ingerküszöb alatti
A Sgúrr sokadjára sem tetszett meg. Most már meg tudom fogalmazni, hogy mi a bajom vele. Annak a lemeznek gyakorlatilag a két bő negyed órás szám a veleje, a többi ezt a két "hegyet" készíti elő, vezeti le és át. Nos ebből a kettőből a második (Sgúrr Elide Mór) egyáltalán nem tetszik. Sőt! Határozottan gyengének érzem Kátai mércével. Ezek után a Meta megváltást hozott és ismét önfeledten merülök el Tamás világában, amiből semmi sem zökkent ki. A Thy Catafalque az egyetlen zenei képződmény ahol létjogosultságát érzem a népzenei motívumoknak, sőt, ez az egyetlen zene ahol nem csak önmagukért vannak ezek a motívumok jelen, nem csak öncélú kihasználása és megerőszakolása a hagyományos zenei kultúránknak a metal közegben, hanem szerves része, eleme, építőköve annak.
Ha jól hazudok, akkor az előző lemezüket pont én ajánlottam be és az bizony meg is rengetett anno. Ennek sokszor nekifutottam, de még egyszer sem jutottam a végére. Kár érte...
Mit is lehet mondani egy friss In The Woods... lemezről? Nehéz ügy. Aki nem érzi át ennek a súlyát, úgy gondolom, hogy nincs tisztában a banda fontosságával. Nem fektet két vállra a lemez, nem harsog, nem ripacskodik (mint az utolsó Arcturus). Úgy érzem, hogy ez nem egy folytatás, hanem egyfajta újrakezdés. Ennek erős bizonyítékát abban érzem, hogy utalás és konkrét zenei motívumokon keresztül ez a lemez folyamatosan visszanyúl a zseniális Heart of the Ages debüthöz. Az, hogy idén élőben is láthattam őket, egyfajta ünnep, ajándék volt. Sokat fogom hallgatni, elemezni, értelmezni magamban, ugyan úgy, ahogy tettem azt a banda minden egyes kiadványával. Emellett is úgy érzem, hogy talán egy következő lemez lehet az Omnio örököse majd.
Én jazzt nem nagyon hallok benne, elég "egyenes" kis anyag ez. Számomra ez inkább képvisel egyfajta southernes, improvizatív vadságot, amit nagyon tudok élvezni. A másik ami totálisan megfogott, az a lüktető, dinamikus és végtelenül meleg hangzás. Végre hangszereket hallok, hús-vér emberek által megszólaltatva. Nem egy korszakos mestermű, de debütnek több mint kiváló. Ja és könnyeden szórakoztató is egyben, mondtam már? :)
Őszinte leszek, ami lehet árnyékot vet egyébként sem magas renomémra... de hát kit érdekel ez, nem igaz? :D Szóval én imádom a Deathspell Omega jellegű zenéket. Viszonylag gyakran hallgatom is. Csak, hogy valahogy agyatlan vagyok hozzá, mert egyszerűen egy hangot nem tudok megjegyezni belőle. Meg felidézni sem. Hallgatni még is szeretem. Ez is tök jó. Olyan vagyok ilyenkor, mint a kutya aki tévét néz. Nem tudja mi történik, nem hiszem, hogy bármit is értene belőle, de ott ül a tévé előtt és nézi izgatottan.
Gondolkoztam azon, hogy farrrkashoz hasonló epikus kommenten keresztül mutassak be egy más megközelítést, de igazából nem akarok senkit sem meggyőzni semmiről. Mindenki azt lát / hall / értékel amit csak akar... Engem eddig messze minden lemezen felül ez köt le a leginkább.
Leginkább a Warlight ugrott be róla. Zajos, zabolátlan r'n'r-os, koszos, mint a skandináv bandák ezen a vonalon. A dalok lehetnének erősebbek, de minden számban volt 1-2 dolog, amire felkaptam a fejem, így marad a pozitív értékelés.
Azt hittem, hogy nem megy 8 főlé, de már a HP indulása óta minden nap lepörög és egyre jobban tetszik. Frankós!
fú... hát ez nekem jól esett. Ezer éve nem hallgattam Dismembert és ez a lemez kicsit nosztalgikus hangulatba hozott. Szeretem ezt a gitárhangzást is.
Azon már nem is csodálkozom, hogy milyen régóta készülnek igen magas színvonalú lemezek a TC háza táján. Azon sem, hogy friss, mai hangzású a lemez. Szurkolok, hogy még sokáig tartson ki a lendület!
Bőven feljebb lenne a helye. A korábbi lemezek is elég jók, most sem lőttek mellé.
Nem fogok rohanni, hogy azonnal megvegyem. A zenekar munkássága korábban elment mellettem, most meg már nem érdekel. Profi, jól szól, de hatástalan.
Nem hiszem, hogy még egyszer ráfanyalodnék, de voltak részek, amelyek tetszettek.
Sűrű, barátságtalan zene. Idő kell neki és odafigyelve hallgatni. Megéri, az első benyomáshoz képest két pontot javított.
Ha túltesszük magunkat a borító okozta sokkon, és nem várunk újító szándékú dalokat, akár még meg is szerethetjük a lemezt....na persze azért ez barokkos túlzás...
Az egyik meglepetés. Kiváló technikás/progresszív death, kicsit unalmas énekkel. Lesz ebből valami...figyelni fogom őket.
Kedvemre való, ahogy ezek a cseh gyerekek a death metált tolják. Semmi katarzis vagy zenei forradalom nincs, de nem is volt cél. Csak egy kiváló lemez a régi, hűséges fanoknak.