Kellemes anyag és meglepett, hogy hazai. A post rockos hangulatok elég erősek ahhoz, hogy kiemeljék a mezőnyből.
Erős hetes. Egyetértek farrrkas kollégával. Azzal egészíteném még ki, hogy nálam az ének hiányán túl az áthallások, zenei párhuzamok is csökkentették a tetszés indexet.
Filmzeneként is megállná a helyét. Vagy akként állná csak meg igazán... ?
A zene korrekt, még post rock hatásokat is érzek benne. A vokalizálás sajnos eléggé egysíkú (és akkor még lehet, hogy finoman is fogalmaztam...).
Értem én, hogy a stílus ezt "kívánja", de határokat lehetne/illene(?) feszegetni. Kicsit dallamosabb énekkel befogadhatóbb lenne az egész.
A címadó tételben érzem a legnagyobb ellentétet a zene és az ének között. Nem vagyok instrumentális zene párti, de itt az "ének" időnként kifejezetten zavart.
Meglepődtem! Kellően változatos és bátor minden téren. A punkos, death 'n rollos dalok jobban működnek nálam. A Jaques Chirac Ugaren On Musique, a Station és az A Ghost három kiemelkedő tétel.
Hamarosan elolvashatjátok...
A heavy metalos meg az itt-ott felbukkanó post metal ízű témák sokat dobtak az anyagon. Egyébként átlagosnak érzem.
Ha már Seattle, akkor én továbbra is más csapatok közül választok... ;-)
Az utóbbi időben az Amorphis lemezek elmentek mellettem. Ez most eltalált. Bennem még a ELegy - Tuonela - AM Universum emlékek is előjöttek.
Az a fajta, ami nem a kedvencem. Van hangulata, de ilyet/hasonlót sokat találni. Kapaszkodót viszont nekem nem nyújtott.
Háttérben elmegy, odafigyelve számomra időpazarlás volt.
Továbbra sem az én zeném. Az Aura Anathema-t idéző hangulata viszont tetszett.
Belegondolva, sosem hallgattam Immortal-t, talán egy-két számot, ami nem hagyott nyomott bennem. Tudom, nem vagyok true. Nem is a kedvencem a black metal, ez az old-school meg pláne nem.
Ennek és a címadó nóta erősségének ellenére tudtam élvezni a lemezt, a Gates to Blashyrkh meg még tetszett is.
Én kifejezetten kedvelem ezt a vonalat és sajnos azt kell mondanom, telt ház van a stílust illetően. Különleges ízek, megoldások nélkül ez bizony tucatlemez, de itthonról így is nagyon kellemes.
Pont befigyelt egy hosszabb utazás, nagyon tetszett. Minden dalban vannak izgalmas, apró ötletek, amik továbblendítenek az unalmasabb részeken.
Valaki adhatna nekik kölcsön egy jó metal lemezt, hátha kedvet kapnak a műfajhoz, ha már gitárt ragadtak. Továbbra sem bírom a hisztit, amit ez a vonal sugároz magából, egy két jó témát (Foszlányban van egy kis bólogatás) azért találtam rajta.
Igazi disznóság, főleg a változatos ének miatt sértés, hogy nem elég jó ez a sertés.
Jaj, gyerekek, ez az ének minden dalban tök ugyanaz. Gyakorlatilag az anyag 90%-át egy hangszínnel borongja végig. Borzalmas. Feeders egy nagyon jó dal, valamint a Leda 1-2. tetszett valamennyire.
Ez teljesen rendben van. Kellemes témák sorakoznak, a frissesség hiányát pedig tökéletesen pótolják számomra.
Legegyszerűbb lenne idemásolnom Naga hozzászólását, szóról szóra egyet értek vele és így gondolom. Némi giccs befigyel, de a profizmussal nem tud birokra kelni.
Elillan, mint a lepkefing.
Mindig félve nyúlok egy-egy Doomed lemezhez, azt gondolva, hogy előbb-utóbb elfogy a projekt zsenijének üzemanyaga, de ez hatodjára is működik. Fantasztikus brigáddá nőtte ki magát Pierre kezdeményezése.
