Nyammogtam a lemezen majdnem 2 hetet, mert bíztam benne, hogy megtetszik, csak idő kell neki. Sajnos nem így lett. Pár percre is nehezen tud lekötni, nem még hetvenre.
Liechtenstein sem a metal zene fellegvára, hiszen a metal archives is mindössze 8 bandát ismer onnan, amiből 5 az aktív. :D Na, ha ezen kis érdekességen túllépünk, akkor egy igen kellemes zenét rejtő korongot hallhatunk a Catharsis személyében. A zenei alap megletősen kemény, a torzított gitár végig domináns, sok gitárszólóval is színesítve a muzsikát. Ezt a keménységet erősíti a sokszor felbukkanó marcona férfi hörgés is. A tragikus hirtelenséggel elhunyt Sabine-t felváltó Sandra hangja nagyon jó, már a Dreams of Sanity-ben is imádtam. (oldboy koma, az általad használt jelzőket tényleg nem értem ebben az esetben.)
A COB-ot sem szeretem már manapság, akkor el lehet képzelni, hogy mennyire élveztem ezt.
Na, elővettem a Dismember - Indecent And Obscene CD-met, direkt azért, hogy megnézzem mit tud ez a lemez egy olyan albumhoz képest aminek a stílusában vitézkednek. Hát jelentem, elég keveset. Hol vannak itt olyan dalok, mint a Skinfather, vagy a Dreaming In Red? Bántani nem akarom túlságosan a bandát, mert dícséretes, hogy próbálnak életben tartani egy zenei stílust, de túlzásokba sem esnék velük kapcsolatban. (Ja, és az említett 17 éves album hangzása is odaver ennek.)
Igyekeztem, de a háromnegyedénél nem bírtam tovább, és feladtam. Szóval HP ide vagy oda, az önsanyargatást nem nekem találták ki.
Elég jól tolják az arcok ezt a fajta muzsikát, csak hát németül és arctalanul.
Az előző lemezükre még 6 pontot adtam, szóval vagy az volt jobb, vagy túl öreg vagyok már az ilyen bohóczenéhez. Nem semmi akit ez szórakoztatni tud!
Régi kedvenc bandámról van szó, és én nem csalódtam bennük most sem. Ilyen különleges zenére nem adok ennél kevesebbet akkor sem, ha az előző albumot jobbnak is tartom valamivel.
Az énekes faszit ki kéne vágni a bandából a feleslegesen durva zenei részekkel együtt, és maradna egy 10 pontot érő csodálatos muzsika. Így azonban...
Az egész albumról csak a Rise c. dal tetszett; ami nem sok, valljuk be!
Az "ének" egysíkú és fantáziátlan, a zene pedig elnyújtott rétestészta.
Kiemelkedő momentumok nélküli énekesnős (gothic) metal, ahol a csaj hangja sem 100%-os. Ezzel nem lépnek feljebb.
A helyükben a Nagy Fal túlsó felén, hazai pályán evezgetnék, mert nemzetközi vizeken ez a kínai Bodom-csónak nem élne meg egy komolyabb vihart. Miao(u) :) és társai számára Finnország még messze van.
A zúgó, búgó ódon (értsd szar) hangzás mögül nincs türelmem elővadászni a kicsit is értékelhető momentumokat.
Név és cím alapján vmi elviselhetőbb core-ságot vártam, erre jött ez a valami, ami alapján leginkább a lágy halmazállapotú output-termék jutott eszembe.
A zene kifejezetten hallgatható, az acsarkodás viszont már a második szám után fárasztó (elviselhetetlen).
Inkább szake készítésbe fogtak volna a derék japánok. A zene témát meg hagyták volna másra.
Ez a nyavajgás adná az ún. görög pluszt az átlag black metalhoz? Azta... ez így elég meredek.
Naja, mindjárt színesebb és jobb az összkép, ha a metal (még ha az csak megbízhatóan átlagos is) is megérkezik az Eluveitie zenéjébe. Az előző albumot a fém hiánya okán lapoztam is, ez viszont marad.
Nagy lendülettel álltam neki az új GR cuccnak, mert mind a Majestic mind a LOTFII csak kérdőjeleket hagyott maradandó zenét nem nagyon. Nagy volt a várakozás, és azt kell mondanom a pofáraesés is. A lemez közepe úgy ahogy van lazán felejthető kategória. Vazze Kai, szedd má' össze magad!
Erősen hangulatfüggő. Játék közben a hátsó lebeny leszedálására tökéletesen megfelel, csak akkor ugye az érdemi figyelem nem oda irányul. Ha odafigyelek, akkor meg a hátsó lebeny baszogat valami elfoglaltságért.
