Nálam Vintersorg a trónust elfoglaló ezen műfajban. Mondjuk ez sem rossz lemez, de csak salátalé a fröccs mellett.
Ha ennyire unalmas, semmitmondó lemez kiadására pénzt, időt, energiát pazarol az emberiség, akkor megérdemli a végítéletet. Ha nyugalomra, meditációra vágyok ezer ennél jobb lemezből válogathatok szerencsére (vagy megnézem a Barakát). Ha meg ürességre, akkor a legjobb a természet natúr csendje.
Semmi baj vele, csak éppen nem kötött most le.
Manapság ritkán hallani ennyire rossz pergőhangzást. Kimondottan zavar, amit viszont a helyenként nagyon ötletes gitárjáték elfed, mint döglött libát a hó. És még vasútzaj is hallható a lemezen! Összességébe nagyszerű alkotás (az egyhangú ének mondjuk feledhető)!
Az egy pont elvételét azzal tudom megindokolni, hogy... Nem is tudom megindokolni.
Tudja fene, ha máskor meghallgatom biztosan jobban megfog majd, de mostanában nincsen ilyenhez hangulatom.
Érdekes lemez, mert egyáltalán nem unalmas, nem rossz, csak éppen nem elég tömény. Hogyan is mondtam folkéknál; salátalé? Ok, legyen az, bár hozzáteszem, hogy én azt is mindig megiszom...
Zeneileg diabetikus muzsika; egy-két összetevőtől eltekintve tiszta E-betűs adalékokkal. Olyan, mintha egy B-közepes vandalizmus bemutatásáról szóló dokumentumfilm zenei aláfestésére írták volna a srácok. Na azt a filmet sem nézem meg...
Más. Nem jobb, nem rosszabb, de más, mint az eddigi kiadványaik. Nagyon egyszerű zene, 30 szóból álló szöveg (a kezdetek óta ugyanaz a 30!), azonos érzelem, de megbocsátható, mert kifejezetten élvezhető. Továbbléptek, de mégis ugyanott maradtak.
Eddig más sínen jártam, mint az Overkill, nem robogtam velük. Most is csak odaútra veszek jegyet, nem érzek sok felemelőt a velük való utazáskor, bár nem kínlódtat úgy, mint egy Bz!
Nem annyira hivalkodóan sramlimetál mint a Finntroll, Kopiklaani vagy a Trollfest, de attól még az és a lényegen nem sokat változtat. Ellenben például a Nordstjärnans Tidsalder egész más zenét rejtett, és az anno tetszett is.
Ez kegyetlen volt számomra. Mihelyst lement az utolsó track, be is ba*ztam a Japanische Kampfhörspiele friss lemezét, csak úgy a hormonháztartásom visszaállítása gyanánt. ;) Két zúzda között ilyenen biztos nem akarok megpihenni :D
rossznak feltétlen nem mondanám, de eléggé brit indie-rocknak hallom ezt az egészet, és nem olyasminek amit progresszívnak lehet nevezni.
Ez király, még a nem épp mai hangzás ellenére is.
Pár jófajta dallam megmaradt bennem, a súlyossággal viszont még vannak gondok. Akár reklámok alatt is le lehetne játszani, fel se tűnne hogy ez egy metálzenekar volt.
Az ilyen melankolikus, dallamos, tipikus finn doom-deathből a Slumber 2004-es Fallout-ja az örök kedvenc. A New Moon nagyon gyorsan unalmassá és kiszámíthatóvá válik.
Ha már az Isis szóba került, elmondom hogy próbálkoztam velük de soha nem tudtam még dalokat sem végighallgatni tőlük. Ezt viszont gond nélkül, és még tetszett is. Ha életemben 5 post-rock vagy post-metál lemezt hallottam akkor sokat mondok, szóval az újdonság varázsa sokat nyom most a latban...
A név bizony tényleg kötelez, és nem is vallanak szégyent.
