Nem vártam és szerintem nem is lehet többet várni egy Negura Bunget utódzenekartól. Lényegében ott folytatják, ahol abba hagyták némileg több sötétebb, népies atmoszférával.
Nem vagyok DJENT-ri!
Remek kis arcba rúgás!
Most sem fogták vissza magukat. Szerencsére már az elején oda teszik, amit kell. Lüktet, reszel, és mindezt dallamosan. Erős kis pörgő prog/sludge-doom cucc lett jó adagnyi elszállásokkal, akik kellenek is a 3 sör utáni pisi szünetben.
Nekem lightosan visszahozta az ikonikus első albumaik hangulatát, depresszióját. Kellemesen beindulós alapjai vannak az album dalainak, alap Korn, ahogy az kell? a többi meg a szokásos körítés. Meg vannak rajta a szokásos sláger dalok, de ennek ellenére sűrűn nem fogom hallgatni az biztos.
Se több, se kevesebb. Azt hozzák, ami levárt tőlük. Igaz ez előbbi albumukhoz képest nem oly ötlet dús? inkább arról lemaradt kompozíciónak tűnik.
Meg vannak a kellő súlyai a mennydörgő riffeknek és az andalító akusztikus témáknak is. Tetszik, hogy nem csak a borító, de még az album hangzásai olyan (ósdi) ?80-as évek stílusára van kikeverve, némi VHS videós narrátor betéttel kisérve. Igaz az előző anyaguktól ez gyengébb lett.
Hatalmas és egyben lehangoló himnuszok, amiben az epikus heavy/doom összes jellegzetességét egybeszedték. Kelleme hallgatni való? amit már sokszor hallottunk (másoktól). Kicsit csalódás, azért az alulpontozás.
A fekete halál ikonjaitól mit lehet várni. Kasza, ásó és a norvég friss levegő bezsongató hatásai. Van itt minden, ami nordikus, bár az első daluk thrasher vonala kissé megtévesztő, de utána jön a színtiszta jeges ridegség.
Az elején féltem tőle, hogy túlzásba viszik a sámánkodást, de szerencsére ez elmaradt és egy egészen hangulatos anyagot kaptam. Érdemes meghallatni.
Ebben az esetben az öt pont nem a zenét minősíti, pusztán az én érdektelenségemet a műfajhoz. Számomra ez steril és unalmas a biztos hangszeres tudás ellenére is, viszont akinek bejön a műfaj, az biztosan elégedett lesz.
Hű, ez meglepően jól esett. Cikket előtte nem olvastam, de most kivételesen a zene tett kíváncsivá. Általában elég hulladék dolgok szoktak idekerülni punk meg hc címszavak mellett, ez viszont igazi energiabomba. Bár szerintem ez legalább annyira death metal, mint amennyire black:)
Olyan, mint egy túltolt, régi Corrosion Of Conformity lemez valamivel gyengébb énekkel (egy-két tiszta pillanat, vagy erősebb akad, de a többség ugyanaz az ugatás).
Számomra a Korn egy közel 10 dalos zenekar. Ezeket a dalokat fiatalként jó volt üvöltetni az első lemezekről, aztán szépen kikoptak a tudatomból. Ezen az új anyag sem fog változtatni, mivel a totális egy helyben topogás mintapéldánya. Zeneileg totálisan kiszámítható és végtelenül unalmas, összesen két dal, az Idiosyncracy és a H@rd3r tudta felkelteni bennem legalább a nosztalgia érzést a valamivel merészebb múlt miatt.
Érdekes ez a "Mögla" jelenség, sok oldalon foglalkoznak vele, miközben a csapat mások projektje, a Kriegsmaschine mindig is jobb volt. Ettől függetlenül ez is egy korrekt anyag lett.
Nagyszerű, ugyanakkor szerény heavy/doom lemez lett ez. Lásd: kritika.
