El kellett volna menni a múltkor megnézni őket! Erős anyag, ha élőben is ilyen jók voltak, akkor meg pláne sajnálom!
Van benne egyediség is, ez kétségtelen, de engem inkább fárasztott.
A Led Zep szelleme kísért, de nagyon. Azt, hogy ez most jó vagy rossz majd az idő dönti el.
Mivel tuti biztos vagyok abban, hogy magamtól nem hallgatom meg ismét, így "nyugodt szívvel" leszek szokásomtól eltérően kicsit szubjektív. Ha a minőséget, a technikát is objektíven figyelembe veszem, akkor szerintem stílusában ez simán nyolcas.
Ez is kedvemre való, de lehet, hogy csak ebben a mezőnyben tűnik számomra kiemelkedőnek...
Lásd ismertető!
Jóval izgalmasabb, még azt is megkockáztatom, hogy előremutatóbb a hasonló stílusú cuccoknál, de nem hiszem, hogy elő fogom még venni.
Hangulatzene. A jobbik fajtából, de ezekhez nekem általában se időm, se hangulatom.
Őszintének tűnik az anyag, valamiért mégsem működik nálam. Talán majd élőben...
Rövid távon "érdekes", de maradjunk ennyiben.
Érdekes elnézni, gyanítom ezzel a produkcióval kis hazánkból valaki nem hogy tengerentúlra nem jutna el, de még a próbateremből ki se nagyon. Annyira puritán kivitelezésű az egész, kicsit sincs az az érzésem, hogy azért, mert így akarták, sokkal inkább így sikerült, és pl. a szám végi kötelező begyorsulás még az énekes hangánál is kínosabb. Meg a próbatermi videoknál, a'la official music video, a Preacher Man rendezője jobb, ha visszavonul. Ami mellette szól, hogy viszont van valami elemi őszinteség az egészben.
A lemezen hallhatóak és a cím megfejtésére tett kísérletek, hogy talán ha fordítva olvasom, kijön belőle valami, nagyjából az első rész feléig kötöttek le, onnantól (nagyvonalúan csak) tíz percenként vontam le egy-egy pontot.
Ha a dolog a zsánerem lenne, azt írnám rá, kiválóan megidézik a régiek hangulatát, így viszont azt, hogy ezt a zenét már pár évtizeddel ezelőtt eljátszották mások, és azért klasszikusok a klasszikusok, hogy ha erre vágyom, róluk töröljem le a port. Jópofa ez a borító.
Nálam az megtöri a Melodic Vision-t, ha a melódiát legalább félpercenként megszakítja valaki, hogy szólózzon egyet. Szóval ez nem nekem való.
Szórakoztató zene, kerüljön hát dobogós helyre.
Én bulizás helyett vezetéshez tartom ideálisnak, mert már öreg vagyok. Nem tűnik egy korszakalkotó alkotásnak, de ebben a műfajban kevéske támasztható elvárásom egy-egy jó refrén, egy normális hang, és egy annak nem pofátlanul alárendelt zenei kíséret. Megvan? Megvan.
Megmaradt kiválónak, ami nem lehetett könnyű egy annyira karakteres énekes távozása után, de csak sikerült. És mintha könnyebben befogadható lenne, mint egykor, bár tőlük nem sajnálnám a kevéske időt az életemből.
Oldboy véleményéhez csatlakozva csak annyit tennék ahhoz hozzá, az nekem meg végképp nem tetszik, hogy ez a téma a végtelenségig kívánt elhúzódni.
Nekem se a világom ez, és hiába van egyébként erős atmoszférája a produkciónak, ha én annak fogására alkalmatlan vagyok.
A Richie Allan and the Heavy Metal Ninjas nevet némiképp találóbbnak érezném. Nekem valahogy nem áll össze, bár kétségkívül egész fogyasztható a termék, mert gitározáson kívül némi hangulatteremtésre is sor került. De ez sem nekem való.
Élveztem simogató dallamait, de csak mint a macskakövön kerékpározást. A végén pedig felszabadultan énekelhettem az ezeréves slágert: "Túl vagyok rajtad!"
Szubatomi Sabbath - soha sem kötött le sokáig, Győzike-képzeletnyi harmónia - kár, hogy sokszor hallottam már, minden más elviselhetetlen számomra belőle. A terjedelme pedig tovább húzza a mélybe. Irány a Mariana-árok!
Bármelyik elhagyott téesz falát tele tudnám vésni olyan bandák neveivel, akik jobban nyomják a rockot, mint ez az ízeltlábú kölök. Ha nincs más, azért megteszi...
Igazi viharos hangjegytenger. Hol felemel a hátán a magasba, hol pedig gyűrött arccal zuhanok a mélység felé. Valószínűleg csak a tizedik hallgatás után alakulna ki róla valami állandó-szerű kép.
Évértékelő listámról alig maradt le a Poisonblack, a Tracer fel sem került a jelöltek közé. Vannak párhuzamok, amiatt is említem, de ugyanakkor az átfedéstől nagyon messze van. Viszont jó hallgatni!
Ha fel is kaptam a fejemet, csupán azért volt, mert már kényelembe helyezte magát a mellkasomon. Hangulatos és semmi több.
Azon gondolkodok, hogy valóban ennyivel gyengébb az előző lemezüknél, vagy én öregedtem meg/használódtam el a hangpróbák alatt ennyire? Nem tudom, de háromszor adtam neki esélyt, mégsem lettem rajongó.
Kotta nagyon jól megfogalmazta a lényeget, nem is tudok mit hozzátenni. Sokkal inkább elvenni belőle, mondjuk a pontokból... A borító viszont tényleg szép!
Régen szerettem őket. Régen szerettem őket?
