Nem igazán tudják überelni az első lemezüket, ez is jó, csak olyan örökre a lejátszóba ragadós számot nemigen alkottak számomra azóta se.
Nem rossz zene, csak tényleg kicsit többet akartak belepakolni, mint amit az embernek még jól esik befogadni. De majd hátha lesz ez még jobb is.
A minap elvittem egyik hajnali alvajárásomra a városba, sötét volt, ősz, nagy hold és kicsit esett is, igazi Rückzug in die Innerlichkeit, utalva az előző anyagukra. Épp csak még így sem működött, én pár jó pillanatot leszámítva se az egyedit, se a hangulatosságot nemigen fedeztem fel, pedig nagyon szerettem volna.
Lehet idő kérdése, és ezt is fogom annyira tartani, mint az előzőt, de egyelőre annyira nem nyílt meg, hogy maradéktalanul élvezzem. Persze azért kellemesen elborult továbbra is :)
Olyan ügyes volt a spanyol fiú, hogy az interneten elérhető beharangozók alapján azt gondoltam, hogy ez a lemez nekem kell bármiáron, főleg mert utalások történtek Devin Townsend hatásokra, én meg elhittem. Teljesen nem győzött meg róla, hogy ő és a posta mellett én is jól jártam, nagyon jó dolgok is vannak itt, de nem áll össze egésszé valahogy, meg kicsit néha műanyag hangzása van és a szinti is sok.
Jó, hangulatos, valamikor pár éve agyon is hallgattam volna, most inkább csak olyan kellemes esti mulatság lett belőle, amit nem fognak velem eltemetni, de jól megvoltunk.
Kivételesen itt el kell ismernem, indokolt, hogy csak egy számos a lemez, mert az egységes, és ez nem semmi. Ha egyszer rákapok az ilyesmire és nem fog irritálni ez a vokál, a Monolithe lesz a kedvencem. Úgy a 46. perctől egészen katarktikus egy darabig.
Hosszú távon nagyon zavart, ahogy az ének szól, és hogy még nőtől is sok lenne ennyi magas. Pedig egyébként kellemes zene lenne.
Ez sem nekem készült, szép igényesen és hosszan elzenélgetnek, de mintha sehová nem tartana az egész, pl. alig vettem észre, hogy vannak refrének, pedig elvileg voltak.
Dejó, hogy hagytam néhány napot ülepedni ezt a lemezt mielőtt bevéstem volna első benyomásként a 7-est. Nagyon nehezen adta meg magát, de kénytelen vagyok leborulni. Tremonti egy isten, ezt eddig is tudtuk (már a Creed is csak az ő témái miatt került be a hallgatható kategóriába), de az énekes csóka is megérdemel egy hátba veregetést. Érdekes, én a ritmusszekciótól nem vágtam hanyatt magamat, ez a teljesítmény a minimum ebben a stílusban. Év végi listán tuti rajta lesz.
Mindenkinek van egy olyan haverbandája, aki szerinte ilyen meg olyan kurva jó, és igazából nem is érti, hogy miért nem ők játszanak a Gojira meg a Meshuggah előtt, aztán valamiért soha nem fogják semmire vinni. Az ok elsőre rejtélyes lehet (ügyesek, jól szólnak, jól esik hallgatni), de a lényeg annyi, hogy lelketlen, arctalan, semmilyen, középszerű az egész és az is marad. Csak ez a haveroknak nem tűnik fel. Na ugyanilyen a Nero di Marte.
Tetszik, hogy van koncepciója, eleje-vége a dolgoknak, tudni, hogy mi miért történik, az akusztikus leállások és váltások sem random szerűek. A témák valóban nincsenek túl agyalva (sőt), de egy okosan megkomponált lemez ez, ami nem túl gyakori sajnos ebben a stílusban. Nem az én világom, de elhallgattam.
Miért kellene jóra értékelnem egy olyan zenét, amiben van ugyan sok jó ötlet, sőt esetenként kiemelkedő pillanat, de valószínűleg soha nem fog eszembe jutni, hogy meghallgassam? Lássuk be, én korlátolt állatfaj vagyok, a túlzott elvontságot és a 70-es évekbe visszanyúló pszichedelliát pedig nem tudom elviselni.
