Elsőre több potenciált éreztem ebben a földalatti death metalban. Még Warrel Dane ajánlotta őket a forgácsos interjúban, de azt hiszem, harmadik nekifutásra nem tudok már igazán lelkesedni. Tömény, súlyos death metal, de több ötletre lenne szükség. A harmadik tétel gitártémái mentén kellett volna kezdeni valamit, mert az a nóta tényleg jól sikerült. Korrektnek korrekt, de ebből többet ki lehetett volna hozni. (És igen, a dob hangzása sem az igazi.)
Nagyon is kiemelkedő, nívós anyag ez! Jobbnál jobb ötletek, riffek, dallamok, témák, apró nüánszok ütik fel a fejüket minden dalban. Nem hallgattam őket korábban, szóval ez az első ismerkedésem velük, és mondhatom, nagyszerű meglepetés. Köszönet az ajánlónak!
Ez a háttérben elmosott varjúkárogás két perc alatt lefáraszt bármilyen lemezen, a zenének nagyon meg kell fognia, hogy elviseljem, de ez itt messze áll attól, hogy megfogjon. A szintitémák nekem eléggé idétlennek tűnnek, ehhez a vokálhoz meg egyáltalán nem passzolnak. Erről ennyit.
Minőségre utazik az Augury, és nem is vallanak szégyent. Technikás death metal komoly megközelítéssel. A jobbak közé tartozik, a kiugróan fogós témák talán csak egy lépésnyire vannak innen.
Egyre több doom metal lemezzel találunk egymásra az utóbbi években, de a Fretting Obscurity-ből hiányzik az, amiről BlackZone is írt. Szimpatikus a hozzáállás, de meglehetősen unalmasra sikeredett az anyag.
Nem elvetendő próbálkozás, de én is úgy gondolom, hogy nem igazán lobbantja lángra a parazsat. Komoly és összeszedett, de nem elég magkapó, vagy kirívó. Ennek ellenére hallgatásra mindenképpen érdemes lemez.
Musicanta bolygó - Mézga Aladár kalandjai. Abszolút ez jut eszembe erről a zenéről. Csak káoszbrigád-tagoknak és extrém free jazz vadászoknak.
Nekem az előző lemez egy picit jobban tetszett, de az talán annak az egy igazán kiemelkedő dalnak volt köszönhető. Továbbra is jónak tartom őket. Ebben a lélektelen, hangulatmentes prog. death metalban mindenképpen a jobbak közé tartoznak, és meg is hallgatom az aktuális új lemezt párszor, amikor kijön, de én jobban szeretem, ha egy zene érzéseket kelt.
Micsoda fogós dalok! A vokálról nekem a Mitch Harris-féle Menace jutott eszembe. Persze, a Mastodon is felsejlik. Itt egy újabb bizonyíték, hogy nincs a stoner metallal az égvilágon semmi baj (pedig volt, hogy azt hittem), csak nagyszerű dalokat kell írni, ahogy az ASG. Az ajánlónak köszönet!
Sötét, mocskos, dohos, de sajnos valóban kiszámítható és újdonságmentes lemez. A borító alapján én is valami elborultabb cuccra számítottam. A szövegekbe sem fektettek sok energiát, az a megérzésem.
Akármennyire is igyekeztek változatos dalokat összekotyvasztani, nagyrészt inkább untam a lemezt. Nem volt annyi jó és kiugró ötletük, hogy ilyen hosszúságú számokat értelmesen meg tudjanak tölteni. Az, hogy néha-néha felüti a fejét egy szuper dallam sajnos még nem emeli meg érdemlegesen a mű nívóját. A programozott dob is szörnyen halk és szörnyen hektikus néhol. Az eltérő vokálstílusok sem tetszettek igazán.