Idén is megpróbáltam elkerülni az efféle kollégaidegesítő háttérzenéket, de valami megmagyarázhatatlan belső kényszer miatt vagy kéttucatba mégis beletoccsantam, mint kisgyerek a tócsákba iskolába menet. Közülük ezen fatty-nevű új-zélandi brigád fröccsentette a legmocskosabb foltot a ruhámra. Szegény kollégák...
Erős pillanatokból összetákolt gyenge dalokat kaptam, sokszor erőltetett, gyenge énekkel.
Nehéz dolgom volt, mert nekem a hangzással és a súlyossággal ugyan nem volt gondom, de a 10 pontos részeket gyakran húzták le a felesleges időhúzással. Rövidebb,átgondoltabb formában bizony nem panaszkodhatnánk, mert elég egyedi hangokat sikerült előcsalniuk.
Erős lemez ez, de ha azt akarták, hogy az ősökhöz legyenek hasonlítva, akkor pontok terén is megteszem. Zep, Purple hangjához képest ez egy erősen átlagos lemez.
El tud játszani mindent, amit egy jó gitársuliban megtanulhat, de nekem nem ez a zene. Sem élmény, sem hatás, csak háttérzene a takarításhoz, bár a porszívózáshoz csak a death metalt kultiválom.
A lemez előre haladtával nemesedik a cucc, de attól még rajta van az avíttság penészrétege. A hangzása elég erőtlen.
Ha valaki feltenné nekem a kérdést, milyen egy átlagos kocarock, akkor ezzel a lemezzel példálózhatnék:) Hellacopters sokkal belevalóbb volt és kevésbé langyos.
Hangulatos és izgalmas, de néhol elég lapos is tud lenni. Most ennyi, de még mehet felfelé a pont.
Minőségi zene és egyre jobbak lesznek...
Stoner, mint sok más banda... nem a szívem csücske ez a száraz avarra emlékeztető műfaj. A varázslatot is csak felszínesen kapargatták.
Ahogy egy Satriani, vagy Vai lemezt, vagy bármilyen hasonló cuccot ezt is letudom 6 ponttal. Oké, tudnak játszani a hangszereken. És?
Első nekifutásra annyi jött ki belőlem, mint a Hobbitban amikor Smeagol keresi a választ Bilbo találós kérdésére. Aztán megfogalmazódott ez-az. Elsősorban az, hogy ez a paraszteke zene nem nekem szól. A másik, hogy ez egy jól producelt, profi stúdiómunkával ellátott garázsszint. Nem túl ötletes témákkal telepakolva, az énekes kimondottan ergya, csak szól a lemez mint az atom. Ha kellően hangosra csavarom, akkor már mindegy is. Meg egyébként is minden mindegy. (u.i.: pont ez után hallgattam meg megint a Therapy? - Crooked Timber lemezét és bár közel sem egy stílus, mégis mellbevágott az a zenei profizmus, az az okos szerkesztés, az az intelligens kosz, mocsok és hangzás, ami abban a lemezben van... csak úgy mondom)
Na én bizonyosan fordítva vagyok bekötve doom death ügyileg mint ahogy a stílus fanatikusai. Ez nekem tetszik. Jók a hangulatok, jók a témák. Lehet ez a baj??? :)
Fene tudja... Túl nagy a hasonlóság a múzsájukkal. Nem érzem azt a varázst, amit egy Witchcraft, egy Graveyard, egy Three Seasons tud, akik egy korszakot és életérzést idéznek meg, nem egy konkrét zenekart.
Baromi profi itt minden. Tuti megvan a maga közönsége. Egyszerűen nem szeretem ezt a zenét. Értekezni sem fogok róla. Semleges hatos.
Érdekes játékra ad lehetőséget a csapat zenéje, hiszen figyelmesen hallgatva kitűnik, hogy mennyire gyökere és keresztmetszete ez a megannyi mai csapat által ezer színűre formált rockzenének. Ha belerakom Tom Morello zsenialitását, szinte Audioslave, ha kipolírozom a hangzást és hozzáadom Scott Stappet, megjelenik a Creed. Ha kicsit lelassítom és még mocskosabbra keverem, máris füstöl a Kyuss, ha begyorsítom, felsejlik a Motörhead, ha semmit sem csinálok vele, akkor ott a Trouble, vagy a Terra Firma, egy csepp Fu Manchu, netán korai Orange Goblin. Egy ősvaló ez a zene, a rock Neander völgye.
Ahogy indult, reménykedtem benne, hogy csak a disznóvágáshoz szokott füleknek kevés ez a lemez és valójában egy korrekt Hellacopters érzés lesz majd a mérvadó. Hát nem. Nem feltétlenül az a bajom vele, hogy rádióbarátra van keverve, hanem az a totális szétcsúszottság és semmit nem akarás, ami árad a lemezből.
kiváló, de nem az életmű legjobbja
belehaltam
Messze jobb, mint amire számítottam. Némi mágia visszatért.
Na, szóval itt hangszereket hallottam, nem dalokat.
Nem az én zeném,de kellemes.Jó zenészek,jó hangzás,dallamok is ok,de nem leszek fan.Inkább Storms of Light.
Hát-hát....Doomos valami akarna lenni,rém gyalázatos hangzással.Tudnak zenélni,de nem sok szükség van erre a zajongásra...
Kifejezetten kellemes meglepetés,jó kis ribanc rock és 70-es évekbeli keverék.Kölyökkoromat juttatja eszembe,a véget nem érő tivornyák idejét.Mikor nem a durvulathoz lesz kedvem,akkor biztos,hogy sűrűn elő fogom szedni.
Meghagyom a fanatikusoknak.Nálam valami rossz erotikus film háttérének érzetét kelti...
Ezt a féle stílust általában messziről kerülöm.Így teszek most is.
Slágerrock iváshoz és egyebekhez.Nem rossz,kellemes dallamok,egyszerű alapokon.
