A lemez második fele erősebbnek tűnik, de azért ez elég középszerű.
Kellemes hallgatnivaló de inkább csak háttérnek.
Helyenként döbbenetesen hangulatos,de a hangzáson puhíthattak volna egy kicsit. Általában fejhallgatóval hallgatok zenét, és néhol bántóan éles volt a hangzás. A hörgés is inkább a feledhető kategóriába tartozik. Ezzel együtt is jó az összkép, de én is kicsit hosszúnak találtam.
Ez most nekem valahogy nem ütött akkorát. A védjegyként működő elemek, megoldások most valahogy inkább ismétlésnek tűnnek. A "tiszta" énekes részek inkább kizökkentenek a hangulatból nem is illeszkednek szervesen a zenéhez. Attól ez még egy jó lemez de az előző jobban tetszett.
Szeretem az ilyen zenéket. Nem a tökéletesre csiszolt hangzás miatt, vagy a virtuóz megoldások miatt, hanem a hangulat miatt. Igazából nem is figyelek rá csak engedem, hogy sodorjon magával.
Nem hallok benne semmi kiemelkedőt.
Nem rossz de többedik hallgatásra sem éreztem a csodát.
Untam, idegesített. Egy órányi skálázás meg bőgés nyakon öntve ipari mennyiségű patetikus sziruppal. Sose bírtam.
Jóféle iparosmunka de semmi kiemelkedőt nem hallottam. Mondjuk nekem pont a vége tetszett a legjobban.
Mélyen egyetértek Mc Frost hozzászólásával, bár volt néhány ütem amiből azt hittem lesz valami, hát nem lett. Már a klipes nóta is dögunalom, a 6. számtól sem lesz jobb a lemez. Unalmas üres rádiórock itt-ott egy kis indusztriális mázzal lekenve.
Az előző lemez nem kis csalódás volt. Ezzel most szépen visszajöttek, de már kiírták magukból azokat a lemezeket, amikért anno nagyon tudtam rajongani.
Lapos, mint a frissen esett hó felszíne, ahol képzeletben járnak.
Más csatornákon elég sok hasonló jut el hozzám. Ebből igazi dömping van mostanság. Ebből a tömény masszából ezzel nehéz lesz kitűnni. Sablonos. Ami a tiszta éneket illeti: nem elég karakteres a srác hangja. Kifejezőbb, szélesebb skálán mozgó orgánumra lenne szükségük.
Pierre Laube egy megveszekedett zseni! Évente ad ki lemezt, és mégse unalmas. Sőt! Minden hang összetart, minden téma összesimul, az egészen átívelő koncepció velőt rázóan működik az első taktusoktól a zárásig. Jól választott vendégeket is, már megint. Azonnal felismerhetőek a szerkezetek, harmóniák (óóóó azok a harmóniák), de nem önismétlő, nem újrahasznosított. Nem gondoltam volna, hogy az előzőt így lehet folytatni, ráadásul ilyen gyorsan. Ebben a műfajban idén már nem lesz jobb!
Van néhány használható megmozdulás, de ettől eltekintve olyan szinten unalmas és nem történik benne semmi, hogy az szinte már fáj. Bírom én a monotonitást, de ahhoz jó témák kellenek, kellenének.
Semmi extra. Kellemes, de nem kívánkozik vissza.
Nem rossz, de nem tudtam úgy átpréselni a tudatomon, hogy befészkelje magát hosszú távra. Nem tudom megfogalmazni, hogy mi akadályoz meg ebben, de nincs katarzis.
Devin ugyan akkora koponya, mint Pierre Laube! Csak máshogy. Devin szórakoztatja magát, mint ahogy egy meghasadt tudatú, akinek nincsenek barátai és csak önmaga elszórakoztatása marad. Az, hogy ez a közönséget is szórakoztatja, az neki amúgy szerintem sokadrendű. Emberünk pengeélen táncol. A giccsbe hajlás és a minőségi szórakoztatás a metál műfaji keretein belül szinte lehetetlen. Neki nem. Most olyan arányérzékről tett tanúbizonyságot, ami pecsétje annak, hogy ez egy tökéletesen beteg, a nagyívű teatralitás, és a lélek legalsó bugyrai közötti aranymetszés legyen. Anneke van Giersbergen hangja pedig sokadjára működik ebben a vidám disszonanciában. Nem minden esetben van meg Devinben, hogy ennyire eltaláljon egy lemezt, de az utóbbi időben nagyon megy neki.
