Szinte tökéletes, de mínusz fél pont, mert ha már meghívtak egy ilyen kaliberű énekesnőt, akkor annak nem csak imitt-amott kellett volna feltűnnie, hanem sokkal több teret kellett volna kapnia; főleg, hogy a hörgicsélő hangból tizenkettő egy tucat.
Most ezek tényleg úgy gondolták, hogy lengyelül is kell kárognia a frontvarjúnak? Nem volt jó ötlet, bántotta a fülemet. Amúgy korrekt anyag, de hát legyünk őszinték, nagyon sok ilyet hallottunk már.
Most akkor már a fals, torokhangú suttogás is éneknek számít? Amúgy ja, jó utaztatós zene ez, egyszer csak unalomföldjén találtam magam.
Technikás death metalt rejtő, szépen szóló lemez, amit megfelelő hangulatban nagyon lehet kedvelni.
Negyed óra alatt totálisan meguntam ezt a thrash reszelést, ám ekkor még 1 óra hátra volt. /o\ Az ének meg a szokásos rekedt kántálás, mindenféle változatosság nélkül.
Egy érdekes dolog volt a lemezen, mégpedig a nyitó dal. Ez is csak azért, mert a Sacred 2 című játékban sokszor láttam a banda koncertjét Ancaria világában, amit egy Hansi által adott küldetés sikeres teljesítése után lehetett megtekinteni. :) Egyébként a dalok igen gyengék, a hangzás bűn rossz, a hossza meg 1 óra felett van. :(
Hát igen, ez most nem sikerült olyan jól, mint az előző album. Azon nagyon jó dalok voltak, és volt egy sötét, okkult atmoszférája is. Ezeket most sokkal nehezebb tetten érni, így csak egy korrekt album született, és nem több.
Megadom neki a nevében szereplő pontot, mert megérdemli. Jó kis tökös muzsika, jól is szól, és szórakoztatóan változatos is.
Jó zene, de inkább előveszem a Storm of the Light's Bane-t.
Nem is tudom mi döbbentett meg jobban, ez a prüntyögős nyáltenger, vagy a pontok amiket adtatok neki. :'(
A nem várt összetevők (női ének, férfi dallamozás, szinti) teszik változatossá az amúgy monoton death korongot.
Tényleg lengyelül károg a fickó? Fel sem tűnt... A szokásos dolgok itt is megvannak: aprítás, meg a hóvihar gitárok - szerencsére - egészséges hangzással.
Nehezen - vagy inkább alig - hallgatható zene(?).
Nos, ez a hangszínű szűkölés/hörgés az amitől kiver a hideg verejték. De a zenétől sem vagyok elájulva. Kb olyan gyorsan szabadulok meg tőle, mint ahogy a dobos(?) nyomja a duplázót.
Érdekes, hogy ugyanaz a dolog jutott eszembe, mint a Spock's Beard hallgatásakor (pedig azért két, teljesen más műfajról van szó): a számok összefolynak, fingja sincs az embernek, hogy hol is tart, merre jár, de nagyon jó hallgatni (főleg a régi Metallica/Megadeth jellegű riffeléseket)
A szimfónikusok sokszor agyon- (el-)nyomják a metalt. A dalok alapvetően terjengősek, többségük olyan "se füle se farka" kategória; kevés kapaszkodót nyújtanak. A lassabb, akusztikus számok (Curse My Name, War of the thrones) mentik nálam hetesre a lemezt.
Semmi problémám nincs ezzel a zenével, csupán annyi, hogy unalmas. Frankón eldödörög, semmi emlékezetes nem történik. Két pozitívumot azért meg kell említenem: egyrészt nem mászik az idegeimre 2 perc után, másrészt akad egy-két egész pofás gitárszóló.
Nem szarozok, ez tizes. De hát vannak hibák, klisék stb - jöhetne az ellenvélemény. Ennek ellenére megy a max pont. A Primigenia naponta bekerül a lejátszóba, én meg mindannyiszor együtt ordítom az egyébként bivaly torkú énekessel a When chaos rules our lives refrénét.
