Nem rádióbarát rádió rock. Nekem ez jutott róla eszembe. Meg az, hogy felteszem majd a lejátszómra a "Road" elnevezésű lejátszási listába és ez megy majd többek között a hosszabb vezetések alkalmával. Itt-ott kicsit szélesebbre tárt kiteljesedést, csúcspontot elviseltem volna. Ja és több hallgatást igényel, amihez partner a 32 perces játékidő.
Vannak a témában jobbak is. Nagyon vikingnek kell lenni, hogy az ember felvegye ezt a ritmust. No én nem vagyok az, így hagyom is tova siklani őket hódítgassanak csak tovább valahol máshol.
Vegyesek az érzéseim. Pro: kifejezetten jó a hangzás, tetszik az ének, a narráció/rádiójáték nagyon működik ebben a közegben, a hosszabb, nem kapkodós tételek a jobbak (minden, ami 2:30 felett van). Kontra: az én ízlésemnek jobban feküdt volna kevesebb punkos lendület, több merengősebb, post/sludge tempó. Ez utóbbihoz áll közelebb a hangzás is, alá lehetett volna játszani szépen. A Sticks and Stones csordavokálja szörnyű. A vicc, hogy utána meg javít a szövegeléssel. Összességében ez egy remek underground kiadvány, igazi mocsok, csak az én ízlésemhez nem patent minden esetben.
Érdekesen ellavírozik a merengősen, lassan, monotóniával építkezés és az odacsapós részletek között. Elég nagy egységek, tömbök uralják a zenei szerkezeteket. Odafigyelés és türelem kell hozzá. Nem egy háttérzene. Csak akkor működik rendesen, ha odafigyelünk rá.
Nem elég súlyos, ellenben közhelyes. Tonnányi görgetegeket várok a mellkasomra tenni, ha már ilyen zene. Ez valami kis kényelmes tömegecske, hogy mindenki komfort zónában maradhasson.
Eléggé semmitmondó kiadvány ez is. Nem csap arcon, de nem is mosolyog rám; nem húz a mélybe, vagy éppen emel a magasba; nem köp le, de nem is simogat meg. Nem csinál ez velem semmit. Metál háttérzene.
Háborús fekete fémsereg. Hozza a kötelezőt, de hallhatóan nem is törekednek ennél többre. Boldogan szórják a napalmot, mint paraszt a babot.
Túl fiatal vagyok én ehhez a magam 35 évével. Nekem ez iszonyú vérszegény.
Stílusgyakorlat, '90-es évek hangulata. Lement és nem maradt meg belőle sok.
Az előzőt még én ajánlottam. Nem kicsit szerettem az eddigi dolgaikat, de ez most a torkomon akadt. Egyrészt változott a hangzás, ami eddig számomra adott egy erős hangulati faktort a káosz mellé. Korábban azért több volt a szerkezeti elem. Ez nem hogy szétesik, összeállni sem akar. Céltalan, túltolt. A kevesebb káosz több lett volna. Saját csapdájukba estek ezzel a lemezzel. Most kellene visszafordulni a gyökerekhez és nem izomból megmutatni, hogy mennyire kaotikusak, mert ez most bűzlik az izzadságszagtól. Elég nagy csalódás volt, amikor kijött és nem ért be az óta sem.
Én is kénytelen vagyok műfajában értékelni és sikerrel vették az akadályt.
Én most nem saját közegében értékelem, hanem, hogy számomra mennyi szórakozást nyújtott. Végtelennek tűnt, mint az óceán...Tatamm tatamm tatamm szünet nélkül. Szerintem az első viking, aki hajót épített ez elől akart elhúzni a fenébe.
Tetszettek a húzós és lassú részek is, ha arányosabban vannak elosztva, még jobb lett volna. Van egy nagyon jó, ősi időkből származó düh az egész lemezen, ami üdítően őszinte, viszont legközelebb csak télen fogom hallgatni...
Meglepően könnyen lecsúszott, mint egy pofa sör, de nem szomjazom rá többször. A lassú, hangulatos részek vitték el az anyagot a hátukon.