Itt sokan elalélnak a tipikus svéd cuccoktól. No én már unom. Kimegy az egyik banda, bejön a másik és a keverőpulton semmit nem kell állítani heteken keresztül. Erre jönnek a valóban arcpirítóan elcsépelt megoldások. Lassan minden HP-ra jut egy ilyen lemez.
Szemceruzás popmetálka. 14 éves korig működhet, utána vagy tisztességes zene felé fordul a delikvens, vagy kijelenti: már nem vagyok "metálos".
Legtúlértékeltebb zenekarok egyike...
A katarzis magára még várat, mert hallottunk ilyet, vagy százat.
Ez egy kifejezetten erős debütálás, legalábbis nekem az, mivel ritkán hallgatok ilyet. Nagyon hangulatos, a tiszta énekkel sincs bajom, csak sok ez az óra feletti idő belőle...
Most sem okozott csalódást a Doomed, de már nem is kötött le úgy, mint korábban. Először érzem viszont azt, hogy el lett kapkodva az egész. Egye fene, farrrrrrrrrrrrrkas kritikája meggyőzött...kap még egy pontot.
Az album számomra legmeglepőbb momentuma az, hogy tetszik, pedig az ilyen part nélkül hömpölygő maszatolásoktól a falnak tudnék rohanni. Időnként nagyon gáz, mondhatni nyálas dallamokat is véltem felfedezni...
Szőrös szívem megenyhítette nekem is. Ritkán adok tízest, de amikor újra meg akartam hallgatni és azonnal bedobta a teljes lemezt a youtube, már tudta, hogy ez meg vagyon írva. A hossza ellenére nem untam és ez nem semmi.
Nagyon kellemes hallgatni való, de engem fáraszt hosszú távon.
SYL, az oké, ezek már kevésbé...nekem merő giccs, nemhogy annak bármilyen határa. Azért dalírás és hangszeres játék még mindig van mögötte...
Súlyos hangulat, közepes dalokkal. A tempó meg úgy jó, ahogy van:)
Mennyi jóindulatú ember pontoz most. Én azért járok a forgácsra, hogy az ilyen kalkuttai fiúbandákat messzire elkerüljem. Egyébként saját stílusában a lemez tökéletes, de nem nekem. És igen, én végighallgattam.
Stílust teremtettek, majd az szép lassan lehagyta őket.
Ezek az erdőmélyi emóblack andalgások már nagyon rég nem tartoznak a kedvenceim közé. A jók se. Hallom, hogy ez jó, ezért tisztességesen pontozom, de engem sem nem köt le, sem nem érdekel.
Nagyon nem érzem őszintének. Nem találtam egy olyan másodpercet sem, aminél ne a bolt polcáról levett, sablon panel éktelen bóvlisága köszönne vissza. Bizsu itt minden.
Nekem az előző lemez 10 pöttyös volt, a mai napig előkerül. Ebben nem érzek olyan kiváló és izgalmas megoldásokat, mint amilyenek a Wrath Monolith-on szép számmal szerepeltek (pl.:üveghangokból álló fő téma stb.). Majd még megfülelem azért párszor, de működni szoktak a megérzéseim.
ez egy nagy semmi
Őszintén mondom, hogy nem értem melyik adót nézitek, én biztosan másik csatornán vagyok... háromszor futottam neki, egyszer sem ment végig. Ha lehet egy lerágott csont stílust végletesen érdektelenül játszani, akkor a Belenos tényleg kiemelkedő. Nem arról van szó, hogy rossz lenne a saját keretein belül, bár a hangzás szerintem kimondottan gyenge, hanem hogy semmit nem akar, semmit nem tesz hozzá semmihez, sehova nem tart, csak kiszolgál. Ez tényleg olyan nagy dolog?
