Igen korrekt death metal album újdonságok nélkül.
Ilyen egy tökéletes viking/black metal album; legalábbis számomra. Nincs mulatozás, kocsmázás, csak fagyos északi hangulat.
Őszintétlen, pénzéhes, zeneipar által irányított, üres, Sharon szólólemeze csokibanda. Én meg Gombóc Artúr vagyok.
Zeneileg nagyon tetszik, csak sajnos a thrashes éneket sosem fogom megszeretni, legfeljebb megpróbálom elviselni.
Nyugodj békében, Juhani Palomäki! :'(
Lett volna ebben potenciál, de a sok helyütt primitív hangzás, és a megjelenő, majd gyorsan elillanó hangulat sem tett jót neki.
Érdekes házasítása a stílusoknak, ami már önmagában is jó pont nálam, ugyanis a tucatszaroknál semmit nem utálok jobban. A hangulata a legtöbb helyen igen jó, és a hangzására sem lehet panasz; a hosszára már annál inkább.
Nem tudom mi ez, csak azt, hogy nagyon nem nekem találták ki.
Ezt a fajta black metalt sosem szerettem igazán; igen az Emperort sem.
Biztosan sok meló volt mire elkészült az album, szóval nem élvezem, hogy honfitársaink munkáját lehúzom, de őszintének kell lennem. A zene egy idő után rém unalmassá válik, egysíkúak a dalok sajnos. A hangzás nem szakítja le a fejem, és engem nem érdekel, hogy kinek a hibájából kifolyólag. Extrém zenéknél nem szeretem a magyar nyelvet hallani, így inkább az angol verziót erőltettem, na ott meg feltettem magamnak a kérdést, hogy nemzetközi szinten mit fog ez érni. Inkább ki sem mondom amire gondoltam.
Ha már arabok, lehetne több keleties téma benne, amúgy minőségi munka.
A viking metál komoly ágának egyik legjobb mai művelője a Helheim. Mély, tartalmas, maradandó élmény a stílus híveinek.
Az előadás tetszik, az irányvonal nem. Csokiice rendkívül szépen megfogalmazta, amit én is gondolok ezzel kapcsolatban. :-)
Más nem történt, minthogy kaptam egy újabb unalmas thrash adagot.
Elismerem, hogy az ilyen fajta zene nagyon nehéz ügy, azt is elismerem, hogy erősen rétegzene és nem lehet túl gyakran hallgatni az ilyet, de én mindíg is nagy élvezetet tudtam találni ezekben. Ezzel sincs másképp, sok szépség, emelkedettség van benne, ami megfog.
Én köztudottan jól bírom az ilyesmit, de ez már nekem is túlságosan szélsőséges, sokkal inkább találom primitívnek mint hangulatosnak és hatásosnak, a hangzás meg kuka. Sajnálom.
Túl hosszú, más gond nincs vele, érdekes, hangulatos zene, sokkal jobban esett most, mint a Heretoir a kevesebb hisztéria miatt. :-)
Fárasztó.
Ígéretes, késöbbiekben figyelni kell majd rájuk.
Nekem ez csalódás, az előző 2 kitűnő lemez után többet vártam. Hamar egyhangúvá válik és a hangzás sem valami erős. Maradok az előzőeknél.
Fölényes hangszeres tudás, intenzitás, pazar témák jellemzik ezt a különleges hangulatú albumot. Nile, Vader és Morbid Angel fanok ide!
Alaposan kiérlelt, okosan felépített dalcsokor, bár az ének elég megosztó lehet. ....a sounddal sem vagyok teljesen elégedett.
Nagy úr a zeneipar.
A thrash legenda. Bár az új idők lemezeivel sincs semmi baj, azért a By Inheritance és a Terror Squad az igazi...Lényeg a lényeg, volt jobb is, de ez is melegen ajánlott minden fémszívűnek.
Nem mindennapi hallgatni valót kínálnak a finn gyászhuszárok. A szó valós értelmében! Asszem saját műfajukban mégis megkerülhetetlen tényezők lettek. Be is sorolom őket az Esoteric, Ataraxie mellé harmadik kedvencnek.
Érdekes zenét rejt ez a korong. Fő elemei a black, ambient, space irányból érkeztek. Nem is rossz, csak kiforratlannak érzem. Az éneken változtatni kellene, esetleg elhagyni....Kap még egy lehetőséget.
Profibb, de kevésbé hangulatos, mint a Heretoir. Ebből a fajta zenéből bőven elég 25 perc egyszerre, annyit tudok örömmel végighallgatni.
Nem nagyon érdeklődöm az ilyesmi zenék iránt. Ennek okát most is bizonyítva látom...Számomra érdektelen...
Nem vagyok a stílus rajongója, de úgy gondolom, ez egy korrekt anyag. Pláne, hogy debüt!
A csapat elhivatottsága minden elismerést megérdemel, le a kalappal. A zenét azonban nem tudom maradéktalanul élvezni és nem csak a méltatlan hangzás miatt...

