Nem különösebben hoz lázba ez a patetikus, Tolkienes, epikus, stb. hangulat, és ebből a Summoning lemezből (meg emlékeim szerint az előzőből is) annyira árad valami magabiztosság, hogy "mi itt most nagy zenét csinálunk", hogy nem hallgatom szívesen. A vokál miatt sem. És a kiszámíthatóság miatt sem, vannak a magasztos pillanatok, ahol az ember érzi, hogy itt most bedobnak majd egy kórust vagy a mindentudó hangú öregember mond majd bölcs szavakat, na az ilyesmi nekem sok. Persze ezt bizonyára így kell csinálni, többnyire tényleg szép elegáns, ahogy a számok felépülnek, szóval elismerem, csak nem szeretem.
A dalíráson még volna mit javítani a poátyiői-eknek, ha azt akarják, ők jussanak elsőre eszembe a lakhelyük nevéről, ez így olyan erős semleges.
Elsőre olyan középszerű alkotásnak éreztem, ugyanakkor van valami olyan elemi, keleties energia benne, ami az embert a lejátszó elé szögezi, nekik sikerült kihozni a származásukból azt a pluszt, ami miatt érdekesek lettek. Folyamatosan növekszik a pontszám minden hallgatással.
Megzavart, hogy előbb láttam itt az értékeléseket, mint hogy megismerkedtem volna a lemezzel. Azt előbb értettem meg, miért a dalok (direkt írtam dalokat, és nem számokat) sorszámára hivatkoztok a címük helyett :P mint a lelkesedést, de végülis azt is. Meglepően jó dallamok vannak itt, és ez mégse megy a feketeség rovására, szóval ügyes. Én ezt élőben szeretném egyszer hallani.
Én se éreztem úgy, hogy ezeket a számhosszakat sikerült volna legitimálni lassan kibontakozó, de értékes témákkal. Meg kissé felültetve érzem magam a szép lírai cím(ek) miatt, mert a zenét nem éreztem annak, talán a gyomorrontásos vokál nélkül még lenne esélye, de így nincs.
Igazi jó kis pusztító black metal, amihez nagyon ritkán van meg a hangulatom. Most se, főleg nem ilyen hosszan elnyújtva.
"Black metal supergroup".. hát ez elég érdekesen hangzik. Szóval a norvég fővárosban összejöttek ismert black zenekarok tagjai, és egyesített erőikből létrejött a Lemez, ami a műfaj minden íratlan szabályának teljesen jól megfelel. Nem lett rossz, de ez is ilyen "miért pont ezt válasszam?" típus.
A szép, lassú, lírai részek nagyon tetszettek, a hangulat is, ugyanakkor a tukatukás dolgok kifejezetten gagyik (vagy csak besokalltam black metalból).
Igazából minden összetevő adott, hogy nagyon megszeressem, valahogy mégsem sikerült maradéktalanul, mert nem érzem egységesnek a színvonalat, itt-ott egész ügyetlen blackes elemek ütik fel a fejüket, és a gitárt is soknak érzem. Ugyanakkor vannak olyan tételek, amik meg tökéletesnek tűnnek, mint a címadó. Úgyhogy ennyi.
Az énekes zenekarai közül még ezt tartom elviselhetőbbnek, de összességében ez is eléggé hidegen hagy. Pár slágeresebb szám minden albumon összejön (itt pl. a Do me a favor), de maradandó nem lesz.
Ez valóban tökéletes lehet Trónok harca olvasáshoz, de csak azért mert az égvilágon semmi nem történik, ami elvonhatná a könyvbeni cselekményről a figyelmet. Persze nem vagyok igazságtalan, a zene nem rossz, csak kicsit olyannak érzem, mint az Enigmát, a felszínen úgy tűnik, hogy itt valami értékessel van dolgunk, pedig valójában nem.
Jó lenne megszeretni, de egyelőre nem nagyon meg. Valóban az a probléma, hogy nem áll össze egységes koncepcióvá az egész. Hol djent, hol progmetál, hol numetál, hol postmetál, aztán egyszercsak vége. Azért lehet gyúrom még, de ez is csak egy vállonveregetést ér meg.
Határozottan érdekes zenét játszanak ezek a szír srácok, van itt valami plusz, ami valahogy megfogja az embert. Kétszer is meghallgattam egymás után, ami azért jelent valamit. :) De sajnos nagyon amatőr az egész produkció, olyan hibákkal, amik komolyan rontják az élvezeti értékét, legalábbis nálam. De ebből még lehet valami.
A srácok nem sokat vesződtek olyan úri huncutságokkal, mint a dalírás, vagy az egyediség, csak egymás után dobálták a témákat, amiket a random blackmetal téma generátor kiadott, rányomtak jó sok reverb-öt, oszt hadd szóljon. De meg van az amatőr bája az egésznek, valahogy a kazettás korszakot idézi meg számomra. Akkor még lehet, hogy 6 pontot is megért volna.
Nagyon jó muzsika. Az utsó tétel gondolom véletlenül került a lemezre. A hangzás pedig wunderbar!
