Nem húzom le a wc-n, de dobok rá papírt...
Ezek a srácok kígyót bűvölnek rábeszéléssel? Nem csoda, ha az csak tekereg, de nem akar felállni!
Fröccs: nincs benne semmi különleges, csak egyszerűen jó!
Már 6 hónapos koromban túlléptem ezen a zenén! Tehát három hónappal a születésem előtt. Azóta csak olyat fogadok be, ami mellett nem kocsonyásodik meg a kanálba a húsleves, amíg felemelem a tányértól a számig. Meg ami tetszik. :) (Megjegyzem, messze jobb az előzőnél...)
Ha az ötödik percben nem adatom magamra az ünnepi kényszerzubbonyomat, már rég kikapcsoltam volna.
Az előző két lemezük után eleinte csőrtelen harkályként vertem a fejemet a diófa törzsébe. Aztán valahogy megszédültem... ööö... a zenétől!
...tiszta víz. Ha nem tiszta vidd vissza, ott a szamár, megissza!
Hosszúlépés zsíroskenyérrel.
Minden ízében amatőr. Viszont sokat tudtam a dalokon rontani azzal, hogy alákornyikáltam. De mit lehet tenni, kényszerem volt...
A történet Rendfapusztán játszódik valamikor a nagy Kocabontó-háború idején; főhőse Vadkan Vendel - böllérinas. A cselekmény középpontjában az Ólberendezők Szakiskolájának utólagos alápincézése áll és egy hárompólusos szerelmi szállal színesedik, ami Vendel, Borbála, a portás lánya és a helyi kántor között szövődik indokolatlanul. Megismerését nem ajánlom annak, aki műbélre költ.
Hallgatás közben folyton bevillant a kép, ahogyan a stúdióban a pandamacira festett dobos összeráncolt homlokkal koncentrál, nehogy egy-egy pörgetésnél kiessen a 4/4-ből, a többiek pedig a keverőnél bosszankodnak, hogy már megint nem sikerült. A blast beateknél meg nagyon trúk lettek, kvázi hallom ahogyan fárad a keze, és lassul az ütem, ahogyan az a klasszikus black lemezeken is történik.:) Viszont a Circle me egész jó lett, meg néhol a Bathory nosztalgia elkapott, ezért nem minősíthetetlen a produkció, csak szimplán gyenge.
Néhol indiet hallottam, az nem tetszett, de nem rossz zenei hibrid ez. Különösen azért mert jó nagy adag hc-s attitűd szorult a srácokba, azaz szétcsapják a hangszerüket, ha úgy hozza a sors, vagy úgy kívánja a nóta. Néhány helyen pl. a Blind Myself noise-osabb korszaka is bevillant. Viszont volt, hogy kifejezetten esetlennek tűnt. De azért inkább ez, mint egy újabb belassult csodapostrock...
Majdnem elrettentem a Katatonia hasonlattal. No nem azért, mert nem szeretném őket, csak utálom a kópiákat. Örömmel nyugtáztam, hogy semmi közük a szomorúvagyokmetál koronázatlan királyaihoz. Inkább Tool/Karnivool/Porcupine Tree rokonságot érzek, de van egyénség. Jó dalok, kiváló hangulat, emlékezetes refrének és jól megírt szólók, néha még a gitárosok is elengednek egy-egy headbang riffet, úgyhogy nem tudom miért kéne rá ennél kevesebbet adnom.
Drukkoltam a másodperceknek, hogy peregjenek már. Becsületből csak az utsó két szám végét (3-3 percet szkippeltem), úgyhogy ma biztos valami prémium sörrel lepem magam (lehet valahol Mo-n kapni Grimbergent?), hogy ezt túléltem. Én komolyan nem értem azt, akinek az tetszik, hogy három szintihang ismétlődik 5 percen keresztül. A hörgés meg: facepalm.
Semmi értékelhetőt nem találtam rajta. Azt a három pontocskát is csak azért kapja, mert nagyon becsülöm, ha valaki meg tud tanulni dobolni és gitározni, ráadásul nem is olyan rosszul. Oldalakon át tudnám gyalázni ezt a lemezt, de nem teszem, mert nem sportszerű lelkes amatőröket profi mezőnyben szerepeltetni.
Eddig nem éreztem úgy, hogy ez a stíluskavalkád megérdemli a rajongást, mert inkább koncepció nélküli témahajigálás volt (eredetiség ennyiben ki is merült). Viszont úgy látszik lassan összeér a dolog. Az album nagyon jól fel van építve, gyakorlatilag egy monumentális szerzemény az egész, önálló számként csak a Telio és a Melting City emelkedik talán ki. Még mindig nagyobb a hype, mint az érték, de úgy látszik kezdenek valóban értékelhetőt alkotni.