Az Immortal az ezredforduló környékén 1-2 jó lemezzel megalapozta hírnevét, no meg paródiáért síró külsejükkel is felhívták magukra a figyelmet, sem előtte, sem azóta nem nagyon hoztak lázba. Kell is nekik az albumok közt eltelő több év, hogy 40 percre való anyagot összerántsanak, ha ilyen ritkán jelentkeznek albummal, az kicsit felpontozza őket. Fagyos, régi módi black metalt kapunk minőségi kivitelben, amit azért nehéz ilyen játékidőre elnyújtani hibátlanul.
Tök jó dolgokat hallani ezen a lemezen, szerintem itthon ez még újszerűnek is nevezhető akár.
Javarészt csak idegesített, ilyesmit nem is szívesen hallgatok...
Hát, azt megállapítottam hogy ennek a stílusnak nem áll jól a magyar nyelv, nagyon nem...
Jó cucc ez, nem is tudom mi itt az aggály. :}
Igényes, minőségi munka, jó dalokkal.
Zoolixius véleményét szóról szóra a magaménak érzem.
Ugyanúgy fogy el a szufla az Amorphisból, mint az előző éra végén, az Am Universum és Far from the Sun idején. Vérfrissítés kéne, mert ugyanazokat a köröket futják az akkor még zseniálisan erős Eclipse és Silent Waters óta, csak mostmár egyre gyengébb kivitelben.
Nem rossz ez, meg amúgysem black metalos szemmel kell rá tekinteni...
Gondolom velem lesz a baj, hogy ezt a zenekart, illetve a zenéjüket nem tudtam megkedvelni, pedig mostmár ez a 6. sorlemez amit hallok tőlük.
Ez egy kegyetlen erős lemez lett, Immortal-os léptékkel nézve is, meg önmagában is.
Kellemes hallgatnivaló, Weide össze is foglalta az én gondolataimat is. Pozitív, hogy mentes a szokásos hazai (idegesítő) berögzülésektől. Viszont semmi különlegeset vagy egyedit nem tud mutatni. Egy korrekt stílus lemez, ami hamar feledésbe fog merülni nálam.
Első hallgatás után: Amilyen izgalmas egy egyik fele, olyan unalmas a másik. Második hallgatás után: Amilyen izgalmas a 2/3-a, olyan unalmas a maradék 1/3-a. Harmadik hallgatás után: Ki volt az a hülye, aki azt mondta hogy ez unalmas???
A hazai modern hc bandák közül magasan kiemelkednek. Ehhez a kijelentéshez nekem elég volt annyi, hogy nem csak a jól ismert sablonok minőségi variálgatása van. Elkezdték a határaikat feszegetni. Ennek az eredménye pedig egy változatos, jól átgondolt, csipetnyi post és black metalal fűszerezett, nagyon élvezetes, bő 20 perc lett. Remélem ezen a bátor vonalon fognak tovább haladni ezután, esetleg az éneken javítanak kicsit. Van bennük potenciál bőven.
Végtelenül jó pofa örömzenélés. Annyira szórakoztató volt, hogy egymás után kétszer is lement. Ha legközelebb sikerül kidolgozni a az ötleteiket, amikben nem szenvednek hiányt, még több is lehet.
Ezt is meghagyom inkább másnak. Az ének viszont, nagyon tetszett.
Korábban mar találkoztam velük, akkor sem tettek rám mély benyomást. Csak a nagyon menő nevük és logójuk miatt, nem felejtettem el őket.
Életemben először, elejétől a végéig meghallgattam, egy Amorphis albumot. Ahogy eddig most sem nekem szól, számomra túlságosan negédes és szirupos.
Nem minden arany ami lengyel,érdektelen és unalmas szüttyögés.
Nem vagyok egy death/doom hívő,mégis tudott még nekem is, kellemes pillanatokat szerezni a lemez. Hangulatos tök jó témákkal, a hossza se volt zavaró, annyira változatos, végig fent tudja tartani a figyelmet. Barátok nem leszünk de elismerésem.
Olyan ez a lemez, mint egy régi, jó barát fagyos ölelése. Rég nem láttuk egymást, az évek során mindketten változtunk.Tudjuk jól, hogy már nem lesz ugyanolyan, mint amikor még a csattogós lepkét tologattuk a fagyos lankákon, ősi istenek himnuszait dúdolgatva. De örülünk egymásnak és egy-egy sört, csak megiszunk majd néha.
nem győztek meg, semmi kiemelkedő
Nekem hiányzott a vokál, de egész jó volt.
