A vokál nálam is eldöntötte a tetszik/nem tetszik kérdést. Kár.
Megtanultak zenélni, akartak valami egzotikusat csinálni, ami sikerült is, csak ember legyen a talpán, aki az összhatást élvezi.
Ezt én hogy nem találtam még meg magamtól? Nagyon ott van, főleg ami a hangulatot illeti, bár engem a metalosabb pillanatok zavartak.
Az intronak volt egy annyira mély, apokaliptikus hangulata, hogy komoly elvárásaim voltak a többi 39 perccel kapcsolatban is. Mindhiába.
Nem a világom, és nem is szippant be a magáéba, de kellemesen elhallgatható.
Nemigen véltem itt felfedezni semmi kiugrót, kimagaslót, kiválót, ami felfelé húzná azt, ami alapvetően nem tetszik. Ellenben a monoton és erőtlen vokál feltűnt, és csak tetézte a bajt.
Látok rá esélyt, hogy egyszer majd megunom, ezért megelőlegeztem egy pont mínuszt. Nem, mégse.
Nem nekem készült.
Kell hozzá egy hangulat, meg némi elborultság, meg jó idegek, mert néha fizikailag fáj, ahogy szól. Ilyen lehet elkárhozni. Ügyes.
Mivel tudom magamról, hogy egyszerűen másképp hallgatom olyanok dolgait, akiket ismerek, nem kicsit szentségeltem, hogy ezúttal a passzív ellenállás opció nem igazán áll fenn. Nekem itt a pontadás a probléma, véleményem van bőven. Például, hogy fura hogy az Urpower a nr.1., pedig ott érzem a legkevésbé a dolog műfaji kötöttségektől elrugaszkodó, egyéni arculatát, ami érdekes annyira, hogy magamat nagyjából már meggyőztem, hogy ez a pontszám, amit hosszú órák osztása-szorzása, a többi lemezzel való összevetése után vések be, mégsem annyira elfogult. Filmesek szoktak megkülönböztetni szerzői és műfaji filmet; zenében leírva ilyet még nem láttam, pedig tessék, itt van.
pfff....
Hát ez leginkább olyan semmilyen volt, meg unalmas, már a 3-dik számnál elég volt belőle.
Pár napja akadtam erre a formációra, azóta elég sokat megy nálam, nem mondom hogy örök kedvenc marad, de most nagyon jólesik.Mondjuk ez az album egy kicsit poposra sikerült.Korábbi albumok inkább hajlanak a sötétbe, mindenképp ajánlom a komplett discográfiát meghallgatni.
Az utóbbi időben elég sok tech-death anyagot hallgattam , ezt is, viszont ezt már nem hallgatom és hamar jutottam erre a döntésre.
Ehhez a zenéhez mindenképp szükség van egy kis tudat módosító szerre :) Úgy akár 10 pontos is lehetne.A Rain in Savannah és a Mezcalkings nagy kedvencek lettek.
Hát nagyon nem győzött meg.A vokál kevés a zenében semmi kiemelkedő, egy idő után ha akarok se tudok oda figyelni rá.
Semmikép nem mondanám rá hogy rossz volt, de azt se hogy jó.
Műfaján belül kell az ilyesmit nézni, de ez gyenge és értelmetlen darálgatás.
Havernál hallgattam, ott nagyon megtetszett,aztán otthon még párszor, inkább érdekes mint kiemelkedő, de nekem ez most nagyon bejött.
Nem erős ez a kör , sajna ezt se fogom többet hallgatni.
Bocs gyerekek, de ez nekem nem állt össze sehogy se. Ez a fajta visítós férfi ének meg amúgy is a halálom.
Ezek tényleg finnek japó metállal? Wáhá-há-há-há... Van itt nagy kórus is, meg minden, amit csak a bazárban találtak. Csak azért 5 ponty, mert viccnek jó, ha az ember röhögni akar. Mint mikor egy hányást az utca kövén megmosolyogsz.