Ez nem metál, úgyhogy szar. Már a középiskolában is utáltam a punkokat, meg az alterosokat, mert lenéztek engem, hogy zsíros a hajam, meg tök igénytelen fekete pólóban járok, és nem értették meg, hogy milyen magas művészi értéket képviselnek az általam imádott hörrhörrhörrgrrrr zenék. Szóval nekik is beintek most, hogy nem adok jó pontot erre a lemezre, pedig több is lehetett volna, hogyha kevesebb Green day és több Jane's Addiction hatás lenne benne. Következő körben 5-5 funeral doom és black lemezt kérek, hogy helyreálljon a HP metálflórája. Köszcsi!
Ha eltekintek a borzalmas énektől, meg az olyan közhelyes számcímektől, mint a Close my eyes, vagy a Soldiers of fortune, akkor aszondom, nem olyan gáz ez. Én a Stratovariust is bírtam anno, meg a Nightwisht, így több év power metal szünet után nem idegesített. Lehet, hogy még három ilyen lemez, és menne rá kapásból a 3-4 pont. DT szerintem sincs sok ebben, ha lenne biztosan magasabb pontszámot adnék:)
"Te jammeljünk ma próbán, és vegyük fel." "Oké" (egy óra múlva) "Húú, ez egész jó volt, én nem basztam el sokszor, és ti?" "Sztem nem volt sok hiba. Néha a gitár bénázik, de egyébként oké. Kiadjuk? Egész jó kis post rock lemez lenne." "Miért is ne, tököm sem fog stúdióba menni."
Inkább fárasztott, mint nem, de ez a fajta death riffelés önmagában elszórakoztat egy ideig, még akkor is, ha olyan hullagyenge kivitelben hallható mint itt. Az egyhangú hörgés, viszont szörnyű, akár egy medvét is odaállíthatnának a mikrofonhoz, képes lenne ilyen teljesítményt nyújtani.
Sose voltak a legjobbak nem is lesznek, bár alakulásuk óta azért fejlődtek.Nekem tetszik ez a lemez még jobb is lett mint vártam.
Egyáltalán nem érzem hogy akarnék még tőlük bármit is hallani, bár több fantázia van benne és sokkal több munka mint az első hallgatásra tűnik.Azt hiszem Redrum ajánlotta ezt a zenekart korábban a "Mit hallgatsz most?" topicban , úgyhogy nem ez volt az első alkalom hogy találkoztam a bandával , de szerintem az utolsó hogy meghallgattam őket.
lá-lá-lá-lá, hu-háóuu, brühü-pütyütyü-lá-lá-ló, dzsü-dzsÜÜ-LÁLÁLÁ-HÁHUuuu.... Unalmas, néhol idegesítő.Ja, és tele van ismétléssel, teljesen fantáziátlan.
Túl óvatos, bátrabban kéne bánni a húzósabb súlyosabb hangokkal.Mert így sok helyen unalmas lesz és néha úgy éreztem hogy egy-két rész csak idő húzásnak van benne.De nagyon örülök hogy itthon is van aki próbálkozik ezzel a vonallal.Szerintem lesz ez még (sokkal) jobb is.
Nem rossz, de a Behexen jobb.
Hát ők se nekem zenélnek, nem tudok velük mit kezdeni.Volt 1-2 jó pillanat az albumon, de semmi több.Még a Billy Talentet is könnyebb volt végig hallgatni, pedig az se az én zeném.
Mikor tízen éves voltam az egyik húgom hallgatott ilyen bandákat.Akkor is csak nevetni tudtam ezeken a fajta zenéken, számomra semmiféle értékkel nem bírnak.Össze van rakva rendesen meg annak ellenére hogy nem egy agysebészet, látszik hogy dolgoztak rajta,de ez akkor sem ér többet, mint 4 pont.
Kisebbségi komplexusban szenvedő emberek lesznek power metálosok. Langyos, töketlen , hajdobálós(de csak olyan loreálosan ,hogy mindenki láthassa a szép hosszú fényes hajamat), " én tudok ám gitározni!! " emberek ezek. Ez az album is ilyen, a klip meg amit a Ice and Fire című dalukhoz készítettek pontosan alátámasztja mindezt.
Nagyszerű, végre instrumentális verzióban is hallhattam ilyen zenét.Ez tipikusan az a zene amit valami hülye ének hanggal szoktak hazavágni.Nem lettem hirtelen hatalmas fun, de határozottan változtatott a véleményemen ezzel a stílussal kapcsolatban.
Bizakodó voltam, nekem a borítóval semmi bajom.Csak hát...
Örülök, hogy ezzel kezdtem az ismerkedést, legalább nem kell később végighallgatnom. Szó se róla, hangulatos black metal album ez, néhol ötletes dolgokkal megfűszerezve, de az átlagos fölé nem megy sehol. Az énekkel sem voltam kibékülve, túlzottan mormogós, lehetett volna nyersebb a hangzása, akkor őszintébbnek tűnne.
Kreatív és ötletes, de ez a sok pötyögés, tekergetés a kezdeti lelkesedés után már csak idegesítő volt. Művészkedés, de nincs mögötte semmi.