Sűrgősen javaslok egy énekescserét, mert az valami borzalom, pedig a zene jó!
A Doomed és a Night Verses után ez nevetséges...
Nem egy 69 Eyes-Paris Kills.
Nekem tetszett, kell ez, kösz az ajánlónak. A vokált külön ki kell emelnem, mert nagyon eltalálták, nagyon tetszik! Slágeresnek semmiképp nem nevezném, rideg és hideg zene ez bár vannak dallamok, jó ritmusfutamok, de ha egyszer tudnak a srácok zenélni miért ne használnák ki a tudásukat. A borító szintén kimagaslóan tetszetős és illik is a zenéhez.
Na, egy régi banda aki tudott haladni a korral és nem ragadt le a 90-es években. Példaértékű! Kitűnő lemez. Köszi az ajánlónak!
Ez nagyon vérszegény volt. A vokál csak rontott rajta.
Minőségi hallgatnivaló, remek lemez.
Bár a zene nagyszerű, ezért jár a pont, de valahol igaza van Zoolixius-nak. Én például felvoltam és felvagyok háborodva hogy az Immortal nevet nem Abbath kapta meg, aki a jelen tagokhoz képest sokkal innovatívabb és aktívabb muzsikus. Kíváncsi leszek, hogy mikor és mennyit fognak koncertezni a következő albumról már nem is beszélve...
Megragadott a hangulata, tetszett a minimalista vokál ami nem tette egysíkúvá a lemezt, jól sikerült a hangzás és illik hozzá a borító.
Prog/tech világbajnokság szerenkénti döntői halljuk. Nagyon jó háttérzene utazáshoz, sportoláshoz, szekrény összeszereléshez és még ezer más cselekvéshez. Nem hiányoltam az éneket, teljesen mégsem tudott lekötni.
Zenei oldala: OK; vokális oldala: KO!
Buli van! Igazi örömzene, hatásos elegye ez a HC/death metal-nak. Örülök, hogy az énekes helyett a basszus röfög állat módjára! A jövőben több húzósabb téma kell gitáron is, hogy ne csak a dob adja a lendületet. Meg persze szüksége lesz a bandának, hogy több nagyobb banda megtúrnéztassa a zoroszokat, hogy szerezzenek több rutint és legyenek egy rutinos banda!
Új Amorphis-hoz tudnám hasonlítani stílusilag, kissé lágyabb és szellősebb, na meg persze nincs benne egy deka hörgés sem (na jó a Somebody Super Like You-ban van némi károgás foszlány), de egy tőről fakad a finnekkel, ellenben kevesebb megfelelési kényszert is tartalmaz. Nem nekem készült, érződik benne a törődés és profin van össze hegesztve.
-.-
Tiszta szívemből örülök, hogy még ma is létezik az Amorphis, hogy túlléptek tizenéve az akkori gótrock divaton és vissza tértek a karcosabb irányba. Azt is el kell mondanom, hogy nagyon kiszámítható lett, mintha lemezek óta ugyan azokat a dalokat hallanám, körbe körbe mennek, mint Conan a malomba, csak éppen elsöprően erősek nem lesznek tőle, mint a Thousand Lakes vagy az Elegy. Én Kalevalás meséket, népzenés metaljukat imádtam. Mára az a jellegzetességük is eltűnt, ahogyan a kettő gitár külön életet élt, az egyik hozta a ritmust, a másik pedig a f@sz@ dallamokat.
Nem nehéz utána nézni a csapatnak: 97-ben indultak, pont akkor mikor a fénykorát élte a szintén lengyel Hefeystos, akik talán először nyitottak ebbe a black/dark/avantgarde irányba hazájukban, és én nagyon bírom az első 3 kiadványukat. Tehát zeneileg egész hasonló, sőt a bandák logoinak betűformái is igencsak egyformásak, szóval így 20 év után akár Hefeystos folytatás is lehet, mivel a Kły tagok nevét nem ismerjük, így nem fogjuk megtudni mi az igazság, Mulder meg szabin van :) Ez az album is zeneileg tetszik nekem, viszont vokálban gyengus.
