Kellemes és egyben különleges zene is. Ha nem lett volna benne a nevükben a vámpír szó, szerintem senki sem azon lovagolt volna a kommentekben.
Utálom a hosszú számokat, ez meg aztán tényleg extrém megoldás amit a banda alkalmazott, de fura módon könnyen túltettem magam rajta, mert hát tényleg egy jókora szám az egész. A zene tetszett; olyan jófajta, ami szinte hipnotikus állapotba tudja juttatni az arra fogékony elméket. Ilyen tekintetben Burzum mester dolgaihoz hasonlatosnak éreztem.
Manapság azonnal menekülőre fogom, ha meglátom a melodic death címkét egy albummal kapcsolatban, olyannyira gagyivá vált a stílus. Most össze kellett szednem a bátorságom, de milyen jól tettem. OG-ék sokkal súlyosabban, agyasabban játszák a stílust, így aztán én is jól szórakoztam a hallgatása közben.
Sajnos nem tudtam elcsípni a hangulatát, ami egy black metal albumnál pedig alapvető követelmény lenne. Szóval nálam csak egy "átlagos" besorolás illeti meg.
Elhiszem, hogy a stílusában ez egy jó lemez, de nekem rohadt unalmas sajna.
Lassan 2 éve ajánlottad az Amorphist. Szóval azt hiszem ideje lenne már megint egy olyan ajánlatnak amit meg tudok hallgatni. :)
Megjelenése óta bérelt helye van a foobarban, úgyhogy nem a pillanatnyi lelkesedés mondatja velem, hogy ez bizony egy kiváló album. A hangzása példaértékű, és annyi egyediséget, egyéni ízt is érzek benne amennyi kell. (Ellentétben a legtöbb mai bandával.)
Kicsit csodálkozok a sok alacsony ponton, megmondom őszintén. Igaz, hogy semmi újat nem nyújt, de azért még ez egy jó és minőségi lemez a stílusában.
Az Opethet sem szeretem, nem még a kópiáját.
Az egyik legjobb death metal bandának tartom őket. Ez az album tényleg nem a csúcs tőlük, csak hát a legtöbb banda örülne, ha fele ilyen jó lemezt tudna készíteni. Hallunk még felőlük, ebben biztos vagyok.
Utóbbi idők egyik leghangulatosabb gothic metal lemeze. A csaj nem rendelkezik igazán nagy hanggal, de ez most előnyére válik az anyagnak, hiszen csilingelés, áriázás így ki van zárva. Komolyan, néha elkezdtem tartani tőle, hogy beleharap a nyakamba és szívni kezdi a véremet. :-) Szép munka.
Zeba tökéletesen összefoglalta a lényeget. Mást már én sem tudnék hozzáfűzni.
Vannak benne érdekes részek szép számmal, de nem minden része tetszik. A pont még változhat.
Szerintem megvan a hangulat, élveztem, minőségi muzsika.
Nekem ez valamiért nem üt akkorát, mint mondjuk a Crowbar vagy a Broken Glass ütött annak idején. Azt hiszem, csokiice-nak lehet igaza... Azt azért meg kell említenem, hogy a Liquid Sky And Cold Black Earth viszont 10 pontos dal.
Nu metal, ezzel mindent elmondtam... Ebben a formában ez nem az én zeném.
Kiváló muzsika, kiváló dalok, élvezetes hallgatnivaló.
Semmi új, de ami van, az kellemes. :-)
Igéretes, kíváncsi leszek rájuk a jövőben, a következő lemezre kissé még erősebb dalok kellenek majd.
A ma létező legjobb death metál bandák egyikét veszti el velük a színtér. Úgy gondolom csináltak ennél jobb lemezeket is, de súlyos kifogás ennek ellenére nem érheti.
Nyugodtan belőhetnénk ezt a teljesítményt műfaji átlagnak. A pontszám ennek megfelelő.
Szürreális black invázió. Ez fájt...!
Egyszer már leírtam a csapatot. Erre teljesen váratlanul egy kiváló, friss hangzású és üdítően változatos lemezt hoztak ki. (Jó ez a hangpróba!)
Profi, ismert zenészek, ez hallatszik is. Nekem magával a zenével van csak bajom, képtelen lekötni....
6 év telt el az utolsó album óta, de állni látszék az idő! Na, ezt sem szemrehányásként mondom...Olyan, mint a pince mélyén elfeledett muzeális bor, amely üvege már nem túl bizalomgerjesztő, de az ember nem szívesen bontaná meg akármikor. Én is addig tologattam a dolgot, amíg felkészültnek nem éreztem magam a fogyasztására.
Friss megközelítésű prog.metál ez. Változatos is, egyéni is, mégsem kívánkozik vissza a lejátszóba. A probléma az énekessel és a beszűrődő - számomra sem kívánatos - hatásokkal lehet....
Orosz/izraeli csapat, akik méregerős lemezt dobtak piacra, így harmadszorra. Benne van minden, amitől örömmel hallgatom ezt a kiadványt ebben a divatos műfajban. Kellemes hangzás, ragadós dalok és az életmű ismeretében még hitelesnek is tekinthető.
Ahol az előző abbamaradt, ott folytatódik. Fejlődést nem érzek igazán, de ebben a stílusban értékelem a megbízható és kiszámítható minőséget. És az maradéktalanul jelen van.
Üveg vörösborral leülős, elmélyülős prog/death néhány gyermekbetegséggel. (Debüt csak!) Olyan Opethbe oltott postrock! A következő lemezre oda kell figyelni.
Azt hiszem szegényebb lesz az európai death színtér egy igazi egyéniséggel. Bár nekem nem ez a kedvenc GD lemezem, de mindenképpen a legjobbak között van. Nem felejtünk!

