Elődjéhez hasonlóan most is igen magasra tette a mércét a ny-virginiai csapat. Saját stílusukat Apalači Folk Metalnak titulálják és tényleg lassan kitárulkozó, ihletett akusztikus pillanatokkal teli folk/black anyagot hallunk. Igazi kincs!
Vártam a kitűnő debüt folytatását, de csalódnom kellett. Az az érzésem, hogy a korábban kiselejtezett ötletek újrahasznosítása történt meg. Na, ettől még sokkal jobb az átlagnál...
Kicsit sok a póz - nem ezt várnám egy ausztrál bandától - de zeneileg rendben van. Még előkerülhet.
Saját közegében is kevés lesz ez, attól félek.
Lélektelen, kiszámítható, de mégis elviselhetőbb, mint a BT. Soha többet nem kerül elő!
Nagyszerű hangszeresek szokásosan unalmas albuma. Képtelen vagyok ezeket a dalokat igazán szeretni.
Megöregedtünk! Ők valszeg élvezik, hogy eljátszhatják, én kevésbé, hogy meghallgathatom....Nem volt ez mindig így!
Hát, nem élveztem. Bár vannak erényei, az egész koncepció felülvizsgálatra szorul. Súlyosan öncélú zene, kapaszkodók nélkül.
Súúúúlyos és engesztelhetetlenül sötét..de nem az év doom lemeze.
Az az ének nem odavaló és egyben agyoncsapja a jó hangszeres részeket. Kár! Több van bennük...

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 295. 296. 297. 298. 299. 300. 301. 302. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2015. október 3.
viribusunitis ∑:
1. viribusunitis
Nechochwen
Heart of Akamon
10 10
2. boymester
Tyranny
Aeons In Tectonic Interment
8.5 8.5
3. ZolixiusRex
Wolfheart
Shadow World
8 8
4. Lew
My Dying Bride
Feel The Misery
7.5 7.5
5. BlackZone
Hate Eternal
Infernus
7 7
6. arallu72
Advent Sorrow
As All Light Leaves Her
7 7
7. insomnium
Speedwhore
The Future is Now
6.5 6.5
8. Kriss
Tsjuder
Antiliv
6 6
9. banya07
In Dread Response
Heavenshore
5.5 5.5
10. Belial
Black Tongue
The Unconquerable Dark
5 5
∑:
7.1 7.1
Belial 2015. október 3., szombat, 21:25
Belial
Csatlakozott:
2012. május 9.
Hozzászólások: 734
Baszki... már szombat van!?
--
A hit erőt ad...az isteneknek.
farrrkas 2015. október 2., péntek, 11:14
farrrkas
Csatlakozott:
2015. január 8.
Hozzászólások: 448
Válasz emp üzenetére:



és ha ez sikerülne, akkor mit kapnál? egy kilúgozott, semmilyen jellegzetességgel, szubjektív értékítélettel nem rendelkező "véleményt"!? Véleménynek sem mondanám, mert ugye az az egyéni élményeken, világlátáson és értelmezésen keresztül válik "véleménnyé".

Szerintem nincs objektív ítélet a művészeteket tekintve és semmi gond nincs a szubjektivitással sem, amíg abból nem veszik ki teljesen a szakmaiság is. A kettő egyensúlya már szájíz kérdése.

Ki olyan bátor, hogy kijelentse, hogy a régi emlékek és hosszú kapcsolattól megfűszerezett zenehallgatás értéktelenebb, mint az, ahol ezek a faktorok nincsenek jelen és ki olyan bátor, hogy megítélje azt, hogy többre értékel valaki személyes élményektől kedvesebb zenét annál, amire nem rakódtak le hosszú évek emlékei???

A szakmaiság egyik feltétele, hogy valamelyest veszíts a szubjektivitásból, de nyilván értelmetlen és nonszensz lenne száraz, érzésektől mentes leírásokat olvasni művészi alkotásokról, amelyeket pont, hogy érzések töltenek meg. Csakhogy én éppen azt az eltúlzott személyes jelleget igyekszem elkerülni, amelynek a szakmaiság esne áldozatul. Persze, nem árt az sem, ha néha jobban kidomborodik az egyéni vélemény, mert van, amikor éppen ez tesz változatossá, érdekessé egy adott írást (most ismertetőkről legyen szólva), és ahogy mondod, ez már szájíz dolga. Amúgy pedig egyetértek az általad megfogalmazottakkal, nem merném elítélni sem az egyik, sem a másik nézőpontot. Mindegyiknek helye van.
emp 2015. október 2., péntek, 10:12
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Válasz farrrkas üzenetére:

Van, hogy épp a kedvenceinkkel vagyunk szigorúbbak, mert nagyok az elvárások, van, hogy az új zenekarokkal szemben vagyunk szkeptikusak, és van, hogy a nagyobb bandák őszinteségét kérdőjelezzük meg. Ez mind befolyással van a pontszámokra, és ember legyen a talpán, aki ezektől mindig el tud vonatkoztatni. Szóval, no offence! :-)


és ha ez sikerülne, akkor mit kapnál? egy kilúgozott, semmilyen jellegzetességgel, szubjektív értékítélettel nem rendelkező "véleményt"!? Véleménynek sem mondanám, mert ugye az az egyéni élményeken, világlátáson és értelmezésen keresztül válik "véleménnyé".