Önmagában 10 pont,mint Code viszont csak 8.Ez így akkor 9.Kvosth nekem hiányzik,bármennyire is jó az új srác.A debüt rémísztő atmoszférája nekem azóta is hiányzik.
Régóta szimpatizálok ezzel a csapattal,ez az eddigi legerősebb alkotásuk.Komor,gyászos,nyomasztó.Egy igazi doom csemege.
A klasszikus lemezeket talán nem éri fel,de mindenképpen egy nagyon erős alkotás,a zsenialitás kézzel fogható.A címadó tétel nagyon magasra teszi a lemez nívóját,de a többi dal nem ennyire erős.
Ijesztő bandanév,valami metalcore szarságra gyanakodtam,de szerencsére nem igazodtak be a félelmeim.Néha Tényleg Devy bátyót idézi,kicsit tán túl is burjánzik a kreativitás,de sebaj.A lemez bőven megáll a maga lábán,és külön pozitivum,hogy instrumentális.Féltem ugyanis,hogy valami fahangu alak belepofátlankodik,de nem tette.Ehhez ugyanis vagy egy igazán zseniális énekes(pl HeavyDevy) illene,vagy semmilyen...
Ez a Celtic Frost hardcore-t nyomat, miközben a Clutch-al jammel koncepció akár még jó is lehetne, de a kivitelezés nem az. Ahhoz először is kellene egy jobb énekes. Inkább tűnik ez kezdeti kuszaságnak, mintsem a stílusok átgondolt, innovatív keverésének. Fiatalok még, ezért kapnak egy biztató pontszámot.
Ugye nem haragszotok, ha én ezt most nem hallgatom végig? Anélkül, hogy megkérdőjelezném a muzsika minőségét, és hogy az ambient-doom al-alstíluson belül ez a csúcs, én ezt a második szám után passzolom. Csak mert ennyire azért nem érek rá...
Nem rossz ez, bár kicsit csömöröm van már a retro bandáktól. Néhány szám után elfogy a puskaporuk, vagy az én türelmem... - korrekt, múltidéző cucc, mindenféle invenció nélkül. Szerintem ennyi nem lesz elég a kitöréshez.
Nemzetközi színvonalú gitár-lemez. Király Pitta nem csak tökéletesen ura hangszerének, de remek dalszerző is egyben. Átlagon felüli dallamérzéke a Satriani - Gary Moore ligába emeli őt. Zenésztársai hasonlóan profik. Változatos, élvezetes anyag, a stílus híveinek kötelező.
Ez sem gáz, csak éppen meg vannak csúszva két évtizeddel. A grunge + '70-es évek recept alapján készült ételek szavatossága nálam rég lejárt. Egy igazi pisztolyt kellene a fejemhez tartani, hogy újra ilyen zenét akarjak hallgatni 15 percet meghaladó terjedelemben.
Lityi-lötyi. Háziasszonyoknak főzéshez.
A progresszív black/death számomra oximoron. Ha már valaki igényes muzsikát szeretne játszani, jusson el a zeneiségnek arra a szintjére, hogy az énektémákat is komolyan veszi. Rohadtul nem a károgástól lesz valami művészi-underground és előremutató. Attól is hideglelést kapok, amikor azért istenítenek egy black/death bandát, mert zeneileg eljutott arra szintre, amit helyből hoznak első lemezes skandináv prog zenekarok. Mivel itt vannak rendes énekdallamok is, és amúgy a zene sem rossz, kap egy hetes alát.
Ez a sok doom-stoner izé már-már felér egy kellemes kis kínzással. Komolyan, egy hangpróbán, amikor viszonylag rövid idő alatt kell végighallgatni 10 lemezt, egy-egy ilyen cuccnál többet nem szabadna betenni... Nagyon hangulatos amúgy, 10 évente egyszer, amikor egy közeli hozzátartozód éppen eltávozott, valszeg épp ilyenre vágysz.
Sosem szerettem őket különösebben, ha nem olyan sivár a '90-es évek zenei környezete, egy ilyen közepes banda szerintem sosem tudott volna kiemelkedni belőle. Ráadásul ez most még önmagukhoz képest sem tűnik túl erősnek...
Nagyon profi, modern instru lemez, ez lehet a gitárzenék jövője. Azért nem kívánkozik vissza a lejátszóba, ahhoz túl tömény és mechanikus. Nálam Pitta hagyományosabb megközelítése működik, de azt el kell ismerjem, hogy rendben van. Nem úgy, mint a zenekar neve.
Tetszik a '90-es éveket idéző, kimondottan erős és határozott hangzás, de borzasztóan üresnek érzem, amit csinálnak, a hatásaiktól nagyon messze vannak ilyen téren. Ez az erőlködő, jellegtelen antihang ebben jelentős szerepet játszik, de a zene is szedett-vedettnek és felszínesnek tűnik. Az a lélek, ami egy Life Of Agonyban vagy egy Type O Negative-ban megvolt, tökéletesen hiányzik innen, csak a forma hasonló.
Érdekes, hogy a két CD akár két különböző zenekar anyaga is lehetne. Az elsőn sokkal inkább a megfoghatatlan ambient dominál, a második jóval konkrétabb funeral doom-alapú zene. Van egy bizonyos hangulata, de nem képes kiemelkedni a stílus(ok) régen lefektetett, bevált keretei közül, ráadásul másnapra már garantáltan semmire sem emlékszik belőle az ember. Kivéve az As You Returnt, azért plusz pont jár, az a vonal lehetne dominánsabb, sőt.
Ez sajnos nem nekem szól, az égvilágon semmit nem mond. A latinos Hotel Paradiso okés, de az meg akkora szégyentelen Santana, hogy az már nyilván szándékos.
Teljesen átlagos, ártalmatlan, de korrekt rockzene ordító párhuzamokkal, de egyálaltalán nem esett rosszul hallgatni. Az utolsó két dal kifejezetten tetszik is.