Az éneket és a szövegeket már én is gázosnak érzem jóideje. Meg talán az egyik nyelvet szanálni kéne a kettő közül és arra az egyre sokkalta(!) jobban ráfeküdni.
A friss, fiatal thrash burjánzások is hozzák ám a szinvonalat, de azért a nagy öreg, már sokat bizonyított bandák még mindig képesek odavágni. A Kreator, Sacrifice, Defiance mellet most ők is megvillantak.
Bár ritkán hallgatok efféle zenéket, ez egy roppant szórakoztató anyag, és szerintem ezzel a célját el is érte!
Töredelmesen bevallom, hogy a kultikus DCD zenéjével sem tudtam soha teljes mértékben megbarátkozni. Nincs olyan lemezük, amelyik az elejétől a végéig bejönne/lekötne. Ugyanígy vagyok Lisa ezen opuszával is. Azok a dalok tetszenek rajta, amikben legalább egy minimális dinamika van.pl.: az enyhén trip-hopos, Massive Attack hangulatú The Messenger, az azt követő nóta, vagy az All Along the Watchtower.
Egyértelműen ez a zenekar legdalközpontúbb, legpopulárisabb albuma. Sose volt még ennyire szellős a zenéjük, és ezúttal Cedric nagyon odafigyelt az énekdallamok, refrének kidolgozására. Az tény, hogy a hangját szokni kell, de engem egyáltalán nem irritál! Amúgy hasonló zenét tol (sőt énekhangilag is van párhuzam) a 3 (the band three) és a Coheed and Cambria legénysége is. Nekem ők is nagy kedvenceim! Mindenesetre kíváncsi vagyok merrefelé mozdul el a Volta a következő lemezzel! Ugyanis ha kevernék a régebbi lemezek világát az Octahedronéval, akkor számomra megszületne a tökéletes Mars Volta album! Ja, és aki ezen album fényében nem érzi indokoltnak a progresszív rock jelzőt, az füleljen bele az előző opuszaikba! Mert valóban az Octahedron inkább experimentális, pszichedelikus rock, mint progresszív.
Energikus zene, amin érződik a fiatalos hév (kb. 23 év lehet a banda átlagéletkora). Mondjuk én nem bántam volna, ha Kittyke kicsit változatosabban énekel, ugyanis nehezen viselem, amikor egy hölgy végig extrém hangon vokalizál. Legközelebb próbálkozhatna egy kicsit dallamosabb énekkel! Amúgy a zene korrekt, bár semmi extra. És nekem a pergőhangzással sincs problémám! Talán azért, mert vagy 826-szor meghallgattam a St. Angert?:)
Az öt pont elvételét azzal tudom megindokolni, hogy...:)Egy tucat prog. rock/metal albumról van szó, a srácok "repertoárja" kimerül a stílusban előszeretettel használt panelek átültetésében. Az hallatszik, hogy tudnak zenélni, ennek ellenére szürke, steril, felszínes a végeredmény.:(
A hangulat megvan, csak lehetnének kicsit változatosabbak a dalok!
Nagyon hangulatos instrumentális post rock/metal muzsikát tolnak a digók! Támpontkét megemlíthető az Isis neve is, bár nem annyira borús, súlyos az olaszok zenéje.
Simán lehetnének akár a Soulfly kistesvérei is! Mondjuk nekem Maxék utóbbi 2 lemeze jobban bejön, de ennek az albumnak is van egy nagy erőssége! Mégpedig az ösztönösség. Zsigerből nyomják a srácok, nincs tökölés, agyalás, csak zsíros riffek és hatalmas "grúvok"! Frankó!
