A csodás bemutatkozó album után ez egyértelműen csalódás sajnos.
Ez a gépies hangzású ipari zene sosem volt a szívem csücske. Egyébként minőségi muzsika, a FF nagyon vágja ezt a témát, szóval biztosan sok híve lesz az albumnak szerte a világon.
Két csaj dupla élvezet! :D A német nyelv nem zavart, de szerintem hülyeség keverni, jobb lett volna végig angolul. Érdekes módon a 13. azaz az egyik bonus track tetszett legjobban.
Igen komplex muzsika ez, még a sokadik hallgatással sem sikerült teljesen kiismernem. Érdekes az is, hogy vagy 3 féle éneket számláltam meg menet közben, mondjuk nem mindegyik tetszett maradéktalanul, de nagy gondom sem volt velük.
Ez a langyi ének sokat rontott a ponton.
Nagyon hangulatos muzsika, tényleg csak a túlzott hosszúságba lehet belekötni. Véleményem szerint ha van műfaj aminek jól áll a német nyelv, vagy legalábbis nem gáz hallgatni, akkor az pont a black metal.
Valahol büszke vagyok rá, hogy a Fémforgács sosem adott igazán otthont az ilyen-olyan kórságoknak. :) Természetesen itt is az ének vágja haza a produkciót; de mit is beszélek, nem ének ez, hanem ordítás. Tegye már fel a kezét aki ezeket meg tudja különböztetni egymástól! Vagy klónozták a főordítót, vagy felbérelték, hogy ordítsa végig ezeket a lemezeket a stúdióban. :)
Ha a kíméletlen black metal zene és a logóban fellelhető normál állású kereszt közötti antagonisztikus ellentéten túltesszük magunkat, akkor egy jó hangzású, kellemes, de az újdonság nyomát sem hordozó muzsikát hallhatunk.
A 3. szám körül már kezdtem rohadt álmos lenni. Ez az album nekem semmit maradandót nem nyújtott sajnos.
Mi van, megijedtetek, hogy harag nem olvassa többé a hp-t, vagy mi? :D Na, majd én megadom akkor a neki járó valós pontot.
Kiváló zene, melyre az utóbbi időben nagyon rákaptam, és felváltva hallgatom a debütalbumukkal. Valamivel jobban sikerült szerintem a Shrouded Divine, de ettől függetlenül tényleg kiváló anyag.
Legalább nem felejtettek el zenélni.
Nem elég, hogy közel órás ez is, még gótikus nő vokálos is. Brrrr...
Zagyvaléknak zagyvalék, de jóféle. Végig lekötött.
Nagyobb boldogságot okozott, amikor a végére értem, mint az egész lemez. Nem fércmunka, csak nagyrészt zzzzzzZZZZzzzZZzzz
A halálom az órán felüli műsoridő...ezen kívül nem rossz ez a zene, de többször tuti nem fogom elővenni.
Nem művelik rosszul itten a kóóórt, de sajnos az énekesnek nem szólt senki, hogy ha egyhangúan üvöltözi végig a lemezt, akkor nem fog zsíros pontokat kapni a produkció.
Nehezen térek napirendre efelett az anyag felett. Egy részről jó zene, másrészről meg...mik ezek a buzis szövegek?!
Kellemes muzsika, most sem okoztak csalódást, bár az előző opusz jobban tetszett...
Kellően kattant muzsika, s annak ellenére, hogy finnek, még jónak is mondható :P
Csak egy-két apróbb dolog miatt nem maximum (pl. 1. szám elejének éneke, ami kicsit rámijesztett :-)).
Azon kívül, hogy valóban nem hoz semmi újat semmi gondot nem látok, színvonalas zúzás a megszokottan jó, érdekes tiszta énekes részekkel.
Jó dalok, jó előadás, magas pontszám. :-)
Érdekes, nehéz és egyben igen jófajta muzsika. Ebben a fordulóban szerencsére képviselteti magát pár olyan csapat, akik hoznak némi szokatlant is.
Én nem hallok a dalokkal semmi problémát, szerintem a debüt lemezhez képest és a műfajhoz képest is jó dalokat hoztak össze a lengyel fiúk erre a lemezre. A nagy hazai vetélytárs Riverside egy lépéssel még előttük jár, de a holtverseny hamarosan akár be is következhet.
Hangulatos cucc, de annyira azért nem, hogy 73 perc legyen. :-) minusz 1 pont a rettentő hosszúságért, ezt leszámítva rendben van, még a német nyelv sem zavart igazán.
Karaoké változatban sokkal jobb lenne, akkor legalább úgy énekelhetnék az egyébként egyáltalán nem rossz zenére ahogy nekem tetszik :-D
Kíméletlen death/black pusztítás, nem emelkedik ki, de a céljának teljesen megfelelő, a szövegekkel meg nem foglalkozom.
Ez elég jellegtelenre sikeredett, semmi különösebb hatást nem volt képes kiváltani, nagyjából "egyik fülemen be, másikon ki" kategória
Jó volt valami másfélét hallani a sok egyforma, egykaptafa zene között.
Az előző album tükrében igen jó lemezre számítottam és nem is kellett csalódnom. Az már más kérdés, hogy meglepetést most nem tudtak okozni.
Tökéletes példája az önismétlő, önnön korlátain túllépni nem tudó zenekarnak. Nálam már régen leírták magukat.
Ragyogó külsőségek, remek hangzás, kiváló az egyik énekesnő is. A belbecs meg csak nem akar megérinteni....
Igazi dalok vannak, látszott, hogy most kiemelten fontos volt a minőségi - követhető, kerek - dalok írása. ....és nem nyomta agyon a technikai bemutató. Pozitív meglepetés!
Úgy rémlik, az előző lemez jobban tetszett. Most nem sikerült igazán emlékezetes dalokat írniuk. A tehetségük elvitathatatlan.
Várakozáson felül teljesített a csapat. Változatos, ügyesen összarakott, szinte hibátlan munka. .....és tényleg, csak az egy-két feleslegesnek tűnő dal miatt (pl intro) nem maximum.
Csak részletenként fogyasztható metalcore. Néhány dal erejéig jól is esik. A műfaji keretek eléggé determináltak és még nincs meg (vagy csak keveseknél) a kivezető út.
Kissé egydimenziós black/death massza. Kár,mert van miből építkezni és csillog is, de az az isteni szikra most nem lobbant...
Azon gyönyörű és okos nő esete, akivel jól esik beszélgetni, villogni is lehet vele egy társaságban, mégsem tudom tartósan elviselni. Van ilyen....
Különleges zene, érdekes szinfolt itt a hp-n. Ettől még nem tetszik. Persze lesznek itt olyanok, akiknek biztosan bejön.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 146. 147. 148. 149. 150. 151. 152. 153. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2010. január 30.
Sheol Mighty_Ravendark Pistike66 viribusunitis ∑:
1. Mighty_Ravendark
In Mourning
Monolith
7.5 9.5 9.5 8.5 8.8
2. chipmonkey
In Vain
Mantra
8 8 9 8 8.3
3. viribusunitis
Agrypnie
16[485]
8.5 7.5 7.5 9 8.1
4. Sheol
Coronatus
Fabula Magna
9 5 9 6.5 7.4
5. rudolftor
Shadows of Paragon
Through The Valley Within
7.5 7.5 7.5 7 7.4
6. oldboy
Votum
Metafiction
6.5 6 9 7 7.1
7. Pistike66
Fear Factory
Mechanize
6.5 7.5 8.5 6 7.1
8. Morsimperator
Arsis
Starve For The Devil
5 8 6 7.5 6.6
9. Critical_Message
Waltari
Below Zero
4 7.5 8 6.5 6.5
10. Linky
August Burns Red
Constellations
4 7 4 6.5 5.4
∑:
6.7 7.4 7.8 7.3 7.3
renato 2010. január 30., szombat, 17:29
renato
Csatlakozott:
2008. december 4.
Hozzászólások: 125
Betegek :-D
Majd egyszer tavasszal kisüthetnénk valamit, pesten valami majdnem mindenkinek még épp elérhető, de jó helyen. :-)
Otitis Media 2010. január 30., szombat, 13:25
Otitis Media
Csatlakozott:
2009. március 10.
Hozzászólások: 153
Válasz Pope Fapalot üzenetére:



Miből gondolod, hogy a szaros metálról beszélgetnénk a csodálatos szexuális aberrációk helyett?!

|-D

np: Sixty Watt Shaman - One Good Leg and a Bottle of Booze "Reason to Live"

Tévedtem... mégis van jobb, igazad van, bár ezt a szöveget az bizarr-masters.com találkozónkra tartogattam :-)
Pope Fapalot 2010. január 30., szombat, 11:46
Pope Fapalot
Csatlakozott:
2008. június 10.
Hozzászólások: 325
Válasz Otitis Media üzenetére:

Nincs is jobb, mint egy jó pofa sör mellett metál zenéről diskurálni :-)


Miből gondolod, hogy a szaros metálról beszélgetnénk a csodálatos szexuális aberrációk helyett?!

|-D

np: Sixty Watt Shaman - One Good Leg and a Bottle of Booze "Reason to Live"
Otitis Media 2010. január 30., szombat, 10:53
Otitis Media
Csatlakozott:
2009. március 10.
Hozzászólások: 153
Nincs is jobb, mint egy jó pofa sör mellett metál zenéről diskurálni :-)
Linky 2010. január 29., péntek, 23:41
Linky
Csatlakozott:
2008. június 23.
Hozzászólások: 17
Válasz 9000Sanyi üzenetére:



ja, eléggé szét vagyunk szóródva


...Na ja, de legalább mi tartsunk össze! Néhány "Demos" bandát is el tudnék képzelni az eseményre, kis hazánk köreiből.. (Lásd: stonerreocblog..)
9000Sanyi 2010. január 29., péntek, 15:31
9000Sanyi
Csatlakozott:
2005. március 17.
Hozzászólások: 1764
Válasz renato üzenetére:

juteszembe' soha nem volt még valami fémforgács találkozó valahol? :-p
vagy nagyon szét vagyunk szóra ezért esélytelen? :-)


ja, eléggé szét vagyunk szóródva
--
9000Sanyi
ensomhet 2010. január 29., péntek, 14:44
ensomhet
Csatlakozott:
2004. március 12.
Hozzászólások: 2307
Válasz renato üzenetére:

juteszembe' soha nem volt még valami fémforgács találkozó valahol? :-p
vagy nagyon szét vagyunk szóra ezért esélytelen? :-)

Volt már szó ilyesmiről, de nem valósult meg.
renato 2010. január 29., péntek, 14:02
renato
Csatlakozott:
2008. december 4.
Hozzászólások: 125
juteszembe' soha nem volt még valami fémforgács találkozó valahol? :-p
vagy nagyon szét vagyunk szóra ezért esélytelen? :-)
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.061 seconds to render