Katyvasz. A legtöbb esetben zsákutcának tartom mind a stílusok agyatlan mixelését, mind az one man projecteket. Na most egy one man projectnél, ami a stílusok agyatlan mixelésére tette fel az életét kevés rosszabb dolgot tudok elképzelni. Najó egy hálószobában diktafonnal felvett pandamaci blekk azért ezt is überelhetné.
Kimaxolták a stílus adta lehetőségeket, még ki is kacsintottak ide-oda, de túl bátortalanok voltak ahhoz, hogy valami izgalmas produkcióval rukkoljanak elő. A fél órás játékidő természetesen ajándék azok számára, akik csak a pontozás kedvéért hallgatnak meg egy lemezt. Fel is merült bennem, hogy a sorozatoknál használt pilotokat kellene a zenékben is meghonosítani, azaz a zenekarok csak egy-egy dalt készítenének el, és ha kellően magas pontokat kapnának (pl. itt a HP-n) akkor vennék fel lemezeiket. Mennyi szenvedést spórolnánk meg magunknak...
Egyelőre nekem kevésbé tetszik, mint a III. Ott valahogy több volt a kraft, ez sajnos túl lagymatag lett sok helyen, ezért némileg magasabb az unalomfaktor. Azért atmoszféra az van, és a felépítés is nagyon tetszik, de úgy tűnik negyedjére elfogytak az ötletek.
A majdnem 10 pontos debüt lemezhez képest csak annyiban érzek visszaesést, hogy kevesebb az elsőre ható téma. Ezt lehet hátrányként értékelni úgy, hogy gyengébbek a témák, lehet előnyként, hogy komplexebb, többször hallgatósabb dalokat írtak. A valóság a kettő között van, azért néhány erősebb refrént el tudtam volna viselni (lásd Alter Bridge). De így bármikor jól esik hallgatni.
Amikor hallgatom tetszik, de egyébként nem sikeredett szerintem túl erősre ez a lemez. Az év lemeze titulus nyilván vicc akar lenni a Hakenhez képest. Mondjuk a Fates Warning a Disconnected lemezen kívül engem még nem nagyon tudott megfogni. Ami miatt mégiscsak jóra kell értékeljem, az a Firefly, a Lighthouse és az utolsó három dal, ami viszont egész kellemes. Azt viszont továbbra sem értem, hogy míg egy Redemptionben, Engine-ben tud (tudott) Adler emlékezetes dallamokat írni, addig főzenekarába miért megy neki olyan nehezen.
Normális énekessel még jó is lehetne, bár elég popos nekem, nikkelbekk kategória.
Eleinte érdekes aztán átmegy unalomba, azokat a bandákat akik hatottak rájuk még nem érik utol.
Nekem tetszik bár nem lesz az év ,top 50-ben benn.
Nálam a gyorsan romló árú kategória, ráuntam pár nap alatt, csatlakozom azokhoz akik azt mondják érdekes.Azért megér egy misét.
pffff....
masszív, tömör , lényegretörő
Általában nem jó ha túl kevés idő telik el 2 sorlemez között.Jelenesetben ez a probléma nem áll fenn.Remek lemez, sőt....
Hulladék.
A múltkor 2 pontot kapott a drímszietör, szerintem egy szinten vannak.
Ez egy biztos kézzel kiosztott 8 pont.
Inkább érdekes, mint jó, akárcsak az Oranssi. Nem kellenének ilyen hosszú dalok, ha nem tudják érdekesebben kitölteni, egyébként egész jó bemutatkozás.
Csodálatos a zenei aláfestés, de ezen az egysíkú visításon amit ének címszóval művelnek, nehéz túllépni. Nálam is a Meer, Aus Der Ferne II. vitte a prímet, míg a Feuert alig bírtam végigszenvedni.
Inkább érdekes, mint kiváló...
Hullámzó teljesítmény a gyenge és az átlagos között. Pár ötlet azért valóban akad.
Stílusában tökéletesen hangulatos, komolyabb előremutatás nélkül. De mért is kell az nekünk mindig, amikor már kitalálták a jó zenéket?
Lesz, aki vért izzad a lemezzel, szerintem monumentális darab, nem semmi a felépítése.
Erősen átlagos produkció, amit ráadásul nem nekem találtak ki.
Rettentően unalmas és izzadságszagú lemez, de a hangszeres teljesítmények felemelték a pontokat rendesen.
Nem rossz, csak nem érdekel az ilyen zene, megvagyok nélküle...