Gyerekek, az Atlantean Kodexnek egyedi hangja van. Nagyon kevés zenekar hasonlítható hozzá. Lásd: kritika.
Kár, hogy ilyen rövid! Ez a kör igazi black metal anyaga!
Az a bajom vele, hogy hiába szórakoztat és van tele ötletekkel, ha meghallgatása után semmire nem emlékszem belőle. Talán egy emlékezetesebb vokál kéne bele. Vagy refrének.
Voltak itt ennél rosszabb lemezek is, nem is kevés, de ettől még tényleg érdektelen hangszermaszturbáció az egész. Djent fanatikusoknak talán bejön...
Értem én, mire gondolt a költő, de ha blackened, akkor inkább Goatwhore!
Nagyon-nagyon átlagos iparosmunka, utoljára Untitled-nél (2006-os) voltak ötletek és emlékezetes dalok, azóta önismétlés és eljelentéktelenedés folyik náluk. Lehet, hogy inkább csak nosztalgiakoncerteknél kéne maradniuk, mint Limp Bizkit-nek.
Majdnem 20 éve vannak a pályán és csak annyit értek el, hogy legtöbben "nem rossz", "korrekt", "se több, se kevesebb", "átlagos" jelzőkkel illetik. Erre én mit írjak, akinek amúgy se black metal a fő profilja? Átlagosként élem meg én is, kellemes hangzásért kapnak azért egy plusz pontot.
Egész korrekt Candlemass-klón, heavy fűszerezéssel. A hangzást és az éneket egyesek problémaként, míg mások erényként értékelhetik. Én elvoltam vele!
Hallatszik benne a sok munka és a szenvedély, egyáltalán nem sablonos rutinmunka. Manowar-nak minimum ilyet kéne játszania az utóbbi években (évtizedekben?), metálhősös bohóckodás helyett.
Elején örömmel hallgattam Suicidal Tendencies hangulatát idéző első számot, már el is képzeltem, hogy ha ilyen lesz végig, kap egy kilencest. Majd sajnos a második számtól átmentek legjellegtelenebb black metal sablonokba, amelyeknél a thrash-es résznél már bevált énekkel olyan lett, mint a címkék között idézett Ulver paródiája. Mivel csak egy számot tudom értékelni a négyből, olyan is lesz a pontozás.
Ez a zene inkább a Bring Me the Horizon-ra hasonlít. Kedvencem nem lesz, de vállalhatók a dalok. Olyan Modörn Metály. :)
Nem értem mitől olyan különlegesen kimagasló ez a zene!? Szerintem tök átlagos, semmi különleges nincs benne, egyszerűen csak 'elmegy', semmi több.
Korrekt iparosmunka.
Az első szám és a lemez rövidsége miatt ennyi. A magasabb pontszámokért meg kell dolgozni!
Nem szeretem a djentet és többnyire a sznoboskodó, majomkodó proggot sem. Ez ennek a kettőnek a tökéletes párosítása, egy kis lélektelen sterilséggel. Hp-n kívül mindenhol el vannak ájulva tőle, szóval biztos a mi készülékünkben van a hiba. Vagy nem.
Lásd ajánló.+ Mióta felkerült Spotify-ra szinte minden nap hallgatom és egyre jobban tetszik, úgyhogy +0.5 pont még.
Semmi meglepő csak a tőlük megszokott vérprofi black metal, amit továbbra is a kiváló gitárjáték visz el a hátán. Továbbra is az előző az etalon nekem.
Továbbra is nehezen viselem ezt a stílust.
A Linkin Park-ék felfedezték a nyóchúrosokat! A Meshuggah megint sírhat, és idén is bocsánatot kell kérniük a djen-tért. Legalább a nyavajás énekes ne lenne ugyanaz mindegyik hasonszőrű zenekarban. Sokszor olyan érzésem van, hogy a fanszőrüket melírozzák gitározás közben. Amikor a gitárhúrba véletlenül beleakadnak a nemes, puha szálak, akkor törnek fel ezek az aranyérfájdalomat sugalló hangokfoszlányok az énekes torkából. A szintit sem tanulták meg mértékkel használni, nem beszélve a gitárokban rejlő egyéb lehetőségekről: pl...a szoba sarokában is lehet hagyni a gitárt és nem közízlést szennyezni az érdektelen fanszőr melírozással.
