Ezt nekem találták ki. :-) Izgalmas, jól kivitelezett, kiszámíthatatlan, és valóban, nekem sem jut eszembe konkrét zenekarnév hallgatása közben, miközben természetesen hallok műfaji hatásokat. Az a fajta, egyébként valóban nehéz zene, ami nagyon sokáig érdekes marad. A Bleackheart meg nálam az év dalai versenyben előkelő helyen végez, ez biztos. :-) A pontszám még akár feljebb is mehet a végéig...
A Deathspell Omega nálam is alapzenekarnak számít, a lengyelek lemeze még nem éri el azt a fokozatot, de ezzel együtt több mint figyelemreméltó, amit művelnek.
Egy-két nap múlva a nevükre se fogok emlékezni, ez szinte biztos...
Nagyon beteg, de jó, hangulatos, megfelelő pillanatban igen hatásos lehet.
Az insomnium által említett körbe tartozom, ezért tetszik is, amit csinálnak. Nem az Esoteric-féle ligában játszanak (ha már mások is felemlegették), de jó ez.
Engem se mozgatnak túlságosan az ilyesmik.
A tempó nekem megfelel, zeneileg bejövős, de ez a vokál nálam elég nagyot ront az élvezeten. Vagy károgjon tisztességesen, vagy énekeljen normálisan, de ez a köztes megoldás nem nyerő. :-) Mondjuk azért egy kis változatosság se lett volna rossz, olyan, mintha végig ugyanazt a számot hallgatnám...
Trágya hangzás mögött mélyen elbújó egysíkú mormogás. Ritka igénytelen a kivitelezés, pedig bizony lehetne ez jó is, de ebben a formában nekem élvezhetetlen.
A zene önmagában tűrhető, egyébként meg csatlakoznom kell farrrkas véleményéhez. Semmi baj a gyomrommal, meg szerintem a humorérzékemmel sem úgy általában :) de ezen valahogy nem volt kedvem röhögni.
El kell ismerni, ez tényleg ütős. Asphyx rajongóknak kötelező darab... a Still Suffering című instrumentális töltelék miatt levonok fél pontot.
Leginkább a post-metál felé tévelygő részekkel vagyok elégedett, de a nem tipikusan metál hangszerek is különleges atmoszférát hoznak. Nekem az énekkel vannak kisebb gondjaim, egy másik - hasonlóan karakteres - énekest még szívesen látnék Gábor mellett....
Sűrű, tömény, nehéz, nincs most hangulatom hozzá. Többször is neki kellett feküdni, mire a végére értem. Talán máskor...
Izmoznak a gyerekek rendesen.Elsőre még el is megy,de a második kőr után végleg búcsúzunk.
Súlyosan beteg képződmény, lecsavarja az ember fejét. Ritka vendég lesz, de megtartom.
Most a pörgősebb cuccokra vagyok beállva, de lehetne ez akár max. közeli is. Tetszik a sound.
Az életmű egyik legjobbja. Igazi, fasza dalok, böszme hangzás, fajintos szólók. Királyság, na!
Ez bizony egy erősen közepes lengyel black lemez. Izzadt, szövőgyári nőknek meló utáni feltöltődésre...
Minden porcikám tiltakozik ellene, de kénytelen vagyok leírni: ez most elég unalmas lett. Kár érte, valami komoly áttörést vártam, főleg a dalszerzés terén....Talán majd legközelebb.
Az irodalmi igényességű szövegekhez hasonló zene párosul. ....(és még azt mondják, hogy a cseheknek nincs humoruk...)
Gyászjelentés újratöltve. Ez nagyon rendben van! Sőt, gyilkos!

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 293. 294. 295. 296. 297. 298. 299. 300. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2015. szeptember 5.
Pistike66 viribusunitis ∑:
1. viribusunitis
Skeletal Remains
Condemned to Misery
7.5 10 8.8
2. Pistike66
In Vacuo
Concordia Discors
9 8 8.5
3. BlackZone
Phantom Winter
CVLT
8 8 8
4. Belial
Bell Witch
Four Phantoms
8 8 8
5. Kriss
Outre
Ghost Chants
9 7 8
6. ZeroVoid
High On Fire
Luminiferous
5 9.5 7.3
7. arallu72
Zmora
Wieczna ciemnosc i wieczne zim...
6 6 6
8. farrrkas
Act Of Defiance
Birth And The Burial
5 6.5 5.8
9. mike666
Undergang
Døden læger alle s&#...
3 8 5.5
10. ZolixiusRex
Gutalax
Shit Happens
2 7 4.5
∑:
6.3 7.8 7
ZolixiusRex 2015. szeptember 6., vasárnap, 20:07
ZolixiusRex
Csatlakozott:
2011. január 31.
Hozzászólások: 1788
Válasz Nagaarum üzenetére:

Köszi a véleményeket mindenkinek! :-) (b)


Szívesen! :-) (yes)
--
In Grind We Trust!
Nagaarum 2015. szeptember 5., szombat, 22:41
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Köszi a véleményeket mindenkinek! :-) (b)
--
Nagaarum YouTube Csatorna
Nagaarum 2015. szeptember 4., péntek, 19:28
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
ZeroVoid 2015. szeptember 4., péntek, 16:08
ZeroVoid
Csatlakozott:
2014. december 30.
Hozzászólások: 180
Válasz ensomhet üzenetére:

Nem kapcsolódik konkrétan semmihez, csak úgy...



https://www.youtube.com/watch?v=GEQ7pvTRJbY

|-D
emp 2015. szeptember 4., péntek, 10:35
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Válasz ensomhet üzenetére:

Nem kapcsolódik konkrétan semmihez, csak úgy...




ááááááhhhhááááááá!!!! Épp a minap játszottam vele :-D :D
--
Tiszta hülye, aki nem normális!
ensomhet 2015. szeptember 4., péntek, 10:28
ensomhet
Csatlakozott:
2004. március 12.
Hozzászólások: 2307
Nem kapcsolódik konkrétan semmihez, csak úgy...

emp 2015. szeptember 3., csütörtök, 10:03
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Na, egész jót beszélgettünk a témában...
--
Tiszta hülye, aki nem normális!
emp 2015. augusztus 30., vasárnap, 12:35
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Ez a 2010-es nem a lapban jelent meg nem?
--
Tiszta hülye, aki nem normális!
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.058 seconds to render