Érdekes lemez, én díjazni szoktam azon törekvéseket, amikor egy banda keresi a határokat, és bármit megvalósít ami akár jóval túlmutat a műfaji kereteken. Csakhogy minden szimpátiám ellenére nem annyira élvezetes hallgatni a cuccot.. a kiváló pontszámhoz az kéne, hogy a zene egy kicsit jobban nyisson a hallgató felé, mert így csak a hű meg a ha marad. Néha már egyenesen olyan érzésem volt, hogy sznoboknak szól ez a zene (vagy maguk a zenészek azok), és ez nem jó jel.
Valamiért sokkal erősebbnek érzem ezt a lemezt az elődjénél, pedig csak 11 hónap telt el azóta. A 'III' akkoriban nem ragadott magával.. Ha erős az a bizonyos művészi véna, akkor nem kell itt 2-3-4 éveket várni új lemezanyaggal.
Iszonyúan küzdöttem vele. Azzal nagyon tudok küzdeni és erőlködni, ami nem nekem való. Nagy végkövetkeztetésekre nem jutottam, mert nyilván nem nekem szól, így hogy műfajában ez hova rakható, azt rábízom a többiekre...
Imádom Ray Alder hangját, de ezt a lemezt még ő sem menti meg...igaz, nem is énekel olyanokat, mint egyik másik Redemption lemezen. Ezek az egykori nagy bandák tényleg már csak ilyen langyos biztonsági játékra képesek???
Kellemes csalódás volt.
Profi, de nem tudok vele mit kezdeni, nagyrészt idegesít.
Teljes mértékben kedvelem az ilyen zenét, de sokszor tényleg unalomba fullad.
Korábban már találkoztam vele a bandcampen, de csak a HP miatt kerestem fel újra őket.
Ez azért jelez valamit. Viszont tagadhatatlanul tartalmazza azokat a hagulati elemeket,
amelyek miatt szeretem az ilyet, de csak sima stílusgyakorlat.
Nem egy rádióbarát muzsika, he-he... Sürgősen meg kell ismerkednem a korábbi anyagokkal is. Az Uraanisula egy mestermű.
A bandcamp oldalon három szám található, azok alapján valami nagy durranásra számítottam. Az a helyzet, hogy igen sok 10 pontos momentuma van a lemeznek, de legalább ennyi a másik végletből. Összességében egy nagy giccshalmaz lett az album, de nem (lenne) kellemetlen hallgatni, DE: a rendkívül bénán kivitelezett dobgép hangzás megöli az egészet. Kár a csomó jó ötletért. A borító és a logo olyan, amilyen, nem fontos...
Nem túl hosszú, de igen erős lemez.
Már a III is zseniális volt, de ez még annál is jobb lett. Zordabbnak is tűnik kissé.
Ezt sem fogom mégegyszer meghallgatni, de sokkal többnek érzem a Fates Warningnál.
Annyira izgatott fel, mintha egy rádió zümmögne a háttérben.
Bizonyára minőségi, csak nem én vagyok a célközönség.
Még kicsit kiforratlan, szerintem lesznek ők jobbak is, minden esetre érdekes, első lemeznek pláne!
Ez ismét az a stílus, amikor külön lehetne bontani hangszerekre a zenét, boncolgatva melyik díszítő elem csak, de felesleges. Ez így összhatásban (is) nagyon komplex, hangulatos, gyönyörű muzsika! :)
Vártam, mint a messiást! Elsőre hiányoltam az igazán lendületes, elsöprő tételeket, erre majdnem a lemez végéig kellett várni. A Olen Aukaissut Uuden Silmän-t napi szinten meghallgatom, annyira jól eltalált, felépített, zsigerekre ható, hogy libabőrös leszek tőle. :) A lemez egésze zseniális, valóban egyedi, különleges zene. (Újra hallgattam az első 2 lemezt és vérző szívvel, de az Valonielu marad 9 a kör végéig. Lehet később fog nálam igazán beérni.)
Vannak itt ötletek, jó témák bőven, kár hogy ömlesztve vannak össze-vissza, néhol idegesítő részekkel is.
Semmi kiemelkedő, "csak" egy jó black metal lemez.
Nem vártam ezt a lemezt, a korábbiakat is csak szimplán jónak tartottam, nem hallgatom sokat, de annál kellemesebben csalódtam! Tökéletesen felépített lemez ez kérem szépen. Leginkább az Ea-hoz tudnám hasonlítani minőségben, nem csak azért, mert 1 tétel szerepel rajta közel 1 órában.