Nem tudom mi van, itt is a vége tetszik csak. Amúgy brutálisan langyos zene, ámbátor én a Backyard Babiest se szerettem, szóval ezzel együtt értendő mindez. Az utolsó két dal atom.
Egyik-másik dal kifejezetten izgalmas. Fura hangulatú, szuggesztív lemez. Semmi szükség több tiszta énekre, ez az atmoszféra ezt a vokált igényli, így teljes. Érdekes viszont, hogy ebben a stílusban mennyire Garmot próbálja mindenki levenni még mindig. Állatjó ez a zajos, masszív hangzás.
Ez most nem talált.
Vagány.
Itt-ott érdekesebb a hokistílus ellenére is.
Sok rész nagyon menő lett, de sokszor meg nagyon pocsék. Jó dolog a műfaji változatosság, ami ezt a 250. kört jellemzi, de kezdem visszasírni a 10-ből 5 black metálos köröket :)
Hát ezért kár. Szeretem az ilyen zenét, szóval kellemes hallgatnivaló volt, csak sajnos nem túl ötletes. A hangzás szerintem teljesen átlagos. Azért nem hagy nyugodni az album, több hallgatás után már jobban átjön.
Nincs ezzel gond, de manapság egyáltalán nem vágyom az ilyen zenére.
A hangszermaszturbációt soha nem kedveltem igazán. Háttérnek jó.
Abszolú pozitív élmény volt, bár nem sűrűn vágyom már ilyen zenére. Szeretem Chris Cornell hangját, a fószeré meg hasonlít rá. Elég egyszerű és őszinte zene, valószínűleg a bája is ebben rejlik. Azt kell mondjam, visszatérő vendég lesz.
Vannak bulizenék, amik tetszenek. Ez nem olyan. Én meg azt mondom, inkább Stephen King.
Hangulatos, de nem végig. Nekem a tiszta énekből volt sok inkább. A "progresszív zene" azt jelenti, hogy idegrángást kapok az egy percbe sűrített (lapos) témák számától? Nem vészes a helyzet, de én azért szeretem, ha egy témát rendesen kifejtenek, lehet, ezért jönnek be a funeral doomok inkább :) Lehet, pár hallgatás után többet adnék, de nincs kedvem hozzá még egyszer.
Nagyon jó lett és még a borítót is nagyon eltalálták.
Hallatszik, hogy jó ez. Nekem kissé idegen, de nem zavaró.
Lásd Boymester
Elég elmebeteg hangulatot kerget ez a lemez... HC - thrash - punk elegy talán. A lábdob mondjuk bántóan hangos...
Mi a gond ezzel a hangzással? A második dal elején nagyon tetszenek a dobtémák. Aztán a progos rész kicsit lenyomta nálam a hangolatot a dalban.
Kimondottan jó kis hallgatnivaló.
Hol vannak a dalok? Mindig émelyegtem attól a jelenségtől, mikor egyetlen hangszernek van felépítve egy bástya, hogy onnan ossza az észt. Itt viszont eszméletlenül gagyi még az alap is. Nem technikailag természetesen, hanem zeneileg. 100 éve lefutott bombabiztos blues - swing - soul - bárzene latino lanyizás, nulla rizikó... Hát nekem bizony nem kell... Kár, hogy most nem pontoz Belial :-DDD Kérdeztem már, hogy hol vannak a dalok???
Minden el lett róla mondva... Az ének tetszett. Még a Jane's Addictiont említeném meg, amire hasonlít néhol. A közepétől elkezdett tetszeni. A végére meg jól rá is hangolódtam.
El van rontva a beütés az első dal elején. Nem tudták volna ütemre odavágni az elejére??? :-D De nem ezért bántom, hanem azért, mert nem hordoz számomra túl sok hangulati elemet. Meg a végére már idegesített is. Az utolsó dalt tényleg eltalálták, de ennyi kevés a jóhoz. István királynál azért jobb... És a hangzás nagyon zsivány. Szeretem az ilyent.
Érződik hogy magasról tesznek mindenféle elvárásra, ami a műfaj (melyik műfaj? :-)) sok esetben vaskalapos rajongói részéről időnként előjön... Viszont én néha egy kicsit túlagyaltnak érzem.
Hozza a minőséget a srác, csak muszáj viszonyítsak... Mondjuk a Station Dysthymia idei kiadványához, ami nekem talán az év funeral doom lemeze.
Hogy lehet az, hogy már megint az jut eszembe, hogy a hazai stoner / doom bandák semmit nem tudnak a műfajról...? Emphez hasonlóan nekem is a mágia szó jutott eszembe róla.
Nem nagyon jöttem rá, mi ennek az értelme... A metalban a gitár - basszus viszonya olyanná válik lassan, mint a kozmopolita világban a női - férfi viszony... Összekavarodnak. Ergo a nyolc húros gitár számomra olyan, mint egy nő, akire pöcsöt meg golyókat varrtak. Amint elterjednek a kilenc húrosok, egyszerűen nem lesz olyan, hogy gitáros és basszeros, csak pengetős. Hiszen a gitár leért a basszus frekvenciájába.
Jól összehozták a beleszarós-nihil rockot és a heavy-doom-metált...néhol mintha punkba csapna át...
Bahon Mariana-árokra utalása nincs messze az igazságtól...a végére tényleg ott éreztem magamat...és igen csak jól esett...egyre jobban tetszik ez a doom szörnyeteg, főleg a As You Return és a Red Planet Rises
ennyi rock zenét mát régen hallgattam...ez se tudott igazán meghatni
(újkori) Dream Theater effektus...értem én, hogy nagyon ott vannak a hangszeren...de nem ad semmi iránymutatást a zene, mintha a zene lenne a hangszerért...jazz kávézóba tökéletes háttérzenének...Varga János Project óta senki nem tudott mély benyomást tenni rám ebből a műfajból..
már megint egy rockzene...