Azt olvasom mindenfelé, hogy ez a banda remekül másolja a Dissection-t; kb. úgy, mint az Airbourne az AC/DC-t. Hát, a Fallen Angel-t hallván az eredeti banda sem okozna nekem nagy örömet.
Könnyen hallgatható progrock több helyen queen-es megoldásokkal. Kicsit összefolyós az egész - ebből a szempontból hasonlatos az Exodus-hoz.
Amihez Dan Swanönek köze van, az nekem aranyér! :D (kivéve Nightingale, mert azt imádom) Lájtos higított death metal olyanok kedvére akik nem bírják a death metalt. Nekem ez unalombomba. Elő is veszem valamelyik Bloodbath lemezt, hogy kisöpörje a szintidallamok és női (death metal baszki!!!!) csiripelés rózsaszín trutyiját a fülemből.
háhhh.... akartam valami bizonyító erejűt írni :DD falra hányt borsó.
kellemes, utaztatós zene, aminek nem feladata és létszükséglete a megjegyezhetőség, hiszen a már kitaposott ösvényen semmi izgalom sincs végigcaplatni.
Megdöbbentett, hogy már az első szám végefele nézegettem, hogy még mennyi van hátra. Egyébként biztosan jó, huszonötezredik dallamos death lemeznek simán megteszi, bár a totálisan dinamikátlan gépdob erősen az ember idegein tud táncolni.
Addig amíg meg nem érkezett minden számban a kötelező rukatukarukatuka és a durván ideges fokszi ugatás egész jól el voltam vele ott viszont valami pavlovi reflextől vezérelve mindíg felröhögtem. Azért ebben a műfajban egy óra tizenhárom perc játékidő és a hat-hét perces számok is igen bátrak.
borzasztó mélyrepülés egy szebb napokat is megért bandától. ömlenek a megjegyezhetetlen esetleges dallamhegyek szinfónikus robbanócukorkába mártva és hallom a zsibvásárból kitűnő műanyag pisztolyok durrogását és a vattacukrot és az émelyítő török baklavát stb... (kb. ennyi értelme van ennek a zenei maszlagnak is)
nem rossz ős doom anyag ez, bár azért olyan nevek mellett, mint Spiritus Mortis, Reverend Bizarre vagy Lord Vicar, csak becsületes iparosmunka.
ha mondjuk ez az egyetlen album maradna épségben az apokalipszis után, akkor szívesen hallgatnám.
Borzasztóan erős dalírói vénával megáldott klasszikus hangulatú banda a Thulcandra. Az első 5 szám simán megközelíti a Dissection szintjét és a többi sem esett messze a fátol. Ritkánhallott méregerős anyag.
Csodálatos érett, klasszikus prog.rock, ahogy én is szeretem. Ebben a bandában eddig még nem csalódtam.
Kerestem benne a hibákat, de csak nem találtam. :-) Elsőrangú skandináv death metal.
Nagyon is rendben van ez a lemez. Mindenféle szimfonikus hókuszpókuszt nélkülöző, direkt, durva black metál ahogy azt kell. Debütnek meg több mint ígéretes.
Nem igazán az én asztalom, ez az elszállós, elvont zene ritkán tud betalálni nálam, a rettenetesen béna ének meg még tovább ront a helyzeten.
Ez tényleg állat, azon ritka esetek egyike, amikor a technika nem megy a dalok rovására. A játékidő ugyan nem kevés, de a még befogadható tartományban van, sőt, nekem kifejezetten gyorsan elszállt hallgatása közben. :-)
Műfajában nem lenne rossz (thrash cseppet sem szívügyem), de csókoltatom azt, aki kitalálta, hogy ennek 73 percnek kell lennie... Fele untig elég lenne, és akkor talán valami hatása is lenne, így, ebben a formában nekem kínzás.
Azok a dalok, ahol a sok szimfónikus szemfényvesztés nem nyomja el a lényeget, egész tűrhetőek, ilyenek főleg a lemez második felében vannak. A többi agyamra ment a sok cicomázással.
Száraz, sótlan, hangulattalan, nincs semmiféle atmoszférája, én, mint a jó doom metal nagy kedvelője nem adhatok erre többet. :-)