Nem lesz a gyűjteményem része, egyik lemezük sem az. Nem fogom agyon hallgatni, az Annát sem tettem, de el kell ismernek, hogy minden részletében minőségi! Kritikájában farrrkas nagyon jól leírta, köszönet neki! Ezt a doom/death metal bírom nagyon, bármikor jöhet belőle, bármennyi.
Én ilyen Immortal-t akartam és megkaptam! Jellegzetes sound + jellegzetes szövegek + jellegzetes nóták = Immortal
Az Urfaust Empty Space Meditation lemezével tudnám párhuzamba állítani, csak kevésbé szélsőséges, és tompább. Nem rossz, nem rossz.
Fejhallgatós zene, mint általában a progresszív muzsikák, de itt különösen figyelni kell az apró részletekre, mert rengeteg mindennel lehet találkozni ezen a lemezen. Külön kiemelném a dobos munkáját, mert kiváló alapokat szolgáltat a gitáros által ránk zúdított effekt dömpingnek. Az ének hiánya szerintem csak jót tett az albumnak, mert elvonta volna az amúgy igen tömény hangszeres zenéről a figyelmet. A gyors matekozás és a lassú hangulatos részek is magas fokú minőségről tanúskodnak. Eddig nálam ez az album az év meglepetése.
Tetszetős külcsín, felejthető belbecs.
Mókás oroszok disznólkodnak. Death, grind, punk egyveleg. Fesztiválra, sörsátorba vele...
Túlságosan rádióbarát lett ez a mű, az unalomig ismételt refrénektől pedig futva menekülök. A gitáros időnként jó témákat villantott, és az utolsó szám is tetszett. Egyébként a női éneket többre tartom, kár hogy kevésbé érvényesül.
Nem tudom, hogy hallottam-e már ennél "slágeresebb" black metalt.
Az tetszett, amikor párszor átmentek Therionba, aztán vissza. Nálam, ha szóba kerül az Amorphis, akkor mindig Pasi éneke ugrik be. Az annyira egyedi és karakteres volt. Tomi sokkal kiszámíthatóbb, és felszínesebb. A Message In The Amber dallamai azért beültek a hallójárataimba.
A gyors black metal részek tetszettek (nem sok adódott), ahol keseregtek, ott én is csak sírtam.
A hörgés nekem se jött be, és a tiszta ének se az igazi. A Touched viszont megérintett, ezenkívül nem sok örömömre szolgált a lemez.
Az évek során engem az Immortalnak csak a fagyos szele érintett, így sok összehasonlítási alapom nincs a korábbi műveikkel. Ez az album leginkább a zenekar passzivitása által létrejövő űr betöltésére való törekvésnek tűnik. Az Into Battle Ride One by One féle riffjének kivételével nem sok mindenre kaptam fel a fejemet. Ez még kevés az üdvösségzhez...
Az első szám kicsit feladta a leckét, de mivel úgy éreztem, hogy ez a nagy vízválasztó nyugodtan végigültem. A dalok leginkább csak hosszukban térnek el, tematikailag nincs túl nagy meglepetés... Az árnyként aposztrofálható vokál pedig inkább idegesített, mint elvarázsolt. A szövegkönyvre is rászánnék pár percet, - már, ha van - mert komoly hibának veszem, hogy a számomra értelmezhetetlen visításból, susogásból vagy károgásból - nevezzük akárminek - nem értettem semmit. Szóval biztos jó, de a "feketében járók" közül óva inteném a Mayhem-vonal elkötelezett hívőit, a többiek nyugodtan kísérletezzenek. (No, de ebben a pontban minden jóindulatom benne van.)
Azért egy ilyen anyaghoz nem ártott volna egy aranytorkú énekes, ráadásul sokkal jobban kiteljesedett volna az egész album. Fincsi prog zene az igényes zenehallgatók számára.
