Olyan, mint a Nile és a Death közös szerelemgyermeke. Mi mást is várhatna az ember egy prog-tech halálfémtől?
Szimfónikus black metal ide, szimfónikus black metal oda, de tetszik a svédek nyító albuma, mégis azért titkon tudom, hogy a Shagrath művek becsukott szemmel és csipőből is jobb zenét rittyent. :)
A fejlődés örök. :) Alig 11 év alatt sikerült a zenekarnak melódikus halálhívőkből fekete fémmé érniük. :) A nem kevés Dissection hatás bár feltűnő, de mégsem zavaró, mert a kellemes tálalásban leledzik a zenekar ereje. Ha pedig már a Mgła-nál tartunk, nos ... igen. :)
Elképesztő elegye a death, black és stoner stílusoknak. Mostanában kevés ilyen őszinte zenét hallottam . Engem megvettek kilóra. Köszönet az ajánlónak. - Egyetlen hátránya talán a rövidsége. - Jólesik a felsorolt stílusjegyek ellenére is, hogy nincs agyontorzítva a gitár. Ezek a németek rendesen elszáltak... Itt az új Kadavar, most meg ez. :D (Valahogy úgy képzeljétek el az egészet, mint amikor egy stoner zenét az anyatejjel magába szívó gitáros belép egy black/death metal zenekarba.)
A szerzemények újrahallgathatósági rátáját erősen csökkenti a hangzás egyenetlensége, bár erre még egy lapáttal a rikácsoló papagájszindróma csak rátett. Aki igazán elkötelezett egy jó kis feketébe vesző zajmassza iránt, annak lelke rajta. Igazából kárvolt a nóták dinamikáját meg-megtörni, de lehet csak az én készülékemmel van a baj. No... Meg hát én az amerikai blackkel valahogy nem vagyok kibékülve... Nincs is miért.
Hát ez beteg! - Nem sokat pihennek a skacok. :D - Ezzel aztán jól szét lehet csapatni az agyunkat. Tech-death rajongók lehet a seggünket a földhöz csapni. :) - Azt hiszem mindent elmondtam. :)
Ez a depresszív bm nem a Shining féle depresszív vonal. Nagyon nem az. Sőt... Jó lesz ez annak ami. Sajnos az unalomfaktor magas értéke miatt csak az elvetemült rajongóknak ajánlott. - A rikácsolásért, értelmezhetetlen károgásért pedig még egy kis mínusz...
Kásás gitár: pipa. Monoton dob: pipa. Károgás: pipa. Azt hiszem kész is vagyunk. Jó szórakozást hozzá. - A lengyel nyelv szépsége szerencsére nem rontja az összképet.
Csak azért nem tizes, mert ez az anyag meg sem közelíti a Crulety & The Beast extrémítását. Valószínűleg a további és az érdektelenségbe vesző alkotások sorát a Midian utáni csiki-csuki nagyban megalapozta. - Végre sikerült Dani bácsinak újra összeszedni egy nagy halom technikás, helyét tudni akaró zenészt. - Szóval a Midian után ez egy újabb sorlemez.... A többit meg felejtsük el. Persze akkor meg már meg is kérdezhetjük a zenekartól, hogy akkor ehhez miért kellett 17 év kisérletezés?! - Off: Azért valljuk be kevés black metal zenekartól hallunk mostanában ennyi szólót nótánként. :)
Azért 20 évvel ezelött nem így szóltak a nóták. :) - Mindent félretéve ez nem több, mint egy snassz rádióbarát zene. :)
Volt benne toltelek rendesen, illettve legalabb ennyi uresjarat. E kettonek az aranyan kellene javitani, es akkor ez egy jo lemezeket gyarto banda lesz.
Anno gyerek koromban amikor aktivan vettem a Metal Hammert es szivesen sokkoltam a haverom aki viszont a Bravot vette, ilyen zenekkel az oruletbe tudtam kergetni, ma mar engem is az oruletbe kergetnek az ilyen semmitero katyvasz metalok.
Akarcsak a Wolves in the Throne Room
Kivancsi vagyok egy complett albumra, ez most eleg vegyes erzelmeket valtottki belolem, az pedig sose jo.
Kifejezetten kellemes hallgatni valo.
Nalam ez a vonal jon megy, nagyon a hangulatomtol fugg, de mindenkepp egyre ritkabban hallgatom, valszeg azert mert a mufaj is felhigult, illetve mert sosem volt a kedvencem, DE ez tenyleg egy jobban sikerult lemez, werewolf kritikajaval nem ertek egyet teljes mertekben, de attol meg egy jo iras lett.Szoval a stilus kedveloinek ajanlott az album is es a cikk is.
Keves, bovebben nagyon keves, nem fogott meg, pedig szeretem a stilust.
Elmondtak rola a tobbiek mindent, egyettertek veluk.Csak eppen nekem ez tetszik, nagyon is.
12 egy tucat COF album.
Hat ha a Zornheymre 3 pontot adtam akkor erre 0 lenne a korrekt. Valoban 97 kornyeki a feeling csak en mar akkor is utaltam ezt a jancsibohockodast.