"Visszaaaa! Támad megint! Óly de, olyan hülye hangja van, én nem tudom milyen állat, de borzalom!"
Tüzesz szárkán játszani metálocka. Kicit cípősz, nem cípősz.
Pavlovi reflexel kapom elő minden egyes alkalommal a Dismember - Death Metal lemezét, amikor ezt elindítom. Olyan ez, mint mikor sütit eszek. Szeretem a sütit, de utána ha nem kapok húst, akkor helybenpörgök és morgok.
pssszt! Te ott! Igen, kedves farkasok közé keveredett prograjongó, aki szégyenlősen megbújsz az előszoba szegletében. Gyere csak közelebb! Valamit súgok a füledbe! Ez egy baromi jó prog. anyag. Ne higyj a többieknek, azok csak a fröcsögő belekhez és elmetszett torokhoz értenek igazán! :D
Ez a tökéletesen felesleges, klisékben tobzódó kolbászblack mindíg is németorszég specialitása volt. Most sem csalódtam bennük.
Éppen azon filóztam, hogy csak kellene hallgatni egy kis Boban Markovic-csot, vagy egy kis Rhapsodyt, esetleg egy kis Bal-Sagoth-ot, netán valami könnyed trágyablacket, miközben pici japán emberkék ugrálnak a háttérben. Itt most egyedi akciós csomagban "négy az egyben", csak most, csak neked, mert megérdemled!!! Mókametál, némi humorérzék nélkül veszélyes!!! :D
az első pár szám okozta heveny izgalom az idő előrehaladtával csúfosan elvérzik a monotonitás oltárán.
Na gyorsan túltettem magam rajta. Hát számolgattam, hogy hány nóta van még hátra, vágtam a centit rendesen, de becsülettel végigment. Egyszerűen nekem ez nem és kész. Evvan. (már csak az új Dalriada hiányzik a boldogságomhoz :D )
Annyira tudtam, hogy Caayn ezt fogja ajánlani!!!! (meg reméltem is, hogy nézne már ki a világ, ha nekem kellett volna ajánlanom! :D) Naszóval! A 98-as sorszámú HP-n akkorát csalódtam az aktuális Ramma Gay albumban, hogy földig pontoztam és Kai Hansen woodoobabát bökdöstem egy hétig. Meg lett az eredménye. Ez kérem ismét egy baromi izgalmas, kiváló nótákkal teli album lett. Az egy szem, viszont annál vastagabb minusz pontot a címadó tétel kapja, ami nagyon nem hiányzott a lelkivilágomnak. Sokathallgatós album lesz ez a közeljövőben.
Hálistennek a zene nem a szokványos doomhalál kombó. A vokalista kúrja el a pontokat, hogy gargarizálna hurkazsírral!!!
Valahogy ez így baromira nem passzol. Egyedül a zene (nevezhető) jó(nak), a vokalizáció kevésbé.
Valóban felesleges, ráadásul a jellegtelenbe hajló Bodomot célozták meg xD Annyiban nem felesleges, hogy ezzel Kína is megmutatta magát :) Ui.: azóta rájöttem, hogy többször meg sem hallgattam xD, ezért a korrigáció
Ez bizony tökéletes reprezentációja a régi svéd death metál vonalnak. Egyediség? Pfff. Kit érdekel? ui.: én is meghallgattam az említett Dismember alapművet, ezért a korrigálás :)
Érdekes zene, valamiért mégis idegesített :/
Az elején még lekötött, aztán egyre unalmasabb, és fárasztóbbá vált.
Kis darabokban adagolva fasza, de egyben...
Teljesen semleges.
Összesen két számot hallgatok meg tőlük, az sem ezen az albumon van...érdekes, mert az összetevők jók, de nem tudják összerakni...
Kezdetben nem lelkesedtem, aztán az első néhány szám hallgatása közben igen, aztán a 4-ről gyorsan léptettem a kövire, aztán megint nem lelkesedtem. 5 éve még tetszett volna, azóta másfelé zenei-szociálizálódtam (hrhr), szerencsére.
Egyelőre nem tökéletes, de igencsak ígéretes, legnagyobb hibája valóban az ének monotonitása. Ha ebbe legközelebb több változatosságot visznek, nagy kedvencek lehetnek, mert zeneileg már most nagyon csúcsközelben vannak.
Én nem vagyok annyira kemény legény, hogy ne tudnék élvezni egy ilyesfajta zenét. :-P Élvezetes, változatos, szórakoztató, kellemes hallgatnivaló.