Minden idők legtúlértékeltebb bandája visszatért. Az a durva, hogy a lemezek, amiket feldobált mellette a youtube 2018-ból és hasonló stílusban ügyködtek, mind jobban tetszettek, bár csak belehallgatás terén. Azért a rövidségét díjaztam.
Egy elismerő bólintást mindenképp kiváltott belőlem, viszont ahogy a többi hozzászóló is írta, fogósabb dalokat kellene írni ehhez az érdekes zenei egyveleghez és akkor nem lenne gond.
Kifejezetten erős darálás minden sablonossága és körítése ellenére.
Vannak ennél sokkal érdekesebb, hangulatosabb retró albumok és a hard rock részemről is brit irányból érkezik (érkezett).
A spanyolok előző lemezeit is kedveltem, most sem okoztak csalódást. Minőségi kripta doom nagy újdonságok nélkül, de ez a lassan haladó, hullaszagú fekete gőzös nem is igényli az újrafestést és a GPS-t. Úgy jó, ahogy van, még sok ilyen minőségű stílusgyakorlatot.
Hangjegyekkel tili-toli,
Hadd örüljön a sok proli!
Ezzel a fajta death metallal az a problémám, hogy ha kiragadok a lemezről 5 percet, azt nagyon tudom élvezni és emelem kalapom, viszont ha egyben kell végighallgatnom, kihullik tőle a hajam, kitekerednek a végtagjaim és végelgyengülésben agonizálok az énekeshez hasonlatos hangokat kiadva... Az őrültség és zsenialitás határt nálam már kitaposták a SYL lemezek (City mai napig alap), az elég is volt a jóból:)
Nekem kicsit trendi és brit-alteres a zene, de amúgy... Valamikor pár éve hallottam az intelligens rockzene kifejezést, lehet hogy a definició alá most végre itt a gyakorlati példa is?
Elnézést az ajánlótól előre is, de én ebben semmi értékelhetőt nem találtam.
hazai felhozatalból ilyet hallani? Bokám lefosom!
Én ezeken a stoner / desert rock kiadványokon akkorákat ásítozom, hogy az valami embertelen.
A 9 évvel ezelőtti Meet us at the Southern Sign óta masszív, stabil kedvenc a csapat, és a The Apostates-ről is csak a legelismerőbb szavakkal tudok nyilatkozni.
Hááát.. Ez elég egysíkú volt, valljuk be.
Valami keményebben megszólaló cuccra számítottam. Annyira nem nagy szám sajnos, a retró dömpingben sokkal jobb cuccok is vannak mostanában.
Stílusgyakorlat ugyan, de minőségi. Nincs igazán mibe belekötni.
Nem lesz gyakori vendég a lejátszómban, de úgy tűnik hogy javarészt sikerül uralni a káoszt...
Ha ilyesmi zenék szólnának a rádióban, egy rossz szavam nem lenne. Magamtól biztos nem hallgattam volna meg, valószínűleg többször nem is fogom. Viszont azt el kell ismernem, hogy ennek ellenére is egyértelműen minőségi anyag.
Tökéletes pihenő, két chaotic hardcore lemez között. Viszont amíg, egy Wardruna-t vagy egy Moon and The Nightspirit-et magában is el tudok hallgatni, addig ezt maximum háttérzenének tudom elképzelni. Cserébe viszont szinte éreztem, hogy gyorsabban nő a szakállam.
Ami tavaly a Grrrmba volt számomra, idén a Tomuz lesz. Csillogó gyémánt, a hazai underground sötétjében. NGC Prod for president!
Kellemesen szellős és könnyen emészthető anyag. Ennek ellenére, el lehet merülni a részletekben, több résznél is az Amenra-t juttatták az eszembe.
Ha stoner, akkor valami mamut sonka nagyságú riffekkel operáló doom/sludge. Ez a nagypapó stoner nem az én világom.
Ebben sincs meg sajnos, az a bizonyos francia íz, amit annyira szeretek. Ennek ellenére, ha a világot nem is váltja meg, egy érdekes stílus keverék ami végig le tudott kötni. Azóta pótolás alatt a többi lemez is.
Kecske,sátán,666,napalm. Felejthetően előadva.
Az ilyen retro rockerkedés nagyon távol áll tőlem, nem szeretem, nem hallgatom, így igazából értékelni se tudom.
