Akik a depresszív black metalt (na jó, nevezzük atmoszferikusnak) kedvelik, és hagyják, hogy különösebb csúcspontok nélkül hasson rájuk a magány érzését keltő, fájdalmat sugalló hangfolyam, próbálkozzanak a Haenesy aktuális lemezével.
Működőképes, nyughatatlan, energikus instrumentális prog. metal lemez, változatos, fogósságra törekvő dalokkal. A Phoenix IV: Levitation egy eszement darab, jó értelemben. Az ének hiánya mindig téma, és fel is adja a leckét az összes instru. bandának, de a Night Verses szerintem jól hidalta át ezt az akadályt. Főleg, hogy itt-ott beszédfoszlányok is tarkítják az egyébként is színes zenei tartalmat. Tetszik, hogy meg tudnak állni néha, vissza tudnak venni, és a hallgatót nem nyomja agyon az anyag.
Ez a zene messzemenően nem az én világom. Számomra elviselhetetlen ez a vokál, túlságosan negédesnek, túlcifrázottnak, mesterkéltnek, álköltőinek tűnnek a szövegek, a zenei alapba pedig semmilyen szinten nem tudtam kapaszkodni. Úgyhogy elengedem, hátha más többre értékeli.
Megvan ennek a punkos, enyhén humorba mártott grindcore-nak is a maga helye a spektrumon. A Harvester of Souls kezdő témáin meglepődtem, nem számítottam ilyen komoly tónusú dalra, kimondottan felüdülés volt. Sajnos a legtöbb dalban nem elég jók a az ötletek. Felbukkannak erősebb témák elvétve (Ordinary Issue, Dr. Foodfuck), de ezek csak a többihez képest nevezhetők jónak.
A megfelelő pillanatot meg kell találnom, hogy erre a gótikus rockra igazán rá tudjak hangolódni, de ez most akaratom ellenére, teljesen véletlenül sikerült is. Elsőre csupán egy kellemes hangulatú anyag volt, aztán egy csendes reggel, a falnak nekidőlve az ágyon, kávézgatás közben észrevettem, hogy ez több, mint korrekt anyag. A Bloodwaters, a Leda and the Swan Pt 1, a Spiderqueen, de legfőképpen az utolsó dal nagyon tetszenek. A Somebody Super Like You énekdallama szintén roppant szimpatikus. A fickó hangja nem mindig jön ki jól (például a Flocksban), de összességében erős, igényes album!
Kulcsszavak: dallamos black metal, panelek/sablonok/bevett sémák, ötlettelenség, szürkeség, unalom, fárasztó, semmitmondó. Nem kellene mindenkinek lemezt kiadni, csak mert tud hangszeren játszani.
Oldboy kritikája után egyszerre féltem tőle, és kíváncsi is lettem rá. Az előző lemezhez képest végül jóval izgalmasabbnak érzem az újat, sőt, merészebbnek is. Amitől pedig féltem ("mulatós" dallamok), azt ízlésesen tálalják. Nem igazán álltam soha közel ehhez a bandához, a klasszikusokat sem a maguk korában, hanem csak hosszú évekkel később hallgattam meg, és az előző lemez is elment mellettem, de ez most meglepetésemre, tetszett. Elismerem, néha sok nekem a bombaszt, óriási túlzásokba mégsem esnek. Élvezettel hallgatom!
Ez az atmoszferikus jelző mögé bújt andalgós, kissé egysíkú black metal nem tartozik a kedvenc műfajaim közé. A lengyel nyelvet sem szívesen hallgatom zenében (kevés kivétellel), ahogyan a magyar nyelv sem hangzik a fülemnek jól a black metalban (akad kivétel). De hát ez már az ízlések és pofonok kategória.
Lásd lemezismertető.
Jó ötletnek tartom, hogy Demonazék kettesben folytatták, és reménykedtem, hogy a számomra hitelét elvesztett Abbath nélkül az Immortal ismét komolyan vehető lesz. De hogy Demonaz szerint miért jó az, hogy foggal-körömmel kapaszkodik az összes Immortal klisébe, azt nem tudom. Ennyire durván felhasználni már elsütött ötleteket kétségbeesett erőlködésre vall, hogy megmutassa mennyire Immortal lett az új lemez. A számcímek mindenképpen erre készítenek fel, de a hangulatosnak szánt fagyos kiállások is szenvednek a globális felmelegedéstől. Pedig nem rossz az új anyag, nagyon jól szól, gyenge dal nincs a lemezen, de a diszkográfiához nem sokat tesz hozzá. Bíztam benne, hogy nem a bevált receptet keverik újra, de nem így történt. Bármennyire idegesít is Abbath viselkedése, egyelőre az a véleményem, hogy valamivel jobban csinálja, mint Demonazék. Mindenesetre, javaslom, hogy a következő Immortal lemeznek Frostbitten Winterdemons legyen a címe, olyan dalokkal rajta, mint Nebular Raven Kingdoms, Mountains of Mist vagy Blizzards in the North.
