Továbbra is nagyon tetszik a csapat zenéje, mert végig érdekes, változatos tud maradni, és rengeteg érzelmet ki tud váltani az arra fogékony hallgatóból. Anette Olzon vendégszereplésének is örültem, teljesen más oldalát tudja itt megmutatni, mint a Nightwish-ben.
Sajnos a banda nem hallgatott rám, és nem dobta ki/cserélte le ezt az Andrea Ferro gyereket, aki most is itt rontja a lemez élvezhetőségét a semmitmondó "énekével". Szerencsére nincs több negatívum, mert Cristina Scabbia hangja szebb, mint valaha; szerintem a női énekesek nagy részét simán lemossa a színről. Amit pl. az Intoxicated-ben hallhatunk tőle az nem semmi, hihetetlen élvezetes ahogy játszik a hangjával. Nem vagyok én sem egy feldolgozás hívő, de a Losing My Religion jobban tetszik tőlük, mint az eredeti. Sajnos a Fémforgácson ezek a zenék mindig le vannak fikázva, de ahogy néztem pl. a Metal Archives-on megkapta a neki járó elismerést.
Itt az Alcest kistestvére; de talán attól jobb egy fokkal.
Jóleső érzés hallgatni Lana énekét, mert szép és iskolázott hangja van. Azonban a zene csak egy lagymatag rokkocska; ha férfi ének lenne rajta, már repülne is a kuka irányába.
Nahát micsoda ódon hangulatú/hangzású muzsika ez. Csak úgy árad belőle a 70-es évekbeli ős doom. Rosszat nem tudok rá mondani, gond nélkül meghallgattam, csak hát nem az én világom. Ja igen, a hangzás Nagárum garantált kedvence lesz.
A zenével nem volna semmi bajom, csak hát megint egy eunuch áll a mikrofon mögött. :( Ezt támasztja alá az is, hogy pl. az Ancient Bards nevű formációt igen szívesen hallgatom. A másik bajom ezzel a túlzásba vitt epikussággal van, ez már így inkább epic fail.
Egy a sok közül.
Death metalt kedvelő népeknek viszonylag kellemes, közel 3/4 órás időtöltés. Igazából ez is csak egy tucatalbum, de a jobbak közül.
Kellemes, hangulatos muzsika ez, sok kivetnivalót nem találok benne.
Én nagyon jól megvagyok vele, bár beismerem, hogy elfogult vagyok az ilyesmi zenék iránt. :-) Szerintem szép és egyáltalán nem unalmas.
Jó ez, sokkal jobban tetszik a legutóbbi néhány lemezüknél, bár úgy igazából azért még mindig az Unleashed Memories lemezt favorizálom...
Ezt elég unalmasnak találom, bevallom. Nem utolsósorban az egyenletesen szürke ének miatt.
Profi, kellemes, nagy izgalmat ugyan nem okoz, de szeretem hallgatni.
Jóság.
Korrekt, de számomra túl sokat nem jelent.
Bizony az előző lemez szerintem is sokkal jobb volt. Itt semmi kiemelkedőt nem hallok.
Nekem pont a stílus modernizálás miatt nem tetszik igazán. Szinte minden dal ugyanúgy épül fel, ugyanolyannak hat és Bob éneke meg tényleg erőtlen és rosszul van keverve. A korai lemezeik sokkal jobbak voltak (sokszor kell ezt leírni, de ha egyszer ez a helyzet...).
Nem nagy különlegesség, de az ilyet általában jólesik hallgatni.
Ha nem is a pályafutásuk csúcsa (az nálam a Love's Burial Ground), azért ez egy nagyon jó, hangulatos lemez.
A relatíve magas pontszám ellenére ez csalódás. Mintha elfogyna az ötlet, de a lendület még elviszi. A következő anyag mérföldkő lehet a kapcsolatunkban.
Egyben megfeküdte volna a gyomrom, így feldaraboltam a hallgatást 4 napra. Nem volt túl nagy öröm így sem.
Finom, éteri zene lehetne, de néhány ziccert kihagytak. Néha egy kis izzadtságszag is érződik. (Itt-ott erőltetettnek érzem.) Egyébként kellemes.
Úgy emlékszem, minden általam ismert lemeze jobb ennél. Valahol elvesztette a fonalat a hölgy...
Hiteles lemez, messze a trendektől. Úgy szól, ahogy kell és rendes dalokat is pakoltak fel rá. Marad.
Ez a zene 10 egyéb (ismert) név alatt is kijöhetett volna....és senki nem venné észre a "csalást". Szerintem...
Kérnék végre egy Saxon-klón zenekart is! Méltatlan, hogy a másik kettő NWOBHM alapzenekart ennyien nyúlják.
A korai lemezeket még begyűjtöttem kazettán, ma már nem érdekel ez a csapat. Nem mintha különösebb baj lenne velük.
Tartalékból lépett előre ezekben az ínséges időkben. Háromnegyed órányi tömény deathmetal, tonnás riffekkel, masszív ritmusokkal és autentikus hangulattal. (Persze Rogga innen sem maradhat ki... az a sound meg magáért beszél...)
Kedvemre való jó zene.Örömmel hallgattam. Ez is marad!