Megint egy lemez, amit nem lehet akármikor hallgatni. Pár napja egy régi Entombed lemezzel örvendeztettem meg a szomszédságot, miután kipörögtem magam a dologra, hátradőlve jött ez...a borító miatt már nagy reményeket fűztem hozzá, a debütálás ténye azonban kicsit megrémített. Akkor és ott jól nyitott, majdnem imába foglaltam őket, de a folytatás nem hozott túl sok újat. Remek, sőt kiváló debütálás saját hanggal, de a lemez végéig nem tudják lekötni a figyelmet. De lehet legközelebb már sikerül...
Minőségi zene magyar módra, de a hangzás tényleg gyenge. Az émelygés mellé kérnék egy kis dögösebb, karcosabb hangzást, hogy a jól eltalált témák engem is eltaláljanak.
Death beoltása Death SS hatásokkal, 70-es évek feelingjével, no gondoltam ez érdekes lesz, de annyira nem lett. Vannak jó pillanatai, meg hát a doomos dolgokat nem tudom nem szeretni, de ezt most nem vette be a gyomrom, egyszer futott végig a tétel, de többet nem fog. A dalokra bontott előző lemezzel azonban szándékomban áll megismerkedni. Oldboynak igaza van az amatőr bájról.
Csemege. Kicsit fárasztónak érzem a dalokat a hosszuk miatt, de akkor sem tudok belekötni.
Sosem rajongtam sem értük, sem a hasonló bandákért. Feelinges, néhol ötletes, de teljesen végigment kétszer úgy, hogy egyszer sem vonta magára a figyelmem... Stílusában ettől függetlenül igényes zene.
Rég hallgattam hasonló típusú zenét, már hiányzott. Egyetlen dolog nem tetszett: az énekes erősen LaBrie függű lehet, mert szívesen lopja a dallamokat. Soldiers of Fortune refrénjét leszámítva pl. végig azt éreztem, hogy valami lebutított DT lemezt hallgatok...
Sok apró érdekesség bújik meg benne, de előre haladva nem elég érdekes.
A dobos tönkreteszi a lemezt. A dalok addig élvezhetőek, amíg nem tapossa azokat a nyamvadt pedálokat. Középtempónál hosszútávon ez engem nagyon idegesített. A dalok között is csak leheletnyi különbségek vannak. Az ízesebb gitárszólókat, riffeket leszámítva jellegtelen album.
A középmezőny teljes értékű tagja. Nem találtam semmit, ami kiemelné, de olyat se, ami lehúzná, ezért a köztes megoldást választottam.
Az első két tételnél még úgy gondoltam, hogy most felfedeztem valami újat, de hosszútávon nem nyerte el a tetszésem.
Lehet soknak tűnik a 10, de mi más érdemelne ennyit, ha nem az, amin már egy hete függök?
Hangulatos, de attól még rohadtul vontatott, és ezt valahogy nem bírtam megemészteni. Pedig jól bírom az ilyet általában...
Oh. Ez most nagyon betett. Szabályosan megerőszakolta a fülemet.
Tőlük jöhet bármi, úgy érzem az évek múlásával egyre inkább a kedvemre akarnak tenni :D
Ha fele ilyen hosszú, akkor is nehezemre esett volna végighallgatni. 54 perc pedig már fájdalmakat is okozott néhol. Öt évvel ezelőtt lehet, hogy imádtam volna.
Langyos tucat erősködés és vessző nélküli mondatokat írok mert nem érdemli meg még azt se tőlem hogy értelmes legyek.
Végig a Mastodon lebegett a szemem előtt, nem tudom miért.
Sűrű, az biztos, de túlságosan elnyomja az embert. Pedig nincs vele gond, de mégsem éreztem azt a "beteljesülés" érzést, amit elvárok egy ilyen stílusú lemeztől. Az Ogotay-t pedig valamiért mindig Octogay-nek olvasom, ki érti ezt...
Szerintem jófajta black ez... sokan valószínűleg nem is hallottak még igazán csapnivaló feketefémet, mert az nagyon nem így néz ki.
Nem csodálom hogy sokaknak csípi a szemét ez a zenei világ, minden bizonnyal csak kevesek zenéje a The Sleep of Reason!
Az az egy bajom van vele, hogy nagyon utánérzés-szagú. Az In the Silence még nem ezzel a lemezével lesz nagy.
Bizony, kicsit sok lett most az ásítozós rész, amúgy pofás zene ez megintcsak. Az atmoszféra viszont valahogy nem tud eléggé magába szívni.
Ez a koncepció nekem nem fekszik. Mármint hogy az egész lemez egy dal. Így még egy zeneileg szimpatikus lemezre sincs az embernek kedve emlékezni utólag, hallgatni meg pláne.
