Vladimir Cochet másik egyszemélyes zenekarát a Mirrorthrone-t nagyon szeretem, de ez a mostani próbálkozás nem fekszik nekem. A szinte végig ugyanazon a fordulaton pörgő, ráadásul maratoni hosszúságú anyag hamar le tudja amortizálni a hallgatót. Zavar még a túlontúl "elektronikus íz" is amit nem szeretek ebben a brutal death stílusban.
Nem vagyok valami nagy The Haunted fan, eddig jobbára csak a hangpróbák miatt hallgattam meg a lemezeiket. Viszont azt kell mondanom, hogy ez az új album tetszik, és elő fog még kerülni később is. Ha valamibe bele kellene kötnöm, az ismét az ének lenne, néha nagyon belelendül az ordításba az énekes. :D
Biztos velem van a baj, de ezen a zenén sírni tudnék, szóval még a vicc kategóriába sem tudom rakni. :'(
Semmi nagy extra, csak egy kis kellemes gothic/doom muzsika nem kevés régi Paradise Lost hangulattal megfűszerezve. Azok voltak ám a szép idők!
Jááj mekkora Cradle of Filth, Dimmu Borgir mix/kópia ez. :(
Hangulat. Vagy sikerül elcsípned, vagy nem. Nekem sikerült.
Ismét csak kívülállóként tudok nyilatkozni, mivel életemben 1 db lemezüket sem hallottam. Persze sok dalukat ismerem különböző médiumokból, így azt kijelenthetem, hogy az új album is teljesen éjszídíszís, haha. Jó hangzás, messziről felismerhető dalok, és ami a legfontosabb: Ősfíling ezerrel! ;)
Állat jól kezdődött a lemez, az első néhány szám teljesen magával ragadott. Sajnos utána nagyon leült az egész, az idegbeteg éneket felváltotta a jobbára monológszerűen előadott szöveg.
Reszket a bokor, mert ...
Semmi különöset nem tudok elmondani a lemez kapcsán; egy korrekt képviselője a technical/brutal death stílusnak.
Az "Akeldama" címet viselő debütalbumukat szerettem (hoztam is hp-ra), és a folytatással is elégedett vagyok. Az újdonság varázsa viszont nincs már meg, így a pont is kevesebb eggyel.
Én nem dobtam meg a hátast ettől a lemeztől, legyen ez akármekkora szuperprodukció is. Aki pl. a Morbid Angel vagy a Vader stb. életműveket ismeri az ezen a lemezen semmi újat nem fog hallani.
Thrash fanoknak szinte kötelező egy próbát tenni az albummal, mert igen jól sikerült. A pontszámomon ugyan ez nem látszik, de ez azért van, mert én ezt a hadaró éneket amit kis felsikoltásokkal fűszereznek soha életemben nem bírtam elviselni.
Vlado szerint ez közel 80 percnyi nyers gyűlölet, szerintem meg a hallójáratok kínzásának legújabb módszere.
Az aprítós részeket rendesen tolják a srácok, de a fogós szakaszokkal gondjaik vannak. Utóbbit vagy jól kell csinálni, vagy hagyni a fenébe és zúzni ezerrel. [mondja ezt egy hard rock fan :) ]
A kazettamásolós korai 90-es éveket juttatta eszembe a Darkthrone új lemeze. Tök úgy szól, mintha valami elnyüstölt szalagról majd 20 évvel ezelőtti dalokat mentenének ki. Enyhe nosztalgia, semmi több.
A srácok a Swallow lemez óta eltelt 10 évben a saját ötletbörze helyett inkább Paradise Lost lemezekkel foglalkoztak. Újabb mínusz pont, hogy még ahhoz sem volt érzékük, hogy a jobb momentumokat csipegessék ki, maradtak a középszerűeknél.
A nagyzenekari témákkal marha jól lehetne súlypontokat kialakítani a dalokon belül. Ehelyett sokszor disszonáns az összhatás. Ez nem teszi félelmetessé a zenét. Ráadásul plusz baki: a korábban már említett első számos belehörrentés.