Teljesen boldog lennék, ha a rádióból ilyen zene szólna...nem mondom, hogy magamtól hallgatnám, de egész kellemes bulizene...
Ezt hívják úgy, hogy progresszív zene !!!! Az első lemezük óta hozzák a minőséget.
Amikor dominánssá válik a szinti..., az kifejezetten zavar...egy kicsit sok a pátosz (néhol giccses)...a gitáros részek önmagukban tetszenek...tényleg értékelendő, hogy nem hajlik öngyilkos hangulatba a zene...nálam még mindig a Morgion a nyerő ebben a műfajban és hozzájuk képest ez csak ennyit ér...sőt újrahallgatva kevésbé jön be...inkább Seidr
Ám legyen...eddig nem ismertem őket...és ezután sem fogom...
Ez meg mi a fene volt??? A banda neve alapján már félve kezdtem neki...nem tudom miért...de ez tetszett...mintha Devin Townsend pszichiáter és hosszas jóga órák után komponálta volna...
Valóban ügyesen keverik a stílusokat, de ne feledjük, hogy egy ehhez hasonló ötvözetből a Life of Agony már '93-ban összetákolt egy világklasszis lemezt. Bezony-bezony, a River Runs Red a helyes megfejtés! És ugye Keith Caputo énekteljesítménye más ligában versenyez...
Az egyes disc 4, a kettes 8 pontos. Tetszenek a törzsi jellegű dobtémák, a néhol távolról felsejlő sámánisztikus "kántálások", vagy minek nevezzem őket. :)
Érdekes, hogy a legtöbben a Zep nevét említik, mint nyilvánvaló párhuzamot. Persze hasonlít rájuk a "Skorpiókölyök" zenéje, de az énekes legalább annyira Geddy Lee, mint Robert Plant. És a muzsika is hordoz némi Rush-os jegyet magán. Itt-ott.
Szerintem stílusán belül, nemzetközi mércével mérve is jó lemez. Tetszik, bár úgy 10 éve biztos sokkal jobban bejött volna...
Az előző lemezük is tetszett, és ez is egy erős anyag! A borító viszont randa! :P
1-2 emlékezetesebb dal/téma megmentette a teljes unalomtól, de összességében sajnos elég gyengus album lett ez...
Dekódoltam! :)
Az, hogy a stílusban megszokott hörgés helyett fátyolos énekfoszlányokat kapunk, számomra pozitívum. Az, hogy úgy érzem, mintha végig ugyanaz a téma menne, már nem annyira.
Kevesebb stonert érzek ezúttal. Inkább titulálnám pszichedelikus jam rocknak ezen lemezüket. A legtöbb nóta tetszetős, viszont 2-3 dallal még nem sikerült megbarátkoznom.
Modernebb, naprakészebb zenét tolnak, mint Királyék, mégsem érzem erősebbnek, kiemelkedőbbnek. De legalább annyira jó, úgyhogy döntetlent hirdetek a két instru banda "versenyében".
Többet vártam az első kommentek alapján, szürke dalokat és gyenge éneket hallok. Megcsinálták korábban ezt mások, ennél sokkal jobban.
Ez nekem nagyon tetszik.. Hiába, nagy az isten állatkertje. :-D
Teljesen igaza van Empnek. Amíg egy Black Mountain vagy Graveyard az ősök szellemét idézi meg, addig ez a banda magukat az ősöket, és ez nagy különbség.
Ilyenből csak Satrianit és időnként Steve Vai-t tudom elviselni hosszabb távon. Az ilyen Answer to Paul-szerű céltalan hangjegyorgiáktól meg különösen ki tudok borulni, még jó hogy másfél perc sincs. :-) Az utolsó két darab viszont tetszett. Biztos jó ez, hallom, hogy jó keze van, csak nem nekem játszik.
Hát ez sem hoz lázba túlzottan, semmi különösebben izgalmasat nem hallok benne, hallgatható és ennyi. Az énekes néhol tényleg Chris Cornellt idézi.
Meglehetősen semmitmondó zene ez. A Backyard Babiest kedvelem, de ez messze van attól.
Továbbra is érdekes és izgalmas zene amit játszanak.
Szép. Ahhoz viszont nem elég változatos, hogy a műfaj közvetlen elitjéhez soroljam.
A régebbi lemezeik világa nekem is jobban bejön, de nem rossz, ebben a mezőnyben meg különösen nem. :-)
Nem szeretem a djentet, ahol viszont nem az dominál, ott egész kellemes dolgokat hallottam (pl. Melodyk). Egy-két számot megtartok belőle. :-)
Nem rossz, de valami még hiányzik belőle.
Hát ezt nagyon nem nekem találták ki.
Ártalmatlan.
Az előző lemez tetszett, ez viszont valahogy most teljesen hidegen hagy, viszonylag hamar ráuntam.
A Dregennél mondjuk szerintem szórakoztatóbb, de még mindig se szaga, se bűze... "Let's not repackage the same old performance. Original content is so much more rewarding. "
Valószínűleg image-építésre több időt szántak, mint dalírásra. Összehasonlítva mondjuk a 2 évvel ezelőtti Jack White szóló albummal, akkor nagyon gyenge eresztés még stíluson belül is. Mondjuk legalább jó rövid volt.
Nem rossz, csak eléggé szedevetett.
Bíztam benne, hogy jó lesz, mivel ezt az albumot megelőző EP-t, a Runát igencsak szeretem, de ez most nálam sem talált be. Egyszerűen semmi zeneiség nincs benne, csak a hangulat van agyonerőltetve 65 percen át. Majdnem bealudtam a végére.
Nem vagyok nagy stoner rajongó, de ez most tetszett. A változatosság hiányát leszámítva nem sok gondon van ezzel az albummal.
Nem volt vészes, de sajnos még szűk 35 percig sem tudja fent tartani a figyelmemet ebben a formában. Talán egy énekessel...