Nem igazán tudok mibe belekötni, teljesen korrekt módon összetákolt mezei atmoszferikus black. Szerencsére semmilyen hazai- és gyermekbetegségtől nem szenved a lemez, ami dicsérendő, viszont igazán semmilyen erényét sem tudom kiemelni. Plusz pontot én nem dobálok csak azért, mert valami itthoni. Nincs igazán meg bennük sem az egyedi színezet, sem az unikális jelleg, így minden bizonnyal hamar emlékét fogom veszíteni a Katruzsának.
A sok magas pontszám végett előre túlhypoltam magamban a lemezt, így egy-nagyon-nagyon enyhe csalódás fogott el a lemez vége után, ugyanis többet vártam. Persze jó ez, szeretem is a stílust, most nem is zavart a vokálnélküliség; meg tudták tölteni tényleges tartalommal a játékidőt torok nélkül is... mégis, sokszor eszembe ötlött a hallgatása alatt, hogy mikor páran fröcsögtök a zenei maszturbáció végett egyes lemezeknél... vajon most miért nem? Mert valljuk be, nem kevés helyen durván túl van tolva ez is. De az biztos, hogy fogom még hallgatni, mert izgalmas cucc. Ja, azt még ki kell emelnem, hogy a dob brutálisan kurvajó, imádom!
Nem fogok messzemenő barátságot kötni az albummal, mert nem igazán vagyok oda ezen vonulatáért a műfajnak, de a maguk közegében vizsgálva ez szerintem egy teljesen rendben lévő, erős lemez. Nincs túl bő lére engedve, feszes, intenzív, telve van szuper témákkal. A vokál meg ilyen, engem fikarcnyit sem zavart, ehhez a lemezhez ez dukált. A szövegek milyensége persze más tészta; ha nem is kínosnak, de néhol kegyetlen erőltetettnek hatottak... MI AZ HOGY 'VÁGYÁLMAK'? MI A F...??
Sosem csíptem az efféle direkt poén bandákat, mivel semmilyen szinten nem tudok azonosulni azzal, amit képviselnek. Viszont minden ellenszenvemet félredobva, objektíven vizsgálva az oroszok disznólkodását, találhatóak azért itt értékelhető dolgok. Sőt, néha még meg is mosolyogtatott pár szám. Vagyis akármennyire is nem kenyerem a dolog, működik a ruszkik módszere! Egy biztos; sem a merevlemezen, sem a polcomon nem fog helyet foglalni a Zoebeast zenéje semmilyen formában, de ha egyszer úgy hozza az élet, élőben simán eltombolnék rájuk részegen a haverokkal. :D
Ezer éve nem hallgattam hasonló goth rockot, úgyhogy lényegében kellemesen hatott a lemez. Megfelelő hangulatban nagyon is működik, máskor viszont a harmadik dalnál már kapcsoltam le. A lassabb, melankolikusabb részeknél (Benighted & Begotten eleje pl.) szerintem remekül tud érvényesülni a vokál, máskor viszont inkább hallgattam volna instrumentális változatban az adott dalt. Szóval nagyon felemás és erősen hangulatfüggő cucc.
Egyetértek Zolival, legalábbis olyan téren, hogy valóban erős a "múltidézés-faktora" az albumnak. Számomra a kellemesen nosztalgikus kategóriába esik, ugyanis kb hasonló zenét játszó zenekarok voltak anno számomra a "kapudrog" a metal zsánernek sötétebb fertályai felé. Manapság nagyon kevés hasonló zenét hallgatok, éppen ezért volt egyrészt kellemes a Hoth anyaga, másrészt rendelkeznek egy egyedi stíllel és hangulattal, ami kiemelte őket számomra a többi hasonszőrű banda közül. Nem egy bonyolult, elgondolkodtató, megterhelő anyag, hanem egy egyszerű, hangulatos, dallamos, igényes mű, ami könnyedén folyik le az ember hallójáratain. Persze lehetne mibe belekötni, legyen szó a sokszor önismétlőnek ható dobtémákról, vagy a kicsit sem egyedi riffekről és dallamokról, de nem érzem szükségét fennakadni ezen aspektusokon, ha összességében baromira szórakoztat az amcsik asztrális nekromanciája.