Rögtön ébredés után ezzel a lemezzel nyitottam... a merengős, félkómás hangulatba nagyon passzolt.
A Razor's Edge óta nem hallottam jó stúdiólemezt a bandától... egészen mostanáig. Azért a tanítványok (Airbourne) lemezét nem körözi le.
A zenét teljesen elrontja az énekes. Énekes? Meg lifelover? Aha...
Nem vagyok a pszichedelikus (vagy mi a szösz) zenék barátja; számomra ez egy egésszé összeállni nem akaró témakulimász, amit az első számban még az a hamis vernyákolás megpúpozott.
Nem merek semmi rosszat írni, nehogy Morsimperator megint morc Imperator legyen. :) Sz'al csak a pontszámot figyeld.
lásd Severed Savior (nem vagyok én erre méltó)
"Maci a málnásban" metal nevesebb előadókkal. Jobb-e ez mint a manapság megjelenő, hasonló stílusú lemezek nagyrésze? A többiek pontszáma alapján igen...
Minden retro-thrash kelléket előhalásztak apuci szekrényéből, az adrenalint meg gondolom a valamelyik energiaitalból (szerintem sör) nyerték hozzá.
Nincs ezzel gond, csak borzasztóan hosszú, elég zavaró a triggerelt dob (vagy programozott dob), kevés tétel áll össze valóban számmá és elég magasra lett keverve a hangzás, amitől viszonylag hamar sípolni kezd a fülem. Pedig vannak ötletes témák az anyagon bőven.
Hát ez nem akar működni. Hallgattam reggel és este, éhesen és jóllakottan, odafigyelve és csak úgy... Úgy is hogy látszottak a csillagok, meg úgy is, hogy felhős volt az ég. Egyszerűen egy büdös hang nem marad meg belőle. Kár, mert a The Dead Eye nagyon telitalálat volt.
Először azt mondtam, hogy már megint viccelnek a srácok. Aztán 4-5 hallgatás után teljesen ráálltam erre a pukkant nordikus garázspunkra. Nagyon komolyan tolják! (remélem senki nem mondja azt, hogy ez black)
Mekkora bunkó anyag ez... (nem hagy mást hallgatni)
Hát ha az Abigail Williamsel kapcsolatban plágiumért kiáltottam, akkor nem is tudom, hogy most erre mit mondjak... Talán csak annyit, hogy nem illik más tollával ékeskedni...
raklap egyszerűségű HIM - Tiamat és újkori Crematory hatásokat magán viselő hangulatzene, épphogy elmegy kategóriájú tiszta énekkel. Nagyon nem estem tőle hasra...
Ugyan azt tudom elmondani mint Sheol. Csak nekem egy pöttyel jobban tetszik! :D (a kezdeti nagy lelkesedés irtó gyorsan alábbhagyott... így -1 pötty)
Nagyon beütött. Ezer éve nem hallgattam ennyire jó suicid zenét. Leginkább az In The Woods - At the Hart of Ages és a nagyon korai Katatonia egyéni keverékének érzem, de hangsúlyozom, hogy elsősorban hangulatát tekintve, vagy legalábbis az alapján, hogy milyen érzéseket kelt bennem.
Az Anomia meglehetősen sokáig bitorolta a lejátszómat, így nagyon kiváncsi voltam, hogy merre indultak el a srácok... Összességében egyáltalán nem csalódtam. Izgalmas, pszichedelikus és metal
Az a bajom ezekkel a típúsú halmozó death bandákkal, hogy egyrészt lezsibbasztanak agyilag, másrészt akárhányszor végighallgatom (nem tudom sokszor egyébként) egyáltalán nem állnak össze számokká a témahalmazok... Akármi akárhol lehetne, visszafele is játszhatnák az egészet. Mindazonáltal az itt ott felbukkano jazz és latin kitekintések némi egyediséget kölcsönöznek az anyagnak, amit még így sem tudok megkülönböztetni sötétben semelyik minőségi harcostársától...
ejjj már megint egy tech death lemez. Semmi nem történik ebben a borzasztóan hosszúnak tűnő 31 percben. Semmi. Kilenc perc után már nézegettem a lejátszót, hogy mikor ér véget a technikai beumtató és jön valami húzós nóta. Asszem maximálisan és végérvényesen eltávolodtam ettől a vonaltól. (be is tolok egy kis Asphyx-et, hogy helyre álljon a belső death egyensúlyom...)