Érdekes anyag, többedszerre is végig leköti a figyelmem, szórakoztat, élvezem hallgatni. Csak kilenc, mert nem korszakos mestermű, nem újít meg semmit, nem téved járatlan utakra. Csak tök jó.
Mindig is nagyra tartottam Devin munkásságát, a zenei meglátását és a konok saját útját járó "őrült művész" imidzsét. Voltak nehéz falat lemezei, azonban a Transcendence egy kimondottan zenei, Devin mércével könnyed mű, aminek minden percét örömmel hallgatom. Személyes véleményem az, hogy Devin nélkül kevesebb lenne a metal közeg, Ziltoid nélkül pedig egyszerűen színtelenebb!
Ahogy lassult a vége felé, úgy ment el tőle a kedvem. Nem rossz, de azért szó sincs itt semmilyen kiemelkedő teljesítményről. Az utolsó dalos epikus - női éneklős lezárás pedig már annyira lerágott csont, hogy kicsit arcpirító...
Én abszolút hallom a párhuzamot Devinnel. No nem feltétlen a tartalomban, hanem a gitáreffektben érhető ez tetten. A Sinnergod hasonlóan nagyívű, teljes teret betöltő gitár és szintihangzást kreál ami hangszínében és jellegében valóban eléggé hasonlít Devin elgondolásához. Ezen felül meg egy könnyed, dallamos és szórakoztató lemez. Engem az ilyen zenék nem kényszerítenek bozótharcba, amiben fennhangon ki kell hirdetnem, hogy én milyen tökös brutálmetál hívő vagyok. Attól, hogy jónak érzem ezt a zenét, szemernyi kognitív disszonancia sem keletkezik a buksimban az extrém szélsőséges zenék szeretetével kapcsolatban.
Számomra ez sokkal befogadhatóbbnak tűnik most, mint szokott. Nekem nagyon tetszik!
Az előző jobban megfogott, egyszerűen jobbak voltak a dalok. A banda kiemelkedő teljesítményre képes, de ezúttal kevésbé sikerült lekötni a figyelmem. Mit nem adnék, ha elindulnának a One and All... válogatáson hallott dalok irányába... csak egy kicsit.
Sok elismerésre méltó pillanata van a lemeznek, a Between the Buried and Me is itt-ott eszembe jutott, és az atmoszférikus részek kimondottan jót tesznek, főleg a 16 perces dal második felében.
Lásd lemezismertető.
Rendesen meglepett a negyedik dalban megjelenő stílusváltás a jellegtelen háttéracsarkodással ellátott szürke hangfolyam után, de nem tartott sokáig a változatosságra való törekvés. Időnként azért fel-feltűnik egy-egy érdekesebb foszlány, de a szerény közegből már jelentéktelenebb dolgok is érdekesnek hatnak.
A negyedik szám kimondottan kiugró, de a nyitó dal is bőven átlagon felüli. Azt nem mondanám, hogy minden dal egyformán erős, de maga a lemez egyben a színvonalas teljesítmény benyomását kelti.
Kellemes post metal. Időnként annál több is.
Devynek volt már néhány nehezen emészthető lemeze, de ez pont nem olyan. Ez annyira gördülékeny és fogós, hogy szinte magától ivódik bele a tudatomba. Az érzéseimről most nem is mondok semmit, hamarosan megírom az ismertetőt, mert bőven van mondanivalóm a lemezről.
Akárhányszor nekiesek, mindig fellelkesülök, mert tetszenek az örvényszerű témák, de én is úgy érzem, hogy a második felére kicsit leül a lemez. Nem rossz anyag, egyébként.
Igyekszem megérteni, hogy a jó Nascence mire gondolt, amikor Devyhez hasonlította, mert bár vannak olyan részletek, amelyek talán, esetleg meg akarják közelíteni Devy stílusát egy hangyányit, és néha, mintha a fickó hangja is hasonlítani akarna a Devyére, de hogy ez Devin Townsendtől ezer fényév távolságra van, az holtbiztos. Nem is ahhoz mérten kell ezt értékelni. Az Omen film zenéjének feldolgozása egy pillanatra eszembe jutatta a Fantomast, de nem hasonlatként mondom. Egyébként, nem katasztrófa a lemez. Nekem annyira nem jön be, van egy-két dal, amelyik idegesít, de vannak kimondottan kellemes részek is, és talán ebből van valamivel több.