Jó, hogy múltkor sopánkodtam a blak metál visszafejlődéséről, erre tessék, itt egy egész élvezhető mű. Ilyen gyenge kortársak mellett kijár neki a jó pont. Elolvastam a kritikát, és valóban a vége felé egyre inkább erősödik a lemez, bár én az utolsó tételt lehagytam volna, annak már semmi értelme. A vokálban a folyamatos csorda-óbégatások mondjuk nem nagyon tetszettek.
Kánikulában az embernek nagyon jól esnek ezek a black cuccok, vagy itt tényleg ritka jó termés jött össze. Ez némileg gyengébb, mint a Chaos Invocation, de még így is határozottan élvezhető. Egy kicsivel több dallam (főleg szólógitár), esetleg dallamos ének nem ártott volna, lehet, hogy még a 8 pontot is elérte volna.
Annyi pozitívumot elmondhatok, hogy nem ez volt a legrosszabb lemez ebben a körben. Pedig az eleje reményteli volt, a hangulati elem valóban megvan, emellett nem is full gagyi, csak iszonyatosan unalmas. Az alapvető baj az, hogy a német srácoknak nincs meg a zenei tehetségük ahhoz, hogy 8 perces dalokat izgalommal töltsenek meg.
Az Emperor nekem is sokszor eszembe jutott, de azért a minőségben elég nagy különbség. Gondolom nem kell ecsetelni kinek a javára. Szerintem ez nem nehezen emészthető, hanem művészkedő, fél pontot az utolsó dal vége kapott, oda sikerült még egy emlékezetes énektémát is produkálni.
Pályafutások legjobb lemeze továbbra is a Come what (ever) may, de ez szorosan ott van a nyomában. Minden hibája mellett ez egy kiemelkedő lemez, nem csak stílusán belül, hanem amúgy is. És imádom a hamburgert!
Egy haveromnál hallgatunk mindenféle sötét-lassú metált amikor megismertem az Over old hills című számot. Ez kb 97-ben volt, azóta hallgatom a Summoningot rendszeresen.Nekem eddig minden lemez abszolút telitalálat. Valóban vannak erősebb és még erősebb lemezeik, ezért a 9.5 valamint 10 pont között mozognak.
Jó-jó de nem az én világom ez.
Meglepően jó volt ha figyelembe vesszük a körülményeket.
Redrum szépen összefoglalta.Egyébként félelmetes hogy mennyi jófajta sötétség rejtőzik a lengyelekben.
Nem ismertem, köszönöm az ajánlónak, nálam azonnal kedvenc lett.Húsos, erős zene ez, sok doomos agyonnyomós részel, emlékeztet néha a Crowbarra és Down-ra, csak azoknál nagyobb tempót is tud diktálni.
Nagyon tetszik, modern de nem avantgard...
Jó párszor meghallgattam mostanra, első pillanattól tetszik , de valahogy a 8 pont a maximum amit kaphat.
Háát ez most nem jött át.
Két probléma van vele, engem nem kötött le végig, a másik pedig néha művészkedős.De ezzel együtt is egy kiemelkedő lemez.
Akárcsak a Hackride, elhallgattam , nem zavart nem idegesített , de ez nem az én világom.Bár annyit megemlítenék hogy ezeknél a zenéknél általában a dallamos rész ami miatt kiszedem a lejátszóból, most ezek sem irritáltak.
A zenekar önismétlést produkál a kezdetek óta, de szerencsére nem játszanak sokan ilyen zenét, így nem fáj annyira. A Stronghold és Don Guldur lemezeket meg képtelenek felülmúlni.
Sokszor, sokféleképpen eljátszották már ezeket a számokat más zenekarok hol izgalmasabban, hol gyengébben. Nagyon unom már az üvölt-tisztán énekel extrémkedést. Azért vannak kreatív megnyilvánulásai is a lemeznek.
Nekem kifejezetten jól esett ez a fekete lemez, még ha nem is egy kiugró alkotás. A hangulata viszont nagyon elkapott.
Ez egy debütáló lemez! Nem is akármilyen. Szerencsére nem az ótvarul szólunk és ettől hangulatosak leszünk vonalat erősítik, bizony van szerepe a hangszereknek, nem is kicsi. De a ritmusokat is hozó kántálásról, a tiszta énekről sem feledkezhetünk meg. Az intro utáni dal nagyon jó, a 3. tétel unalmasabb kezdése utáni riffnél pedig nem hallottam még jobbat idén. Az utolsó előtti dal miatt a fél pont, az valahogy laposabb lett, a zárás pedig hibátlan.
Ha már ilyen hosszú dalokban gondolkodnak, nem ártana kitölteni a játékidőt. Lehet csak én nem kaptam el az ütemet, mert ezt rettenetesen untam.
Jó kis lemez, néhol irritálóbb tiszta énekkel. A kezdés lapos, de aztán beindul. Lásd: kritika.
Száraz, karcos cucc, kell hozzá egy hangulat. Én pont nem szeretem ezt a stílust a nagy melegben, inkább a téli éjszakák részeként kedvelem őket. Teljesen más, mint a Chaos lemez hangulatban, másképp jó. Emelek a 8 ponton, mert beragadt a lejátszóba...
Erőteljes sablonosság uralkodik a németeknél, de nem hallgathatatlan a lemez. Addig is élvezzük a német nyelv adta gyönyöröket. Rindfleischetikettierungsüberwachungsaufgabenübertragungsgesetz.