Montreal, Quebec. A Gorguts hazájában mi más is születhetne, mint ilyen lemezek? Nem, ez nem Luc Lemay munkásságának egyik reinkarnációja, de összetett, jellegzetesen kavargó, örvénylő, önmagukból ki, majd visszaforduló dalok. Szóval csak a szokásos agymenés, amit én nagyon tudok szeretni. A basszus játékának keverése és pulzálása külön tapsikolásra ad okot. Idő hiányában most ennyi, de később lehet, hogy menne ez még fentebb is. Kicsit több egzotikus betétet, játszadozást én is tennék még színesítés gyanánt, hogy kicsit oldja a monstrumokat.
Devin Townsend művek nyakon öntve rikácsolással és egy kicsit vékony hangzással. Mondjuk ha húsosabb lenne akkor a teátrális zönge gyengülne, azt pedig itt nagyon szeretik a készítők. Túl sűrű és bár próbál emelkedett lenni, mint Devin, de ez nem jön össze. Kicsit kellemetlenül groteszk ez számomra, mert gonoszkodni is akar, meg vicceskedni is. Pedig vannak jó témák, csak kellett volna egy kis mértéktartás és rendezőelv.
A kör legjobb borítója az övék ez tagadhatatlan. Zseniális a képválasztás! Ez viszont pontot nem ér. Zenében a 4. tételig a Trembling-ig kellett várnom, hogy felkapjam a fejem valamire. Ennél több kell a jó pontokhoz. Kellemes dallamok, sodrás is akad rendesen. Azért vannak számomra kedvesebb, figyelmemet jobban lekötő produkciók.
Elsőre megfogott, ám minél többször ment le úgy távolodott. Érdekes és egyedi az íz, amit kikevertek az én ízlésemmel mégsem sikerült találkoznia.
A mélázós, távolba révedős részek egészen hangulatosak, de a magasabb tempónál lankadt a figyelmem. Összességében ez egy tisztességes atmoszférával megáldott fekete anyag. Az államokban ez azért érezhetően nem megy annyira csuklóból, mint itt az öreg kontinens északi felén. Kellenek a fagyos, rettentő hosszú éjszakák, hogy igazán jó dalokat lehessen komponálni, ha valaki ilyen zenét akar jól csinálni.
A kör egyik meglepetése a Sutrah mellett. Alapból nem szoktak az ilyenek olyan nagyon bejönni, de amit ők csinálnak az olyan csak rájuk jellemző és valahogy sikerült eltalálni, hogy folyamatosan éber legyek. A hónom alá nyúl és a lemez végéig le sem tesz. Ötlethalom, jó magas és ahogy peregnek a fülembe a darabjai vigyorgok, bólogatok. Magam sem értem, de nem is kell, csak élvezem a hömpölygést.
Az első tétel egy mindenféle meglepetéstől mentes koszos fekete zajongás. A másodiknak a fele háttérzaj, kis csörömpölés, aztán még pár perc sablon trve black. Még háttérbe is kevés.
Öreg vagyok én már ehhez. Azt hittem csak egy lemez lesz a körben, ami 20 éves, de úgy fest, hogy tévedtem. Nem bűn ez, csak én szeretem, ha meglepnek fordulatokkal, érdekes váltásokkal, vagy bármivel. Balthazaar szépen összefoglalta amúgy.
Dani, a visítozós törpe, aki évek, ha nem évtizedek óta tolja ugyan azt, csak számomra egyre kiszámíthatóbb és érdektelenebb. Kb a Midián volt nálam is, ami még fel tudta kelteni az érdeklődésem, aztán el is fordultam, vagy meghaladtam igényeimben ezt a szintet. Nem én vagyok a célközönsége ennek a produktumnak az biztos.
Mulatós, sokat markolós, de keveset fogós metálnak nem nevezhető valami. Nekem ez nagyon amcsi szagú, erőltetett örömködés. Nyilván a csapat neve és az album címe is árulkodó és nem is okoz meglepetést, ha így nézzük.
Az efféle cséphadarás utáni vágyamat előtte kielégítette az Archspire, úgyhogy erre már kellett innom egy kis funeral doomot...ettől függetlenül elismerem erényeit, de nem nekem szól.
Pont olyan giccs és középszerű, mint a borítója, viszont tényleg van pár jól eltalált téma.
Van egy-két áthallás, de ettől függetlenül nagyon jó anyag.
Remek hangulat és egyedi megközelítés. Nekem ennyi elég. Persze egy nagylemezre több kellene ennél.
Rendkívül változatos módon tudok viszonyulni egy-egy kiadványukhoz, erősen hangulat függő zene. Most épp tetszik, de nem túlzottan. Máskor utálnám, máskor pedig imádnám. Ez egy ilyen csapat.
Egyenlőre...
Én nem az ambient zajongásért hallgatok zenét, ez van. Megvannak a maga értékei, de én depressziós lettem tőle. Egy albumnyi mennyiség elfogyasztása után pedig egyre szimpatikusabb lenne tőle a hurok. Tartsa meg jó szokását, jöhetnek a single kiadványok.
Hangulat a négyzeten, eredetiség a béka segge alatt.
Elég régóta kerülöm a dolgaikat, talán ezért is tetszett most ez a lemez. Hiába ugyanazt csinálják évek óta, némi diéta után élveztem ezt a gótikus ökörködést. Mert végül is az.
Egyik kolesztársam volt odáig érte, de mivel ütközött az Evoken, Skepticism korszakommal, sokat szekáltam miatta. Kreatív megoldásait akkor is elismertem, de ez a szájbarágós, mindent belepakolós művészkedés sosem jött be.