Ha merengésre vágyok, akkor inkább Kátai Tamás cuccai. Mennyivel jobban össze vannak azok a dalok rakva. Hangzást is sikerül összehozni ott, itt meg nagyon nem. Amiben az a legdühítőbb, hogy minden bizonnyal szándékosan.
Semmi világmegváltó, de én csípem. Van számomra hangulata, jól esik.
Valamiért többet vártam. Nem rossz, de nem is több. Legalább van húzása és nem idegesít benne az ének. Szerintem csak nem a megfelelő hangulatban kapott el.
Ez se tud többet, mint a Rivers of Nihil. Egyszerűen csak szórakoztat, élvezem.
Jó anyag, bár kicsit hektikus, de legalább nem lankad a figyelem. Minél többet forog, annál jobban tetszik!
Csapni való.
Tompa, összefolyós, öncélú, művészkedős. Ezt ahogy hallgatom úgy olvadnak le a pontok is. Abba is hagyom, hogy maradjon is neki valami.
Több olyan dal kellene, mint az Urpower, persze a többi sem rossz. Emp dobolása klassz, de Nagaarum kolléga orgánumát én egyszerűen nem kedvelem. Megvan persze a helye, de ez az a fajta, amit én nem annyira kultiválok.
Közel a jóhoz...a végére már unalmassá válik, pedig nem nagy lélegzetvételű lemez.
Nem tudom miért, de én valami nagyon pozitív érzéssel ültem neki ennek a lemeznek. De nem jött össze.
Van olyan műfaj, ahol előre tudom mi jön és dörzsölöm a tenyerem, mert vágyom a jellegzetességre, de van, amikor csak sodródni akarok, erre tökéletes ez a lemez. Nem tudni, mit kapsz a következő percben. A dob tényleg remek.
Nehéz anyag, de nagyon jó.
Mintha nem nagyon tudnák eldönteni, mit is akarnak játszani. Az sem világos, hogy a finnek miért gondolják úgy, hogy hitelesen tudják ötvözni a keleties folk elemeket a metáljukkal. Mondjuk a legnagyobb probléma, hogy a sokféle összehordott zenei elemből végül nem sikerült igazán izgalmas anyagot varázsolni.
Relaxációs metál(?), valóban érdemes meghallgatni a teljes életművet. Csillagászok előnyben.
Hallgatom pár napja, az eleje valóban biztató volt. Az a baj, hogy a túlnyomórészt unalmas lemezt időnként hátborzongatóan hangulatos részek tarkítják.
A műfaj nekem sem a barátom, de lehet, hogy ez másképp lenne, ha ilyen hangulatos produktumokban bővelkedne az irányzat. És igen, 20 évvel ezelőtt a lemez akármelyik dalát rongyosra játszották volna a zenetévék és a rádiók. És ha jól magyarázta ki Árpi, a lemez szövegvilágának egésze a tudatmódosítás köré épül amúgy, de ettől függetlenül nekem pár üveg laza sör is megteszi hozzá, mint mindíg.
Beteg! Néha sok.
Szeretném védelmembe venni a bandát, de sajnos nem tudom. Én mondjuk szeretem a műfajt, szóval nem okozott gondot a végighallgatása, de egy 16 éve létező, negyedik albumos bandától ez elég kevés. Hangsúlyoznám, azért szerintem bőven hallgatható kategória, csak...kevés.
Hát apám... Ez így egyben egészen szürreális élmény. Mindennapi használatra nem javasolt.
Jó lemez, de akaratlanul is összehasonlítom az Eventum Fatalival és ebből valahogy hiányzik a megőrülés, kissé visszafogott lett. De ugyanakkor hatalmas hangulatok vannak, a borító is remek lett.
Ám legyen...nem rossz nem rossz...de ez kábé..annyira izgat mint a vasárnapi rántotthús...akkor se lesz sokkal izgalmasabb, ha sajtot tötlenek bele...szóval...sajt...