A banda nemzetiségén kívül nem sok érdekességet rejt ez az album. Nem rossz, de nem is jó, teljesen átlagos. Pontszámom most a teljes skála kihasználásán alapul, szóval ez az 5-ös az átlagosságot jelöli. Jobb énekkel talán 1 ponttal többet kaptak volna...Egyszeri különlegességnek megteszi, hogy elmondhassuk, már kínai death metalt is hallottunk. :-).
Nagyon rendben van ez az anyag, tökéletesen megvalósított régisulis svédes death metal, kiváló nótákkal.
Érdekes zene, végre egy egyedi progresszív metál lemez, nem egy többezredik Dream Theater klón.
Tisztességes pagan metál, nagy izgalmat nem okoz, de bármikor kellemes szórakozás a stílus kedvelőinek.
Black metált szeretem, avantgárdot is ha jó, de ez valami hihetetlenül idegesítő kombinációja a kettőnek. Legnagyobbrészt macskazene.
Élvezetes, különleges zene, a Theogonia valamivel jobban tetszett, ezért nem maximális a pontszám.
Igazán kedvelem a folkos zenéket, de az Eluveitie nekem sem tartozik a kedvenceim közé. Egyszerűen nem tudom összeillőnek tekinteni az önmagukban egyébként nagyszerű folkos betéteket ezzel az időnként deathcore-ba hajló durvulattal.
Az első szám még nagyon ígéretes volt, aztán alaposan elszürkült a lemez, az iszonyú béna címadó nóta meg végképp elvette a kedvemet...
Sok dinamikai és hangulati váltás jellemzi a lemezt. Sikerült is elkerülni a hasonló anyagok legfőbb hibáját, a monotonitást. Élvezetes, tartalmas kikapcsolódás.A szólókért külön elismerés!
Ez a jól bevált pontszám az arctalan, tök egyforma ám tulajdonképpen hallgatható női énekes gothic cuccokra.
Úgy látom, a távol-keleti hadtest hátravontan játszik mostanság. Övék lesz a vésztartalék szerep ezen a hp-n. Pedig nem rossz ez, csupán felesleges.
A korai Grave, Dismember, Unleashed szelleme bizony vissza-visszaköszön itt, de olyan minőségben, ami legtöbbször alázza a példaképek késői munkásságát. (Aztán az is lehet, hogy ezek a dalok még a '90-es évek elején születtek, csak most lettek lemezre égetve az utókor okulására....)
Ez egy rossz proggi lemez, az egymást követő hangokat véletlenszerűen generálta valami masina. Olyan ablak, aminek a túlsó felét lemeszelték...
Markáns pagan metál teljes fegyverzetben. Szakít rendesen. Nem csak fanatikusoknak.
Ki tudnék magozni legalább 6 jó percet az anyagból. A többi vicc.
Nem mondom, hogy nincsenek hatásvadász elemek, de meg tudom bocsátani. A kórusok nagyon ütnek, a hangzás viszont kissé steril nekem.
A minőségi folk elemek mellé sajnos átlagos metál sallangot kapunk. Úgy érzem kissé elkapkodták, ebben a lemezben több a potenciál. Érdemes lett volna érlelni a dalokat még egypár hónapig. Ennél rosszabb pontot képtelen vagyok rá adni.
Tisztességes rutinmunka. Eszembe nem jutna hp-n kívül újra elővenni.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 148. 149. 150. 151. 152. 153. 154. 155. ... 503. Full screen Vertikális nézet
2010. február 27.
Sheol Caayn emp Mighty_Ravendark Pistike66 viribusunitis ∑:
1. viribusunitis
Morbider
When Darkness Returns
7 2 7 9.5 9 9.5 7.3
2. Pistike66
De Profundis
A Bleak Reflection
6 4 7.5 7.5 8.5 8 6.9
3. chipmonkey
Rotting Christ
AEALO
9 4 6 5.5 9 7.5 6.8
4. jpeter
Eluveitie
Everything Remains As It Never...
7 9 4 6 6 8 6.7
5. NightProwler
Varg
Blutaar
7 6 3 7.5 7.5 8.5 6.6
6. Caayn
Gamma Ray
To The Metal
5 6.5 9 6.5 5.5 6 6.4
7. Sheol
Elis
Catharsis
9 6 3 5.5 9 6 6.4
8. alcapone
Shaolin Death Squad
Five Deadly Venoms
3 3 9 6 8 4.5 5.6
9. Mighty_Ravendark
Frosty Eve
Polar Night
4 5 4 6 5 6 5
10. emp
Sigh
Scenes from Hell
4 2 8 7 3 4 4.7
∑:
6.1 4.8 6.1 6.7 7.1 6.8 6.2
Sheol 2010. február 28., vasárnap, 08:31
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Köszi a tippet, de ismertem az oldalt. :-)
Csak sajnos jó zene azon sem sok van, mert az csak egy dolog, hogy csaj énekel. |-D
--