Szerintem nincs objektív ítélet a művészeteket tekintve és semmi gond nincs a szubjektivitással sem, amíg abból nem veszik ki teljesen a szakmaiság is. A kettő egyensúlya már szájíz kérdése.

Ki olyan bátor, hogy kijelentse, hogy a régi emlékek és hosszú kapcsolattól megfűszerezett zenehallgatás értéktelenebb, mint az, ahol ezek a faktorok nincsenek jelen és ki olyan bátor, hogy megítélje azt, hogy többre értékel valaki személyes élményektől kedvesebb zenét annál, amire nem rakódtak le hosszú évek emlékei???
--
Tiszta hülye, aki nem normális!
farrrkas 2015. október 2., péntek, 09:46
farrrkas
Csatlakozott:
2015. január 8.
Hozzászólások: 448
Válasz Nagaarum üzenetére:

Farrrkas!
Én nem büntiből adtam kevesebbet a MDB-ra, mint a múlt heti Doomaiserre. Tényleg ennyivel gyengébbnek, ingerszegényebbnek érzem annál. A lemez hallgatása előtt nem volt ellenérzés, ami abból is látható, hogy jóval nagyobb pontot adtam rá, mint a múltkorira.
A múltkori volt életem első MDB lemeze, azelőtt semmit nem hallottam tőlük. Így nem az elfogultság vezérelt, mikor azt lehúztam, hanem a megdöbbenés, hogy egy csapat, amit annyian szeretnek, ennyire semmitmondó lehet számomra. :-)

Teljes mértékben elhiszem, hogy így van. Nem láthatok senki fejébe, és távol álljon tőlem, hogy bárkit megvádoljak, erről szó nincs; egyszerűen csak eszembe jutott arról, amit a nosztalgiáról írtál, hogy valóban néha meg kell küzdenem vele a szubjektivitás valamilyen mértékű csökkentése érdekében, van viszont, hogy az előítéletekkel kell harcot vívnom. Például, ha valaki megkérdezi, hogy melyek a kedvenc death metal zenekaraim, biztosan nem a Cannibal Corpse-szal fogom kezdeni a felsorolást (holott kedvelem őket is), mert a Cannibal Corpse-szal akárki dobálózhat. Ez is egyfajta előítélet, ezért feltételezem, hogy akár másnak is lehetnek előítéletei, ahogyan dédelgetett kedvencei is. Van, hogy épp a kedvenceinkkel vagyunk szigorúbbak, mert nagyok az elvárások, van, hogy az új zenekarokkal szemben vagyunk szkeptikusak, és van, hogy a nagyobb bandák őszinteségét kérdőjelezzük meg. Ez mind befolyással van a pontszámokra, és ember legyen a talpán, aki ezektől mindig el tud vonatkoztatni. Szóval, no offence! :-)
Nagaarum 2015. október 1., csütörtök, 22:40
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Farrrkas!
Én nem büntiből adtam kevesebbet a MDB-ra, mint a múlt heti Doomaiserre. Tényleg ennyivel gyengébbnek, ingerszegényebbnek érzem annál. A lemez hallgatása előtt nem volt ellenérzés, ami abból is látható, hogy jóval nagyobb pontot adtam rá, mint a múltkorira.
A múltkori volt életem első MDB lemeze, azelőtt semmit nem hallottam tőlük. Így nem az elfogultság vezérelt, mikor azt lehúztam, hanem a megdöbbenés, hogy egy csapat, amit annyian szeretnek, ennyire semmitmondó lehet számomra. :-)
--
Nagaarum YouTube Csatorna
ZolixiusRex 2015. október 1., csütörtök, 22:19
ZolixiusRex
Csatlakozott:
2011. január 31.
Hozzászólások: 1788
Mélyen tisztelt farrrkas kolléga! (cool) - A MDB-al kapcsolatos véleményt azt hiszem elég jól kivesézted. (yes)
--
In Grind We Trust!
oldboy 2015. október 1., csütörtök, 16:34
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1898
Válasz emp üzenetére:

Jézus, farrrkas! Ki sem fér a "kis" kommented bizonyos böngészőkben a képre :-D :D Írj kritikát róla!


Én is csak vertikális nézetben tudtam elolvasni...
Asszem úgy böngészőtől függetlenül olvasható. ;-)
farrrkas 2015. október 1., csütörtök, 15:42
farrrkas
Csatlakozott:
2015. január 8.
Hozzászólások: 448
Válasz emp üzenetére:

Jézus, farrrkas! Ki sem fér a "kis" kommented bizonyos böngészőkben a képre :-D :D Írj kritikát róla!


Akkor még jó, hogy rövidítettem az eredeti szövegen, mielőtt beírtam. |-D
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.08 seconds to render