Az 5. lemezig közel állt hozzám a banda, aztán eltávolodtunk egymástól... Ha ez lenne az első "Sohazöld" lemez amit hallok, talán még a 9-est is megadnám rá. De mivel nem ez az első találkozásunk, a következők miatt le kell, hogy vonjak 1-1 pontot: 1.nem rossz nóta a Szerelmed vágya vér, de nem is annyira jó, hogy harmadszorra is megjelenjen egy újabb verziója az épp aktuális sorlemezen! 2.Matlári mester hányszor lövi még el ugyanazt a poént? A címadó nóta nyitó szinti témája egy az egyben Ego Sum! 3.Egy újabb fölösleges és nem túl jól sikerült feldolgozást tettek a lemezre. Nem vagyok Madonna rajongó, de az eredeti Frozen sokkal jobb, mint a nevergreenesített! És bár ezért nem vontam le pontot, de szerintem ezúttal nagyon alulkeverték Bob bőgőjét...
Az Overkill diszkográfiát tekintve a "középidő" albumai a kedvenceim: The Years of Decay-től a The Killing Kind-ig. Érdekes módon az Ironbound-on meg a lemez közepén elhelyezett nóták ütnek marha nagyot. Legalábbis nálam... Lényeg a lényeg, nekem '96 óta nem tetszett ennyire Overkill lemez!
Egyáltalán nem rossz lemez, én mégis kissé elnagyoltnak és egysíkúnak érzem. Ha már Viking/Folk, akkor inkább maradok az Ensiferum/Amon Amarth képviselte vonalnál.
Egy kellemesen csengő, ismerős hang, művészien kidolgozott dalszerkezetek és végletekig profi hangszerelés, de valahogy mégsem tudott magával ragadni a "varázs"... Egy kandallóban ropogó tűz mellett töltött, másnaposan borozgatós, bealvós téli estére ideális...:)
Na neee... Újra a brown szósz az arcba? 1 Los Angeles környéki bandától? Bocs, de nekem ez már sok. A 4 pont arra utal, hogy deszkázás, Uram bocsá'.. szörfözés helyett legalább hangszert ragadtak a skacok...! Gyenge és jellegtelen. Hajrá! Lesz ez még rosszabb is...
Kitty néni vokalizálását illetően egyetértek Oldboy kollégával. Egyébként frankó kis lemez, tempós nóták, vastag, húsos hangzás, bár tényleg semmi újat nem hoz a stockholmi fogat.
Prog. metal. Az a fajta, amiből 12 egy tucat. Hozzáteszem, ebben a stílusban már baromi nehéz újat hozni, ámbár a Lengyel illetőségű Riverside mégis rácáfolt erre legutóbbi, Anno domini high definition kiadványával. Pozitívumként említhető, hogy a srácok nem merültek bele túlzottan a művészkedésbe, itt inkább a fogós dallamok dominánsak. Kiemelhető pl. az Out of these streets nevezetű "elhajlásuk", aminek a nyitó riffjei kicsit szaftosabb hangzással a fejemet szakították volna le.
A számomra etalon Ghosts of Loss éráját, súlyosságát és merengő melankóliáját ezúttal ugyan nem sikerült megidéznie a bandának, de ettől függetlenül újra egy összességében jó és élvezhető korongot tett le az asztalra a Finn Swallow the Sun. Időt és törődést igénylő lemez...
A Bob Macura és Maltári Miki neve fémjelezte, doomos/gótos/darkos metalt nem is akárhogyan felvezető vajdasági Nevergreen ismételten bizonyságot tett róla, hogy biztos pont az univerzumban. Újra csak azt kaptuk tőlük, amit vártunk és amire bizton számíthattunk. Egyszerű, de mégis magávalragadó, feszes ritmusokon nyugvó, nem kevés sötétséggel átitatott, mérföldekről felismerhető Nevergreen ízzel átszőtt nótákat. Soron következő, aktuális lemezük valahogy mindíg több az előzőnél. Nem jobb, nem rosszabb, egyszerűen több. Ez az Új birodalom esetében is így van. A mínusz 1 pont a Madonna feldolgozással indokolandó. Arcukra formálták ezt a dalt is a srácok, ám szerény, nyomott véleményem szerint valahogy mégis kilóg a sorból.
Nagymúltú banda, bár munkásságuk ezidáig nem hagyott mély nyomot bennem. Ez az album viszont elődeihez mérten, és egymagában is megér egy próbát!
