A Linkin Park-ék felfedezték a nyóchúrosokat! A Meshuggah megint sírhat, és idén is bocsánatot kell kérniük a djen-tért. Legalább a nyavajás énekes ne lenne ugyanaz mindegyik hasonszőrű zenekarban. Sokszor olyan érzésem van, hogy a fanszőrüket melírozzák gitározás közben. Amikor a gitárhúrba véletlenül beleakadnak a nemes, puha szálak, akkor törnek fel ezek az aranyérfájdalomat sugalló hangokfoszlányok az énekes torkából. A szintit sem tanulták meg mértékkel használni, nem beszélve a gitárokban rejlő egyéb lehetőségekről: pl...a szoba sarokában is lehet hagyni a gitárt és nem közízlést szennyezni az érdektelen fanszőr melírozással.
A doom áradat jobbik végéhez tartozik a Vokonis. Progresszív oldalról közelítenek az agonizáló magatartáshoz, amit sok klasszikus elemmel lazítanak fel. A stoneres hatás is néha kikandikál. Azokért nem sírtam volna annyira, ha esetleg kihagyják. Az album első 1/3-ban inkább csak garázs zenélésnek lehetünk a fültanui, de az album további részében már magukra találnak. Az őserő és a pszihedelia kergeti egymást körbe-körbe. Értékelem, főleg a doom zenéknél, ha tudják hol a játékidőben a határ. Nem volt rossz időtöltés meghallgatni a Grasping Time-ot, azonban nem érzem, hogy ők lennének az új Candlemass.
Érdekes az Atlantean Kodex esete. Annyira nem gagyik, hogy bűnös élvezetek kategóriába kerüljenek, mint a Rhapsody, de nem is annyira idegesítőek, hogy csak belepörgessek minden számba és gyorsan letudjam őket. Túl sablonosak, korrektül csinlják ezt az epikus magamutogatást, de ahhoz túl visszafogottak, hogy érdemes legyen rájuk odafigyelni. Meg kellene találni a saját hangot...mégha az gagyi is.
Az első szám eléggé zavarbaejtőre sikeredett, afféle szaros seggű, egymás izzadságában fürdő thrash-serek égi mannája is lehetne. Gondoltam, hogy egy ilyen rövid kis albumot csak elviselek. Aztán jött a meglepetés, mert átváltottak a 80-as évek black metáljába. Ezt viszont annyira korrektül adagolják, hogy már-már megkönnyeztem. Az utólsó két számban még szentimentális ömeglengésre is futottam, ami megjegyezném, hogy nagyon is oda illő volt. Ez bizony nem 5-6 pontot érdemel.
Lásd ajánló.+ Mióta felkerült Spotify-ra szinte minden nap hallgatom és egyre jobban tetszik, úgyhogy +0.5 pont még.
Semmi meglepő csak a tőlük megszokott vérprofi black metal, amit továbbra is a kiváló gitárjáték visz el a hátán. Továbbra is az előző az etalon nekem.
Most nem találtam olyan nagyszerű dalokat, mint az Exercises of Futility V vagy a With Hearts Towars None VII, de nagyon egyben van az egész album. Kitűnő munkát végeztek mind a lemez, mind a dalok felépítésében, a riffek, a dallamok is nagyon ?ülnek?. Ami Darkside cin és dobjátékát illeti, az pedig fenomenális. Talán azt lehet felhozni ellenük, hogy kevésbé változatos és monoton, de ez a zenekar és a stílus sajátsága, engem abszolút nem zavar. Remek munka, jár a taps.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 399. 400. 401. 402. 403. Full screen Vertikális nézet
2019. szeptember 28.
nascence Eroen srppk ∑:
1.
Mgła
Age of Excuse
  8.5 9.5 9
2.
Havária
Rontás
  8.5   8.5
3.
Dold Vorde Ens Navn
Gjengangere i hjertets m?rke
8     8
4.
Vokonis
Grasping Time
7.5     7.5
5.
Atlantean Kodex
The Course Of Empire
6     6
6.
Unprocessed
Artificial Void
3     3
7.
Korn
The Nothing
      0
8.
Sur Austru
Meteahna Timpurilor
      0
9.
Crypt Sermon
The Ruins of Fading Light
      0
∑:
6.1 8.5 9.5 7.3
Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
Kritika, boymester @ 2019. július 12., péntek, 09:23
Spirit Adrift - Divided By Darkness (2019)
Kritika, boymester @ 2019. március 30., szombat, 08:05
Battleroar - Codex Epicus (2018)
Kritika, boymester @ 2018. július 19., csütörtök, 09:37
Sons Of Crom - The Black Tower (2017)
Kritika, boymester @ 2017. október 17., kedd, 20:08
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.047 seconds to render