Ajánlom minden álmatlanságban szenvedőnek, szociális otthonokban demens részlegen dolgozóknak, valamint kezdő kottaíróknak. Nem ajánlom henteseknek, társközvetítő irodáknak, valamint extrém sportot űzőknek.
Egy magamfajta konzervatív metálkedvelőnek ez túl élvezhetetlen zene. Pedig egy-két gitártéma a továbbgondolására késztetett.
A basszus csodás másságban van végig az albumon (nem tudok betelni vele), ehhez párosul egy elviselhető torokhang és élvezhető dallamos ének. A gitárok elszálltak helyenként, szerencsére a dob sem tipikus black. Ezek indokolják a pontszámot. (Ilyen bátran elmászkáló basszust még, még, még!!!) Csak csendben jegyzem meg, ez nálam különböző stílusok elegye, egyáltalán nem black, de nem vagyok szakértője a stílusnak.
És a végére maradt a fekete leves. A sürejét nem találván benyeltem a hígságát. Meg is ülte a gyomromat rendesen. Egyedül elhiszem, hogy nehéz zenélni, na de ez... maradok annyiban, hogy nem értem.
Ha bekerül két körrel korábban, akkor magasabb lenne a pontszám. Tetszetős album, de már nem hoz annyira tűzbe.
Kétség kívül nagy lépést tettek a progresszív irányba, de ettől nem lett egyértelműen jobb a zene. Egy-két hónap múlva meglátom, hogy beérik-e.
A lemezen annyi értékelhetőt találtam, mint amennyi vérszomjat Arthur a Kerbenog előtt ugabugráló nyúlban a találkozásukkor. Nehezen tartottam be a fogadalmamat, miszerint soha nem tekerek bele a számokba és nem léptetek tovább, de végülis (kézigránát nélkül) győzedelmeskedtem!
Sablonokból összerakott zene ez, de legalább énekelhető, élvezhető számokat hallunk. Munkahelyek vegyes közegében is bátran, büszkén hallgatható (viszont a figyelmet sem vonja el a munkáról).
Ez már annyira klón, hogy nem bírom sokáig hallgatni (persze ehhez az is kell, hogy Ozzyt sem tudom szeretni). Egysíkú a zene, az ének, mint a rianástalan tó jege.
Ez meglepett; nem műfajom a black, de ez jó! Ha tehetném, akkor a dobot és az éneket kigyomláltatnám és akkor egy kövér 10-est adnék rá.
A 90-es évekbeli lényegesnek mondható brit bandák erőteljesen hatottak rájuk. Ez az egy óra nekem nem ad túl sok érdekes pillanatot.
+1 szavazat az élvezhetetlenségnek.
az ének és a black metál-szerű zene párosítása szokatlan, ugyanakkor megszokható. Valami hiányzik belőle amitől kiállhatná az idő próbáját.
Maximum a sajnálatomat tudom kifejezni a feloszlás miatt, a zene ugyanis nem érint meg.
Úgy látszik a svédeknek nem áll túl jól ez a tradicionális metál. Ők a death metalban királyok! A Nostradameus meg feltünően germán akar lenni, erőltetetten, minden siker nélkül.
Az énekesnek amúgy jó hangja van, én viszont igénytelen módon csak a pőre heavy metalra vagyok kiváncsi, kb. ahogy a Brainstorm csinálja. Annyira nyilvánvalóan felesleges és figyelemelterelő ez a sok szimfo maszlag tejbevonó hogy júj.
A Black Sabbath hangulatát, világát, zeneiségét ennyire pontosan visszaadó "kópiát" talán még soha nem hallottam egy követőtől sem. Hátborzongató!!
Kimagasló anyag. Norvégok...
Szerb banda, nocsak! Nnyilván újdonságot nem mondok, ezúttal is a vokál miatt tudnám szeretni a hallottakat csak nekem ez túl sok ilyen andalítóan unalmas zenéből. :))
na, meggyőződtem hogy black metált csapkodni, kalimpálni, kelebólálni Magyarországról is képesek valakik.
5 pontnál kezdte, aztán adtam neki időt és megtetszett. Semmi komoly de legalább megkavarja a scene állószarát.
2012 még odébb van! Nem akarom a világvégét!
Profi munka! Igaz, az első album hagyományosabb progmetál dalszerkezetein változtattak és inkább amolyan modern metál irányba mentek el, de attól még jó!
Volt pár szép teljesítményük a múltban. Ez most nem sikerült de nem írnám le őket.