Lehet hasonló kuszaságból jó dalokat összerakni, ez most nem sikerült. A záró dal a legértelmesebb az egész lemezen.
Mindig hangos ásításokkal fogadtam a lemezeiket, most sem történt másképp. Annyira óvatoskodnak, mint ha tojásokon lépkednének.
Az Old Mornings Dawn minőségben, kreativitásban, atmoszférában eléggé távol marad az előző nagylemezekhez képest, a Let Mortal Heroes meg akkora 10 pontos volt anno, hogy ahhoz képest mintha egész más, súlytalanabb Summoninget hallanék.
Valahogy nem látok egy egyértelmű csapásirányt, hallgatom, hallgatom, de nem tisztulnak le számomra a hangjegyek nagybetűs zenévé. Eleinte bekajáltatott hogy milyen hű de érdekes album is lesz ez, aztán a fenét.
Ők most a származásukat kifejezetten a maguk javára tudták fordítani. Persze, a kör után sokszor nem fog már előkerülni, de ennyit megér.
Totál elment mellettem, amiért részben a black metál dömping is okolható.
Mostanra én is megkedveltem a Zeitgeister neve alatt futó zenéket. Egyik sem az a gyorsan bevágódós fajta, így ennek sem árt időt adni.
A norvég black mindig jöhet...már a felállást (Koldbrann, Kvelertak, Nettlecarrier) olvasgatva éreztem hogy ez eléggé rendben lesz.
Ha hosszú dalokkal operáló, black alapú zenéről van szó, nálam nagy ritkán a Finsterforst jön szóba.
Na ez nekem tömény kuszasáég és katyvasz. Amúgysem tudok általában megbírkózni az avant-garde skatulyába tett lemezekkel.
Kategóriájában biztos jó a Stone Sour, de ha engem valami hidegen hagy, az az amerikanizált, popkorn és hambi mellé járó konzum-rockzene. Na jó, nem feltétlen ilyen a Stone Sour, de azért efelé hajlik inkább, semmint a sötétségbe boruló metál underground felé...
Mondjuk pont a Varjak Lakomáját olvasom és remekül passzol hozzá. Viszont külön hallgatva is jó. Méghozzá annyira, hogy nálam kör első.
Amennyiben a lemez hallgatásával párhuzamosan mást nem tudtam volna csinálni, akkor egyértelműen időpazarlásként élném meg.
Nem fogok sírni, ha nem lesz folytatás.
Mire a lengyel számcímeket elolvastam, gyakorlatilag vége is volt. A hossza volt a legnagyobb értéke számomra.
Elég embert próbáló zenei élmény ez, ebben a fülledtségben. De a hűvösben sem esett jobban.
Több is lehetne, ha nem lenne ekkora túlkínálat ebből a műfajból.
Na, ilyet sem hallottam még eddig, jajj. Itt-ott egész kellemes, de különösebben nem hatott meg.
Lehet, hogy kicsit unalmasabbnak tűnik, mégis ez tetszett a legjobban eddig.
Nem nagyon lóg ki semelyik irányba.
A totálisan érdektelen kategória nálam, nem okozott sem fáradalmat, sem örömöt.
Annak idején borító alapján vettem meg a pincében a Lugburz lemezt. Már akkor tudtam, hogy ez egy hosszú barátság kezdete lesz.
Vannak benne jó pillanatok kétségtelenül, zenei tudás is tuti, de nem fogott meg. A stílus kedvelői valószínű sok mindent találnak itt, engem sem zavart, de nem köt le.
Valóban nem újítják meg a műfajt, viszont nagyon bejön a hangzása, sok benne a lassú/középtempós rész, hangulatos.
A lengyelek még ma is tudják úgy játszani az ortodox black metált, hogy érezni benne a varázslatot, amely az átlag fölé emeli az adott albumot. A korábbi anyagaik (1 demó, 1 EP) is jók.
Félelmetesen jó zene.
Kb. annyira tetszett mint a Djevel. Nagyon jó kör volt ez.
Jól megírt témák, black metal hangulat, nagyon jó. Egy kicsivel több belassulást el tudnék viselni.
Valóban nem forradalmi alkotás, de nekem tetszik, hangzás, hangulat, rendben van.
Mindhárom idén megjelent Ladlo kiadványnak nagy csodálója vagyok. Nehezen emészthető, rendkívül izgalmas zene.
Nem ragozom a dolgot, a többség véleménye rám is érvényes.
A Summoning lemezeit mindig is szerettem, egy hiányosságot éreztem: mivel 2 ember munkája korlátozott lehetőségekkel, néhány hangszerrel, valami mindig hiányzott a tökéleteshez (persze a hangulattal sosem volt gond.) EZZEL a lemezzel érték el azt, hogy rájöjjek, nem kell ide nagyzenekar, vendégzenészek, óriási pénzösszegek. Egyszerűen a maximálisat kihozták a hangszerekből és zseniális dalokat írtak. Kerestem igazán kiugró momentumokat, nem találtam. Így indult 9-ről a lemez. Több hallgatás után jött ki, hogy első olyan albumuk, ami az első hangtól az utolsóig egységesen magas színvonalat képvisel! A Minas Morgul nálam erős 9, Stronghold 8 pont, a többi valamivel szerényebb értéket képvisel. Az Old Morning Dawn kincsesládája az összes hegycsúcs közül a legmagasabbikon ragyog egy véráztatta nap után a telihold fényében... (Év végi listámon dobogós helye biztosítva van, és amúgy tökéletes aláfestő zene is most, hogy olvasom a Trónok harcát. Ezt csak így mellékesen említem meg.)