Elviselhetően ötvözik a különböző műfajokat (doom metal, hardcore, heavy metal); azonban nem működik ez a zene olyan jól, mint kéne. Én azonban az éneken még csiszoltam volna és szerintem még néhány pörgős riff is jól jönne.
Újabb funeral doom anyag, újabb 80 perc, amit akár értelmesebb zene hallgatásával is eltölthettem volna...valami olyannal, amit élvezek.
Nem könnyű újat alkotni ebben a műfajban (hard rock, pszichedelikus rockkal és blues rock elemekkel vegyítve), ahogy egyedi hangzást is nehéz manapság kreálni a stíluson belül anélkül, hogy csak a nagy elődöket (Led Zeppelin, Rainbow, Pentagram) ismételnék, mégis úgy érzem, a srácok megbirkóztak a feladattal. Nem azt mondom, hogy ez az év lemeze, de sok emlékezetes nótát tartalmaz.
Mesteri munka! Lehet, ha egy külföldi srác adja ki, nem adnék rá ugyanennyi pontot (sőt, ez biztos), de egy magyar zenésztől nem minden nap kapunk ilyen színvonalas alkotást, ezért megérdemli.
Háttérzenének kitűnő.
El lehet hallgatni, de igazából maradandó élményt nem okoz. Szerintem sokan többet vártak Dregentől, hátha a következő CD emlékezetesebbre sikeredik.
Nem rossz, nem rossz, mindazonáltal nem találtam meg benne azt a pluszt, ami hatására két hétnél tovább emlékszem egy-egy bandára, vagy lemezre...
62 perc - 6 szám Azért nem kell annyira megijedni ettől a kis adattól, ez nem is igazán különös a műfajban. Igényes, hátborzongató zene, nagyon erős atmoszférával, egyszerűen nem nekem találták ki.
A stoner rock műfaj sose állt igazán közel a szívemhez, így ez a lemez se fog túl közel kerülni hozzám. Nem rossz, nem rossz, de abszolút nem az én stílusom.
Fura, hogy már egy név alapján milyen előítéletek születhetnek az emberben. Jó előre felkészültem, hogy ismét fél órán keresztül szidni fogom a metalcore-t, erre mi történik? Az idei év egyik figyelemre méltó instrumentális lemezét kaptam meg Richie Allanéktől. Érdemes belehallgatni!
Iskolapéldája annak, hogyan kell a legkülönbözőbb zenei hatásokból (esetünkben a gót rock, a doom metal és a hardcore a fő összetevők) valami organikusat és egyénit létrehozni. Mindezt második nagylemezükre, alig négy éves fennállás után valósították meg a Los Angeles-i srácok. Ráadásul a 2013. év egyik legemlékezetesebb koncertélménye is hozzájuk fűződik.
Hiába a hosszabbnál hosszabb számok (az első egy tizenhét perces instrumentális!..), ha nincs, ami feldobná ezeket. A teljes sivárság és kilátástalanság érzésének hallottuk már jóval hatásosabb zenei kifejezését!
Ún. "ősrock" (jó adag Led Zeppelin, némi Deep Purple...), csak éppen formalizáltabban, az eredetiekre jellemző spontán jelleg nélkül. Így persze oda a varázslat...
Hagyományos megközelítésű instru rock anyag, nem éppen újszerűen, de legalább profin.
Érdekelhet valakit esetleg az Audioslave-nek és a Queens Of The Stone Age-nek egy felhígított változata, Chris Cornellt idéző énekkel? Végül is el lehet hallgatni, bár maradandó élményt nem ad.
Pofonegyszerű, laza rockzene. Jól hallgattatja magát, bár aki a régi Backyard Babies tökösségét várná tőle, inkább számoljon le az illúziójával. Bulizáshoz ezzel együtt ideális.
Tagok mentek, tagok jöttek, de az igényesség, na meg az egyedi hangvétel és atmoszféra megmaradt. Jó az új énekes is.
A szimfonikus elemekkel sikerült egyéni arculatot adni a muzsikának és elkerülni a funeral doomban gyakori egyhangúságot. Van fantázia a dologban!..
Borultabb, jammelősebb jellegű irányt vett Dave Wyndorf. Karaktere a szellősebb hangzású nótákban is maximálisan benne van - más kérdés, hogy nekem a Dopes To Infinity, Powertrip kettős vagy éppen az előző Mastermind album karcosabb, riffelősebb világa jobban tetszik.
Vicces név - nagyon is komoly banda. Igen széles spektrumú instrumentális zene, a djenttől a Vai / Satriani iskoláig. Szerencsére azonban nem okoskodják túl, így kellemes hallgatnivaló a lemez. Még az is lehet, hogy Richie Allan gitárost idővel az új Vaiként vagy Satrianiként fogják emlegetni, ki tudja...
Hát nem dobtam magam hanyatt ettől a lemeztől... Valahogy sehogyse tetszik, haha. Amikor éppen jó a zene, bejön az ének és hazavág mindent. Az erőteljesebb énekrészek a neccesek, a dallamos vokál még oké volna, bár az se mindig.. Hamiskás, mint állat.
Különös hangulatú doom metal ez, igazi hosszú számokkal.. Az ének meglehetősen gyerekriogató, néhol ultramély hörgés. Gondolom némi effekt is lehet rajta.. Ez a lemez tökéletesen illene például valami irtó hideg, havas időhöz...
Sajna nem az én műfajom ez a Led Zep-szerű muzsika. Az ének kifejezetten irritál néhol, de ez már az én bajom, haha. Amúgy profi, dinamikus, "régies" lemez.
Az "én" megyémből származó gitáros jól keni az ipart. Régebben gyakran hallgattam például Szekeres Tamás gitárlemezeit, úgyhogy valamilyen szinten közel áll hozzám ez a műfaj is. Nem rossz..