Háttérzenének megteszi, odafigyelni rá nem nagyon érdemes.
Mindent elmondtak már előttem, mást nemigen tudok hozzátenni, tetszik, nagyszerű muzsika, ennyi. :-)
Lenyűgöző klasszikus hangvételű progresszív rock a műfaj legszebb hagyományait követve. Ebben a műfajban nagyon ritkán csalódom és ez szerencsére most sem történt meg.
Na, ez megevett reggelire......! Jóra számítottam, na de ennyire....! Dalközpontú skandináv death, és még az előforduló női ének is a helyén van.
A műfaji klisék erősen jelen vannak, de az összhatás inkább pozitív.
Nem minden ízében tetszik, de a post-metálnak egy olyan szelete ez, amely új távlatokat nyithat az erre fogékony lelkekben.
Klasszikus szólómunka, hihetetlen technikai tudás, húzós dalok profi csomagolásban. Két hete szinte csak ezt hallgatom....
Kétségtelen, hogy Lee papa képes volt Rick pótlására, de Zetro azért nagyon hiányzik....és a Fabulous-tól elég messze van! Egyébként pedig tök jó lemez!
A pontszám inkább a régi emlékeknek szól, mint a mostani produktumnak. Biztos én járok rossz úton.....
A banda két főrészvényese minden ismeretlen amerikai csapatban előfordult már! Szerintem élvezik ezt a noname/underground pozíciót. A zene meg kb. ugyanilyen jellegtelen doomos metál. Minden tekintetben.
Szerintem amit a svéd fiúk itt elővezetnek, az igenis rendben van. Aztán ahogy a rutin megérkezik, úgy lesz majd egyre markánsabb a játék.
A saját dalokat is elég erősnek tartom és bátran odatehető az említett klasszikus munkái mellé. Csodálkozom is, hogy csak első lemez....
Csupa nosztalgia az élet! Valaha elég sok progr. rockot hallgattam, de ma már kevésbé köt le. Pedig ez a jobbak közül való!
Olyannak aki Dan Swanö, és Rogga munkásságát kajálja reggelire, ebédre, vacsorára, annak sok újdonságot nem fog adni ez a mű. Másrészt, ha már svéd death metálról van szó, akkor a női éneket tényleg hanyagolni kellene, nem illik bele ebbe a közegbe.
Nagyban hasonlít a többi tengerentúli, hasonló közegben mozgó csapatra. Gondolok itt az Arsisra, Archonsra, és a többiekre. Az említetteket szeretem, így velük sincs gondom.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 160. 161. 162. 163. 164. 165. 166. 167. ... 503. Full screen Vertikális nézet
2010. augusztus 14.
Sheol Caayn emp Pistike66 viribusunitis Mighty_Ravendark ∑:
1. Sheol
Demiurg
Slakthus Gamleby
9.5 7 5 10 10 7.5 8.3
2. Caayn
8-Point Rose
Primigenia
8 10 6.5 6.5 7   7.6
3. emp
Thulcandra
Fallen Angel's Dominion
8 3 10 9 8   7.6
4. Otitis_Media
Spock's Beard
X
3 7.5 10 9 7   7.3
5. viribusunitis
Allegaeon
Fragments of Form and Function
8 3 6 9 10 8 7.2
6. Pistike66
Blaze of Perdition
Towards the Blaze of Perdition
7 3 9 9 6.5   6.9
7. Kovi_Markovics
Exodus
Exhibit B: The Human Condition
5 7.5 6 5 8   6.3
8. solomonkane
Hour Of 13
The Ritualist
7 5 7 5 5   5.8
9. bahon
Blind Guardian
At The Edge of Time
5 7 5 5.5 6   5.7
10. Mighty_Ravendark
Suns Of Rapture
Far Beyond Truth
4 2 8 4 8   5.2
∑:
6.5 5.5 7.3 7.2 7.6 7.8 6.8
Kovi Markovics 2010. augusztus 14., szombat, 19:25
Kovi Markovics
Csatlakozott:
2009. október 24.
Hozzászólások: 195
Demiurgot levittem volna 9 pontra...legközelebb nem leszek ilyen vajszívű. :-)
Sheol 2010. augusztus 14., szombat, 13:30
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Akkor most kivételesen nem értünk egyet, csipi koma, pedig általában hasonlóan vélekedünk. :-)
--