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 200. 201. 202. 203. 204. 205. 206. 207. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2012. február 25.
Sheol Pistike66 viribusunitis ∑:
1. Sheol
Swallow The Sun
Emerald Forest and the Blackbi...
10 9 7.5 8.8
2. Linci
Forgotten Tomb
Under Saturn Retrograde
8 8.5 8.5 8.3
3. viribusunitis
Paganizer
Into the Catacombs
7 7 8.5 7.5
4. cheerleader
Lacuna Coil
Dark Adrenaline
9 8 5.5 7.5
5. Enysmon
Lonely Kamel
Dust Devil
5 8 8 7
6. jpeter
Les Discrets
Ariettes Oubliées...
6 6 8 6.7
7. Pistike66
Lana Lane
El Dorado Hotel
7 8 5 6.7
8. bush
Nevergreen
Karmageddon
7 5 6 6
9. bahon
Dragonland
Under the Grey Banner
6 5 5.5 5.5
10. lostmind17
Primal Fear
Unbreakable
5 5 5 5
∑:
7 7 6.8 6.9
oldboy 2012. február 25., szombat, 18:15
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1898
Azért érdekes, hogy két olyan olvasó ajánlata is bekerült, akik aztán el sem kezdték a pontozást...
Ilyen talán még elő se fordult eddig...
És jó lenne, ha ezután se ez jellemezné a HP-t!
Nagaarum 2012. február 25., szombat, 12:21
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Válasz bahon üzenetére:


Jut eszembe, Veszprémben jártam a nyáron, és képzeld, Linci, tiszta szikla ott minden... (whistle)


Hát nem is kő!!! :-p
--
Púzok a sátánra! X.
lostmind17 2012. február 24., péntek, 23:09
lostmind17
Csatlakozott:
2011. július 31.
Hozzászólások: 53
A Benedek hatalmas zenész. Nincs olyan dallam vagy szóló, amit ne tudna lejátszani léggitárján bármilyen tempóban. \m/ (yes)
bahon 2012. február 24., péntek, 21:03
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2837
Benedek üdvözöl és üzeni, hogy sajnos nem ér rá. Túlságosan leköti a merengés. 8-|
Csak néha megzavarja az apja zajhalmaza. :-p
Perszepeta 2012. február 24., péntek, 20:26
Perszepeta
Csatlakozott:
2010. szeptember 28.
Hozzászólások: 1308
Bahon, szeretettel várjuk a kisebbik fiadat a "stábunkba", hátha neki jobb ízlése van, mint neked :-D (6)
bahon 2012. február 24., péntek, 18:47
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2837
Válasz Linci üzenetére:



http://www.hrlfg.eoldal.hu/cikkek/mindenfele/Mythic_1.html
Itt azt írják, a Nagák szinte mindig nők :-)
És az utolsó mondat második fele elég érdekesnek tűnik (hrhr)

Jut eszembe, Veszprémben jártam a nyáron, és képzeld, Linci, tiszta szikla ott minden... (whistle)
Perszepeta 2012. február 24., péntek, 13:42
Perszepeta
Csatlakozott:
2010. szeptember 28.
Hozzászólások: 1308
Válasz Nagaarum üzenetére:

Úúúú... Nekem most esett le, hogy miért van a bakárdi a kígyó után... (whistle)

Nekem nem esett le, bár nem is ilyen dolgokon agyaltam a napokban (bag)
Nagaarum 2012. február 23., csütörtök, 20:18
Nagaarum
Csatlakozott:
2011. június 30.
Hozzászólások: 2379
Úúúú... Nekem most esett le, hogy miért van a bakárdi a kígyó után... (whistle)
--
Púzok a sátánra! X.
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.071 seconds to render