úúúúúúúúúúú.....legjobban a Rhapsody-hoz hasonlít, de annál sokkal-sokkal gyatrább....majomkodás ez az egész...menjetek cirkuszba...oda valók vagytok...
Nem rossz ez..bár az Atoma-hoz nem ér fel...
kiváló...kiváló...kockacukrot nekik!
Ehhh...a végén még megszeretem a stoner/grunge zenét...Nagyon értékelném, ha rádióból ilyen szólna...egyrejobb...egyrejobb
Egész pofás ez a goa'uld metal..., a gagyi borító után kellemesen csalódtam...a szavatossági idejéről egyelőre nem nyilatkozom, mert ez a 8.0 pont egy hirtelen felindulásból elkövetett értékelés eredménye...
Ekkora egy hurka zenét...remélem a sok rovart kiengedték a pohár alól miután felvették a kaparászásuk és vergődésük hangját...a honlapjuk is gagyi..ott vicsorít egy kiscsaj és egy srác a zenekaros pólóban...kemények...mint a fagyott kutyaszar...
Megint több az elművészkedett zaj...mint az igazi zene...
A promó szám (Urpower) rettentően tetszett...viszont így egyben meghallgatva (már többedjére)...hiány érzetem van...azt hiszem a hangzás, ami zavar egy kicsit, eltompultak a gitárok...egy kis kakaó elfért volna még rájuk. Emp dobolása szerintem jót tett az anyagnak...ehhez a sivár-sötét black/death stílushoz jobban illik mint Naga nyers/punkos csapásai. Egyedül a nyitó tétellel nem tudtam azonosulni...a többi viszont nagyon fasza lett....főleg az Urpower..az visz mindent...
Még mindig jók.Talán egy kicsit gyengébb mint az előző albumuk.
Engem nagyon megfogott,mind hangulata mind hangzása terén.
Halálra untam magam rajta.
Van egy-két iszonyúan jó szám a maradék meg inkább csak átlagos.
Nem tudott túl sokáig lekötni,nem feltétlenül rossz sőt minőségi album,csak túl hangulatfüggő s engem nem a legmegfelelőbb hangulatban talált meg. Talán majd később adok neki mégegy esélyt.
Egész élvezhető,talán ha nagyon kötekedni akarnék akkor az ének egy kicsit erőtlen ennél egy kicsit erőteljesebb énekkel sokkal jobb lehetne.
Néhol egy kicsit szokatlan főleg vokál terén,de attól eltekintve jó.
Elhallgatható,igaz inkább azon gondolkozik hallgatása alatt az ember,hogy mit kéne e helyett hallgatni.
Nagy valószínűséggel Guantánamóba készült ez a förmedvény megrendelésre.
A The Beast című szám nagyon bejött,sajnos a többi már kevésbé.
Jó ez, de ha már szó esett róla, akkor nekem inkább Hail Spirit Noir.
Rám aztán nem lehet mondani, hogy nem szeretem a keleties hatású zenéket, de ez itt inkább csak kimódolt, műanyag, üres hatásvadászatnak tűnik.
Hangulatos, de hosszabb távon kissé unalmassá is tud válni.
Régebben biztos jobban tetszett volna. Nem mintha ma már nem szeretném a stílust, csak éppen jobban válogatok, igyekszem megkülönböztetni a kiugrót az átlagostól. Ez erősen az utóbbi kategóriához tartozik. Darálnak, rohannak, de semmi emlékezeteset nem nyújtanak.
Nekem nem tetszik. Nem az én zeném, nagyon untam.
Ezt sem mondanám túl nagy számnak, bár itt egy-két jobb téma azért akad.
Érdekes, jó anyag, sokáig érdekes tud maradni az ilyesmi.
Remek bizonyíték arra, hogy nem csak lassú zene lehet unalmas, sőt... Ez biztosan az egyik legunalmasabb zene, amit az utóbbi időkben hallottam.