Kiöregedtek...
Az összes lemezük közel van a maximumhoz, de az utolsó kettő az tuti 10 pontos, itt is remek sötét hangulat fogadja a hallgatót mindenféle arcfestősdi nélküli.
Vannak rajta hangulatos megoldások, de a tiszta énekelgetés az agyamra ment....update: behódoltam ma a tiszta éneknek is és a hangulata is elkapott rendesen
Nagyon vártam a Winterfylleth-el együtt, ebben sem csalódtam első hallgatás után megy erre is a 10-es.
Elég jó vikingkedős black metal...
Bevallom belehallgattam amikor Naga kitette a lemez kritikáját, de akkor egy fél perc után átsiklottam az anyag felett...most hogy bekerült a HP-ra természetesen megadtam neki az esélyt, 3 napja csak ezt hallgatom...szenzációs!!!
Nem tudta felkelteni az érdeklődésemet eddig egyik lemeze sem, ahogy ez sem
Semmi extra, van ebből ezer meg egy...
Nem nekem zenélnek, vontatott és unalmas. Plusz pontok amiért stílust teremtettek és 30 év után is itt vannak.
Az ugye megvan, hogy a Led Astray in the Forest Dark nóta, az a Bergtatt-ról az I Troldskog faren vild átdolgozása, aminek jelenléte ad az albumnak egy korai ulveri misztikumot, átjárja az egészet (a bórítót is beleértve) az a szellemiség, mégsem beszélhetek másolásról/kópiáról! Nagyszerű album!
Ebben a stílusban jobb debütáló albumot nem hiszem, hogy ki lehet adni. Tökéletese eszenciája a dallamos death metal-nak. Cseppet sem untam, még ha stílus megváltásról nem is beszélhetünk.
1-1 dalt ha hallottam tőlük eddig, így majdnem ismeretlen nekem a banda. Abban biztos voltam, hogy csak úgy nem lehet nekiesni, kell hozzá egy nyugodt lelki állapot, kisimult idegrendszer. Ez most meg van és működik is kettőnk között a kémia. 9-10 között variálok, mert a zene az 10, viszont a hörgést egysíkúnak és jellegtelennek érzem pár résznél, de máshová meg nagyon is illik, szóval nemtudom.....
A Belenos nagyon érzi a viking "élet érzést", sikerült remekül előadni "síppal, dobbal, nádi hegedűvel"!
Pozitív összkép.
Sem szeretni, sem utálni nem tudom és nem is semleges, mert már sokszor meghallgattam és igazából még sem tudom, hogy is állunk egymással....
Skandinávok, ettől elgyengülök! A női ének, a trombita kellően finoman lett beleszőve a leginkább lassabban hömpölygő futamokba. Aggódni azonban nem kell, nem nyálas, a svédes alapoktatás is megvan, ha például az utolsó nótában türelmesen várunk 6. perc után is.
Le kellett töltenem és nem vagyok rá büszke és nem azért mert ez illegálisan rossz dolog...... Tipikus MTV ál-metal, 5 számot bírtam ki, ha utána jobb, akkor sorry!
Mindíg bírtam őket.
Paneles, de hangulatos, mint az összes többi lemezük
Kiváló.
Nekem elsőre jobban is tetszik, mint a korábbiak, de majd meglátjuk. Most 10
Elsőre sokkal jobbnak tűnik, mint amenniyre valójában az. El lehet hallgatni, de sokszor unalomba fullad.
Valamiért kimaradt az utóbbi egy-két album, pedig a 2000-es években felfigyeltem már rájuk. Nem egyszer hallgatós lemez.
Jónak indult, de nagyon hamar eluntam. Kellemes, de álmosít.. UPDATE: adtam neki még egy esélyt reggel és azóta is ez megy. Hát, úgy látszik csak rosszkor hallgattam elsőre.
Anneke miatt plusz két pont, meg minőségi is, de sosem izgatott a mester zenéje, sőt. Bár ezt legalább végig bírtam hallgatni, ellenben pár korábbi albumával.