chipmonkey 2010. augusztus 13., péntek, 21:53
chipmonkey
Csatlakozott:
2008. július 20.
Hozzászólások: 128
Én borzasztóan gyengének találom a friss Maiden lemezt. Pedig az olyan egykori dalok, mint az Aces High, vagy a Die with Your Boots On mekkora kedvenc dalok...
Kovi Markovics 2010. augusztus 13., péntek, 21:23
Kovi Markovics
Csatlakozott:
2009. október 24.
Hozzászólások: 195
Válasz bahon üzenetére:



De komolyan, tetszett? Vagy majd lássuk a pontot kéken keden?


Te ne tudd meg, hogy ráflesseltem kezdő szám elejére...iszonyat filinges. (w00t)
Kovi Markovics 2010. augusztus 13., péntek, 21:21
Kovi Markovics
Csatlakozott:
2009. október 24.
Hozzászólások: 195
Válasz Caayn üzenetére:



A Freedom Rock egy - szinte - tökéletes skandináv dallamos rock lemez. A hp-n viszont a társaság 90%-ának megfeküdné a gyomrát a habkönnyű dallamorgia. (hrhr) Nálam tuti 10-es, sőt az év albumára is esélyes.


Egyenlőre csak YouTuben hallgattam egypár számot, most szerzem be a teljes lemezét. :-)
Kovi Markovics 2010. augusztus 13., péntek, 21:18
Kovi Markovics
Csatlakozott:
2009. október 24.
Hozzászólások: 195
Válasz oldboy üzenetére:


Biztosan nem! (weird)
Ugyanis a következő kör augusztus 14-én rajtol, míg a lemez hivatalos megjelenése augusztus 16.
És egy pár hónapja a HP-stáb elfogadott egy olyan szabályt, hogy csak olyan lemez indulhat a hangpróbán, amelyik már hivatalosan is megjelent.
Az azt követő fordulóban viszont semmi akadálya nem lesz a Vasszűz benevezésének!


HP szokását ismerve nem rögtön aug. 14.-én lesz telik meg a lista... :-) Sz'al aug. 16-án be lehet dobni. (w00t)
bahon 2010. augusztus 13., péntek, 20:08
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2837
Válasz oldboy üzenetére:


Egyébként túlélhető, de elég kiszámítható is egyben...
Azt nem értem, hogy Dickinson miért felejtett el ütős refréneket írni, amik a reunion előtti szólólemezein annyira ültek.
Nekem a Balls to Picasso, Accident of Birth, Chemical Wedding hármas sokkal többet ér, mint az összes Seventh Son(a kedvencem tőlük!) után készült Maiden lemez együttvéve!

És ha hiszed, ha nem, teljesen egyet értek! Zseniálisak a szólólemezei. (Na jó, a Tattooed nem.)
oldboy 2010. augusztus 13., péntek, 20:01
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1898
Válasz bahon üzenetére:


És hogyan élted túl? A lemez felétől elidítottál egy másik lejátszón valami durvulatot, hogy a kettő összhangzata kellemesen progresszív legyen? |-D
De komolyan, tetszett? Vagy majd lássuk a pontot kéken keden?
Én meg egyszerűen annyi mással ismerkedtem meg a napokban, hogy a valszeg sok újat nem adó IM-re nem kaptam még lyukat a köldököm mellett. =|:

Egyébként túlélhető, de elég kiszámítható is egyben...
Azt nem értem, hogy Dickinson miért felejtett el ütős refréneket írni, amik a reunion előtti szólólemezein annyira ültek.
Nekem a Balls to Picasso, Accident of Birth, Chemical Wedding hármas sokkal többet ér, mint az összes Seventh Son(a kedvencem tőlük!) után készült Maiden lemez együttvéve!
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.069 seconds to render