Kripta szagú rettenet. Nem különleges, de mindenképpen minőségi.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a Portal Ion című lemeze. A kérdés az, hogy minek? Itt a vége fuss el véle.
Hát ez tényleg jó, még magamon is meglepődtem.
A borító alapján valami jó kis viking metalt vártam, ehelyett valami filmzeneszerű 'csökkentett zsírtartalmú' vagy 'fékezett habzású' light-langyi zenét kaptam, hát nem vagyok elragadtatva. Update: a többi lemezt megismerve még rosszabb mint először gondoltam. Nincs benne semmi vikinges, harcias szellem, egy langyi viking lemez. Egy jó van benne a borító, de hát az önmagában édes kevés.
Update: Voltak benne jó dolgok itt-ott, de összességében nem tetszett, mondjuk nem is nekem szól. Hasonló az Ylva-hoz és ha már annak 4-et adtam akkor ennek sem adhatok többet, na jó kap +0,5 pontot mert magyar.
nem tudtam megfejteni mi a jó benne
Kifejezetten irritált, gyenge sz.r, utálom az ilyen nyálaskódó pózőrködést.
Fasza, a kör legjobbja, legalábbis a jelen kör indulóihoz képest.
Jó kis echte black metal semmi idegesítő újítással.
vén szar vagyok már a magyar eltorzult módi szerint így nekem biztos csak ezért tetszik :D
Ez olyan death-ben, mint az Ad Hominem black-ben.
Ezt én is ajánlani akartam, volt ami tetszett benne de volt sok ami nem. Nem ez lesz az év lemeze az biztos.
Tényleg hiánypótló és jól is adják elő. A Marilliont biztos szeretik. Gondolkoztam, hogy a stílusában adjam a pontot vagy az ízlésemnek. Akkor legyen előbbi.
Sok olyan lemez van ami az elkészítőnek örömet okozott, de nem talált hallgatóságra. Ez pont ilyen. Két szám max. Ennyi időn keresztül büntetés számomra. Nem azért mert ebben a közegben rossz lenne, hanem azért mert én nem hallgatok ilyet és emiatt elfecsérelt időnek tartom.
Nekem csak az utolsó szám tetszett. A monológok kurva jók lettek. Ehhez el tudtam volna képzelni valami jó hangulatos black zenét. Ehelyett egy számomra nem nagyon tetsző zenét kaptam. McFrost észrevette a Van Drunen hasonlóságot. Srácok én csak egy vagyok a sok közül. Valaki tudna tájékoztatni, hogy honnan van a Koncz Gábor szöveg? Kurva jó és igaz.
Valami oknál fogva a Mindrot jutott eszembe. Míg ők a két lemezükkel valóban össze kotyvasztottak mindent mégis jó volt, itt csak a szokásos nem rossz de minek érzés ütötte fel a fejét nálam. Hja jó számokat tudni kell írni. Itt csak hangulat van, jó számok nuku. Egy-két jobb felvillanás nem fogja a lejátszóba tartani a lemezt.
Előnye a rövidsége. Jó, hogy nem húzták 50 perc fölé. Jól mondják a többiek, ilyen zenénél tonnás súlyt várna az emberfia. Itt meg ilyen könnyed lötyögés megy, ismétlem itt is emlékezetes számok nélkül. Így kb. tíz év múlva nem lesz olyan összejövetel ahol felkiáltok bakker beteszem a 2018-as Fu Manchu lemezt!Lehet mondani, mit akarsz te vén hülye tíz év múlva betenni, örülj ha élsz. De akkor is így gondolom.
Egész pofás kiadvány. De azért nem leszünk örök barátok.
Minden szimpátiám ellenére nekem ez a lemez nem tetszett. A hangzás se. Olyan vékonyan szóló, mégis steril átlagos énekhanggal. Szóval semmi nem az én fülemnek van beállítva. Elhallgatom ennyi.
Az előző Black Trip néven kiadott két lemez egy bolhafingnyival (vagy "vel") , jobban tetszett. De itt sincs semmi probléma. Jó számok, retro. Minden mi szívemnek kedves.