Meg lehet egyszer hallgatni, csak azért nem teszem többet, mert ez sem az én világom, nem hoz lázba, hiába jó, kórosság ide vagy oda.
Jó, hogy adtam neki még egy esélyt, elsőre nem jött át annyira a hangulata (látom ezzel nem voltam egyedül.) Igaz, ráadásul debüt! A Theoria tétel önmagában simán 9 pontos!
Izmos black metal, sokat hallgatom, de számomra egy templomot sem romboltak le :)
Amindenit!!!
Egyre inkább meggyőzött, van benne valami plusz. Ha a Djevel 9, ők is megérdemlik!
Kifejezetten erős black metal lemez, kiváló zenészekkel. Igaz a Dodssanger valamivel jobban tetszett, de nem sokkal.
Érdekesen dolgoznak ezek a német srácok: a lemez első fele kissé lapos/középszerű, erre a végefele igazán jó lett, vagy csak nekem sikerült ráhangolódnom.
Hát ez a művészkedés most nekem sem jött be, egy idő után fárasztó. Pedig tényleg vannak érdekes megoldások is benne!
Számomra is totál érdektelen, magamtól biztos nem hallgatnám. Mondjuk egy nyári fesztiválon haverokkal, hideg sörrel a kezemben biztosan tudnék rá bulizni, mert amúgy nem rossz.
Nekem ez velük az első találkozásom, de abszolút nem bántam meg.
Zeneileg szerintem nem rossz, de hangulatilag egy hatalmas nulla. Semmit nem éreztem, amíg hallgattam ezt az albumot, amiről talán nagy részben tehet a jellegtelen énekes is. Most szidom, de ettől függetlenül kellemes hallgatni való és majdnem 7-es.
Nem volt zavaró, de semmi érdekes nem hangzott el ezen az albumon, így meglehetősen untam.
Ha minden black lemez ilyen lenne... Tetszik, hogy van szerepe benne a hangszereknek, amik ha elég egyszerűen is szólalnak meg, rengeteget pluszt adnak szerintem. Annyira nem zavar, mint máskor, de ettől még egy pici negatívum a gyenge hangzás és még annyiból tudnék belekötni, hogy túl rövid. Nem hittem volna, hogy ezt mondom, de ebből többet akarok! Tavaly az Mgla volt rám hasonló hatással. Meglepő, hogy mind a két zenekar lengyel és mind a kettő azon kevés zenekarokhoz tartozik ebben a stílusban, akiket kifejezetten élvezettel hallgatok, szinte bármikor. A címadó és egyben lezáró dalnál pedig szerintem még nem sok jobb született a Black Metal égisze alatt. Update: Csessze meg, minél többet hallgatom annál jobb. Szép csendben fel is kúszott nálam az idei év első helyére. Szinte tökéletes album.
Jobb is lehetett volna, ha egyes részeken nem kezdik el erőltetni ezt a dark ambientes stílust.
Nem volt rossz, de azért nem annyira változatos, hogy elviseljen 65 percet. Az énekessel nekem is voltak fenntartásaim, a vége-felé egyszer felcsendült a tiszta ének is, na abból viszont jöhetett volna akár több is. Ha már sokszor megemlítem a black lemezek esetében, hogy rossz a hangzás és ez nem tetszik, akkor most el kell ismernem, hogy kiváló ezen az albumon a hangzás, tehát ezen nem múlott semmi. Jó lesz ez, csak nagyon tömény adagokban lett tálalva.
Volt benne egy-két üresjárat, de határozottan tetszik ez a vonal.
Minél több ilyen stílusú lemez van, annál jobban unom már ezeket a lemezeket.
Egy ideig még mondhatni élveztem is, de minél jobban közelítettünk a végéhez, annál jobban veszítettem el a koncentrációmat. Semmi változatosság nincs 50 percen keresztül, ezt a fajta éneket(?) pedig nem preferáltam soha.
Évekbe tellett, mire rájöttem, hogy mennyire műanyag ez a zenekar, pedig régebben rengeteget pörgött, leginkább Corey Taylor és a Slipknot háttér miatt. Ehhez mérten ez az album maximum egy közepes háttérzene szintjét üti meg. Legutóbb az Audio Secrecy albumukat hallottam, ez annál egy fél ponttal jobb lett. Egyébként becsületes kommersz metálzene, de (már) nem az én világom.
Szerintem nem egységes a dalok színvonala, de mindegyik jó. A témák kibontása nagyon érdekes, és a végére, a katartikus pontra nagyon jó lesz. Kicsit jobb hangzás nem ártott volna, meg azért a gitárokat hangosabbra lehetett volna venni.
Semmit nem mozgat meg bennem.
Ez gyönyörű. Megkönnyeztem.
Nem rossz, de azért erőteljesen vártam a végét.
Ez is kurvajó. Nagyon hatásos, és elég változatos.
Semmi nagyon eredeti, de elég jó.
Nagyon szeretem az ilyet, dallamos, és kellemes black. Nagyon hangulatos.
Lapos & unalmas.. Még jó, hogy ingyé vót.. ;)