Kevenc stílusaim egybegyúrva, jól.
Hát valóban hasonlít a Devinre, de ez azt is jelenti, hogy kerüljem jó messzire. Azért ha választani kell, inkább a Devin, ez szerintem sokkal unalmasabb.
Amerikai vicczene. Miért jó, soha nem értettem. Egy jó van benne, most nem órán felüli.
Ahhoz képest, hogy ma már az "angolok" szedett- vedett népség egész jó. De nem dobtam hátast. Nem tudták leutánozni az eredeti black metalt. Bár közel állnak hozzá. Amúgy tisztelem őket abból a szempontból, hogy képesek ilyen jó zenére a semmitmondó rothadt országukban ahol a makimajmok uralma van, ilyen jó zenére. Ez mindenképp elismerésre méltó.
Nagyon tetszett. Pont az ízlésemnek megfelelő hangulatos zene.
Faszagányos. Mint az előző.
Nekem bejön az ilyen kellemesen mély hangzás és az énekhang is tetszik. A zenei témákra sincs panaszom, hallgattatja magát, úgyhogy számomra jó ez a lemez.
Emlékszek mikor a Triste Pensée demo terjedt underground körökben. Reményteljes volt. Kiváló a kitartás, főleg egyszemélyes formáció esetében. Tisztelem és becsülöm. Nagy a fejlődés az előbb említett demo óta. De annyira mégse tetszik ez a lemez, hogy tíz pontos legyen. Bennem is lehet a hiba, de azért maradok egy nyolcasban és további sok sikert.
Nagával egyetértek, tényleg nagyon jól szól. Ez a pöpecség is feljebb tornázza a pontot, és a zene is jó. De valami mégsem engedi, hogy max legyen. Rájöttem valahogy nem az én ízlésem. Néha feltűnik olyan "elem" ami nem tetszik.
Na megérkezett a Devin féle parasztvakítás legújabb fejezete. Broáf! Nekem ennek az embernek minden zenéjét kínszenvedés hallgatni.
Kissé lassú, ha már ilyen. Én a Rogga féle death metalt részesítem előnyben. Azok se a műfaj megváltásai de aprítanak. Sőt nekem az Edge Of Sanity - Cryptic etalon. Jó az irány csak kissé gyorsabban ha lehet.
Nekem ez nem hasonlított Deviny-re. De attól még ugyanolyan rossz, csak másképp.
Nagyobb a felhajtás a zenekar körül, mint a lemezek valós élvezeti értéke. Most is így van!
Az utóbbi napok legtöbbet hallgatott anyaga. Csak néhány percnyi felesleg van, egyébként zseniális.
Jó pillanataiban tetszett, máskor meg inkább untatott. Persze több a kellemes momentum.
Ez most csalódás. Elkapkodták.Szigorú leszek.
Változatos, mozgalmas anyagnak érzem az idei lemezt. Sok finom ötlet, lelemény lakozik benne, de ahol kell hatalmas húzása is van. Nincs lacafaca, megy a tizes!
Dobogón a helye.
Energiavámpír. Nehezen viselem.
Megjelenése környékén sokat forgott, aztán elfordultam tőle. Most, hogy visszatért, szerintem megtartom. Markáns, erős anyag.
Én sem tudtam végighallgatni. Nem visz rá a lélek, hogy egy órát áldozzak kevéske szabadidőmből ilyen zenékre.
Hogy az anyátokba' csináljátok ilyen jól még ennyi idő után is? Pályafutásuk során először a "kevesebb néha több" elv mellett döntöttek, ezzel az öt dallal, röpke 40 percben kiköszörültek minden csorbát, amit a Honor Found In Decay-el ejtettek. Persze az a lemez is jó volt, csak néha kicsit untam, nem hallottam benne elég inspirációt és átgondoltságot. Itt viszont csak a lényeget hagyták meg, így sokkal nagyobbat ütnek a dalok, mint legutóbb. Nincs már fölösleges terjengés, időhúzás, lemetszették a vadhajtásokat. Bending Light és Fire Is The End Lesson mekkora old school nóták már?! Mintha a Times Of Grace lemezre írták volna őket anno, csak valamiért onnan lemaradtak :) A záró Reach-et pedig most is megkönnyeztem. Persze azért egy kis hiányérzetem van: hiányoznak a régi, epikus hosszúságú lemezek, ezt a 40 percet nagyon szűkösnek éreztem. De emiatt csak egy pontot vonok le.