A doom áradat jobbik végéhez tartozik a Vokonis. Progresszív oldalról közelítenek az agonizáló magatartáshoz, amit sok klasszikus elemmel lazítanak fel. A stoneres hatás is néha kikandikál. Azokért nem sírtam volna annyira, ha esetleg kihagyják. Az album első 1/3-ban inkább csak garázs zenélésnek lehetünk a fültanui, de az album további részében már magukra találnak. Az őserő és a pszihedelia kergeti egymást körbe-körbe. Értékelem, főleg a doom zenéknél, ha tudják hol a játékidőben a határ. Nem volt rossz időtöltés meghallgatni a Grasping Time-ot, azonban nem érzem, hogy ők lennének az új Candlemass.
Érdekes az Atlantean Kodex esete. Annyira nem gagyik, hogy bűnös élvezetek kategóriába kerüljenek, mint a Rhapsody, de nem is annyira idegesítőek, hogy csak belepörgessek minden számba és gyorsan letudjam őket. Túl sablonosak, korrektül csinlják ezt az epikus magamutogatást, de ahhoz túl visszafogottak, hogy érdemes legyen rájuk odafigyelni. Meg kellene találni a saját hangot...mégha az gagyi is.
Az első szám eléggé zavarbaejtőre sikeredett, afféle szaros seggű, egymás izzadságában fürdő thrash-serek égi mannája is lehetne. Gondoltam, hogy egy ilyen rövid kis albumot csak elviselek. Aztán jött a meglepetés, mert átváltottak a 80-as évek black metáljába. Ezt viszont annyira korrektül adagolják, hogy már-már megkönnyeztem. Az utólsó két számban még szentimentális ömeglengésre is futottam, ami megjegyezném, hogy nagyon is oda illő volt. Ez bizony nem 5-6 pontot érdemel.
A stílusnak megfelelően egyszerű, de mégis izgalmas, lendületes zenei anyag. A szövegeken én még csiszoltam volna.
Progos stoner-doom váratlan váltásokkal, pszichedelikus elszállásokkal, időnként zúzós riffekkel. Jonte és Simon különböző hangmagassága érdekessé teszi az éneket, jól használják ki eltérő képességeiket.
Én is csak pár Korn számot szoktam elővenni a régmúltból, ha a zenéjükre vágyom. Ez az album nem fogja növelni e dalok számát. A zenéjükben mindig megtalálható volt a dallamosság, de a slágeres reféneket hallva, akár egy bevásárlóközpontban is szólhatnának a fejem felett. A hőskorszakukhoz viszonyítva tompa zenét produkálnak.
Most nem találtam olyan nagyszerű dalokat, mint az Exercises of Futility V vagy a With Hearts Toward None VII, de nagyon egyben van az egész album. Kitűnő munkát végeztek mind a lemez, mind a dalok felépítésében, a riffek, a dallamok is nagyon ?ülnek?. Ami Darkside cin és dobjátékát illeti, az pedig fenomenális. Talán azt lehet felhozni ellenük, hogy kevésbé változatos és monoton, de ez a zenekar és a stílus sajátsága, engem abszolút nem zavar. Remek munka, jár a taps.
