Az év meglepetése számomra ez a lett srácok által készített album. Teljesen visszahozta azt a hangulatot, amit a kilencvenes évek elején átéltem és annyira szerettem, mikor olyan doom/death zenéket hallgattam, mint pl. Anathema - Serenades. (Hát igen, akkor még volt tökük nekik is.) Hosszúnak hosszú valóban a lemez, de ez most a ritka kivételek közé tartozik, mikor nem bánom. A végén pedig nem tudok mást tenni, mint maximális ponttal jutalmazni őket.
Ez az impotens ének nagyon kellett ide is, nem elég az Alcestben.
A power metal kategóriában szerintem ez egy jó lemez, még én is szívesen hallgattam eleinte. A vége felé azért már nagyon összefolytak a dalok, amit sok hallgatással lehet, hogy lehetett volna orvosolni, de azért akkora fan nem vagyok.
Nem a legjobb albumuk, de régi motorosok már ezek a belgák ahhoz, hogy tudják, hogy kell jó black metal albumot készíteni.
Úúúúúmbaaaaaa! Mintha egy értelmi fogyatékos nyögne ki egy csak általa ismert szót. Ez jutott az eszembe a banda nevéről. :D Tulajdonképpen a zenére is lehetne folytatni ezt a gondolatmenetet...
Babusgassa a fene ezt a kis szörnyszülöttet! Örültem, hogy egyszer végig tudtam szenvedni. Az ilyesmi zenékben vannak olyanok is amik nagyon bejönnek, de ez már átbillent a rossz irányába nálam. Azért voltak olyan részek is amik a jó félére emlékeztettek, így nem adok ettől kevesebbet.
Kedves kis muzsika, amire senki sem tudott rosszat mondani. Én sem tudok, de nem is hallgatom meg többet.
Egyszerűen nincs ami megfogna ebben az avantgárdos, progos katyvaszban.
Én még átlagosnak sem mondanám, talán gyenge közepes. Sokkal jobb albumok jelentek meg a stílusban tavaly. (Mondom ezt úgy, hogy azok sem voltak valami nagy durranások.) Most az meg, hogy egy ember műve nem igazán hat meg.
A legtöbb thrash(es) albumnál kevésbé idegesített, és a hangzás is tetszik. Tényleg csak az a bajom vele, hogy nem nagyon szeretem a műfajt, és főleg nem a hozzá kapcsolódó énekstílust.
Bátran odatehető a korai Anathema, My Dying Bride, Novembers Doom, és a többi zseniális doom-death csapat alkotásai mellé. Nemigen marad el ezektől.
Ez valóban rém unalmas, és igen, főleg emiatt a béna, jellegtelen éneklés miatt.
A szokásos közhelygyűjtemény ez is, de legalább viszonylag épkézláb dalokat hallok. Mondjuk az ilyen Heavy Metal Never Dies-féle okosságokat kihagyhatták volna...
Nem akarom megismételni Baathory kommentjét, mindenben egyetértek vele az utolsó mondat kivételével. :-) Szerintem ez jobb a XES Haereticumnál.
Iszonyú fárasztó, mondhatni kész bolondokháza. Nem olyan módon avantgárd, ahogy én szeretem.
Jó idegek kellenek hozzá, de meghálálja a törődést. :-) Nehéz, de minőségi zene. A borzasztóan embert próbáló zárószám miatt nem kap többet, ahhoz tényleg kötélidegek kellenek (megvan a hangulata egyébként...).
Hangulatos, kétségkívül, de nekem továbbra is hiányzik kissé az emberi szó. :-) Mindenesetre végig oda tudok rá figyelni, ez nagy szó nálam az ilyen instrumentális zenék esetében. Pontszám ezesetben még nem végleges.
Ez is elég beteg, de élményszámba megy. A tiszta ének tényleg nagyszerű ezesetben.
Számomra ez nagyon semmitmondó, az ének meg néhol még idegesített is.
Insomnium az összes ideillő jelzőt felsorolta, talán csak az idegesítőt és a szörnyűt hagyta ki. :-)
Megjelenése körül sokat hallgattam, aztán lassacskán kikopott a rendszerből. Magyarán nem korszakalkotó mű, szimplán csak kellemes szórakozás. A lényeg, a kelet-európai színtér újabb minőségi doom anyaggal jelentkezett.
"S jutott eszembe számtalan Szebbnél-szebb gondolat, Mig állni látszék az idő, Bár a szekér szaladt." (P.S.) bahonnak üdvözlettel
A Running Wild és a Helloween letette a stílus mérföldköveit. A németek meg emlékezni akarnak erre, ha másként nem megy, akkor klónozzák őket.
Fogyasztható és sorjától mentes black. Nekem nem mond túl sokat, de azt gondolom, sokan fogják kedvelni.
Extrém, az egészen biztos, de hallgatni nem fogom.
Most nem esett valami túl jól, de akár megfelelő pillanatban is elkaphatott volna. Akkor a pont így nézne ki: 8.5. Vitathatatlan értékei mellett még nem kiforrott produkció ez.
Igényes, odafigyelős, igazi fejhallgatós zene. Tele van zenei finomságokkal. Első hallásra beleszerettem.
Inkább csak részleteiben tetszett. Érdekes zenei kísérlet, de hosszú távon nehezen viseltem.
Nem igazán érzem az isteni Insomnium hatását, de MDM fronton azért eszembe jut pár más név. Átlagostól kissé jobb munka. (Csak az én cd-m szól ennyire szarul?)
Felfelé húznám a pontszámot. Nem annyira "core" ez, inkább valami húzós thrash korrekten előadva. Nem fogja felborítani a trendeket, de egy legyintésnél azért többet ér.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 203. 204. 205. 206. 207. 208. 209. 210. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2012. április 7.
Sheol Pistike66 viribusunitis ∑:
1. Sheol
Frailty
Melpomene
10 9.5 8 9.2
2. Pistike66
Enthroned
Obsidium
8 9 7 8
3. viribusunitis
Landforge
Servitude to Earth
6 7.5 9 7.5
4. Perszepeta
Hail Spirit Noir
Pneuma
4 9.5 7.5 7
5. Nagaarum
Seagulls Insane and ...
Seagulls Insane and Swans Dece...
4 8.5 7.5 6.7
6. Sodominator
4Arm
Submission For Liberty
6 4 7.5 5.8
7. bahon
Iron Savior
The Landing
6 5 5 5.3
8. baathory
Old Silver Key
Tales Of Wanderings
4 5 6 5
9. Redrum
Valtari
Fragments of a Nightmare
4 4 6.5 4.8
10. Mighty_Ravendark
Umbah
Enter The Dagobah Core
2 2 5 3
∑:
5.4 6.4 6.9 6.2
baathory 2012. április 8., vasárnap, 15:17
baathory
Csatlakozott:
2008. november 23.
Hozzászólások: 574
Válasz Sheol üzenetére:


Lehetne egyszer egy olyan hp, mikor mindenki szándékosan olyan albumot hozna, amit nagyon rossznak tart. (weird)
Na akkor aztán lenne worst 100 frissítés. (hrhr)


A fene tudja, ahányszor az van, hogy valaki hoz egy számára 10 pontost, más meg rányomja a kettest, lehet fordítva is működne..
Sheol 2012. április 7., szombat, 17:19
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Válasz baathory üzenetére:

Na mindegy, még ha rányom egy tízest, akkor is "elegáns" helyen marad a worst 100-ban, azt is kell néha frissíteni.

Lehetne egyszer egy olyan hp, mikor mindenki szándékosan olyan albumot hozna, amit nagyon rossznak tart. (weird)
Na akkor aztán lenne worst 100 frissítés. (hrhr)
baathory 2012. április 7., szombat, 17:12
baathory
Csatlakozott:
2008. november 23.
Hozzászólások: 574
Válasz Sheol üzenetére:

Én egy 7 pontra tartott albumot nem neveznék nagy profitálásnak. (a)


Igazából én se.
Na mindegy, még ha rányom egy tízest, akkor is "elegáns" helyen marad a worst 100-ban, azt is kell néha frissíteni.
Sheol 2012. április 7., szombat, 17:04
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Én egy 7 pontra tartott albumot nem neveznék nagy profitálásnak. (a)
Egyébként most arra gondoltam, hogy nem fog pontozni, azaz nem lép be a klubba; mert abban szinte biztos vagyok, hogy tetszik neki.
baathory 2012. április 7., szombat, 16:47
baathory
Csatlakozott:
2008. november 23.
Hozzászólások: 574
Válasz Sheol üzenetére:


Nem lennék én abban olyan biztos. (whistle)


Igaz, ilyenre is volt már precedens, csak én vagyok hozzá kevés, hogy megértsem, miért jó olyasmit ajánlani, amit az ember maga is sz*rnak tart. Bár jómagam, mint a jelenlegi állás szerinti egyik legnagyobb Umbah rajongó, még profitáltam is a dologból..
Sheol 2012. április 7., szombat, 08:43
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Válasz baathory üzenetére:

Jéé tényleg, valaki még beszáll hozzánk az Umbah fanclub-ba (hrhr)

Nem lennék én abban olyan biztos. (whistle)
baathory 2012. április 6., péntek, 22:56
baathory
Csatlakozott:
2008. november 23.
Hozzászólások: 574
Válasz oldboy üzenetére:

Gyanítom az Umbah-t ajánló versenyző még nem szállt be a játékba, mert kötve hiszem, hogy ő is maximum egy hetesre értékeli az albumot...
Ugye, Mr. MR? (whistle)


Jéé tényleg, valaki még beszáll hozzánk az Umbah fanclub-ba (hrhr)
bahon 2012. április 6., péntek, 22:33
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2837
Válasz oldboy üzenetére:

Gyanítom az Umbah-t ajánló versenyző még nem szállt be a játékba, mert kötve hiszem, hogy ő is maximum egy hetesre értékeli az albumot...
Ugye, Mr. MR? (whistle)

Tuti, hogy Caayn volt! :-@
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.07 seconds to render