Szimpla rock'n'roll Ausztráliából. Végeláthatatlanul duruzsol a gitár a fülembe, dallamcentrikus a zene. Az ének tiszta, nem hamis, csak semmi extra. A hangzás se a legtutibb. Nem igazán az én műfajom, de hard rock arcoknál bizti betalál a cucc!
Az ex-Hellacopters, Backyard Babies rock'n'roll srácának lemeze kellemesen dallamos mjúzikot rejt és az extrém zenék mellett az ilyet is szeretem. A hangzás kicsit 70-es évek, a dalok lazák, hamar átgördülnek az emberen. Szerintem okés!
Ahogy elindítottam ezt a lemezt, valahogy sejtettem, hogy egy kiemelkedő albummal lesz dolgom. Az angol illetve norvég zenekarok közt sok kedvencem van és a Code is közéjük tartozik. Hangulathegyek tornyosulnak a dalokban, talán a Dimmu Borgir vagy a Trail Of Tears ugrott be róluk. Valójában egyéni zenét játszanak, több stílusból összegyúrva. A hangzás is tökéletes.
Nagyon-nagyon lassú, vontatott doom metal... Amikor hallgattam, öregedtem kb.tíz évet, höhö. Egyébként kedvelem a műfajt, bár a túlzottan monoton, végetnemérő ópuszokért nem mindig vagyok oda. Szimpla időhúzás tud lenni. Jól szól ez a lemez, csak győzze valaki az elejétől a végéig meghallgatni..
Lehet, hogy a "SzörnyMágnes" egy tuti banda, csak az én kedvenc műfajaimon esik kívül. Emiatt nehezebb objektíven beszélni a lemezükről... Egyszerűen nem az én világom, tehetetlen vagyok, haha.
Zenekar überhülye névvel és maori tagokkal... Nem semmi. Hát még az, hogy ez egy instrumentális lemez, nix ének, nix szövegek. A zene viszont elég profi és beszédes. Ha nem tudnám, hogy ők játsszák, kajakra valami "gitárhős" lemezére gondolnék.. Kellemes meglepetés!
Értem én, de nekem nem adja. Az énekes meg különösen nem :) Azonban nagyon ügyesek pláne fiatal létükre, ezt értékelni kell
Halál profi, de ez a banda sajnos a retro azon fajtájába tartozik megítélésem szerint, akik túlságosan egyértelműen használják a klasszikusokat és egyéniségük tényleg elenyésző. Persze biztos vagyok, hogy jó lehet rájuk bulizni és sörözni, és hát a Led lemezeket sem lehet mindig hallgatni, milliomodik alkalomra... Mindenesetre a belefektetett munka és profizmus ad okot részemről az elismerésre legfőképpen, és persze egy kicsit a hangulat is, melyet korrektül hoznak. Korrekt és profi, semmi több :)
Nagyon nehéz ügy... Király István úgy gitározik ahogyan nagyon sokan nem fognak soha. Ezt fontos kiemelni, hiszen ez már önmagában tisztelendő. Én ugyanis többre értékelem az ilyen fajta tehetséget és a vele járó irdatlan mennyiségű munkát és alázatot mint a két hányás között intuícióból jól eltalált, másnap 33 perc alatt véglegesre kifosott dolgokat, DE. Hiába értékelem és tisztelem ezt többre, hallgatni azt szeretem ami engem megmozgat és hatással van rám, elgondolkodtat, stb, stb. (Ilyen dolog tehát elméletben lehetne akár Nattefrost hányásainak hangjaiból 33 perc alatt megkomponált darab is, bár ez valószínű nem az elgondolkodtató kategóriába esne) Szerény véleményem szerint a legtöbb tétel nem több mint egy stílusgyakorlat és néhol nagyon "házi feladat" szagú a dolog. A hangzással sem voltam kibékülve, semmilyen érdekes megoldást nem tartalmazott ilyen téren sem a lemez számomra. Egy-két tétel tetszett csak valamennyire(pl. Lovely vision, néhány részt leszámítva a Don't Stay is) csupán, a lemez többi részénél pedig hiányoltam a dalokat. Sajnálom.
Nagyon átlagos nyilvánvaló hatásokkal (nem idegesítő módon), de kellemes
Nincs bajom vele, 1-2 szám tetszett is, de aztán azon kaptam magam, hogy teljesen másra figyelek, majd később tudatosult bennem, hogy egy ideje már nem hallgatok semmit sem.
Mindig is elismertem a Code munkásságát, de nem voltam sosem nagy rajongó valamiért. Nem fogott meg igazán zenéjük. Ez a lemez nagyon jó, kiemelkedik az átlagból, a borítótól hangzásig minden kiváló és az új énekes is remekül helytáll. De mivel most sem váltam fanatikussá/rajongóvá, nem szeretnék rá magasabb pontszámot adni.
Nem az én műfajom, és ahogy én levettem túl "olcsó", 4-5 trükkel él végig. Hangzástól, témától, borítón át. Ha közelebb állna hozzám a műfaj, adhatnék több pontot is talán.
Habár vannak nagyon jól eltalált részek is a lemezen, egy kicsit leül a dolog, mert sajnos nem mindenhol az igazi számomra. Öreges néhol :) A legtöbb számot sokkal tovább nyújtják mint kéne, vagy talán kevesebb szám is kellett volna a lemezre. Azonban a hangulat/atmoszféra néhol nagyon erős, és el is tudott repíteni/varázsolni a lemez, szóval nem annyira vész az összkép. Lehet, hogy kéne még 1-2 hét hallgatás?