Erős death metal anyag, tiszta, érthető hangzással, viszonylag komplex, de nem túljátszott témákkal, szerencsére kevés szólóval - szerintem a stílus nem feltétlen hívei számára is bőven hallgatható, élvezhető. A hangtálas / didgeridoos hangulatbetétek némi egyedi ízt is kölcsönöznek neki - ezekre akár jobban is rámehetnének.
Minden szempontból középszerű, szintivel megtámogatott black/melodeath lemez, itt-ott némi Cradle/Dimmu utánérzéssel. Egész jól indul, mondhatni szórakoztató, de az utolsó 3 dalra valahogy megfárad. Komoly bajom nincs vele, 10-15 éve valószínűleg jobban tetszett volna, így nekem max. háttérzenének jó.
A hangpróba lényege nekem az, hogy pl. ilyen zenekarok meg tudjak ismerni, akik amúgy lehet elvesznének a kiadványok tengerében. Nagyon tetszik az a fajta black metal, amit csinálnak (itt ott a Mgła neve sejlett fel, de lehet csak azért az asszociáció, mert honfitársak), a témaválasztás is. Azért nem max pontszám, mert azért akadnak benne kevésbé erős témák, de összességében egy jó lemez.
A psychedelic doom death metaltól kezdve a stoner black metalig bezárólag sokféle jelzőt aggattak már eme friss német formáció bemutatkozó anyagára, annyiból érthető módon, hogy nem igazán lehet skatulyázni, amit csinálnak. Szerintem még mindig a black metalhoz állnak legközelebb, azonban egy átlag bm-nál jóval szellősebb hangzású, változatosabb, mégis egységes képet mutató EP-t raktak össze. Kifejezetten érdeklődve várom mit tudnak majd mutatni egy teljes lemeznyi hosszban!
A Celestite ambientes (és eléggé megosztó) kitérője után visszatértek az atmoszférikus posztblekkmetál ösvényére, és alkottak egy olyan lemezt, ami nekem minden szempontból tetszik. A hangzás nem túlpolírozott, s a viszonylag hosszabb dalok esetén is sikerült még megmaradniuk azon a határon belül, hogy nem válnak unalmassá a szerzemények. Érdemes nyugodtabb körülmények között egyben hallgatni, hogy rá lehessen hangolódni, és zavartalanul tudja utaztatni az embert.
Abszolút elismerem a tagok sportteljesítményét, teljesen profi, érdemes videókat nézni róluk, azonban mint zene, ez engem eléggé hidegen hagy. Az átlag techdeathmetalnál annyival jobbak, hogy teleszövik dallamokkal a szerzeményeiket, viszont számomra a gyorshörgés nagyon megmosolyogtató, ahogy a dobos túlpörgetések is, ellenben a basszusgitár kihallások és a lassú hangulatrészek tetszettek. Összességében olyan hatású ez (az egész stílus) nekem, mint amikor egy tech demóra építenek játékot, és nem egy játékötlet/menet alá raknak engine-t.
Alapvetően kedvelem a depresszív és/vagy repetitív black metalt, ahová elvileg a ColdWorld is sorolható lenne, de ezzel a kiadvánnyal nem tudok mit kezdeni. A 24 perc egyharmada egy semmitmondó ambient rész, a többiben pedig kevés a nekem igazán tetsző téma. Ha olyan lenne, mint az első dal utolsó bő két perce, akkor nem lenne probléma, így viszont kevést.
Tipikus sallangmentes raw black metal, az újítás és kísérletezés szikrája nélkül, gondolom a tagok pont ezt a zenét szeretik 10-15 éve, és el akarták készíteni a saját verziójukat belőle. Én alapvetően kedvelem ezt a stílust, viszont vannak a mezőnyben sokkal jobbak. Számszerűsítve olyan 6 és 8 pont között ugráltak a dalok, szóval egy hetes az átlag.
Egy begyűrt és elszakadt Iron Maiden - Live After Death kazettáért cserébe kaptam meg a Dusk and Her Embrace albumot, ami aztán hatalmas kedvencem lett, szerintem a Cradle of Filth egyedinek mondható stílusának definitív műve. A Cruelty is sokat pörgött, bár már kevésbé tetszett, még a Midiant is próbáltam szeretni, kevés sikerrel, így onnantól már csak nagyon szórványosan követtem mit csináltak, jobbára gyengécskének ítélve a hallottakat. Ez a 2017-es album meg tök fura, nem tudom hova tenni, kettős érzéseim vannak vele. Egyrészt kellemesen szól, van benne egy halom jópofa téma, dallam, megoldás, másrészt meg ugyanezeket a védjegyszerű egyedi dolgokat 20 éve megcsinálták, jobban. Olyan, mint amikor megpróbálsz felmelegíteni egy régi emléket / érzést / kapcsolatot, és a múltbéli dolgok miatt tök jó, meg minden, de már mégsem ugyanaz, mert hiányzik belőle az a bizonyos plusz. Nem tudom ezt biztosan eldönteni, hogy tudatos-e vagy sem, de van egy fanservice jellege a lemeznek. Ha valaki szerette őket, ezután is fogja, sőt, aki meg nem, ezzel sem.