Mindenki olvashatta részletes véleményemet a cikkek rovatban.
Fúúú nekem ez az ének nagyon nem gyere be. A fiatal, "old school" thrash zenét reinkarnáló csapatok közül egyedül a Legion of the Damned jön be maradéktalanul. A Feel The Blade anyaguk listás lesz év végén az tuti...
Ugyanez vonatkozik erre is, mint a társaira...
Érdekes anyag ez, 6 pontról indult nálam, már azon gondolkoztam, olyan kommentet írok, hogy "nem értem hogy lettek ilyen ismertek", de aztán így 6+ hallgatás után már van jópár dal ami tetszik. Azért hangulat is kell hozzá, nekem.
Vannak eltalált pillanatok, de összességében túl hosszú és unalmas.
Emlékeztek még a csapat 98-as Swallow lemezérre? Na, ahhoz képest ez egyértelmű mélyrepülés, semmi igazán fogós téma, tipikus háttérzene. Jószívvel 7 pont.
Becsszóra meg akartam hallgatni harmadszor is, de nem vitt rá a lélek.
Emlékszem már valamelyik korábbi lemezével is próbálkoztam a csávónak, és akkor is ugyanerre a következményre jutottam: dícséretes az igyekezet, le a kalappal a teljes hangszeres kivitelezésért, de attol ez még csak egy erős középszerű próbálozás, feloszlásuk után pár évvel már csak a diehard fanok fogják előtúrni a lemezeket. Pusztán egy karizmatikusabb énekessel is sokat lehetne dobni a produkció összértékén...
lasd a hozzaszolast a pontozasi szempontjaimrol
Szikét!
Sok dalt így 4-5 hallgatás után is laposnak érzek, először a 7-7.5 pont között vaciláltam, de szerintem idő kell még ennek. Egyébként mit nyavalyogtok a hamis éneken az első dalban, az egyik legjobb nóta az albumon! :)
Az ének lehetne sokkal változatosabb, nekem ez így a frankó jazz-es és egyéb gitárkiállásoktól függetlenül is lapos. Ettől még a death metal fanoknak tuti orgazmus :)
Vannak a lemezen nagyon eltalált dalok, pl a Xenochrist meg a Planetary Duality-kben kurva jók a gitártémák, de ettől jobban nem sikerült megbarátkozni vele.
Sokat vaciláltam a 7 és a 9 pont között, mert sokszor unalmasnak találom a lemezt, de mire belefulladnék, azért csak odab*sznak a svédek valami olyan témával, ami miatt meg az államat keresgélem utána.
A globális felmelegedés rossz, értem?
Igazából kényszerből ajánlottam, nem tudtam most jobbat keresni idő híján. Nekem ugyan tetszik de tényleg túl hosszú és nagyon tömény, számonként tetszik, de egyben nem tudom végighallgatni.
Ez nem jött be, az ének kifejezetten idegesített.
Olyan rossz, hogy az már jó. Feelinges, lepusztult garázspunk, néha jól esik felüdülésképpen a sok szuperprodukció között. :-) Azért vannak rajta közel hallgathatatlan dolgok, de vannak igen jók is.
Semmi különös, "csak" egy jó dalokkal teli lemez.
Egyértelmű kópiabanda, ugyanakkor a számok nem rosszak. Elég jól elvoltam vele.
Kitűnő hangulatzene.
Sokkal jobbak a dalok mint hosszú ideje bármelyik AC/DC lemezen, de azért az az 55 és fél perc kicsit sok, a végére kicsit unalmassá válik, de amíg ez be nem következik, kellemes hallgatnivaló.
Nagyon beteg de kiváló. Hangulatilag nagyon tuti.
