, hogy rengeteg munka és energia van a lemezben, ami dicséretes. Érződik, mennyire komolyan veszik a kis homokozójukban megalkotott univerzumukat, és hogy igyekeztek hangzásban is olyan albumot alkotni, ami illeszkedik a gigászi sagájukhoz, de ha már ennyire magasztos, ennyire tömény és ennyire összetett anyagról beszélünk, én mindenképpen lazítottam volna rajta, mert ez így túlságosan megterhelő és ezáltal unalmas. Vagy csapjanak alá egy adag giccset, valami "annyira cheesy, hogy már jó" manírt, aztán hadd szóljon úgy, vagy darabolják fel több részre, mert ebben csak elfárad az ember. Összefolyik az egész, nincsenek igazán kiemelkedő momentumok vagy emlékezetes részek, amikhez szívesen visszatérnék.
Na, ez érdekes volt. A tagok jócskán hoztak magukkal mindenféle fűszert az előző bandáikból, de a végső keverék szerencsére nem egy összeturmixolt zagyvaság lett, hanem egy precízen kikevert finom, különleges fogás. Kíváncsi vagyok, mit fognak kezdeni ezen tehetségükkel egy nagylemezen.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 399. 400. 401. 402. 403. 404. 405. 406. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2019. szeptember 28.
farrrkas Weide ∑:
1. McFrost1977
Mgła
Age of Excuse
9 7 9
2.
Atlantean Kodex
The Course Of Empire
9 6 9
3. nascence
Sur Austru
Meteahna Timpurilor
9   9
4. farrrkas
Crypt Sermon
The Ruins of Fading Light
8.5 8 8.5
5. srppk
Vokonis
Grasping Time
8 6 8
6. Eroen
Havária
Rontás
8 5 8
7. Lew
Dold Vorde Ens Navn
Gjengangere i hjertets m?rke
7.5 8 7.5
8. Weide
Unprocessed
Artificial Void
6 8 6
9. 9000Sanyi
Korn
The Nothing
3   3
∑:
7.6 6.9 7.6
Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
Kritika, boymester @ 2019. július 12., péntek, 09:23
Spirit Adrift - Divided By Darkness (2019)
Kritika, boymester @ 2019. március 30., szombat, 08:05
Battleroar - Codex Epicus (2018)
Kritika, boymester @ 2018. július 19., csütörtök, 09:37
Sons Of Crom - The Black Tower (2017)
Kritika, boymester @ 2017. október 17., kedd, 20:08
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.027 seconds to render