"The band members themselves have cited their collective influences as being Mr. Bungle, Faith No More, Clutch, Tool, System of a Down and Frank Zappa" - írja a wikipédia, és hát tényleg. Tipikus 90-es évek beli amerikai eklektika, nem rossz, nem jó, nem zavaró, MTV kompatibilis, "rock"kocsmai háttérzenének is tökéletes. Nem hallottam egyébként eddig még róluk, de a lemezt hallgatva ezt egyáltalán nem érzem mulasztásnak - semmi késztetést nem érzek, hogy még egyszer meghallgassam -, ettől függetlenül el tudom képzelni, hogy vannak, akiknél működik az effajta mix, ha könnyedebb, szélsőségmentes zenére vágynak.
Kevés időm maradt rá, mindössze egyszer tudtam meghallgatni, de nagyon jó benyomást keltett. A fretless basszusgitár nem esik túlzásokba, hanem remek dolgokat játszik. A Stargazer tűnik egyelőre a legjobbnak, de tele van erős témákkal az anyag.
Semmi olyat nem rejt, amire különösebben felkapnám a fejem. Nekem ezek a szimfo-black dallamok nem jönnek át, a Cradle azért ennél jóval fogósabb.
A borítóról nekem is a Sekhet_Hetep által leírtak jutottak eszembe (meg a Másvilág című film). A zenéről pedig annyit, hogy amennyiben a Mgla a viszonyítási alap, akkor ott szerintem még nem tartanak, már ami az ötleteket illeti. Az egyik legjobb dal a Futility, de mély nyomokat (még) nem hagyott bennem a zenekar.
Nagy szimpátiát nem váltott ki bennem ez a négy dal, de mindenképpen hallgatható anyag. Van karaktere, van hangulata, van egyénisége, szóval érdemes vele próbálkozni.
Black metalt így is lehet játszani... és mivel olyan ritkán hallok csúcsminőséget, hajlamos vagyok elfelejteni, mit jelent kincsre lelni ebben a műfajban. Futkos a hátamon a hideg az itt felsorakoztatott briliáns ötletektől. Ilyen az, amikor minden művészi és technikai komponens a helyén van. Egyenesen lenyűgöző!
A technikás, brutális death metal nem ismer határokat. A gyorsaság, az eszement váltások még mindig fokozhatóak. Jó ötleteket felmutat ugyan az anyag, de nem ártana néha megpihenni, mélységeket is feltárni, nem csak az eszement dolgokra ráállni.
A black metalos részeknél nem igazán hallok túl a már ezerszer hallott sablonokon, az ambient részek hoznak némi hangulatot, de ez kevés. Sőt, nekem nagyon kevés.
Elzajonganak maguknak a kedvenc műfajukban, de a bevett sémák ismételgetése mellett eredeti ötleteket is hallani szeretnék. Nyers black metal a stílus fanatikusainak.
Nekem az előző lemez sokkal jobban tetszett. Valahogy bestiálisabb volt, és a témák is megkapóbbak voltak. Itt is vannak nagyon jó dalok, dalrészletek, és nem mondhatom, hogy nem élveztem, de nem fogott meg annyira, mint az előző.
Könnyeket csalt a szemembe...
Fasza meg minden, csak nem tudott lekötni sajnos. Ha máskor hallgatnám, lehet, hogy több türelmem lenni hozzá. Sajnálom.
Ez sajnos nálam fájdalmasan üres és műanyag. Ezt a fajta zenét megcsinálták sokkal, de sokkal jobban évekkel ezelőtt, mára már elkopott a stílus is, ez már csak egy elkésett, tétova mozdulat. Devinhez meg semmi köze, ég és föld, nem csak minőségben, de zsánerben is.
Ezt a gumi hangzást...
Izgalmas riffek, érdekes szövegek, erőteljes, mocsadék hangzás és vokál. Sikerült úgy sötét hangulatot teremteni, hogy nem az önsajnálat vagy az ostoba gonoszság viszi a zenét. Ha kicsit emlékezetesebb témákat írtak volna (mint például fel-felsejlő hatásuk, a Dissection), még jobban tetszene, de így is erős lemez.
Végre egyéni megközelítés, még úgy is, hogy többször is a Rotting Christ ugrott be valamiért, pedig náluk nincs meg az old school feeling. Ezek a stoneres felhangok egészen barbárrá teszik a szigorúbb alapot. Az első dal hibátlan azzal a tekergőző gitártémával, kár hogy nem végig ilyen magas a színvonal, de még így is szuper anyag. A borító pluszpont.
Intelligens, mély, sötét és felemelő. Az amerikai black metal más, mint az európai, de semmivel sem kevesebb.
Friss, elsöprő, virtuóz, mégis helyenként nagyon hangulatos zene, de ez az apacuka-fundaluka ének egyszerűen röhejes. Nem is értem igazán, hogy mi szükség van erre: a szövegből nyilván egy büdös szót nem érteni, semmiféle érzelmi többletet nem közvetít, közönséges ritmushangszerként funkcionál, csak éppen teljesen feleslegesen, azokból ugyanis sokkal jobbak vannak itt. Instrumentális formában sokkal élvezhetőbb lenne ez, illetve főleg akkor lenne, ha a dobos nem kapna ilyen gyakran epilepsziás rohamot, mert egyszerűen szétveri a zenét, ha rájön a hiszti. Kár ezekért, a húrosok sokkal többet érdemelnének. A borító ötletes.