Semleges zene, messzemenőkig közömbös érzéseim vannak iránta. A pontszám ennek szól inkább, mert a minőség és az eredetiség szerintem a helyén van.
Én az ilyen zenén már 14 évesen felülemelkedtem. :-/
németesen kocka power/heavy az AFM zászlaja alatt...a végeredmény pontosan olyan amit vártam. Amúgy át tudom én érezni ezt a zenei világot, hiszen a Brainstorm első három lemezével szívesen nosztalgiázom, de a Cannibal Nationnek semmi esélye az életben maradáshoz.
Az amatőr bája és az improvizáció-jellege ellenére is közel került hozzám ez a lemez.
A lengyel death metálból még a másodvonal is egész tisztességes lemezekre képes...
Semmi extra, csak egy kiváló stílusmű. Nem mindig várom ebben a közegben az eget rengető újdonságokat.
Az ének néha kicsit lehetne agresszívebb, de egyébként kimondottan szeretem ezt a zenei vonalat (is), csak hát az elmúlt 5 évben eszem ágában sem volt ez irányú perverzióimat a Forgácson szapultatni. Érdekes, ötletes, pörgős, figyelemlekötő.
Így túl lassan 4-5 hallgatáson, határozottan kellemes, bármikor elhallgatható anyag öltött formát, viszont a varázs az elmaradt.
Hát én ezen behaltam. Matyót hímeztem 1-1 szám végére a szemöldökömbe. A hörgés sem tetszik és a tiszta éneknél sem ártott volna a dupla feléneklés, hiszen így illik szép hangzást kikeverni neki a stúdijóóóban. Na mindegy, sok sikert a csapatnak. A stílus hívei bizton megtalálják a számításukat.
A 14. percben elkezdtem nézegetni, hogy hol is járunk, mennyi van még hátra. Nem mintha akkora kín lett volna, hanem csak mehetnékem volt máshova. Nagyon.
eddig egy fabatkát sem ért számomra ez a brigád, de most valami változott a receptben és egész ízletes a főzet
lásd BATS u.i.2: és Billy bácsi még a legutóbbi The Living End lemezt is beszereztette velem, ha már lúd! (köszi Pistike!) :)
Klasszikus, minden zenei maszturbálástól mentes power heavy lemez jó nótákkal. Akinek a Morgana Lefay, a Tad Morose, a Jag Panzer a korai Brainstorm is nagy becsben megfér a belezős alapművek mellett, annak okozhat kellemes perceket. u.i.: szerintem semmi köze sincs a DT-hez meg Labrie énekstílusához.
Ez az a fajta zene, amit játszani sokkal nagyobb élmény, mint hallgatni. Maguknak tolják, én csak kukucskálok át a kerítésen, de azt meg annyira nem szeretem, szóval nyomják csak maguknak ha így tetszik. Semlegesötös.
agyfasz
Nem túl jó black.
Ez annyira üres, hogy semmi mást nem is tudok írni. Csak talán annyit hogy a zene marhára nem passzol a borítóhoz.
Jó kis zene tele jobbnál jobb témákkal csak kicsit sok benne az üresjárat. Egyébként a kör legjobbja, eddig.
Az énekes (vagy micsoda) túl sok szénsavasat ivott, mert végig böfögi az egész albumot. Szörnyű és élvezhetetlen.
Ennyi...
A tingli-tangli részek nagyon lehuzzák. Ha az nem lenne kapna egy 8-ast.
Hallgattam hallgattam, egyszer csak csend lett, és rájöttem hogy vége. Ennyire volt érdekes számomra.
Az első szám jól indult de aztán elvesztettem a fonalat. Pedig kétszer is meghallgattam. Nekem nincs bajom a műfajjal, de ez nem a legjobb power album. Kicsit karakteresebb gitárral jobb lenne. Az átlagot azért megüti, sőt.
Az instrumentális zenének sokkal kifejezőbbnek kell lennie ahhoz, hogy szórakoztató legyen. Nem rossz de nem is jó.
A zene olyan, mint a borító: nem túl bizalomgerjesztő.
Nekem a Behexen mindíg is tetszett, noha soha nem voltak kiemelkedőek, de hitelesen tolják a gonosz metált. Rákerestem előző hp-s szereplésükre, ott még igen keveseknek nyerte el a tetszését a banda. Jó lemez.
Egy meghallgatás után üresnek tűnt és idegesített annyira, hogy soha többet ne akarjam meghallgatni.
Ez a lemez kb. 2 hp óta próbál bejutni, nekem már akkor annyira megtetszett a borító, hogy be kellett szereznem. Nem okozott csalódást, kicsit az újkori Katatoniára emlékeztető, kellemes és ami még fontosabb, hangulatos és mély, borongós zene.