Nehéz ügy, én sok mindent kibírok, de ez helyenként már nálam is feszegeti a tűréshatárt. :-) Ugyanakkor tagadhatatlanul van egy hihetetlenül sötét, beteges, furcsa atmoszférája. Taszít és vonz is egyszerre. Majd a jövő eldönti, meddig marad (olykor) működőképes.
Kiváló bemutatkozás, úgy gondolom, mindenféle összehasonlításban megállja a helyét. Eljuthatnak a fiúk a 10-esig, ha folytatják. :-)
Elég jól tudták ötvözni az extrém metált és a pszichedeliát, számomra sokkal jobban összeállt már első hallgatásra is, mint mondjuk a Hail Spirit Noir, második, harmadik hallgatásra pedig be is férkőzött a fejembe. Sikerült jó dalokat írni, a hangulat rendben van és még frissen is hat. Ilyen egy jó album.
Szerintem sem annyira vészes. Egy-két hallgatásra még jó lehet, többre nem hiszem.
Ingerszegény
Közepesen izgalmas tech. death, vannak jó pillanatai, az összkép viszont közepes számomra. Nem érzem úgy, hogy még egyszer meg kéne hallgatnom. Ha ilyen zenéhez van kedvem, sokkal előbb rakom be a rongyosra hallgatott tavalyi Gorguts albumot.
Kellemes anyag. Nem világmegváltó, de nem esett rosszul.
Az első reakcióm az volt, hogy a világ semmivel sem lett volna kevesebb, ha ezt az albumot nem adják ki. Nem borzasztóan rossz, csak nagyon elcsépelt és ötlettelen.
Nem rossz, csak olyan, mint tavalyról a Code. Nem zavar benne semmi, még sincs sok kedvem újra meghallgatni. Az emlékezetes pillanatok, a kapaszkodók hiányoznak róla. Lehetne mondjuk több olyan dal is rajta, mint a Palindrome.
Azért a minőség-különbség rögtön kiütközik egy ilyen sorzenekar és egy olyan banda között, mint a Benighted. Az még úgyis szórakoztató, ha nem szereti az ember a műfajt, ez viszont nem.
Nem tudom, hogy ez most akkor post-metal, black metal, industrial, vagy sludge akar lenni, az viszont biztos, hogy untam.
Jó album valóban, bár az énekre a vége felé ráuntam és több kiszámíthatatlan téma se ártana.
Hát ez tényleg jó nagy kutyvasz...pedig vannak itt egész jó ötletek is, amiből valami értelmesebb is kisülhetett volna. De egy finn banda ne akarjon távol-keleti témákkal átszőtt folk metal-t játszani.
Nem vagyok nagy híve az ilyen muzsikának, elég messze áll tőlem, viszont ez érdekes volt és a figyelmemet is fenn tudta tartani egész hosszú ideig. A címadó nóta nagyszerű, a többiből viszont hiányolom az éneket.
Rémlik, hogy egyszer már összefutottam a csapattal, de ahogy akkor sem hagyott mélyebb nyomot, most sem igazán fogott meg. Vannak itt egész pofás dolgok, ötletes megoldások (és inkább death metal-t játszanak, mint akármilyen manapság divatos post-hardcore, metalcore nyavalyát), de nem értem, mi az, ami miatt egy ilyen nagy kiadó, mint a Metal Blade Records éppen őket karolja fel. Nem rossz, nem rossz, de nem találtam meg benne a pluszt.
Nem szeretem különösen a stoner-t, de ez egész izgalmas, élvezhető. Igaz, az kérdéses, hogy többször elő fog-e kerülni, de most jól elszórakoztam vele.
Nagyon tetszik; a borító is, a zene is. Igaz, nem újít, mégis izgalmas, ötletes.
Könnyen el fogom felejteni...
Sokkal rosszabbra számítottam a pontszámok alapján. Valóban nem olyan eszméletlenül pocsék ez (brtuális/technikás/meszárlós death metálhoz szokott füllel), csak kevés és egy idő után unalmas.