A borító mondom de ismerős csak kékbe. Az Invocator - Excursion Demise lemezén volt kettő az "emberből" a borítón. Na az Invocator lemezt is fölöslegesen vettem meg anno. Pihen a szekrényben, pedig a mai zenékhez mérten egész jó. Az akkori death metal eufóriához túl "agyas" volt. Viszont ez a lemez kifejezetten tetszik.Ha a dicső években jelenik meg nagy névre tettek volna szert. Minden elismerésem.
Ez szó szerint mi a tököm? Rengeteg jó zene van. Erre pazarolni perceket teljesen felesleges.Még bebaszva is csak az elmegy kategória, inkább az se.-az énekhang is teljesen átlagos.Se ilyen se olyan.
Színvonalas magyar termék, nemzetközi szinten is megállja a helyét. Semmiféle magyar betegségtől nem szenved, változatos és jól is szól. A Fu Manchu-t és a VOJD-ot is simán lenyomja, de egész egyszerűen nem nekem szól, még akkor sem ha minden nehézség nélkül többször is lepörgettem.
Jó lenne kiszakadni a mai őrült, rohanó, agyhalottakkal telepakolt világunkból és a vikingek hajóival felfedezni a világot, esetleg veszélyes vizeken jéghegyek és jégtáblák között szelni a habokat, vagy csak simán elsiklani a naplementébe...
Mai világunk pillanatképei zenébe öntve. Tubák egy csiszolatlan Van Drunen, orgánuma meghatározza az egész albumot, jól illik ehhez az extrém katyvaszhoz! A monológok nagyot dobnak a produkción. A booklet is igen minőségi lett, mintha egy fotó albumból emelték volna ki a lapokat. Grat a kiadónak, hogy ilyen minőségi szörnyet tudott előásni a föld alól, csak így tovább!
Én őket a Tomuszhoz tudom hasonlítani, csak itt sokkal több a merítési lehetőség minden téren (pénz, stúdió, életszínvonal, stb.) és talán ettől a túlpolírozott mivoltától kevesebb nekem, mint a Tomusz. Hiányzik belőle az élet szaga. Persze ettől még ez is egy mázsás szörnyszülött és f@sz@ az egész.
VOJD-nál egységesebb és magasabb a színvonal. Sokszor a RHCP és a RATM ugrott be, előbbinél mindenképpen feszesebb, utóbbinál viszont langyosabb a cucc.
Modern black metal és 90 előtti heavy/rock/stoner világ érdekes elegye. Minőségi ingadozást éreztem a dalok között, vannak fülbemászó tételek jó témákkal és vannak kevésbé ható egysíkú dolgok.
Fucking napalm on you!
Már a borítótól rosszul vagyok! Elnézést a fanoktól, de ez vérszegény és jellegtelen, kocsmarock, falunap, Babetta találkozó meg ilyenek jutottak eszembe. 8 sör után némelyik dallamot én is elvokalizálnám ezen a színvonalon. Sorry!
Igazi horror hangulatos death hömpölygés, masszív ólom lábakon halad az útján, nehéz kibillenteni az egyensúlyából. Hiányoltam a csúcspontokat a nótákban.
Mint tudjuk, az őrületet és a zsenialitást egy hajszál választja el egymástól. Az ausztrálok amit játszanak őrülten idegesítő zajhalmaz, számomra élvezhetetlen, de egyben zsenik is, mert a dalokat ugyanúgy biztosan eltudják játszani többször is. A dobosnak adok 2 pontot, a suttogó hörgésre pedig nincsenek jelzők!
Egy PC-s játék soundtrack-jének valóban elmenne, de ezt így önmagában hallgatni elég értelmetlen időtöltés.
Műfajához képest nekem elég hosszú. A nem-punk jellegű tételek bejönnek.
Dalonként simán jó és működőképes, egyben hallgatva viszont valahogy nem hagy mély nyomot, csak az időt lehet elütni vele legfeljebb.
Nem rossz anyag, de volt már jobb is tőlük.
Remek fúziós extrém metal zene! A Deserters of Eden-ben a szóló 3:00 körül mekkora már!
Faék egyszerűségű zabolátlan black metal, mindenfajta cicoma nélkül. Nyomokban azért találunk zeneiséget is.