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 176. 177. 178. 179. 180. 181. 182. 183. ... 503. Full screen Vertikális nézet
2011. március 26.
Sheol Pistike66 viribusunitis ∑:
1. csokiice
Arafel
For Battles Once Fought
9 9 9 9
2. insomnium
God Dethroned
Under the Sign of the Iron Cro...
9 8.5 9 8.8
3. Otitis_Media
Omnium Gatherum
New World Shadows
8.5 7.5 8 8
4. Sheol
Theatres des Vampire...
Moonlight Waltz
9 9 5.5 7.8
5. rudolftor
Volturyon
Coordinated Mutilation
7.5 7.5 8 7.7
6. Pistike66
Massemord
The Madness Tongue Devouring J...
8 10 4.5 7.5
7. viribusunitis
Blind One Came
Remnants
5 8 9 7.3
8. Linci
Ondskapt
Arisen From The Ashes
5 8.5 6.5 6.7
9. zeba
Crowbar
Sever The Wicked Hand
4 7 8.5 6.5
10. oldboy
Qube
Incubate
4 5 7 5.3
∑:
6.9 8 7.5 7.5
Sheol 2011. március 26., szombat, 14:20
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Caayn mester 4,7 átlagából ítélve nem igazán élvezte a hp-t, mi viszont élveztük a kommentjeit; jó kis munkamegosztás. |-D
--

bush 2011. március 26., szombat, 14:18
bush
Csatlakozott:
2010. március 9.
Hozzászólások: 708
Caayn - jót röhögtem a szösszeneteid olvasása közben. (hrhr)

NO.1. : Halk zajok, majd finoman, intelligensen beleokádunk a mikrofonba.

Ez mindent visz!!!Még most is röhögök!!! (hrhr)

Vidámabb lett a napom. Jár a sör. (b) |-D
--

Sheol 2011. március 26., szombat, 13:46
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Válasz emp üzenetére:

akkor végre összejött, hogy tíz szuper lemez szerepel egyszerre!!! (hrhr)


A következőn viszont tényleg összejöhet, amekkora albumok jelentek meg mostanság. \m/
--

zeba 2011. március 26., szombat, 13:37
zeba
Csatlakozott:
2010. május 9.
Hozzászólások: 1704
Válasz emp üzenetére:

akkor végre összejött, hogy tíz szuper lemez szerepel egyszerre!!! (hrhr)


Szuper hatalmasat nevettem most!
--

emp 2011. március 26., szombat, 13:08
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Válasz zeba üzenetére:



Nyugodt szívvel mondható, hogy mind a 10 lemez dobogós - elvileg. ^^



akkor végre összejött, hogy tíz szuper lemez szerepel egyszerre!!! (hrhr)
--
"welcome my son, welcome to the machine"
zeba 2011. március 26., szombat, 12:59
zeba
Csatlakozott:
2010. május 9.
Hozzászólások: 1704
Válasz emp üzenetére:

...valamint az utolsó és az első helyezett között 1,6 pont az összesített különbség. :-D


Nyugodt szívvel mondható, hogy mind a 10 lemez dobogós - elvileg. ^^
--

emp 2011. március 26., szombat, 12:43
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
akartam is írni, hogy belerondítottál az okoskodásomban, de ez nem igaz, mert pont szerint így is utolsó, csak megosztott utolsó... :-D
--
"welcome my son, welcome to the machine"
oldboy 2011. március 26., szombat, 12:42
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1898
Válasz emp üzenetére:

Azért még ilyet se látott a világ, hogy az utolsó helyezettnek van öt darab 10 pontja, egy 9 és egy 8... (w00t) (hrhr)

Gyakorlatilag az utolsó helyezett kapta a legtöbb maximális értékelést, valamint az utolsó és az első helyezett között 1,6 pont az összesített különbség. :-D

Aztán a második 8 ponttal tettem róla, hogy ne az utolsó helyen legyenek, bár a pontszám azonos az utolsóéval. 8-|
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.073 seconds to render