Kedvelem ezt a bandát, forradalmi dolgokat ugyan nem művelnek, de mindig sikerül jól elszórakoztatniuk.
Pár részlet érdekes, a többi baromi idegesítő. Én is úgy vélem, hogy ebben a műfajban eléggé halvaszületett ötlet 21 perces dalt csinálni.
Nem rossz, igen súlyos, de egészben én is képtelen vagyok meghallgatni, még tevékenység közben is... totálisan hallgatóellenes, mondhatni perverz anyag. Egy jobb hangzással többre ment volna nálam.
Ez is marha unalmas, de legalább egy olyan műfajban, amit többre becsülök a thrashnél.
Borzasztó.
Végig fenn tudja tartani a figyelmemet, igaz nem hosszú, ezért nem állít túlságosan nehéz feladat elé.
Állati unalmas tényleg, fantázia egy szál se, egyszóval afféle thrash. :-P
Viszonylag könnyebben emészthető black metal, kellemes kikapcsolódás. :)
Teljesen korrekt, csak már nem okoz nagy izgalmat.
Nagyon kedvemre való muzsika. Az eddigiek is azok voltak, de tényleg ez tűnik a legerősebbnek.
Elsőre: Jó! Másodszorra: Elég jó! Harmadszorra: Nem elég jó! Meghallgassam még?
Hallgatható, de nem marad. Kiabál egy egy másik énekhangért és kevés a kapaszkodó is. Hiába van tele érdekesnek szánt leállásokkal, inkább csak a dinamikát veszi el. Öngól!
Két órányi zene egy albumon embertelen, pláne ilyenből. Ez így elég perverz...
Pokoli színjáték, ami ma a prog./power színtéren folyik. Semmi igazán előremutató banda, csak önismétlés és újrahasznosítás. Bár a hangszeres tudással itt sincs gond, de teljesen jellegtelen.
Továbbra is tartom, hogy a Running Wild erősen alulértékelt zenekar. Íme egy újabb tehetséges követő! Sajnos erre most nem vagyok vevő.
A zenei irány jó, a kivitelezés hangszeres része és a hangzás is tetszik, a vokál nem nagyon, különösen a "morcos" részek nem.
Régen többre értékeltem volna, mára tele a padlás a hasonló zenékkel. Egyébként nem rossz, csak érdektelen...
Sokkal jobb, mint vártam. Volt annyira érdekes, hogy nem engedett elkalandozni, pedig ez elég ritka ebben a műfajban. Még a gyenge éneket is toleráltam.
In medias res, mondaná az olvasott viking törzsfőnök. És tényleg nem cicomáznak a közép-svéd csávók, csak tolják az arcunkba a színtiszta skandináv fémet és minden egyebet, amit a műfaj születése óta imádunk. Függőknek....
Nem eléggé kiforrott, inkább esetleges dalok ezek. Sok az üresjárat, a hosszú dalok óhatatlanul unalmassá válnak, pedig van itt potenciál. Legközelebb...

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 227. 228. 229. 230. 231. 232. 233. 234. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2013. március 9.
Pistike66 viribusunitis ∑:
1. Pistike66
Redwood Hill
Descender
9 8 8.5
2. viribusunitis
Sorcery
Arrival at Six
7 10 8.5
3. Perszepeta
Fen
Dustwalker
9 7 8
4. Nagaarum
Bustum
Demonolosophy
8 7 7.5
5. Linci
Omnium Gatherum
Beyond
8 6.5 7.3
6. mike666
Elysian Blaze
Blood Geometry
7 6 6.5
7. Redrum
Slice The Cake
The Man With No Face
5 6.5 5.8
8. boymester
Dante
November Red
5 6 5.5
9. lostmind17
Septerrus
Tacit
3 6 4.5
10. bahon
Winterstorm
Kings Will Fall
3 5 4
∑:
6.4 6.8 6.6
Perszepeta 2013. március 10., vasárnap, 02:59
Perszepeta
Csatlakozott:
2010. szeptember 28.
Hozzászólások: 1308
Válasz bahon üzenetére:


Most, hogy a legrégebb óta pontozó olvasó szabadságot vesz ki, én lépnék a helyébe. De nem teszem, inkább vele tartok. (c)
Pedig van még rengeteg remek power lemez a listámon! :-D


:'S :'(

Ennyire meggyötörtünk?! (knifed)
bahon 2013. március 9., szombat, 22:34
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2837
Válasz oldboy üzenetére:

Én pedig gyengítem a férfit... (whistle)

Úgy érzem kicsit pihentetnem kell a HP-t...
De azért 1-1 kör erejéig tutira be fogok majd szállni! ;-)

Most, hogy a legrégebb óta pontozó olvasó szabadságot vesz ki, én lépnék a helyébe. De nem teszem, inkább vele tartok. (c)
Pedig van még rengeteg remek power lemez a listámon! :-D
Linci 2013. március 9., szombat, 06:12
Linci
Csatlakozott:
2010. április 28.
Hozzászólások: 3130
Válasz oldboy üzenetére:

Boldog nőnapot kívánunk minden kedves Hölgy olvasónknak! (G)



Köszi! :-)
Perszepeta 2013. március 8., péntek, 20:11
Perszepeta
Csatlakozott:
2010. szeptember 28.
Hozzászólások: 1308
Válasz Nagaarum üzenetére:


Perszep Eta (tudod, a porszívó). (@)

Tudom, kedvet is kaptam egy kis raw black metalhoz :-)
oldboy 2013. március 8., péntek, 13:37
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1898
Boldog nőnapot kívánunk minden kedves Hölgy olvasónknak! (G)
Nagaarum 2013. március 8., péntek, 11:06
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Válasz Perszepeta üzenetére:


Naga Rum, nem áll szándékomban! (6)

Perszep Eta (tudod, a porszívó). (@)
--
Mike666-tal együtt kérdezzük: mi a zene???
Perszepeta 2013. március 8., péntek, 11:04
Perszepeta
Csatlakozott:
2010. szeptember 28.
Hozzászólások: 1308
Válasz Nagaarum üzenetére:


Peta bácsi: Nem fogsz rábeszélni! (hrhr)

Naga Rum, nem áll szándékomban! (6)
Nagaarum 2013. március 8., péntek, 08:14
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Válasz Perszepeta üzenetére:

Naga! Az Elisyan Blaze-t anno én is kukáztam több hónapra... (bag) Most Hp-n tűnt fel, milyen ismerős, és hogy nekem ez megvolt, valamint éreztem rá az ízére. Mindenesetre nehéz cucc, a hangzás miatt vontam le végül 1 pontot, meg azért a 10-es túlzás még tőlem is :-)

Peta bácsi: Nem fogsz rábeszélni! (hrhr)
--
Mike666-tal együtt kérdezzük: mi a zene???
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.063 seconds to render