Hát ez kissé unalmas volt. Nálam még mindig a Moonsorrow a csúcs ilyen téren. De ez az anyag amúgy is gyengébb, mint a 2005-ös Vredens Tid.
A srácok eddigi legjobb albuma, bár már a 2008-as "Plague of Butterflies" EP első trackje is igazán lebilincselőre és félelmetesen szépre sikeredett. Meglepődtem az anyagon.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 144. 145. 146. 147. 148. 149. 150. 151. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2010. január 2.
bahon chipmonkey oldboy Linky renato ∑:
1. chipmonkey
Overkill
Ironbound
7 9 9 8 8 8.3
2. Pope_Fapalot
Tomydeepestego
Chronophage
7 8 9     8
3. Mighty_Ravendark
Decadence
Chargepoint
8.5 8.5 7 8   8
4. Caayn
Nevergreen
Új birodalom
8.5 7 7 9 7 7.5
5. renato
Swallow the Sun
New Moon
6.5 8 7 8 9 7.2
6. viribusunitis
Incite
The Slaughter
5.5 8 8     7.2
7. bahon
Status Minor
Dialog
9 7 5 7   7
8. oldboy
The Mars Volta
Octahedron
6 6 9 4   7
9. Pistike66
Månegarm
Nattväsen
7 5 7 7 8 6.3
10. Sheol
Lisa Gerrard
The Black Opal
2 3 5 6   3.3
∑:
6.7 7 7.3 7.1 8 7
Pope Fapalot 2010. január 2., szombat, 16:07
Pope Fapalot
Csatlakozott:
2008. június 10.
Hozzászólások: 325
ooohhhhhhh most olvasom, hogy hamarosan lesz új UFOMAMMUT \m/ rögtön vidámabb lettem!
Pope Fapalot 2010. január 2., szombat, 15:48
Pope Fapalot
Csatlakozott:
2008. június 10.
Hozzászólások: 325
buék buék... ja. újabb csodás év melyben szemlélhetjük országunk hanyatlását...
Pistike66 2010. január 2., szombat, 14:01
Pistike66
Csatlakozott:
2008. június 17.
Hozzászólások: 3408
Na most jöttem haza, ezért most BUÉK mindenkinek! :-) \m/
MotherRoad 2010. január 2., szombat, 08:03
MotherRoad
Csatlakozott:
2006. november 13.
Hozzászólások: 1920
Válasz rudolftor üzenetére:

BUÉK mindenkinek! Most tértem magamhoz!


(hrhr) \m/
--
Get Stoned!!!
rudolftor 2010. január 2., szombat, 07:51
rudolftor
Csatlakozott:
2009. május 13.
Hozzászólások: 418
BUÉK mindenkinek! Most tértem magamhoz!
--
rudolftor
MotherRoad 2010. január 1., péntek, 18:58
MotherRoad
Csatlakozott:
2006. november 13.
Hozzászólások: 1920
Válasz oldboy üzenetére:

Egyébként BUÉK mindenkinek! m/


Így van! Viszont. És milyen jól indul az év, új Ihsahnnal és Heathennel!! \m/
--
Get Stoned!!!
oldboy 2010. január 1., péntek, 18:51
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1898
Egyébként BUÉK mindenkinek! \m/
bahon 2009. december 29., kedd, 12:47
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2837
Válasz oldboy üzenetére:


Nem baj, ne siess vele!
Bár szerintem Neked nem jönne be az említett VoiVod lemez (meg úgy általában a VoiVod), nem akarlak lebeszélni róla! (6)

Meló közben éppen ez szól most, mégpegig valami bakteres című furcsaság. :-S
Érdekes, nekem sehol eddig nem ugrott be az Ansur. Rossz sorrendben hallgatom őket, vagy nem kellene a táblázatokra annyira figyelnem...
Ha csak nem a hamiskás és meglepő dallamok (ahogyan azt magamnak szoktam megfogalmazni).
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.064 seconds to render