Véleményemet híven tükrözi a pontszám. Gyenge cucc, ráadásul idegesített egy idő után
Élvezhetetlen kriptametál... :S
Ilyen idegesítő katyvaszt régóta hallottam. Ha az volt a cél, hogy jól összezavarják a mezei hallgatót, akkor sikerült. - A hangzás oké, de a többi... Mi jöhet még majd legközelebb? - Négerek indiánnak öltözve, eszkimók a szavannákon, a japánok polkát ropnak vagy a kozákok beállnak matadornak?!
Filmzeneként akár tökéletes is lehetne, de ilyen vékony gitárral lehet, hogy ott is ráférne egy rendes mastering. - Relaxációhoz kiváló, de én adrenalint akarok pumpálni a szervezetembe, nem pedig aludni. :P
Tucat, s meg is kapják érte ami jár. - Unalmas ez a hét-nyolc húros gitárnyűvés... Dalok kellenek, arculat, s működni fog az egész.
Hiányzene. De így van ez jól... A megvalósítás magáért beszél. - Aki pedig az ilyen zenét mindenféle tudatmódosítóval tudja csak élvezni, annak még egy kicsit élnie kéne, hogy megpróbálja értékelni az egyszerű dolgokat. - Sose ítélj elsőre. :) - Nem tudom ki volt az ajánló, de megyek neki egy sörrel. - Már ha iszik olyat. :D
Jeff Walker "szerű" morgás, acsarkodás szélvész tempóval körítve. - Akár még jó is lehetne, de hosszú távon annyira eltelik vele az ember, hogy óhatatlanul is másfelé néz. - Mert az első percben megfullad az ember a hangzástól, de utána már nem hoz semmi meglepőt. - Ettől függetlenül ez még jó kis iparosmunka. :)
Talán ha a vokálon még csiszoltak volna valamit, akkor ez egy igen erős album lehetne. - Mindenesetre hangulatában megtalált. - Néhol nem tudom miért, de a Satyricon jut az eszembe. :) - Ha 2014-ben ilyen erős albumok jelennének meg, el lennénk kényeztetve. - A harmonika pedig igen is jól illik ebbe a közegbe... :O
Huh, szegények a Immerse into Bloody Bliss óta nem tudják magukat megreformálni, pedig az még hallgatható is. Ráadásul az ott hallható Cane The Messiah With The Crook legyalul mindent. :) - Sajnos ez a társulat is árnyéka önmagának...
Ez egy érdekes zenei utazás volt. Legközelebb megvárom a buszt, de lehet, hogy inkább kerékpárra pattanok. - Ebben annyi értékelhető volt, mint egy üres dolgozaton a papír.
Imádom ezeket a dalszerkezeteket. :) - Mivel nincs, így a legjobb. :D - Eljátszottam a zene hallgatása közben azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha ez a project rendes zenekari arcot öltene. - Biztos várnám a következő lemezüket. :)
Valami nagyon nincs rendjén, ha egy melodic - folk death cuccra én adom a legtöbb pontot :-o. Több is lenne, ha nem lenne ilyen lélektelen a hangzása. Valószínű, hogy a sok álló harmónia vett meg, ahogy mindig.
Sosem értettem, hogy a stonerben hol a drogos él. A grunge-ben sem nagyon. Ez csak egy szimplán minőségi zene, számomra nagyon nincs drogos beütése. A Mezcalkings télleg nagyon hangulatos.
Ahogy Zolixius mondja, csak nekem ez nem ér ennyit.
Ez kajakra oda van téve. Én pont a vokálok miatt érzem kimagaslónak.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 255. 256. 257. 258. 259. 260. 261. 262. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2014. április 5.
baathory Belial BlackZone boymester mike666 nascence Pewoon Pistike66 Redrum Unknownsoldier ZolixiusRex Nagaarum ∑:
1. Pistike66
In Vacuo
In Vacuo
9 6 7 9 8 8 6 8.5 6.5 7 9.5   7.7
2. nascence
Black Moth Cult
The Fountain of Tantric...