McFrost1977 leírt mindent, amit tudni érdemes.
Hallottam a Portal-tól az előzőt, fel voltam készülve idegileg a legrosszabbra. Hozták is a beígértet!
Magamtól sosem hallgattam volna meg, de a kör kezdete óta már többször is lement. Valóban korrekt anyag, kellemes melódiákkal, bár nem hiszem, hogy a jövőben gyakran elő fog kerülni. A Dark Forest amúgy nagyon kellett a közepére, azért jár a pacsi.
Most, hogy lement az album, magamhoz veszem a körpajzsomat, felcsatolom a vértem és átugrok a legközelebbi faluba megerőszakolni a nőket, eltulajdonítani a birkákat és porig égetni a házakat. Ja nem, mert ez az album csak pont arra nem volt jó, hogy hangulatba hozzon. Erős Heilung utánérzés sugároz az albumból, de ezt mindenki döntse el maga, hogy pozitívum-e, vagy sem. Amúgy nem ellenségem ez a ritualisztikus, ambient folk muzsika, de ez mind hangulatilag, mind "score"-ként elvérzik nálam. Nyomában sincs pl a Wardrunának.
A kezdeti lelkesedésem nagyobb potenciált vetített elő az anyagnak, mint ahova végül kifutott jó pár hallgatás után, de még így is egy baromi erős albumról beszélhetünk, főleg, ha figyelembe vesszük "amatőr" mivoltát. Persze, vannak részek, témák, melyeket kicsit esetlennek érzek, de szerencsére bőven ellensúlyozza ezt az a fiatalos, lendületes, dühös és világot szembeköpő extra töltet, ami átjárja az egész lemezt. Szóval csak így tovább, idővel szerintem érni fog ez, mind zeneileg, mind kivitelezésileg... vagy nem is tudom, minél többet hallgatom, annál kevésbé érzem magamhoz közel az anyagot. Lehet itt kéne megállni és pihentetni kicsit. :/
Egy újabb ausztrál szörnyszülött (értve itt a különcségét a bandának), ahol mind a metal-zsigereimet, mind az agyamat és érzelmeimet képes megtornáztatni és lendületbe hozni a zene. És kurva ügyesen képesek voltak úgy túltolni néhány számot, hogy az nem érződött sem elnyújtottnak, sem laposnak. Valahogy nagyon egyben van az egész, minden kellő mértékben és időben van adagolva, szépen simulnak egymáshoz és egymás alá-fölé a sémák. Mindent elmond az albumról, hogy amint lepörgött az utolsó szám, már indítottam is újra a lemezt. Anno amúgy írtam, hogy nagyon érzékenyen vagyok hangolva a sludge zenékre, csak bizonyos adagban és koncentrációban vagyok hajlandó hosszabb távon elviselni. Itt szerencsére pont olyan mértékben keverték és adagolták a post-doom elemek mellé, hogy az majdhogynem maximálisan összecseng az ízlésemmel. Update: Nem bírok lekattanni róla, megkapja a max pontot.
Nem vagyok a műfaj nagy kedvelője, baromi ritkán hallgatok ilyesmit, viszont ha jó időben, jó passzban kap el ez a műfaj, akkor tudom értékelni. Itt bizonyosan ez történt, ugyanis szerintem teljesen rendben van ez az album. Persze rajongani valószínűleg sosem fogok a Fu Manchu zenéjéért, de most kapnak tőlem egy erős hetest.
Vagy 15-ször lepörgettem, mert valahogy úgy éreztem, hogy átsiklok valami felett, valamit nem veszek számításba, vagy egyszerűen mindig rosszkor kerül elő, mert ennek amúgy tetszenie kéne, hiszen minden jel erre mutat. Kiművelt, céltudatos, egyedi alkotás, ami már egy hosszabb ideje fennálló bandától származik, akik maximálisan tisztába vannak vele, mit is akarnak játszani. De - fene se tudja miért - egyszerűen nem képes lekötni az album. Vannak benne bitang jó témák, érdekes részek, van egy különleges színezete az egésznek, de ennek ellenére is úgy érzem, hogy csak kapargatja az ingerküszöbömet. Minden törekvésem ellenére, hogy szeressem ezt a lemezt, kénytelen vagyok a borító bal oldalán látható szőke úriember példáját követni, és lazán beinteni, hogy kapd be, de te nem nekem szólsz. :(
Minden rosszmájú előítéletem ellenére ez a bugyuta, ostoba külsőbe burkolt black egész pofás dalokat takar. Mármint zeneileg. Mondhatni, pozitívan csalódtam. A végére ugyan elfáradt azért a dolog, de az első 25 percet simán végigbólogattam.