Könnyed, hallgatóbarát zene, nem esett nehezemre végighallgatni, pedig szintén nem az én világom. Nekem is a magas énekhangok voltak furcsák, szokatlanok. Az Alone Awake (kezdése) kifejezetten tetszett!
Fárasztó és unalmas volt nekem.
Nem az én izlésvilágom,valószínűleg most hallgattam meg előszőr s utoljára ezt az albumot. Viszont azt elismerem,hogy profi munka.
Távol van a tökéletességtől az tény,de debutáló albumként ez reménykeltő.
Jó zenekari hangzás,jó betétrészek zongorával,hegedűvel viszont az ének nem nyerte el tetszésemet.
Érdekes. Kétségkívül egyedi s az újitó szándék teljes mértékében megfigyelhető,ez néhol előnyére míg néhol hátrányára válik.
Van pár élvezhető pillanata de amilyen gyorsan jött olyan gyorsan elszállt.
Az éneken kívűl teljesen jó volt.
Nem rossz,korrekt egy lemez. A végére már mondjuk inkább fárasztó volt,de a hangulata,hangzása rendben volt.
Mire vége lett már majdnem bediliztem. Ez valami borzalom. A teljes értékelhetetlenségtől csak az mentette meg,hogy néhol a gitár témák még egész élvezhetőek aztán sajnos megszólal az énekes s azt is tönkreteszi.
Nem mutatot semmi újat. Inkáb csak az erőlködést lehet hallani rajta s nem az erőfeszítést,hogy valami jót alkossanak. Nem egy válalhatatlan album csak valószínűleg egy számot sem tudnék felidézni belőle.
Így kell megszólalnia egy zenekarnak 2013-ben! - A ritmusszekció félelmetesen jól teljesít. Ráadásul egyik másik témát simán játszhatná bármelyik extrémebb stílusban utazó zenekar is. - Ha kellemesen eltöltött 50 percre van szükséged ez az album tuti választás.
Van itt kérem minden, mint a búcsúban! - Meg is kapják tőlem a maximálisan kiróható pontok felét. - Néha a kevesebb több...
Érdekes lemez ez, mert csak a vége felé kezdett megtalálni. Hívogatott, csalárdan rám kacagott, aztán pedig otromba s eltorzult jelenésként veszejtett el. - A Meer-ben kimért zenei anyag elég hatásosra is sikeredett. :) - Megsúgom: az albumzáró tétel is okozhat kellemes perceket a stílus elkötelezettjei számára.
Arcfestés nélküli hippi feketefém. - Gondoltam rácsapok, aztán a fal adta a másikat... - Ha altatót keresel jó helyen jársz, egyébként ...
Azt hiszem, ezt a véleményt most megtartom magamnak, beszéljen inkább a pontszám... :S
Tudnak ezek a görögök valamit. Nem váltják meg a világot, de azt a kellemes félórát erősen hozzák, valószínűleg jól ismerik a mondást: "Néha a kevesebb több." :) - Részemről tetszik a Judas Iscariot feldolgozás is, csak épp' felesleges.
Nehéz szülés volt részemről, de a végére csak meg lett az eredmény. - Értem én, hogy ez művészi, meg minden, de azért kicsit tagolhatták volna a srácok jobban az albumot. :) - Részemről sikerült túljutni a sokkon, megyek is regenerálódni...
Jó ez, mint egy kávé reklám. Nem sok köze van az élethez, az biztos. :) Idillikus, csak épp' az én képembe nem fér bele. A minőség garantált, csak sajnos épp' tartalommal nincs megtöltve. - Amolyan igazi rádióbarát zene, semmi több. :) - Ráadásul inkább egy Journey album, mint ez.
Többről van itt szó, mint egy "egyszerű" zenei maszturbációról, csak némelyik számnál elfáradtam zenehallgatás közben. - Persze, lehet mondani a produkcióról, hogy itt csak öncélú megoldások vannak, meg unalomba fullad a zene, de azért mégis csak tisztességesen össze van ez az album hegesztve. :)
- és ahogy nézem a progger bandák még nem értették meg a manufaktúra lényegét. 
Jáijj Bandeeraz, ez a két dalos gondolat ugye csak poén 
, már ha van értelme ennek szónak egy ug black cd esetében 