Gáz, nem gáz, de nekem ez nagyon adja. Imádom, mikor a szinti adja a fő motívumokat, mostanság kevés metalban van ez így. Plusz én alapból könnyen megvehető vagyok a kozmikus cuccokkal, és ez itt nagyon erősen átjön. A gitár ugyan lehetne kimunkáltabb; inkább csak egyfajta background zajfüggöny szerepe van az egésznek, de számomra nem irritáló és nem is tűnik gáznak.
Az a jó a The Artisan Era-ban, hogy aki szereti a progresszív, technikás death zenéket, az magabiztosan válogathat a kiadóhoz igazolt zenekarok közül, biztos, hogy egy igényes, kimunkált zenébe fog belefutni. Ez is a baja a kiadónak, nem igazán árulnak zsákbamacskát, nagy meglepetés nem fogja érni az embert. Az meg már csak az egyén ízlésén múlik, hogy az x banda közül éppen melyek jönnek be jobban, s melyek kevésbé. Anno már párszor meghallgattam az Illusive Golden Age-et, de nem tettek rám olyan mély benyomást, mint mondjuk az Inanimate Existence, vagy az Inferi idei albuma. Most újra elővéve pedig nem érzem magam eléggé rápihenve erre a zenére. Szóval a stílus hívei tuti nem fognak csalódni, erős anyag, mint amilyet az ember elvár a kiadótól. Nekem viszont annyira nem áll közel a szívemhez.
Bár a dalok szerkezeti felépítése tetszik, néhol nem ártott volna valamivel kicsit megbolygatni a poshadt állóvizet, valami extrém színesítőelemet bedobni. Nem tudok haragudni az albumra, mert tök jó annak, ami lenni akar, de ha objektíven vizsgálva melléállítunk valami komolyabb funeral doom/death bandát, akkor ezért már messziről látszódnak a gyermekbetegségei az FG-nek. Egy kissé eltérő szemlélettel rendelkező zenésztárs tényleg nem ártott volna.
Nem semmi utazásra viszik el a németek azt a bátor kalandort, aki hajlandó velük rátérni erre a bizarr ösvényre, amit jelen lemezük nyújt. Számról számra egyre sötétebbre és mélyebbre kalauzol az album, boncolgatva a halál, lélek, túlvilág témaköreit, megfűszerezve az egészet egy kis lovecrafti, outer space horror hangulattal. Bekategorizálni is nehéz a lemezt, mert több ez, mint black metal, de mégsem hívnám sem kísérletezősnek, nem avant-garde-nak. Egyedi, túlvilági black. A Thalassophobia kiemelkedően zseniális!
Így a kör végén bevallom, hogy félig-meddig kísérleti jelleggel ajánlottam be, hogy lássam, melyik pontozóból mit vált ki. Rosszabbra számítottam amúgy az értékeléseket illetően. A dekadens, hanyatló és kiüresedő hangulatot zseniálisan hozza a lemez, viszont nem megfelelő moodban képes simán csak idegesíteni is. Az a lemez, amihez szerintem egy hónap sem elég, hogy teljességében megfejtsd. Élőben viszont nagyon szeretném egyszer látni őket.
Van egyfajta magamutogató, túlgondolt jellege az albumnak, ez tagadhatatlan, de basszameg akkor is bitang erős számokat tudtak írni, amik pár hallgatás alatt belekúsznak az ember fejébe, majd kényelmesen leülepednek ott. Az Ethereal Skies pedig csúcspontként ágaskodik az album közepén, tökéletes módon. A régebbi albumaikról csak 1-1 számot hallgattam mindig, de ez most egészében tetszik úgy, ahogy van.
Nem lenne ez rossz, de alapból nem kenyerem annyira a stoner műfaj, másrészt vannak olyan mellékhajtásai ezen zsánernek, amik közelebb állnak a szívemhez. Nekem ez igazából túl lágy, túl slágeres és néhol túl unalmas. Inkább ilyen lazulós, chillelős másnap reggeli félkómás kávézgatás tudom elképzelni, hogy halkan szól a háttérben, de amúgy nem hiszem, hogy valaha is hallgatnám.