Nekem sem a kedvencem ez a kesergő "téli fenyves black" stílus. Én már a borítót látva éreztem hogy nem lesz az én világom. Ha blackről van szó, maradok a folkos-epikus Moonsorrow irányzatnál, vagy a Marduk-féle militáns vonalon.
Tetszik, de ennél többet nem fogok adni neki. A Skeletons Of Light azért viszi a pálmát.
Eeh... tavaly a Wrath Monolith jobban tetszett. Mondjuk attól sem estem hanyatt. A borítót illetően tényleg ideje lenne már változtatni ezen az egyébként sem ideillő patinás zöld színsémán. Ez az Anna cím se' valami fantáziadús - miért nem inkább Amanda? Az kevésbé hangzik közönségesen.
Fájdalmas szakítás lehetett :P De amúgy a viccet félretéve, nekem tetszik. Érdekes. Még nem volt időm mélyebben kielemezni, de első hallásra nem tűnt rossznak.
Saját stílusán belül szerintem elérte a maximumot. Nagyon erős anyag, nem vártam, hogy a viking/nordikus black vonalon belül bármi is ennyire tetszeni fog.
Jobb pillanataiban a lengyel Entropiára emlékeztetett, csak ez kicsit dallamosabb, emészthetőbb, ugyanakkor rosszabb is. Nem érzek benne semmi különlegeset. Hiányzik az az absztrakt, xenoid hangzás és hangulat, ami az Entropiában annyira megfogott.
Az, nagyon transzcendens. Nem is tudom, hány album és dal volt már ezelőtt más előadóktól, amelyek ugyanezt a címet viselték, vagy legalábbis előfordult bennük ez a szó. Ha van valami, amivel a legnagyobb erőlködéseim ellenére sem tudok azonosulni, az HevyDevy meg az ő agymenései. Az rendben, hogy nagyon emelkedett és művészi akar lenni, csak közben a nagy semmiről szól az egész. Vagy valaki magyarázza már el nekem hogy pl. a Ziltoid-lemezeknek mi értelme van, és miért kellett belőle kettő is? Persze lehet, hogy csak én nem vagyok méltó rá, hogy ilyen mértékű igényességet és zsenialitást feldolgozzak. Ha a zenei részt nézzük, vannak itt egész jó témák, és beismerem, van egy egyénisége (azaz nem úgy szól mint ezer másik), de ennyi.
Én ezt untam, bocsánat. Ha valami hazai vagy nyugat-európai brigád tolná, talán kapna egy plusz kegyelempontot, de a svédektől ez átlagos. Azazhogy átlag alatti. Utolsó számban a női vokál szerintem is fölösleges volt.
Ez az a fajta zene amit még elviselek ha szól a háttérben, de önként sosem hallgatnám. Szerencse, hogy ezt hagytam utoljára.
Köröket írnak le, de jó kis körök ezek.
Elcsépelt panelek ezek.
Kiforratlannak azért nem mondanám, de az igaz, hogy nem nagyon ragadnak meg a dalok. Vannak jó ötletek is, és jó az ének.
Amikor egy nagyon jó bandánál valami zavar, de rendszeresen átsiklasz fölötte, aztán ismét visszahallod az új lemezen, akkor jön az, hogy akkor most már szóvá teszem. A Doomed-nál nálam mindig az ének volt a kritikus pont. Teljesen eltúlzott, túlhajtott hörgés ez, amiből nem sugárzik semmiféle érzelen (negatív sem). Mintha egy robot nyomná. Számomra csak zavaró tényező az egyébként nagyon jó zenében. Az előző lemezen egyetlen dalt maradt meg bennem, amit rendre hallgatgattam, ezt lehet, hogy teljesen hanyagolni fogom a jövőben. 8 pont, és pá-pá!