Egyszerűen lehidaltam ettől a lemeztől, annyira tökéletesen összerakott, profi, élvezetes... A 'The Bee' szerintem az év dala; ha egyetlen dalt hallgathatnék csak életem végéig, simán ezt választanám. Igen, van benne némi giccs, és "túltolt magasztosság", de hát ez így tökéletes. Olvassátok el oldboy ismertetőjét, az teljes egészében lefedi az én gondolataimat is. Amit még kiemelnék, hogy a balanszot perfekt módon sikerült belőni az album egészét illetően.
Mélázgatós zene, ami igyekszik kikeveredni a stílus kereteiből, akár még újítani is a bevett paneleken, de sajnos semmi olyan pluszt nem pakol hozzá a zsánerhez, ami ténylegesen érdekessé, kirívóvá tenné az anyagot. Bandcamp-en valaki a Furiához hasonlította őket; na ez utóbbi őrült polákok sikeresen tudtak újítani és szórakoztatni, akár elgondolkodtatni is. A Kly-nek csak untatni is altatni sikerült.
Valszeg megint én vagyok fordítva bekötve, de megmondom az őszintét, én ezt egy üres lufinak tartom. Semmi innovatívat, semmi kiemelkedőt nem hallok én ebben, pedig jó párszor végigfüleltem. Az első dal, ami megfogott valamilyen szinten, az a Touched volt, az tényleg olyan hangulattal bír, ami könnyen lehoz az életről. A Reason (és az azt követő Insignificant) funeralos dörgései is tetszettek, de félúton aztán az a dal is elúszott, és utána nem is igazán bírt magára találni. Őszintén szólva én itt baromi nagy kontrasztot érzek ki az elérni kívánt hangulat és az aktuális dallamvezetések között. Nem azt mondom, hogy lelketlen a produkció, mert biztosan nem az, de atmoszférateremtésben számomra -a fent felhozott példákon kívül- egy nagy, üres lufi. De megígérem, hogy valami rideg, komor téli estén újra előkapom egy próba erejéig, általában akkor hatnak nálam igazán az efféle zenék. :)
Sosem voltam nagy Immortal fan, igazán sosem kötődtem egyik albumukhoz sem... számítsanak bármennyire is alapműnek a zsáneren belül. Ehhez a lemezhez is hasonlóan semleges érzelmek fűznek. Oké, meghallgattam párszor, jó volt, korrekt volt, +1 lemez az Immortal diszkográfiájában, hurrá. Egy újabb Abbath lemezre sokkal jobban rá lennék pörögve (függetlenül attól, hogy baromira nem érdekelt a szétválásuk körüli huzavona, meg az egész ezzel járó arcoskodás). Szóval eltekintve a lemez előzményeitől és születésének körülményeitől, számomra ez egy tisztességgel összerakott black, amibe nincs miért belekötni, de nincs is miért az egekbe magasztalni. Lehet, akiknél képes beindítani a nosztalgia-mámort, azoknál jobban és hatékonyabban működik.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 368. 369. 370. 371. 372. 373. 374. 375. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2018. július 21.
farrrkas Weide ∑:
1. 9000Sanyi
Amorphis
Queen Of Time
8 10 9
2. srppk
Night Verses
From the Gallery of Sleep
8 7 7.5
3. farrrkas
Doomed
6 Anti-Odes to Life
9 5 7
4. Femforgacs_HP
Immortal
Northern Chaos Gods
7 7 7
5. nascence
Martyr Lucifer
Gazing At The Flocks
8 6 7
6. Weide
Hoth
Astral Necromancy
4 9 6.5
7. McFrost1977
Hænesy
Katruzsa
6 6 6
8. boymester
Zoebeast
Zoebeast
5 6 5.5
9. Honaljmankos_F
Kły
Szczerzenie
5 5 5
10. Eroen
Anchorless Bodies
Testet Ölt
2 6 4
∑:
6.2 6.7 6.5
McFrost1977 2018. július 23., hétfő, 20:28
McFrost1977
Csatlakozott:
2015. augusztus 28.
Hozzászólások: 1846
Válasz Weide üzenetére:


??


Ne szpemmeljé má :-D
--
És ha eljössz, világvége, itt találsz majd engem,
nyárfák közt a szélben zúg, csak zúg a lelkem.
Weide 2018. július 23., hétfő, 20:01
Weide
Csatlakozott:
2016. március 24.
Hozzászólások: 1162
Válasz McFrost1977 üzenetére:



?

??
--
"Ha már nincs benne 3 mp alatt 4 riff oda-vissza, nem is jó?" - McFrost
McFrost1977 2018. július 23., hétfő, 19:27
McFrost1977
Csatlakozott:
2015. augusztus 28.
Hozzászólások: 1846
Válasz Weide üzenetére:


Naga gitározik az albumon.


?
--
És ha eljössz, világvége, itt találsz majd engem,
nyárfák közt a szélben zúg, csak zúg a lelkem.
Weide 2018. július 23., hétfő, 18:34
Weide
Csatlakozott:
2016. március 24.
Hozzászólások: 1162
Válasz McFrost1977 üzenetére:



?

Naga gitározik az albumon.
--
"Ha már nincs benne 3 mp alatt 4 riff oda-vissza, nem is jó?" - McFrost
McFrost1977 2018. július 23., hétfő, 17:37
McFrost1977
Csatlakozott:
2015. augusztus 28.
Hozzászólások: 1846
Válasz Weide üzenetére:



Martyr Luciferben Naga keze is benne van, ahogy nyúzza a gitárt. :-)


?
--
És ha eljössz, világvége, itt találsz majd engem,
nyárfák közt a szélben zúg, csak zúg a lelkem.
Weide 2018. július 23., hétfő, 15:51
Weide
Csatlakozott:
2016. március 24.
Hozzászólások: 1162
Válasz McFrost1977 üzenetére:


?


Martyr Luciferben Naga keze is benne van, ahogy nyúzza a gitárt. :-)
--
"Ha már nincs benne 3 mp alatt 4 riff oda-vissza, nem is jó?" - McFrost
McFrost1977 2018. július 23., hétfő, 15:05
McFrost1977
Csatlakozott:
2015. augusztus 28.
Hozzászólások: 1846
Válasz Nagaarum üzenetére:

Köszönjük a pontokat és észrevételeket csibészek! ;-)

?
--
És ha eljössz, világvége, itt találsz majd engem,
nyárfák közt a szélben zúg, csak zúg a lelkem.
Nagaarum 2018. július 22., vasárnap, 23:19
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Köszönjük a pontokat és észrevételeket csibészek! ;-)
--
>>> NGC Prod kiadó Bandcamp<<<
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.068 seconds to render