Ritka eset az, amikor az ambient összetevő izgalmasabb a metálnál. A második dal nagyon jól sikerült (még a befejezés is), az első hamar unalomba fullad.
Hivalkodástól (és bárminemű eredetiségtől) mentes, klasszikus kilencvenes évekbeli black metal. Az úgynevezett hitelesség hallható, ezt értékelni kell. Tisztességes iparosmunka, a szerzőknek bizonyára nagy örömet okozott az elkészítése, a lengyel nyelv használata pedig megszokható, bár nem túl élvezetes. A levezető szomorkás zongoradarab tetszett.
Amilyen kedvetlenül álltam neki az újabb COF albumnak (utóbbi három lemez teljesen hidegen hagyott), annál inkább magával vitt a lemez az első pár dal után. Elképesztően gyönyörűen van keverve, érdekes témák jönnek-mennek, és bár közel sem érik el a korai anyagok hatását (amiben nyilván az is közrejátszik, hogy én is változtam), kifejezetten szórakoztató egy óra volt. A zenészek előtt le a kalappal, élvezetes minden megmozdulásuk, főleg a gitárok és a dob játéka, Dani pedig valahonnan erőt merített, mert nem igazán hallatszik a hangján, hogy több, mint húsz éve csinálja ezt. A végén az Annihilator feldolgozás tökéletes bónusz. Nyolc pontnál többet nem adhatok, mert akkora dalokat nem tudtak írni, mint a hősidőkben (a Wester Vespertine-nél viszont felkaptam a fejem), de ezt nem is várom már el tőlük. Igazán erős album, kellemes meglepetés.
Ha nem tudnám, hogy egy 20 éves lemez újrafelvétele, akkor is árulkodó lenne a zene, mintegy a szegény ember Faith No More-jának tűnik. Korrekt munka, laza fúvósokkal, de a végére elfárad. Az eleje viszont kifejezetten üdítő.
Jó kis komplex nehezen kiismerhető technikás death metal Kanadából, nálam az egyetlen negatívum, hogy pár számot feleslegen toltak 7 perc játékidő fölé, mert ezekben azért felfedezhetők üresjáratok.
A hörgős részek baromi jók, de a szimfonikus meg a tiszta vokálos elemek elvitték a hangulatot nálam negatív irányba.
Sokat kellett várni idén a lengyel black színtér felbukkanására, a Dissection illetve az Mgla hatásokat viszont kár tagadniuk a srácoknak.
Na ez pont szöges ellentéte a Zmora-val kapcsolatos véleményemnek, nálam mostanában ezek a kísérletezős black metalos zenék jönnek be a fekete fém piacról. Remélem lesz debüt lemez is hasonló színvonallal.
A számok hosszúsága okoz kivetni valót az albumban nálam, túl sok a töltelék atmoszférikus elem...a vokál meg baromira idegesít.
Egy szóval tudnám jellemezni: lehengerlő. A technikai tudás hangszeresen nagyon rendben, a vokál még hihetetlen néhol mit darál le a srác másodpercek alatt.
Osztom boymester véleményét...én a lemez után gyorsan hallgatam egy kis technikás brutál halál metált, hogy újrainduljon a vérkeringésem.
Az első lemezük tetszett, de akkor még tök mindegy volt kb. hogy mi szól csak black metal legyen, mára változott a zenei hozzáállásom elég nagy mértékben és így ez már csak egy megszokott megoldásoktól hemzsegő album semmi kreativítással.
Egyik CoF lemez se nőtt igazán a szívemhez soha, ezt is nem mondom, hogy nem hallgattam szívesen....de nem kívánkozik vissza a lejátszóba valahogy.
El se tudom képzelni, hogy ebből mit akartak kihozni, erőtlen...nyálas, de nagy gyötrelmek árán végighallgattam.
Egyszer meghallgattam, nem rossz, de nem leszünk barátok.
Én imádom a borítót, meg stílust is szeretem, ezzel is többször próbálkoztam, de semmi. Én nem hallok itt slágereket egyáltalán, jobb dalokat se nagyon. Háttérben elmegy.
Ők melodeathből jöttek,szóval ez a blackmetalosodás náluk újkeletű dolog, nem is igazán nevezném annak, de most ebbe nem megyek bele megint. Ettől függetlenül kiváló lemez, erős a Dissection hatás, de mivel a Dissection egy nagyon jó banda, így nem bánom.
Az biztos, hogy érdekes, de még nem tudom, előkerül-e majd.
Nekem az utóbbi években az usbm sokkal jobban tetszik, mint a jelenlegi európai szintér.
Az ének kiakasztott. Nekem ez túl tömnény, hangulata meg nem talál meg.
Próbáltam megfejteni, hogy mi ez az utálat, szerintem egyáltalán nem rossz ep.
Nekem kifejezetten jól esett most ez a sallangoktól mentes true bm szösszenet. Örülök, hogy a Werewolf promotion megjelent a bandcampen, szeretem a kiadványaikat.