bahon 2010. február 27., szombat, 21:12
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2837
Válasz Sheol üzenetére:

Talán azt gondolod, hogy olyan nagy a választék ebből a fajta muzsikából? :-O
Örültem, ha nagy nehezen találtam valamit a soron következő fordulóra. :-D

Csak hogy mentsem, ami menthető:
http://womendoitbetterversion2.blogspot.com/
...ha már nincsen ötleted! ^^
Sheol 2010. február 27., szombat, 12:23
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Amikor mindenki befejezi, de legkésőbb este hatkor. :-)
--

emp 2010. február 27., szombat, 12:19
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
mikor kezdődik az új forduló???
Sheol 2010. február 27., szombat, 12:17
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Jaja, Pistike hívta fel a figyelmemet rá nem olyan régen, de pár hallgatás után világossá vált, hogy minek hozzam ide, ha én is lepontoznám.
--

Caayn 2010. február 27., szombat, 11:52
Caayn
Csatlakozott:
2004. szeptember 3.
Hozzászólások: 2224
Én is tudom, hogy nem nagy a választék. Néhány hete láttam, hogy megjelent Sarah Jezabel D. lemeze - gondoltam benyomom ide. Először azért meghallgattam... nem is került be a HP-ra. :-)
Sheol 2010. február 27., szombat, 11:40
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Talán azt gondolod, hogy olyan nagy a választék ebből a fajta muzsikából? :-O
Örültem, ha nagy nehezen találtam valamit a soron következő fordulóra. :-D
--

Caayn 2010. február 27., szombat, 11:38
Caayn
Csatlakozott:
2004. szeptember 3.
Hozzászólások: 2224
Válasz Sheol üzenetére:

Caayn baszki megint kevés pontot adtál a csajos ajánlatomra, és ez már régóta így megy. (w00t)
Ezzel visszaidézted a régi Sheolt, és innentől szenvedni fogsz, Te kis hálátlan! (6) (hrhr)


Talán nem középszerű cuccokat kéne ajánlanod. (hrhr) (cool)
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.061 seconds to render