Nagyon kellemes muzsika, már pár napja hallgatom. Simán megéri az 5 USD-t bandcampen. Jó, persze, nem egy Evoken, de nem is kell annak lennie. A nem kicsit old schoolra sikeredett borító is tetszik, passzol a zenéhez. A logó hát... az elég izé. Szóval hajrá!
Legközelebb kicsit erősítenek a megszólaláson és tökéletes lesz.
A pár körrel ezelőtti Affector lemez jutott eszembe. Teljesen más zene, de ugyanaz a bajom vele: ötlet, téma és technikahalmozás felsőfokon, csak épp két szám után megfájdul a fejem tőle. Kifejezetten üdítő volt ezután meghallgatni egy tufaegyszerű Six Feet Under lemezt.
Toronymagasan kiemelkedik a hasonló műfajú zenekarok közül.
Hát igen, el tudom képzelni, hogy ez a fajta zene sokaknak megmosolyogtató, még többeknek idegesítő, de ezek közt is vannak jók, pl. ez is. Míg egy Sonata Arcticával ki lehet kergetni az univerzumból, ez bejön. Teljesen hangulat kérdése nálam. Hozzá kell tenni, hogy csak nyáron van hangulatom az ilyen zenékhez, fesztiválos koncerteken nagyon be tudnak jönni. Szóval viszlát májusban.
Nem fogom többet elővenni.
Valóban jó death lemez. Nekem tetszik a dob intenzív jelenléte. Viszont azt nem tudtam eldönteni, hogy a borító vagy a logo néz ki ergyábban.
Kábé egyetértek Boymesterrel, csak nálam ennyivel többet ér egy "hangulatos black metal album". A lemez befejezése valami eszméletlen.
Nálam is nagyon rendben van ez a lemez. Egyedül a pergő hangzása az atomra szar.
Nem lenne ez rossz néha, csak egy kicsit lagymatag... Ha az egész lemez olyan lenne, mint az utolsó dal, azzal áttörte volna a mágikus határ 8 pontot, sőt, affölé ment volna...
Én egyedül a dobot érzem egy kicsit esetlennek, ezért az előző lemez 10-eséhez képest egy egész pontot lenyírok a maxból.
A "2-3 lemez múlva jobb lesz" dologgal az a baj, hogy ez már a harmadik lemez. Hosszú dalt tudni kell írni. Negyven percest meg hatalmas feladat. Ennek ellenére egész jól elszórakoztam rajta. A kolomp valóban szörnyű volt. Az érdekes az, hogy az első, visszatörölt kommentemben nálam is szerepelt a bájos szó. A fő probléma itt az, hogy a néhány nagyszerű ötlet időkitöltő elemekken van megúsztatva.
Már az elején tudtam, hogy borzasztóan nehéz 73 perc vár rám. Idegesítő hangjegypazarlás a sznöbön, közel kikészültem tőle..........................
...tiszta víz. Ha nem tiszta, vidd vissza, ott a Bahon megissza!
Szerintem is tisztességes heavy metal lemez ez valódi értékekkel. És én sem találtam itt párhuzamot sem LaBrie-vel, sem a DT-vel.
A műfaj a szívügyem, ezért is kell egy kicsit szigorúbb lennem. Nem rossz, de nem is annyira maradandó...
Bitumen. Tritumen. Tetratumen. Pentahexaheptaoktanonadekadodeka... Monotumen.
Itt az új Behexen, ágyikómba befekszem. Hallgatom, hallgatom: hat pontra jó, nagyon! :P
Zeneileg némileg hasonló, csak sokkal jobb dolgokat produkált a The Idoru a Monologue albumán. Elvétve még a VoiVod prog. rockos korszakát is sikerült megidézniük. Tény, hogy nem átlagos cuccos. Ettől még nem jó, de már majdnem. :)
Ígéretes bemutatkozás, zenei/hangulati tetőpontok nélkül. Igaz, mélypontok sincsenek!
Nekem is jobban tetszik a debüt lemeznél, amiben nagy szerepe van a tiszta/dallamos éneknek. Ráadásul teljesen magától értetődő, természetes módon jönnek Andrisból ezek az énekdallamok, az itt-ott fellelhető hamiskás hangok pedig nem zavaróak. A Love egy bátor, de nagyon jól sikerült szerzemény, a magyar nyelven előadott, musical-es részek megrendítő erejűek! Ha legközelebb még tovább meri tágítani a határokat a maestro, és mondjuk el mer rugaszkodni a lassú tempóktól némi középgyors málházásig, akkor a mostaninál is nagyobb tetszést fog aratni részemről!
Van egy amatőr bája a zenének, de tetszés szempontjából max. semleges. Viszont Naga nem fogja díjazni azt a pár másodperces, kolompolós intermezzót! :D
Mondhatnám, hogy ők az extrém zene Dream Theater-e, csakhogy izgalmasabb katyvaszt tolnak, mint Petrucciék az utóbbi 10-12 évben. Viszont a mostani koncepciót elindító tavalyi EP-jük jobban tetszett ezen nagylemezes folytatásnál.