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 235. 236. 237. 238. 239. 240. 241. 242. ... 503. Full screen Vertikális nézet
2013. június 29.
baathory bandeeraz Belial boymester insomnium jpeter mike666 Perszepeta Redrum asator Anubis Ketrec ∑:
1. Pistike66
Summoning
Old Mornings Dawn
6 5 10 8 6 7.5 10 10 8.5 9.5 7 10 7.9
2. Perszepeta
Djevel
Besatt Av Maane Og Natt
7 7 8 9 9 5.5 8.5 9 7.5 7.5     7.8
3. Redrum
Plaga
Magia Gwiezdnej Entropii
8 4.5 9.5 9.5 6 5 9 8 9.5 10     7.7
4. Belial
Chaos Invocation
Black Mirror Hours
5 7.5 9 8.5 8.5 5.5 8.5 9 6.5 9     7.6
5. Nagaarum
Owl
You Are the Moon, I Am the Nig...
6 8 9.5 6 8.5 5 10 9 6 7     7.6
6. boymester
Theoria
Mantra
8 6 8 9 7.5 5.5 8 8 5 7     7.2
7. mike666
Aethernaeum
Wanderungen durch den Daemmerw...
6 5.5 6 6 7 6.5 8.5 6 4.5 9     6.2
8. baathory
Way To End
Various Shades Of Black
7.5 5.5 8 4 5 5 9 6 5       6.1
9. bush
Hacride
Back To Where You've Never Bee...
7 6.5 6 5 5 5 6 6 6.5       5.9
10. bandeeraz
Stone Sour
The House of Gold & Bones Part...
6.5 8.5 6 5 4.5 5 5 5 5.5       5.7
∑:
6.7 6.4 8 7 6.7 5.6 8.3 7.6 6.5 8.4 7 10 7
bush 2013. június 29., szombat, 15:03
bush
Csatlakozott:
2010. március 9.
Hozzászólások: 708
Válasz Pistike66 üzenetére:


Nem baj, kapod a büntit. :-p


Köszi |-D
Pistike66 2013. június 29., szombat, 10:49
Pistike66
Csatlakozott:
2008. június 17.
Hozzászólások: 3408
Válasz bush üzenetére:

Én meg inkább bele sem kezdtem, mert a motoros tali után túl sok lett volna a sötét. (hrhr) O.o (b)

Nem baj, kapod a büntit. :-p
bush 2013. június 28., péntek, 23:50
bush
Csatlakozott:
2010. március 9.
Hozzászólások: 708
Én meg inkább bele sem kezdtem, mert a motoros tali után túl sok lett volna a sötét. (hrhr) O.o (b)
mike666 2013. június 28., péntek, 15:41
mike666
Csatlakozott:
2009. május 19.
Hozzászólások: 487
Válasz Perszepeta üzenetére:

Van itt torok, mi lesz később?

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=VhQK-6iI7cI

Ezt a linket pár napja kaptam meg én is havertól, szerintem zseniális dolog. Amúgy a nyári hangulat engem is megzavar: váltakozva megy a doom/black, punk és Hammerfall. Ez kissé skizoid érzés, de amióta szeretem a zenét, ezek a hangulatváltások megvannak, úgyhogy megszoktam (valószinű, ezért magas általában a pontátlagom, elmondható, hogy ahol torzított gitárt hallok és nem indusztriál vagy core, az ált. tetszik, egyszerű lélek vagyok). Most pl. a Chinese Democracy-t hallgatom, ami szerintem egy marha jó hard rock lemez lett.
--
ma kicsicsókáztam egy ukulelehörcsögöt
jpeter 2013. június 28., péntek, 11:46
jpeter
Csatlakozott:
2006. szeptember 12.
Hozzászólások: 1044
Válasz boymester üzenetére:

Szegény jpeter nem éli túl ezt a kört:) A következőbe tényleg kell hozni egy-két szellősebb cuccot, mert nekem nagyon bejöttek a mostani lemezek, pörögnek rendesen, de azért mégiscsak itt a nyár és jöhetnek a parti rock lemezek is:)

Túl fogom élni. Engem az unalom nem tud megölni :-)

Rossz lemez egyébként nem volt. Viszont, ha a Stone Sourt nem a legelején nyomatom, hanem a sok black után vagy közben, akár még többet is ért volna.
Perszepeta 2013. június 28., péntek, 01:13
Perszepeta
Csatlakozott:
2010. szeptember 28.
Hozzászólások: 1308
Perszepeta 2013. június 28., péntek, 01:01
Perszepeta
Csatlakozott:
2010. szeptember 28.
Hozzászólások: 1308
Válasz Nagaarum üzenetére:


Vagy nem :-D

Nekem is ez jutott eszembe :-D Egy jó kis funeral doom a hűvös nyári estékre (bár itt napközben sincs 25 foknál több.)
boymester 2013. június 27., csütörtök, 20:30
boymester
Csatlakozott:
2011. január 24.
Hozzászólások: 3983
Válasz Nagaarum üzenetére:


Vagy nem :-D


--
Youtube csatorna
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.068 seconds to render