Ritka lökött egy zene ez. Néha nem lehet eldönteni, hogy tervezett-e, amit csinálnak, vagy gagyizás... Lehet, hogy nem is fontos.
Nem tudom, mit hallotok ebben olyan különlegesnek. Rossznak nem rossz, de nem is eget verő.
Kiváló, korhű post-metal. Ritka jó a hangszerek, a hangerő és a hangszín aránya.
Szokásosan profi és emelkedett. Nagyon monumentális részek vannak benne. Viszont nagyban rontja számomra az élvezhetőséget a totálisan felmaxolt megszólalás. Fülesben hallgatva a tér minden pontjából állandóan szól minden. Fárasztó. Viribusnak teljesen igaza van pl.
A harmadik dalban a szintetizátor meglepett. Odáig nem sok minden történt. Meg utána sem.
A Neurosis nekem még a sokévi poszt-metál/sludge átlagnál is unalmasabbnak hat. Végleges pontszám majd később, jelenleg ennyire nem hatott meg a nagy név...
Minőségi anyagai vannak a csapatnak, meg egyenletesen jók is, de valahogy nem érzem kiugrónak ezt se..
Néhol olyan mint régebben a Skyfire, csak attól sokkal kevésbé áll össze...Jóféle amúgy csak kiforratlan, és semmi nem ragad meg a dalokból.
Ez nekem továbbra is színtiszta középszer, az ötödik ugyanolyan színvilágú neonzöld borítójuktól meg már rosszul vagyok...
A viszonylag tehetségtelen zenészeknek úgy tűnik egész jó menedéket nyújt ez a post-rock/post-black műfaj... Néhol bántóan amatőr az összkép.
Ez a lemez mutat meglepő dolgokat is... Meggyőző.
Mindig vannak dalok, amik tetszenek tőle, de egészében, teljes albumot nézve inkább nem, köszi...
Svéd death egy kicsit másképp. A hangulatiság most erősebbre sikeredett, mint maguk a dalok.
Nekem tetszik...
Tényleg nem hoz semmi újat, de ami van az nem rossz.
Én sem mindig vagyok jóban Hevy Devyvel,de ez most egy kifejezetten jól sikerült lemez tőle.
Kezdek úgy érezni, mint BlackZone.
Ezek aztána húzos témák...Nagyon bejön ez a vikingszerű hangulat.
A borító igencsak megtévesztő. A zene már annál is inkább ismerősebb. Megmutatják, hogyan is lehet Devin Towsendhez hasonlóan Devin Towsendnek lenni.
Elsőre ennyi, aztán még alakulhat. Minőségi, de szerintem ez is elsiklik majd mellettem, mint a korábbi lemezeik... Talán hiányzik belőlük valami plusz.
Az a nagy helyzet, hogy az előző lemezre 10-et adtam, de hosszabb távon nem érzem 8-9-nél többnek. Ez viszont határozottan erősebb lett! Már a kezdő tempók megleptek, aztán folyamatosan előjönnek hatalmas témák, dallamok, felfedezni való még sokadjára is. Ezúttal kétségem sincs, nálam ez az idei év legjobbja stílusán belül!

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 322. 323. 324. 325. 326. 327. 328. 329. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2016. október 15.
banya07 BlackZone boymester emp farrrkas Kriss McFrost1977 mike666 Sekhet_Hetep viribusunitis ZeroVoid Nagaarum insomnium ∑:
1. boymester
Doomed
Anna
9 10 9 8 10 10 10 10 10 7.5 7 8 5.5 9.1
2. viribusunitis
Belenos
Kornôg
7 7 10 6 8 8 10 10 8 10 9 8   8.5
3. Nagaarum
Negative Voice
Cold Redrafted
8 8 8 9 7.5 10 7 9 9 9 7.5 10 7.5 8.4
4. McFrost1977
An Abstract Illusion
Illuminate the Path
8 7 8.5 5 8 9 10 9 10 8 8 7.5 6.5 8.2
5. Kriss
Winterfylleth
The Dark Hereafter
7 6 6 7 7 10 10 8 9 9.5 6 6 7.5 7.8
6. mike666
Vanhelgd
Temple Of Phobos
7.5 6 7 7 7 7 10 10 8 8.5 7 6 8 7.7
7. ZeroVoid
Neurosis
Fires Within Fires
6 8 6 7 9 4 4 8 2 7 9 8 4 6.4
8. farrrkas
Devin Townsend Proje...