7.5 8 7 8 9 9 7 5 7 6.5 9.5 7.5 7.6
3. baathory
Aenaon
Extance
10 5 8 6 8.5 8.5 7.5 8 6.5 4 8 9 7.3
4. Redrum
Morbus Chron
Sweven
6.5 5 6 6.5 8.5 7 8 8 8.5 8 4   6.9
5. mike666
Frozen Ocean
The Dyson Swarm
8 8 5 6 8.5 7 5 7 5.5 6 7   6.6
6. Unknownsoldier
Aurora Borealis
Worldshapers
5 4 8 5 5 7.5 8 6 4.5 9 8 6 6.4
7. BlackZone
Rivers Of Nihil
The Conscious Seed of Light
4 5 8 5 6 5 7 5 6 4 5   5.5
8. Belial
Twilight
III: Beneath Trident's Tomb
8.5 8 4 4 8 5.5 1 7.5 5 2.5 2   5.1
9. Pewoon
Whispered
Shogunate Macabre
5.5 2 5 5 5 0.5 8 5 6 5 4 7.5 4.6
10. ZolixiusRex
Enthrallment
The Voice of Human Perversity
4 2 4 3 6.5 3.5 6 4 3.5 5 5   4.2
∑:
6.8 5.3 6.2 5.8 7.3 6.2 6.4 6.4 5.9 5.7 6.2 7.5 6.2
ZolixiusRex 2014. április 5., szombat, 19:36
ZolixiusRex
Csatlakozott:
2011. január 31.
Hozzászólások: 1788
Válasz Nagaarum üzenetére:

Köszönöm a véleményeket az In Vacuohoz! (yes)


Jöhet még. - Persze tisztában vagyok vele, hogy csak "úgy" nem megy. Idő is kell hozzá. :-D
--
In Grind We Trust!
Nagaarum 2014. április 5., szombat, 19:05
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Köszönöm a véleményeket az In Vacuohoz! (yes)
--
Nagaarum YouTube Csatorna
nascence 2014. április 5., szombat, 18:32
nascence
Csatlakozott:
2010. november 27.
Hozzászólások: 1008
Válasz Redrum üzenetére:

ZolixiusRex, mi a magyarázatod az Enthrallment-re? :-)



Bizony Bizony...és hol a söröm (b) (whistle) ?
Redrum 2014. április 5., szombat, 18:29
Redrum
Csatlakozott:
2012. március 5.
Hozzászólások: 453
ZolixiusRex, mi a magyarázatod az Enthrallment-re? :-)
Nagaarum 2014. április 5., szombat, 14:03
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Nem érek a végére a körnek sajnos. Inkább lepörgetek egy promó CD-t. Haladnom kell velük... (whistle)
--
Nagaarum YouTube Csatorna
Redrum 2014. április 4., péntek, 20:20
Redrum
Csatlakozott:
2012. március 5.
Hozzászólások: 453
Hú, ez elég langyos kör lett. Az In Vacuo-ban még bízok, hogy ad valamit, miután a Twilight/Aurora Borealis/Frozen Ocean hármas eléggé elvette az egyébként is kevés kedvemet a metál zenétől jelenleg...
ZolixiusRex 2014. április 3., csütörtök, 07:43
ZolixiusRex
Csatlakozott:
2011. január 31.
Hozzászólások: 1788
(yes)
Válasz Nagaarum üzenetére:


Nem, mivel ez nem csak az enyém. :-*

--
In Grind We Trust!
Nagaarum 2014. április 3., csütörtök, 06:35
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Válasz nascence üzenetére:

Vajon Naga most is leértékeli 0.5-tel a művét (a) ?

"Black metal lemezhez méltatlan az első hely"

Nem, mivel ez nem csak az enyém. :-*
--
Nagaarum YouTube Csatorna
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.057 seconds to render