Noha már csak Dani az egyetlen eredeti tag, a CoF-nek van egy elég markáns stílusa, emiatt elsőre úgy tűnhet, hogy minden album ugyanolyan, kb mint a Cannibal Corpse esetében. Nyilván csak az fogja egynél többször is meghallgatni a lemezeket, aki amúgy szereti ezt a stílust. Ezért aztán csak ők fogják majd meghallani, hogy miben is más az aktuális album az előzőnél. De ez jól is van így, számomra mindíg is kicsit sántított a 'jóra hallgatni' kifejezés, hisz ha valami elsőre egyáltalán nem érdekel, ritkán kerül be még egyszer. Persze vannak kivételek ez alól is.
Nem baj, hogy stílusidegen, az már inkább baj, hogy semmitmondó, tingli-tangli langyizás. Nekem már zavaróan üres volt.
Tipikus egyszer meghallgattam de minek kategória. Elzenélgetnek, de számomra kidobós. Sokkal több kell a mai zenék közt, hogy megtartsam. Ha minden ilyet megtartanék ami nem rossz de elmegy, soha nem érnék a zenehallgatás végére. Pár év múlva kíváncsi lennék azokra akik rendszeresen hallgatják.
Csak a szokásos semmitmondás. Itt minden átlagos.
A viktoriánus korban megtámasztott halottak fényképei jutnak eszembe a borítóról. Nagyon beteg. A zene is tükrözi ezt a hangulatot. Jó lesz ez, csak kicsit erősebb számok hiányoznak. A hangzás nagyon jó.
Egyszer hallgathatónak vélem. Nem volt érdekes. Zavaró sem. Olyan semleges.
Boymester jól megírta. Kb. én is így viszonyulok. Ez most jobbnak tűnik, de valahogy nagy barátok soha nem leszünk. Nincs ingerenciám (szép magyar szó) ,hogy hallgassam őket, pedig egyáltalán nem rossz.
Két pozitívum is van itt. Az egyik jókat lehet röhögni az éneken meg a dobhangzáson, másik egész hangulatos részek is vannak néhol. Ha a lassabb részeket nézem nem rossz. Egyébként ez ízlésfüggő, fiatalabbaknak lehet ez csúcsteljesítmény, de én nem tudtam soha azonosulni ezzel a vonallal. Ahogy a Calamus Will Animate kezdődik, röhejes na.
Ez meg minek. Valaha jól nyomta, nekem is egyik kedvencem volt. Ilyen ötlettelenséget nem vártam. Kiégett vagy mi van?
2010 utáni kedvenc black zenekarom. Mi más lehetne a pont.
Nálam van a baj, soha nem szerettem. Olyan hallgatható, és most jobbnak tűnik. Az első volt meg annak idején, de azt se szerettem. Mindig vannak jobb részek. Mintha nem vernyákolna olyan magasan ez mindenképp előny. De ez a teátrális metal csak annak jó aki szereti. Én nem annyira.
Ja tényleg hallani, hogy nem mai. Hangzásilag jobb is mint a mai "produkciók". Szégyellem bevallani, de ez jobban tetszik mint a mostani zenék nagy része. Annak idején hallottam a nevüket, de nem jutott el hozzám. Egész ötletesek.
A borító és a logó lapján a Rudrához hasonló zenét vártam, de ez más lett. Persze vannak keleties hatások benne, de nem túl sok és a zene se lett valami fogós. Korrekt death metal, de számomra mégis csalódás.
Nagyon nem tetszik ez a szimfonikus valami. Gagyi és sablonos szinti témák és erőltetett műkeménység. Egyetlen pozitívuma csak az album viszonylag rövidsége.
A mostani black metal bandák között ez kiemelkedik. A borító meg elég különleges.
Látszik, hogy próbálnak különlegesek, érdekesek és szokatlanok lenni, de nem tudok velük mit kezdeni. Nagyon nem az én világom.
Számomra ez így tökéletes, egyszerűen képtelen vagyok bármibe is belekötni.
A lassabb részek egész jók, de az ének és a dob idegesítő. Továbbá a szólók se tetszenek.
A TheStarsAreDeadNow és a Melancholie² nagy kedvenceim, számomra az ambient/depresszív black metal csúcsai. A tavalyi album, amelyre hosszú évekig vártam csalódást okozott, így nem tudtam mire számíthatok idén. Azt kell mondjam, hogy Börner új EP-je nagyon jól sikerült. Másabb lett a korai munkáinál, de mind a black metal, mind az ambient részek magas szintűek. Amibe bele tudok kötni, az csak annyi, hogy ez már nem olyan depresszív, ami nem baj, csak a Coldworldtől szokatlan. Többszöri meghallgatás után úgy érzem, hogy megérdemli a maximális pontszámot.
Átlagos tucat black metal. Lengyelországból azért ettől jobbak szoktak jönni.
Az első 3 albumot anno sokat hallgattam, amikor ismerkedtem az extrémebb zenékkel. Azóta ritkán hallgatom, de azok az albumok még rendben vannak. De a Midian óta számomra teljesen egyforma albumokat készítenek. A zene még nem is lenne annyira pocsék, de mindig ugyanaz a szintis gótikus extrém metal Dani borzasztó sikolyaival hamar unalmassá válik.
Ez mitől vicces? Miért kellene rajta nevetni? Csak fizikai fájdalmat és mélységes szégyent éreztem a hallgatása közben. Komolyan ez túrta ki az új Satyricont? Ezt nem kiadni kellett volna, hanem lehúzni a wc-n!