Nem tehetségtelen ez a "Billy kölyök", vannak kimondottan erős dalok a lemezen, de nem tudta végig lekötni a figyelmemet. Talán ha 2-3 nótát lehagytak volna, ütősebb lenne a kiadvány...
Vajon miért van az, hogy a Graveyard énekese által prezentált vibrátókat sokkal jobban tudom díjazni, mint ezen pacsirtáét? Érthetetlen... :D Egyébként nem vészes ez a lemez, itt-ott (főleg a kezdő nótában) még Queensryche-féle lüktetés is megfigyelhető, de összességében nem tudott rám semmilyen hatást gyakorolni.
A legtöbb szerzemény ad hoc-jellegű, egymás után hajigált témákból épül fel, viszont akadnak megkomponáltnak tűnő tételek is. Na azok jobban tetszenek! Így, instrumentális formában háttérzeneként valószínűleg működőképes...
Nem vagyok a stílus kedvelője...
Primitív és gonosz, vérbeli black metal lemez. Viszont magasabb pontszám részemről nem jár: lehet ezt izgalmasabban is művelni, lásd Craft.
Nem!
Túl nagy izgalmakat nem okozott.
Lásd: kritika!
Ez viszont bájosan kellemes katyvasz, mivel merít azokból a stílusokból, amiket kedvelek. Ha annyit mondok, végig "szurkolnom" kellett nekik, az nem túl biztató jel, de ez még sajnos igen csak kiforratlan, amatőr, és mint szégyenemre csak utólag értesültem, ez a 3. lemezük, ideje lenne átértékelni magukban a dolgokat...
Pistike jól fogalmazott, ez egy technikás, ám fárasztó katyvasz. Van hogy nyitott vagyok az ilyesmire, de most inkább idegesített, mint szórakoztatott, néhány pillanatot leszámítva.
Semleges, mint egy pohár tiszta víz... Egészségedre Bahon cimbora, bár én inkább pálinkával vagy egy pohár jófajta borral koccintanék veled :)
Tisztességes... Átlagosan.
Ilyet bármikor tudnék "élőben" is hallgatni, csak egy telefonhívás és naptár kell hozzá, hogy összehozzuk a haveri társaságot és leugorjunk a garázsba. Hangulatosnak sem merném nevezni.
Dörzsöltem a markomat a kíváncsiságtól, de hiába. 1X könnyedén végighallgattam, bár valóban nem túl változatos, és hallottam már jobb hangzást is - a dob néhol érdekes így az előtérben, néhol zavar, de nem az igazi. Többet nem érdemelnek, pláne ha a nagyokhoz hasonlítom, de kevesebbet sincs szívem adni, biztatásként a csapatnak :D
Egy kis utánanézés után már tudtam, hogy mit fogok kapni. Az egyszerűsége miatt sosem fog kiemelkedni abból a közegből, amibe most benne van, de a stílus igazi szerelmeseinek mindig meg fognak felelni.
Nem tudom, hogy volt-e itt már ilyen stílus, de nekem határozottan tetszik. Az előző lemezük is kiváló volt és ismét egy nagyon élvezetes, izgalmas és kiszámíthatatlan korongot raktak le ezek az írek... És minél többet hallgatom, egyre jobb! És még mindig, még mindig, még mindig. Gyanús az év végi Top3-ra.
Jó is, hangulatos is, de nem izgalmas. A vége felé rendesen beálmosodtam. 6,5 és 7 között vacilláltam, de a borító miatt megadom neki a jobbat :)
Lenne benne ráció, de még a funeral doomhoz képest is nagyon üres zene ez...
Nem tetszett, elég demo hangulatú volt az egész...
Papíron jobban kéne szeretném ezt a zenekart, de valahogy mindig "csak" eddig jutok a lemezeikkel. Mindegyikben találok valamit ami miatt nem tudom rá megadni a 8-ast, itt például szerintem túl lágy lett, nem igazán fogja össze semmi, de mégis jó hallgatni, ami mindenképp mellette szól
Régen sokat hallgattam, és az akkori kedvenceket most is szeretem olykor-olykor elővenni. Ez az új sem rossz, csak a korábbiakkal ellentétben ezen egy igazán ütős slágert sem találtam, de unalmas napokra, háttérzenének még így is tökéletes!
Teljesen semleges, most kezdhetném sorolni, hogy miért, de szerintem ez mindenkinek egyértelmű, hogy miért, aki meghallgatta. Nincs vele baj, csak millió+1 ilyen van.
Nem rossz ez, unalmas órákra pont megfelelő, de igazán sosem fog megkapni, úgy érzem.
Tökéletesen adta a ritmust a mosógép alá, ezen kívül nem találok túl sok pozitívumot.
Nem mondom, hogy hibátlan, de tényleg jól sikerült ez a lemez!