A dallamossága miatt kap 5 pontot. Egyébként sok szépet és jót nehéz lenne mondani.
csak ajánlani tudom az összes eddigi albumukat.
Ha annak idején ilyen zenét játszott volna a BS lehet jobban megszeretem. (a vokál itt sokkal kevésbé idegesítő sőt egészen jó az egysíkúságához képest) Így aztán nálam is marad a BS a 'túlértékelt' státuszban, aminek a szintjét még a másolók is lazán megütik. (pl. pont ez a lemez is jó példa.)
az itt szereplő többi hasonszőrű résztvevővel hasonlítva jobb, félő visazont hogy csak egy a sok black metál közűl amiért kéttucat ember oda lesz a nagyvilágban :D
Nagyon hangulatos anyag, ami My Dying Bride fanoknak egyenesen kötelező! Mindenki másnak meg erősen ajánlott.:)
Végül is nem olyan vészes ez... A dallamos kórusok pl. kifejezetten tetszenek...A néha teljesen kaotikus dob meg kifejezetten nem...
Már lassan fél éve megvan ez a lemez, úgyhogy bátran ki merem jelenteni, hogy egy szinte tökéletes produkcióról van itt szó, ami csakis az Arcturus, Ulver, Borknagar legjobb pillanataival említhető egy lapon!
Szinte végighömpölyög a hallgatón ez a dalcsokor. Néha zabolátlan, néha komótosan magasztos. Némelyik nótában akkora doom riffek horzsolnak, hogy csak na! Idővel még emelkedhet a pontszámom!
Lásd lemezkritika!
Kb. ugyanazt tudom mondani, mint a Leverage esetében, annyit hozzátéve, hogy ez a lemez az itt-ott felbukkanó progos részek miatt egy fokkal jobban tetszik...
Érdekes a francia nyelv használata ebben a zenei közegben. Bár a srácok nem hiszem, hogy az Amelie Csodálatos Életének kávéházi romantikáját akarták reprodukálni!:) Ennek ellenére van egy megfoghatatlan, sötét bája a lemeznek. A következő alkalommal erre lehetne építeni!
Hogy egy kisebb fajta képzavarral éljek: ez egy kellemesen jellegtelen lemez.
Szerintem meg a Black Sabbath egyáltalán nem túlértékelt! Biztos vagyok benne (és nem csak én gondolom így, hanem jópár rockzenei szakíró), hogy ha nincs a Sabbath, akkor másmilyen lenne az egész metal műfaj. Nem jobb, vagy rosszabb, csak más. Baromi sok bandára és stílusra voltak hatással, tehát ne csak a doom-ban gondolkodjatok! A Count Raven viszont úgy tűnik, hogy a klasszikus Ozzys BS-t akarja imitálni, és a gond itt az imitálással van. Nem pusztán zenei hatásról van szó, hanem egy szinte tökéletes másolatról, persze a hangzást meg a hangszerelést a mai kornak megfelelőre alakították. De a zene jó, így megérdemelnek egy jó pontot, viszont szerintem legközelebb egy egyénibb lemezt kellene kiadniuk, vagy ha maradnak ezen az ösvényen, akkor változtassák a nevüket BS Tribute Band-re...
Ez egy komplex, technikás, itt-ott progresszívbe hajló feketefémet tartalmazó lemez. Iskolapéldája annak, hogy a mértékkel alkalmazott dallamos ének, illetve klasszikus hangszerek használata mennyire tud színesíteni egy produkciót! Mondjuk én még egy kicsivel több dallamos éneket is elviseltem volna az tény. Végig magas a színvonal, de mégis kiemelek egy nótát, ami nem más, mint a Hunting Sickening Seas. A nagyszerű, szépen megkomponált dallamos gitárszólókért meg külön dícséretben részesítem a brigádot!
Nem rossz, nem rossz. Bár nekem túl rövid... :/
Talán túl hosszú, de van itt minden amitől csoroghat a nyálam. :) Klisé, de tényleg nem elég egyszer meghallgatni; még nálam is érnie kell.
Tetszik, tetszik, pedig én kifejezetten nem vagyok nagy BS fan, a Paranoid is csak 6 pont nálam, egyszerűen nem értem miért kell odáig lenni tőle a mai világban. Oké akkor "üthetett", de azért nah... Szimplán túlértékelt. Itt viszont tetszik az ének, a dallamok, a hangzás is jó, helyén van nagyjából minden, bár lehetne "fogósabb" is.