Baromi tömény és sűrű anyag, amit bő egy hét hallgatás után sem tudtam teljesen megfejteni. Eszméletlen zenét tolnak a Sutrah tagjai, tobzódnak itt az ötletek, a témák, az érzések, és bár abszolút úgy érzem, hogy nekem szól ez az anyag, még jóval több időt kell szánnom rá. Kúszhat még bőven feljebb a pont a jövőben.
Lehet, hogy mike666 rögtön rá fogja vágni, hogy csak egy tipikus, nagyközönségi igényeket kielégítő bizniszmetal, de szerintem a svédek első nagylemeze jóval több ennél. Olyan catchy, könnyen megragadó dallamokkal pakolták meg ezt a közel háromnegyed órát, hogy szinte "slágeresnek" mondható a legtöbb szám. Néhány végigpörgetés után simán dúdolgattam a dallamokat meg hörögtem magamban jó pár részt a zenével párhuzamosan. Plusz pont itt is a lemez koncept jellege, illetve az a kristálytisztára kevert, modern hangzás, amit imádok. Ennél jobb debüt albumot szerintem nem is kívánhattak volna a stílus hívei. Engem rögtön megvettek. Ja, és a fizikai kiadása elvileg baromi nívósra sikeredett (A5 digipak), alig várom, hogy megérkezzen és mehessen a Belenos 2010-es lemeze mellé! :)
Megcsodáltam a bizarr borítót, elolvastam a bandcampes kis szövegüket illetve beleolvastam az első pár szám szövegébe és fogadni mertem volna, hogy egy búvalbaszott, kesergő nihilista black metalt fog takarni az album. Hát nagyon megleptek a lengyelek. Attól függetlenül, hogy belemennék a dalszövegek személyes jellegébe (amit ők csak sejtetnek a kis ismertetőben, én meg ugye nem tudhatom), érezni lehet, hogy nem süppedtek bele a saját lelkiviláguk teljesen személyes, szenvedéssel teli ingoványába, hanem egy jószerivel "extrovertált", külső szemmel és füllel is élvezhető albumot tettek le az asztalra. Persze, lehetne kissé változatosabb, kissé jobban mixelt, a számvégek néha túl hirtelen érnek véget, nincsenek rendesen levezetve, kifuttatva a dalok, viszont tele van pakolva az album jó témákkal, végig leköti az embert, nem túl öncélú, de nem is túl harsány és magamutogató. Nem azt mondom, hogy órákig merengenék és érlelgetném a trackeket, de azért annyira felcsigáztak a srácok, hogy pár kérdést szívesen feltennék nekik az albummal kapcsolatban.
Én örülök, hogy ezt csak egy EP hosszában kellett végighallgatnom, mert így is akadozva csúszott le. Valahogy nem tudtam átszellemülni és átvenni a zene ritmusát. Hallhatóan érzik a srácok ezt a fajta egyedi mixet, amit itt létrehoztak, érezni a tudatosságot az albumon, de engem most elkerült ez a zene. Bajban vagyok, mert konkrét rosszra nem tudok rámutatni, egyszerűen az egész végtermék nem igazán tetszett.
Szeretem a farkasok munkásságát, de feltétlenül rajongani eddig egyik munkájukért sem tudtam. De azt meg kell hagyni, igényes és korrekt műveket adnak ki kezük közül, nem igazán adnak okot csalódásra azoknak, akik kedvelik őket. Nálam amúgy a Celestite is betalált anno.
Werewolfrulez kiváló kritikájával teljes mértékben egyet tudok érteni. Sőt, számomra még a dobhangzás is teljesen rendben van, maximálisan idomul az album stílusához. Ami a pláne ebben a műben, hogy hiába van agyontechnikázva és eszeveszett tempóban ledarálva a rengeteg téma, mégis képesek voltak maradandó, megkapó, emlékezetes dallamokkal teleszőni a zenéjüket. Lényegében 1-2 hallgatás után képesek voltak megragadni a dallamok a fejemben, rögtön hozzá tudtam kötni a melódiákat bizonyos számokhoz, ami ebben a műfajban szerintem igazán dicséretes teljesítményre vall. A vokál basszameg valami brutális, ráadásul tökre egyedi. Számomra legalábbis kifejezetten újdonságként hatott ebben a zsánerben. Végezetül pedig, hogy konceptalbumról van szó... hát rögtön megvettek, imádom a sztoris zeneműveket. Ez az album olyan magabiztosan beépítette magát az év végi toplistámba pár hallgatás után, hogy nem is kérdéses a max pont.
Nem értem ezt a mértékű savazást, amit a lemez kap. Ambient/black metalt ígért a címke egy kis post beütéssel, és ezt maximálisan teljesítette is, ráadásul teljesen korrekten nyúlva mindkét műfajhoz. Persze azt elfogadom, hogy valakinek lehet ez unalmas vagy semmitmondó, esetleg önismétlő, de aki szereti és élvezi az ambient zenét, azt minden bizonnyal tök jól el tudja szórakoztatni az EP. Egy nagylemezre ez valóban lehet, hogy kevés lenne, de amit ki lehetett hozni egy EP-ből, az szerintem itt elvárható, élvezhető módon lett prezentálva.
Bitang unalmas és lapos egy lemez, ráadásul még hangulatilag sem tudott elkapni. Még az elütő, "érdekesebb" manírokat is rossz módon, elnyújtva vonultatják fel a lengyelek. Én ennél jóval többet várok bármilyen black metaltól.