Transcendence
2 10 5 10 10 4 6 6 2 5 6 8.5 4 6
9. banya07
nullingroots
Take Care
8 4 6.5 3 5 4 6 6.5 9 6 7 7.5 4 5.9
10. nascence
Sinnergod
Sinnergod
3 3 1 8 6 2 2 3 2 4 5     3.5
∑:
6.6 6.9 6.7 7 7.8 6.8 7.5 8 6.9 7.5 7.2 7.7 5.9 7.2
McFrost1977 2016. október 15., szombat, 14:41
McFrost1977
Csatlakozott:
2015. augusztus 28.
Hozzászólások: 1846
Válasz Pistike66 üzenetére:


Nem, az nem érvényes.

Értem, köszi!
--
Állat vagyok,
száj és bél,
éhségem nő,
mint belül a halál.
Pistike66 2016. október 15., szombat, 14:38
Pistike66
Csatlakozott:
2008. június 17.
Hozzászólások: 3408
Válasz McFrost1977 üzenetére:

Újra kiadást lehet ajánlani? COF?

Nem, az nem érvényes.
McFrost1977 2016. október 15., szombat, 14:33
McFrost1977
Csatlakozott:
2015. augusztus 28.
Hozzászólások: 1846
Újra kiadást lehet ajánlani? COF?
--
Állat vagyok,
száj és bél,
éhségem nő,
mint belül a halál.
Pistike66 2016. október 15., szombat, 13:36
Pistike66
Csatlakozott:
2008. június 17.
Hozzászólások: 3408
Válasz nascence üzenetére:

A hangpróbát én nagy valószínűséggel nem fejezem be, mivel minden egyes alkalommal, amikor a listáról meg kellett volna hallgatni valamit, akkor inkább a Belenos albumát vettem elő... (hrhr)

Ez esetben kapod a büntit, mivel ajánlottál, csak úgy mondom. (whistle) :-D
nascence 2016. október 15., szombat, 11:39
nascence
Csatlakozott:
2010. november 27.
Hozzászólások: 1008
A hangpróbát én nagy valószínűséggel nem fejezem be, mivel minden egyes alkalommal, amikor a listáról meg kellett volna hallgatni valamit, akkor inkább a Belenos albumát vettem elő... (hrhr)
McFrost1977 2016. október 12., szerda, 15:43
McFrost1977
Csatlakozott:
2015. augusztus 28.
Hozzászólások: 1846
Kemény vagy boymester, jár a pacsi!
--
Állat vagyok,
száj és bél,
éhségem nő,
mint belül a halál.
Nagaarum 2016. október 11., kedd, 11:32
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Válasz banya07 üzenetére:

[quote=Nagaarum]
Devinnél skálázás? Rohadtul harmóniacentrikus nem pedig melódia... Hol van ott eltúlozva a skálázás???
Nem akartam senkit megbántani a véleményemmel, biztos vannak jó harmóniák, de bennem csak ennyi nyomot hagyott. Nekem mindegyik szám egyforma, igaz nem hallgattam rongyosra, de nem nekem szól. Bocs.

Meg nem bántottál, csak furcsállottam. Meghallgatom mégegyszer, mert lehet, én siklottam el valami(k) felett. :-)
--
>>> Kövess a Facebookon! <<<
banya07 2016. október 11., kedd, 09:16
banya07
Csatlakozott:
2013. március 7.
Hozzászólások: 200
[quote=Nagaarum]
Devinnél skálázás? Rohadtul harmóniacentrikus nem pedig melódia... Hol van ott eltúlozva a skálázás???
Nem akartam senkit megbántani a véleményemmel, biztos vannak jó harmóniák, de bennem csak ennyi nyomot hagyott. Nekem mindegyik szám egyforma, igaz nem hallgattam rongyosra, de nem nekem szól. Bocs.
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.072 seconds to render