A melodic hardcore/post-rock/metal kereteit teljesen mértékben kihasználó banda, s úgy kb. ennyi. A hangzásvilág pedig korrekt. Jöhetnek az angol nyelvű szövegek - már ha gondolkodik ebben a zenekar. - Szóval, nem egyszerű a stílus, de a most "érkezőknek" talán elég jó alapozást nyújthat, hogy az extrémebb stílusok felé is kikacsinthassanak. :)
Sajnos épp' előttük hallgattam Jig-Ai-t... Nagyon messze vannak tőlük. Aki azonban szereti a grind-core-t, vagy csak ismerkedik vele annak talán jó kezdés lehet, egyébként felejthető.
Első hallgatáskor szépen elhelyezkedtem a kanapén egy jó kis keresztrejtvény újsággal, hogy milyen jól fogok szórakozni, de bevallom a második nóta közben abbahagytam a rejtvényfejtegetést és inkább átadtam magam ennek a dark/gót stb. "szörnynek". Rég vártam már egy ilyen albumot, ami nem akar annál több lenni, mint ami valójában. Jól elszórakoztam rajta, s többszöri meghallgatás után azt kell mondjam, hogy ez függőséget okozó anyag. - Nem nem akarok kitérni, hogy mit, meg hogy kellett volna. Ez így jó, ahogy van. - Egyszerűen csak hagyni kell, hogy átáramoljon rajtad.
Azt hiszem ez egy teljesen jó időutazós album lett. Az összes klasszikus black metal nótát hallottam már vagy 20 évvel ezelőtt. - Szóval véletlenül sem gyetva az egész, csak épp' egyáltalán nem egyedi, nagyon nem.
Kilóra megvettek, sokadszorra is.
Nem egyszerű, de leginkább nehéz, elgondolkodtató zenei anyag. Atmoszférikus black metal lengyelhonból. Azt hiszem mindent elmondtam róla.
Zeneileg ez az album a stílus tíz pontosai közé tartozik, de számomra ezzel a hörgéssel tarkítva elveszti minden báját. Egy aranytorkú énekessel ez a produkció viszont komolyabb eredményt érhetett volna el, nálam. - Persze, a stílus ezt diktálja, de kicsit a határokat feszegetni sem esne rosszul, mert lenne benne potenciál. - A zenekar barátai tuti lenyakaznak, de hát na... (Ami tagadhatatlan, qrva jól szól az album.) - Azok a dalok amiben van ének jobban szakítanak.
Nos, a zeneipar megkapta amit akart. Számomra ez semmi több, mint múltidézés, visszakanyarodás. - Személyes véleményem szerint Abbath nélküli Immortal márpedig nem létezik. Konklúzió? Minek... Sikerült önmaguk tribute zenekarává válniuk.
Féltem tőle, instrumentális progresszív metál, de ami jó, az jó. Első hallgatásra ennyi.
Istenem, azok a szövegek... no mindegy, nem az én világom, de nem tudok rá semlegest adni, mert utáltam.
Nincs vele gond...
Jópofa.
Ebben a bandában az a szép, hogy több, mint húsz évvel a fénykoruk után is a fénykorukat élik. Kortárs klasszikus.
Jó lehetne ez, de olyan unalmas, hogy felidegesített.
Nálam az Anna a kedvenc, de ez is üti a mércét.
A címadó dal nagyon erős lett, bizakodásra adott okot, de a többi csak úgy elmegy. Persze nem rossz, de hát ez az Immortal!
Nagy Amorphis fan voltam az Elegy - Tuonela - Am Universum idején. Akkor azt hittem, hogy ez a banda nekem mindig kedvemre való lesz. Majd jött egy megzuhanás részükről jellengtelenebbnél jellegtelenebb lemezekkel. Az előzőnél kezdtem reménykedni, és bár nincs meg az a hatás, mint a Tuonela esetében, azért a saját védjegyeik most ismét benne vannak, amik levesznek a lábamról. Kicsit szentimentális, és giccses, de baromi jók a harmóniák, és az a fűszer is ott van, ami csak az Amorphisé. Nem tudom, hogy a régi basszer visszatérése mit tesz ehhez hozzá, mert egy hallgatás után ezt még nem tudom, de nagyon bírtam anno a jól megválasztott álló harmóniáit. Az Amorphis a Metal Archivesen az egyes IDjű banda, vagyis ezt vitték fel legelőször.
Kiváló, de ezt most 2 hallgatás után nem érzem 10-nek, mint az Anna-t, pedig változás minőségben most sincs.