A Boszorkányok pörölye után egy újabb letaglózóan erős, eredeti, változatos, megragadó COF album.
Egyrészt ejnye, mert ez egy 1997-es album! Másrészt érdekes módon, amint elindítottam, valamiért rögtön a Gogol Bordello ugrott be. A maga nemében poén zene, hallgatható, dallamos, de nem igazán változatos, a végére pedig már rendesen meg lehet unni. Nincs nagy bajom ezzel a stílussal, de nem nekem szól.
Párhuzamosan hallgattam a szintén kanadai, szintén tech-death Archspire-rel, és csak egy egészen picivel maradt le tőle. Ha létezik olyan, hogy post-death metal, akkor ez az. Amellett, hogy virtuóz és technikás, még hihetetlenül hangulatos is. A körítés (borító, tibeti imamalmok hangja, stb.) telitalálat, a számmonstrumok hallgattatják magukat, "utaztatnak", szóval pöpec anyag. Két apró gondom volt vele, ami megfosztotta a 10/10-től: a hangzás leheletnyivel gyengébb volt az Archspire-énál, plusz néhol azért lehetett volna nyesni itt-ott ezeken a kissé "túlburjánzó" dalokon.
Kellemes vegyesfelvágott metál, jó körítéssel, ennyi. Az ilyesmit könnyen megszeretem, de könnyen meg is unom. Én Devinnel nem rokonítanám, nekem az ő munkássága más érzést közvetít.
Nem vagyok oda annyira a Dissectionért (mint sokan mások), a lengyeleket viszont félve tisztelem, szóval nem merek kevesebbet adni :).
Érdekes mjúzik, melynek előnye, hogy szokatlan zenei elegyet kever ki a black metálból. Hátránya viszont (legalábbis nálam),hogy nem annyira csípem sem a stoner, sem a doom metált, amerre elvitték a stílust, plusz EP létére elég nehezen tudtam befogadni.
Sosem volt igazán türelmem ehhez a fajta atmoszférikus-mágikus black utazáshoz, de elismerem a csapat érdemeit és fontos helyét a színtéren. Meghallgattam kétszer, lement, szépvolt-jóvolt, de ennyi elég is volt most ebből. (Talán ha egy árnyalatnyival /még/ közelebb állna a banda a Summoning blackjéhez, esetleg jobban és tovább bírnám ezt a fajta muzsikát).
Lsd. kritika.
Meg lehet hallgatni, de én sem a black metal, sem az ambient részek esetében nem érzem kiemelkedőnek a produkciót. Viszont a borító meg a formáció pólómintája tök jó!
Ez az anyag hiába lengyel gyártmányú, akkor is csak egy sablonos black metal album marad. Sajnos.
A Cradle of Filthtől a Midian és a Damnation and a Day a kedvenc anyagaim. Valahol azt olvastam, hogy ez az új album olyan, mint a Midian volt. Sajnos nem olyan... van rajta egy-két jobb megoldás, de többnyire unalmas és fáradt a produkció. Ez ugyanaz a Dani Filth-féle ezerszer reprodukált gótikus denevérmetál, amit az előző 3-4 albumon hallhattam. Megöregedtem? Ők öregedtek meg? Fene tudja...
Ez a Twelve Foot Ninja első, kiadatlan lemeze? :D A viccet félretéve nekem eleinte kifejezetten tetszett, fontolgattam is egy magasabb pontszámot rá, de a közepétől aztán tényleg csúnyán ellaposodott.
Sokszor a 90-es évek death metalja ugrott be, főleg Steve DiGiorgio fretless életművére szűkítve a korszakot. Nem rossz, de kicsit fárasztó is egyben.
Vannak érdemei, de összességében kicsit középszerűen mesterkélt és panelos.
Számomra ez nem a lengyel black esszenciája. Sok a heavy metalos, death metalos megoldas.
érdekes, egyedi, ötletes
Szerintem ez nem black metal.
mókás cirkuszi mutatvány
Legalább nem akar többnek látszani annál ami.
Egyelőre ennyi nálam is. Néha kicsit már túltolt a technikásság, bár ez a stílus jellemzője. Zeneiségről sem feledkeztek meg, ötletekben sincs hiány. Az énekes gyorshörgése tényleg érdekes, bár néhol megmosolyogtató. Beyond Creation felgyorsítva - ez jut róla eszembe összességében.
Kicsit egysíkú, de egyáltalán nem zavart. Sőt nagyon jó true black, kiváló hangulattal.
"Lalikám, itt ülsz ebben a lepukkant büfében, mint Jockey Ewing kezdő kútfúró korában..." Ez jutott róluk eszembe... Ezek itt vannak, mint Mike Patton kezdő zenész korában... Ott viszont sosem lesznek, mint ma.
Az gondolná az ember, hogy ilyen zenét valamelyik egzotikus országból importálnak, fene se gondolta volna, hogy dajcshonból érkezik ez a remek. A stoner metal kellemes pozitív hangulatot kelt, így ellensúlyozva a komorabb black/death vonalat. Olyan, mint édes-savanyú mártás, jó elegye az ellentétes (íz)hatásoknak. Ezentúl más szemmel nézek a stonerekre. :)
Nagyon jó eltalált album.Bár némi Nile hatás van bene de azért ütős lett.