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 142. 143. 144. 145. 146. 147. 148. 149. ... 503. Full screen Vertikális nézet
2009. december 5.
bahon chipmonkey Critical_Message oldboy renato BlizzardBeast ∑:
1. Mighty_Ravendark
Code
Resplendent Grotesque
8.5 8 7 9.5 8.5   8.3
2. chipmonkey
Count Raven
Mammons War
6 10 8 8 8   8
3. oldboy
Wendigo
Audio Leash
8 6 8 10     8
4. emp
Sulphur
Thorns in Existence
8 9 5 9     7.8
5. Caayn
Leverage
Circus Colossus
8 5 8.5 6     6.9
6. Sheol
Tales Of Dark
Perdition Calls
6 6 7 8     6.8
7. bahon
Nostradameus
...Illusion's Parade
8 5 7 7     6.8
8. viribusunitis
Borgia
Ecclesia
5 7 5 7     6
9. renato
The Ruins of Beveras...
Foulest Semen of a Sheltered E...
4.5 7 3 8 9   5.6
10. Pistike66
Aetherius Obscuritas
Black Medicine / Fekete Orvoss...
5 5 4 6   5 5
∑:
6.7 6.8 6.3 7.9 8.5 5 6.9
MotherRoad 2009. december 5., szombat, 17:49
MotherRoad
Csatlakozott:
2006. november 13.
Hozzászólások: 1920
Nagyrészét már végigtoltam régebben, csak nem pontoztam :)
--
Get Stoned!!!
bahon 2009. december 5., szombat, 17:42
bahon
Csatlakozott:
2007. március 29.
Hozzászólások: 2837
Mikulásvárás Mighty-módra: hörgéssel, károgással. Aztán meg lemarad a szán csengettyűjének csilingeléséről... (G)
oldboy 2009. december 5., szombat, 17:28
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1898
Bakker, Mighty!
Nem semmi finisbe kezdtél! \m/ (yes)
Sheol 2009. december 5., szombat, 17:02
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Te amúgy most kezded el hallgatni az ajánlatokat?
--

MotherRoad 2009. december 5., szombat, 16:02
MotherRoad
Csatlakozott:
2006. november 13.
Hozzászólások: 1920
Na basszus, kicsit sok maradt, kicsit elittam az időt (hrhr) Na de megleszek ám!
--
Get Stoned!!!
oldboy 2009. december 5., szombat, 14:33
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1898
Válasz Sheol üzenetére:

Akkor tudod mit kell tenned! m/

Jah, vágom! (yes)
Sheol 2009. december 5., szombat, 13:12
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Akkor tudod mit kell tenned! \m/
--

oldboy 2009. december 5., szombat, 10:47
oldboy
Csatlakozott:
2008. július 25.
Hozzászólások: 1898
Válasz Sheol üzenetére:

Hogy, Anneke, hol? :-O

A Devin Townsend Project: Addicted albumán Anneke a vendégénekesnő! \m/
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.359 seconds to render