Nagyon béna név, de kitűnő instrumentális gitárzene. Lehetne elborultabb és extrémebb és merészebb (ahogy az album második felében néhány számban). Hiányolom továbbá az emlékezetesebb, karakteresebb dallamokat is (igen, természetesen az ilyen zenébe is kell pár ilyen jócskán:))). Továbbá még nem sikerült létrehozni teljes mértékben a saját világukat, túlságosan megfogják kezüket nyilvánvaló hatásaik. Persze ez a legnehezebb műfajok egyike, így ez egyáltalán nem egyszerű...
Érdekes módon ahogy fejlődött a zenekar egyre távolodtak tőlem. Számomra az 1. lemez az abszolút favorit, a második és az Augur Nox is tetszett, csak nem minden pillanata jön be, hullámzó a teljesítmény a zseniális és szimplán jó között. Kiváló az új énekes is, vannak jó ötletek bőven, nincs itt gond, csak nekem voltak nagy elvárásaim lehet.
Meztelen funeral doom :) Habár jól bizonyítják, nem kell ide hörgés, nekem mégis hiányzik. Amúgy pont enélkül ez egy kifejezetten szép, de nem érvágósan komor zene. (Naga: 2013-as funeral doom lemezek között én is a Station Dysthymia-hoz viszonyítok mindent, nagyot nőtt a szememben az a banda...)

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 249. 250. 251. 252. 253. 254. 255. 256. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2014. január 11.
9000Sanyi baathory bahon boymester emp Gall666 Kotta Katai_Tamas mike666 Nagaarum nascence oldboy Pistike66 ∑:
1. Gall666
Code
Augur Nox
7 10 6.5 8.5 9 9 7 8.5 6 8 10 9 9 8.2
2. Tass
Monster Magnet
Last Patrol
7 6.5 6.5 7 8 7.5 6 8 7 7.5 7 8 7 7
3. bahon
Heavy Metal Ninjas
Interstellar Abduction
7 6 9.5 6 6 8 8 7 5 5 8 7 6 7
4. Katai_Tamas
Scorpion Child
Scorpion Child
7 6 6.5 6 7 9 7 7 6 7.5 7 6 6 6.7
5. mike666
The Howling Void
Nightfall
6.5 6 4 9 5 9 6 5 9 8 6 5 8 6.5
6. EPE
Tracer
El Pistolero
7.5 7.5 7 6 8 2 6 7 8 7.5 6 8 6 6.4
7. vitya74
Twitching Tongues
In Love There Is No Law
7.5 5.5 4 5 4 8 6 4 6 8.5 8 7 5 6.1
8. nascence
Seidr
Ginnungagap
6 4 2 7 8.5 3 6 5.5 8 8 8.5 6 9 6
9. 9000Sanyi
Dregen
Dregen
8 7 7 5 5 6 5 6 3 4 6.5 5 5 5.6
10. Kotta
Király István & G-Ja...
Melodic Vision
6.5 4.5 7 3 6 4 9 4 5 1 5 7 5 5.6
∑:
7 6.3 6 6.3 6.7 6.6 6.6 6.2 6.3 6.5 7.2 6.8 6.6 6.5
Nagaarum 2014. január 12., vasárnap, 08:48
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Remélem mindenki jól érezte magát!
Amennyiben van kedvetek, gyertek máskor is! :-)
--
Nagaarum YouTube Csatorna
zeba 2014. január 11., szombat, 23:42
zeba
Csatlakozott:
2010. május 9.
Hozzászólások: 1704
Köszönjük a meghívottaknak a közreműködést!
Critical_Message 2014. január 9., csütörtök, 14:10
Critical_Message
Csatlakozott:
2008. augusztus 14.
Hozzászólások: 137
Válasz bahon üzenetére:


Szevasz! Gyere megkarózni, rég jártál nálunk! (w00t)
Nem hiányoztunk? ^^


Áhh, nincs rá idő sajnos...
bahon 2014. január 8., szerda, 19:56
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2837
Válasz Critical_Message üzenetére:

Pitta Bácsi lemeze rendesen befürdött. ;Đ

Szevasz! Gyere megkarózni, rég jártál nálunk! (w00t)
Nem hiányoztunk? ^^
Critical_Message 2014. január 8., szerda, 18:35
Critical_Message
Csatlakozott:
2008. augusztus 14.
Hozzászólások: 137
Pitta Bácsi lemeze rendesen befürdött. ;Đ
bahon 2014. január 6., hétfő, 18:09
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2837
És milyen jó eddig az átlaga! |-D
Nagaarum 2014. január 6., hétfő, 17:56
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
És megjött Emese is. Szia! :-)
--
Nagaarum YouTube Csatorna
Nagaarum 2014. január 4., szombat, 09:44
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Válasz boymester üzenetére:

Nekem mindegy, hogy hörgés, károgás vagy éteri dallamok kísérik a zenét, ha megvan a közös hullámhossz...pl. van olyan prog lemez, amit hallgatva egy istenes hörgés bizony fel tudna dobni itt-ott, de van olyan hangulatos extrém cucc, ahol meg a hangszeres teljesítmény ront az összképen... mára az underground simán érdekesebb és erősebb (még minőségben is sokszor!), mint a mainstream és véleményem szerint mindig is az volt. A korai black/death nagy része igénytelen (nem mind, de a zenekarok 3/4 része amatőr), de sokkal szélesebb volt a 90-es évek elején is a földalatti útvonal, minthogy ez a két irányzat határozza meg...

Valahogy én is így vagyok ezzel. Az underground törvényszerűen izgalmasabb a mainstreamnál, mert nem köti semmi semmihez. Természetesen én az under-undergroundra gondolok, vagyis a legmélyebb rétegekre. Valószínű, hogy azért a hetvenes évek a kedvenc zenei korszakom, mert ott még nem volt ennyire rétegzett a mezőny. Ott még a legnagyobb sztárok lemezein is megfértek a hibák... a produktum emberi volt, és ami a legfontosabb: emberi módon szólt.
--
Nagaarum YouTube Csatorna
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.064 seconds to render