Sejtettem, hogy a modern, djent, meg -core jelzők szitokszavakként izzanak fel a 'forgács berkein belül, de én azt mondom, első sorban mondanám progresszívnek a német fiatalok zenéjét, és max utána dobálnám hozzá az előbbi jelzőket. A zenei megközelítésük szerintem hihetetlenül egyedi, hektikus, mégis tudatos és kiforrott. Én itt nem a hangszeres fitogtatásokra, túljátszásokra gondolok, hanem egyszerűen olyan szerkezetekkel és ívekkel építik fel a dalaikat, amilyeneket nem igazán hallottam még. Nekem amúgy sok helyen a Celldweller ugrott be a hallgatás közben, sok párhuzamot érzek a zenei struktúráltságuk között. A tiszta énekkel szembeni ellenérzéseket meg tudom érteni, elsőre sok helyen nekem is tucat nyekergésnek tűnt, de a hangszeres játék könnyen elvonta a figyelmem. Sokadik hallgatásra pedig megbarátkoztam a vokállal is. Az meg plusz pont, hogy rendesen előtérbe kerverve csattog a basszus. :)
Én nagyon örülök a magyar UG által kiterlmelt lemezeknek és bandáknak, de sajnos a jó részük nem képvisel olyan színvonalat, amire azt tudnám mondani, hogy rendben van. Számomra ez a lemez is túl egyszerű, a szó minden értelmében. Nincs amúgy bajom az ösztönzenékkel sem, ha az tud izgalmas és egyedi lenni. A szövegeken pedig valóban lehetett volna még kotlani.
Kb. mindenki leírta már, amit én is érzek. Több, mint korrekt, de semmiféleképpen sem kiemelkedő anyag. A dob jó (ami nem is lehetett kérdéses), de a számok összességében nem tűnnek túl maradandónak a fülemnek. Nem igazán tudom mire vélni azt a fene nagy hype-ot, ami a zenekart övezi.
Az első tétel után kissé megijedtem, el is kezdtem húzni a számat, ugyanis kicsit "mindent bele" hozzáállással elkészített számnak tűnt a 9th Templar, de amit utána rámzúdított a Crypt Sermon, az rögvest lemosta a fintort a képemről. Eszméletlen hangzással megtámogatott vaskos, epikus doom/heavy imádat ez, ahol szerintem minden a helyén van. Remek dallamok, remek énekelnivaló részek, kellemes elkalandozgatások, hangulatos átvezetők és még sorolhatnám. Talán az énekes néhol több teret engedhetett volna a zenésztársainak, néhol nekem túl sok volt a vokál, de ezt leszámítva szerintem ez egy remek lemez.
Számomra az első két lemezük az etalon, a pontszám ahhoz képest értendő.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 399. 400. 401. 402. 403. Full screen Vertikális nézet
2019. szeptember 28.
Armand boymester krumpli Husky Eroen nascence srppk Weide 9000Sanyi ∑:
1.
Sur Austru
Meteahna Timpurilor
8 9 7 8           8
2.
Crypt Sermon
The Ruins of Fading Light
7.5 9 7.5 7       8   7.8
3.
Vokonis
Grasping Time
8.5 6.5       7.5 8     7.6
4.
Mgła
Age of Excuse
7.5 7 6 6 8.5   9.5 7   7.4
5.
Atlantean Kodex
The Course Of Empire
6 10 9 7 5 6       7.2
6.
Havária
Rontás
8 8 6.5 6 8.5   7.5 5   7.1
7.
Dold Vorde Ens Navn
Gjengangere i hjertets m?rke
8 9 2.5 6   8       6.7
8.
Korn
The Nothing
7 4 5       6   7 5.8
9.
Unprocessed
Artificial Void
1.5 5 5 7.5 4 3   8   4.9
∑:
6.9 7.5 6.1 6.8 6.5 6.1 7.8 7 7 6.8
Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
Kritika, boymester @ 2019. július 12., péntek, 09:23
Spirit Adrift - Divided By Darkness (2019)
Kritika, boymester @ 2019. március 30., szombat, 08:05
Battleroar - Codex Epicus (2018)
Kritika, boymester @ 2018. július 19., csütörtök, 09:37
Sons Of Crom - The Black Tower (2017)
Kritika, boymester @ 2017. október 17., kedd, 20:08
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.051 seconds to render