Félig-meddig úgy vagyok ezzel, mint az ékkel. Magamtól nem akadtam volna rá, de végül is nem bántam meg, hogy valaki beajánlotta és végig kellett hallgatnom. Az album elején mondjuk jobban elkapott a számok lendülete, kellemesen elbólogattam a régisulis dallamokra meg a jó kis énektémákra, aztán a közepén nálam kifújt a dolog, onnantól már inkább untam, mint élveztem. Felemás, kissé egyhangú, de abszolút nem kellemetlen anyag.
Korrekt módon elcammog A-ból B-be, különösebb kiugrók nélkül. Nem zavart sok vizet, háttérzeneként kifejezetten oké album.
McForst és Perszepeta remekül megfogalmazta az alapvetést a zenével kapcsolatban. Az őrület és zsenialitás között valóban vékony a határ, a kérdés csak az, hallgatás közben kinek merre billen el a mérleg nyelve. Én a Portal zenéjére mindig is a kaotikus/disszonáns black/death metal nadírjaként és zenitjeként tekintettem, ahol is mesteri módon képesek mindkét véglet megjelenítésére. Ugyan csak nagyon halovány struktúrákról beszélhetünk a káosz örvényeiben, de az mégis őrülten zseniális és utánozhatatlan módon van a hallgatóság elé terítve. Úgy érzem, valahogy ezen zenei alzsánernek a Portal a kezdete és a vége, a kiindulópontja és a végső horizonton pislákoló csillag utolsó sugara is.
Már az előző is tetszett. Nekem a szólók sem hiányoznak.
Egyben van ez hangulatilag, zeneileg. Kicsit az Anathema újkori dolgai is beugranak helyenként, meg a Pink Floyd nyilván.
A borító tényleg nagyon csalós. Itt nem a harcias vikingeket idézik meg, még véletlenül sem. Ezt még akár egy természetfilm aláfestő zenéjeként is el tudom képzelni. Mintha itt-ott a skót hagyományok is felsejlenének...
Az erényeit el kell ismernem, bár nem nekem szól.
Már majdnem átlagosnak ítéltem, de jött a The Fall (annak is az utolsó harmada) és az sokat dobott rajta. A záró tétel is arra inspirál, hogy újra nekifussak, mert több van ebben a lemezben, mint elsőre érezhető.
Most sem éreztem rá a "fumancsu" világára, bármennyire is kult a csapat. Talán mégis meg kellett volna élőben is nézni őket, talán akkor elkapom a fonalat...
Érdekes lemez, ami nem lesz kedvenc, sőt valószínűleg már holnap sem emlékszem rá. Hiányoznak a dalok.
Felejthető anyag, itt-ott egy-egy váratlanabb húzással. Számomra pont a lemez második fele volt emészthetőbb.
Korrekt, ahogy Weide írta. Mondjuk én érzem benne a mediterrán hatást, ami emeli a különlegességét és így a pontszámot is.
Az ufóságom ellenére vannak olyan hasonló stílusú lemezek, amik tetszenek. Ez itt még háttérzenének is zavart, ami pedig nagy szó. :-(
Őszintén ledöbbentem! Sokadikra pörög ma le.
Ha már zenéről beszélünk, a káosznak is alázattal kell megtestesülnie, mert amit itt hallunk az már öncélú. Nem zavart, de rendesen túllőttek a célon, a veszett kapkodás és hatásvadászat az jól megy a srácoknak. Az Olde Guarde mondjuk tetszett.
- (Természetesen akkor sem, ha nem lehet feléleszteni. 
Akkor kénytelen leszek így tevékenykedni. )