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 219. 220. 221. 222. 223. 224. 225. 226. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2012. november 17.
bahon bandeeraz Belial boymester Grimmjowgod insomnium Irsfa jpeter lostmind17 mike666 Nagaarum oldboy Perszepeta ∑:
1. Grimmjowgod
In The Silence
A Fair Dream Gone Mad
8 9 2 8 10 6 7 6.5 7.5 8 7 7.5 6 7.1
2. bandeeraz
Between the Buried a...
The Parallax II: Future Sequen...
9 8 3 9 9.5 5 8 7 5 4 3 8 5 6.5
3. Pistike66
Behexen
Nightside Emanations
5 5 7 6 5 8 8.5 5 4 8 8 6 7 6.3
4. insomnium
Cosmonauts Day
Paths of the Restless
6 5.5 7 7 7.5 9 5 6 5 5 7.5 6 4 6.3
5. Nagaarum
Dreams After Death
Fading Chains
4 3 7 8 3.5 6 5 8 2 8 9 7 8.5 6
6. Redrum
BATS
The Sleep of Reason
6 6.5 4 5 5.5 8.5 8.5 4 4 4 8 6.5 4 6
7. bahon
Billy Talent
Dead Silence
10 6.5 4 6 4 3 8.5 6 5 7 5 6.5 5 5.9
8. Irsfa
Mob Rules
Cannibal Nation
8.5 6 2 8 3 3.5 9.5 4 6 7 8 6 5 5.9
9. viribusunitis
Ogotay
Eye of the Last Day
5 5.5 4 5 6 7.5 2 5 4 8 5.5 4 6 5.1
10. mike666
Ysengrin
To Endotaton
2.5 3 6 5 1.5 3.5 5 4 3.5 9 7 5 5 4.6
∑:
6.4 5.8 4.6 6.7 5.6 6 6.7 5.6 4.6 6.8 6.8 6.3 5.6 6
lostmind17 2012. november 18., vasárnap, 02:01
lostmind17
Csatlakozott:
2011. július 31.
Hozzászólások: 53
Köszi Bahon \m/
bahon 2012. november 17., szombat, 17:31
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2837
Válasz Pistike66 üzenetére:


Ok, kösz. |-D Nem rád várunk. :-D

De most már senkire sem, ugye? :-)
Pistike66 2012. november 17., szombat, 15:30
Pistike66
Csatlakozott:
2008. június 17.
Hozzászólások: 3408
De ajánlhatsz, miután nem ajánlottál, hogy kötelező legyen a pontozás. :-D

Válasz bush üzenetére:



(yes)

...hát nem |-D
...akkor ma nem is ajánlhatok mi? |-D
...na mind1, mennem kell! |-D

(b)

bush 2012. november 17., szombat, 15:26
bush
Csatlakozott:
2010. március 9.
Hozzászólások: 708
Válasz Pistike66 üzenetére:


Hát azt sejtettem, hogy ha 2 hét alatt csak egy pontszámot sikerült összehozni, akkor a hátralevő pár órában a maradék 9 nem fog összejönni. |-D


(yes)

...hát nem |-D
...akkor ma nem is ajánlhatok mi? |-D
...na mind1, mennem kell! |-D

(b)
Pistike66 2012. november 17., szombat, 15:21
Pistike66
Csatlakozott:
2008. június 17.
Hozzászólások: 3408
Válasz bush üzenetére:



(hrhr)

Gondoltam

:-D

Hát azt sejtettem, hogy ha 2 hét alatt csak egy pontszámot sikerült összehozni, akkor a hátralevő pár órában a maradék 9 nem fog összejönni. |-D
bush 2012. november 17., szombat, 15:19
bush
Csatlakozott:
2010. március 9.
Hozzászólások: 708
Válasz Pistike66 üzenetére:


Ok, kösz. |-D Nem rád várunk. :-D


(hrhr)

Gondoltam

:-D
Pistike66 2012. november 17., szombat, 15:12
Pistike66
Csatlakozott:
2008. június 17.
Hozzászólások: 3408
Válasz bush üzenetére:

...rám meg ne várjatok Pistike! |-D (b)

Ok, kösz. |-D Nem rád várunk. :-D
bush 2012. november 17., szombat, 15:06
bush
Csatlakozott:
2010. március 9.
Hozzászólások: 708
...rám meg ne várjatok Pistike! |-D (b)
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.068 seconds to render