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 178. 179. 180. 181. 182. 183. 184. 185. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2011. április 23.
Sheol Pistike66 viribusunitis ∑:
1. Pistike66
Helheim
Heiðindómr Ok Mótgangr
10 10 8 9.3
2. viribusunitis
Nervecell
Psychogenocide
8 8 9.5 8.5
3. baathory
Fen
Epoch
8 8.5 7 7.8
4. Perszepeta
Colosseum
Chapter III. - Parasomnia
6 8.5 8.5 7.7
5. Sheol
Within Temptation
The Unforgiving
9.5 7.5 5.5 7.5
6. jpeter
Saille
Irreversible Decay
6.5 8 7.5 7.3
7. csokiice
Artillery
My Blood
7 5 8 6.7
8. zeba
Christian Epidemic
Pusztítástan/Primordial Soul
5 6 7 6
9. Linci
Heretoir
Heretoir
6 4 7 5.7
10. Kovi_Markovics
TesseracT
One
4 5 6 5
∑:
7 7.1 7.4 7.2
Linci 2011. április 23., szombat, 14:17
Linci
Csatlakozott:
2010. április 28.
Hozzászólások: 3130
Válasz Sheol üzenetére:




Klafa! :-)
((mintha csak magamat látnám! (hrhr) ))
--

Sheol 2011. április 23., szombat, 13:12
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Figyeld, Linci! \m/


--

zeba 2011. április 23., szombat, 05:33
zeba
Csatlakozott:
2010. május 9.
Hozzászólások: 1704
Válasz bahon üzenetére:

Meglátásom szerint a mai napon hangos tivornyával ünnepel a földkerekség összes Barabás hívője! (b)


A honi fekete halál szcéna egy rétege pedig mély fájdalommal gyászol.
De ne keseredjetek, a látszat legtöbbször csal:

Mara: Te, aki odamerészkedsz, ahova senki más, istenem leszel nékem?
Siddhartha: Építőmester, végre szembenézhetek veled. Többé nem építesz nekem házat.
Mara: De hát én vagyok a te házad, és te bennem élsz.
Siddhartha: Oh, saját énem, uram, te csupán illúzió vagy. Valójában nem létezel. A föld legyen szavaim tanúja.


bahon 2011. április 22., péntek, 21:42
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2837
Meglátásom szerint a mai napon hangos tivornyával ünnepel a földkerekség összes Barabás hívője! (b)
bush 2011. április 21., csütörtök, 08:56
bush
Csatlakozott:
2010. március 9.
Hozzászólások: 708
Elhunyt Matt LaPorte a Jon Oliva's Pain és a Circle II Circle gitárosa. :-(


--
http://rockandmetalfusion.blogspot.com/
Pistike66 2011. április 20., szerda, 23:39
Pistike66
Csatlakozott:
2008. június 17.
Hozzászólások: 3408
Válasz bahon üzenetére:

Pistike!
Van új Nazareth lemez! Big dogz a címe és nem kapott túl jó kritikát. Ez engem felettébb hidegen hagy, meg kell hallgatnom! ;-)

És azért nem privátban írtam, mert hátha mást is érdekel még...

A kritika engem se érdekel. Inkább a régi lemezeiket szeretem, de azért azt hiszem majd meghallgatom. :-)
bahon 2011. április 20., szerda, 22:26
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2837
Válasz bush üzenetére:



Én már hallottam és tényleg szar! |-D

...csak vicceltem, olyan laza, de azért meglehet hallgatni. (hrhr) (b) m/

(hrhr)
bush 2011. április 20., szerda, 22:04
bush
Csatlakozott:
2010. március 9.
Hozzászólások: 708
Válasz bahon üzenetére:

Pistike!
Van új Nazareth lemez! Big dogz a címe és nem kapott túl jó kritikát. Ez engem felettébb hidegen hagy, meg kell hallgatnom! ;-)

És azért nem privátban írtam, mert hátha mást is érdekel még...


Én már hallottam és tényleg szar! |-D

...csak vicceltem, olyan laza, de azért meglehet hallgatni. (hrhr) (b) \m/
--
http://rockandmetalfusion.blogspot.com/
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.067 seconds to render