Érdekes zene, most egyelőre ennyi, de lehet hogy még több hallgatás után lesz még több is (csak addigra már másik HP lesz...:-))
Kb. mint a The Faceless, csak kicsivel kevésbé találtam érdekesnek.
Dalokról nem nagyon beszélhetünk, virtuozitásról, érdekes témákról sokkal inkább; az ilyen típusú albumok zöménél megállapítom, higy milyen jó zenészek, milyen virtuóz módon kezelik hangszereiket, aztán csak ritkán hallgatom meg újra.
Nagyon jó volt, élvezettel hallgattam, végre egy old-school death metal lemez ami nem volt unalmas. :-)
1-2 kivételtől eltekintve a thrash nem az én műfajom, ez az album is jobbára csak egysíkú tekerés volt számomra.
Hangzás nem a legjobb, és marha hosszú ez a lemez, sok helyen értelmetlen darálásnak tetszik, pedig ha rövidebbre fogják... vannak itt jó témák bőven.
Ez most hardcore akar lenni, vagy mi ez? Mindenesetre nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel a lemezzel, elég gyenge.
Az irány amerre mennek ezek a vadállatok ezzel a zenével az eléggé bejön, viszont se ezt, se az előző lemezt nem tudom teljes egészében élvezni, pedig mindkettőn vannak nagyon állat húzós témák, de sajnos jó pár gyengébb dologgal körítve.
Ettől is többet vártam, ráadásul a borítón a csaj hasonlít egyik volt nőmre... De a lemez így is gyenge. Az ének miatt nehezen adom rá ezt a hét pontot is.
Annyi itt az eredetiség mint egy fénymásolóban... azért jól tolják.
Furcsa ez a lemez, vannak eléggé unalmas részek, viszont vannak nagyon hangulatos kiemelkedően jó futások is.
Hallgatom, hallgatom, és azt kell mondanom ez a jobb lemezeik között foglal helyet!
Ezt a zenét a legtöbb ember vagy imádja, vagy messzire elkerüli. Nem érdemes feszegetni mi ez, hogy szól és mennyi benne a zenei hozzáértés. A lényeg az, hogy veszett nagy hangulat van a lemezben és egyedi tálalásban. Az előző lemezeiknél ez sokkal jobban bejött, úgy érzem ezt nagyon eltalálták!
Mikor az első nótában megszólal az ének az enyhén fáj, szerencsére utána nincsenek problémák, leszámítva a negyedik - 15 perces - nóta közepét kitöltő dögunalom részt.
Állatság szerintem is, de tényleg nem emelkedik ki, ezért 7 pont, de hangsúlyozom: nagyon állat!
Ez egy pöttyet jobban bejött mint a Severed Saviour.
Többet vártam ettől a lemeztől, de akárhogy is hallgatom, ez nekem sovány.
Nagyon nagy buli ez a lemez, garantáltan sokszor hallgatható jófajta thrash metal, de nem üt meg valami hatalmas szintet. A pont ne zavarjon meg senkit, tényleg nagyon állat lemez .)
"The songs on this album were recorded between 2001 and 2004." :(((
Borzalmasan középszerű. Sok viszonyítási alapom nincs, mert hallottam ugyan a Dead Eye-t és a Revolvert, de felidézni már nem tudok belőlük semmit, utánanézni meg most lusta leszek.
Csúnya, puritán és dísztelen zene. De pont ez a lényeg. Mondjuk hasonló volt a helyzet mint nemrég a Venommal, de itt azért több a zeneiség, nameg a száj is mosolyra görbül..
Ami jó, az jó! És szerencsére még B-kategóriás énekesnők sem hallatják a hangjukat , helyette viszont van extrém vokalizálás :}
Valamikor még év elején egészen elvoltam ezzel az anyaggal, szóval nem rossz. Csakhát nem áll meg a saját lábán. A friss COF-t azért üti, persze kétes dicsőség ez..
A "banda" ( egy személyről van szó) előző albuma, a Departure annak ellenére nagy kedvenc nálam, hogy igazából nagy sikereket nem ért el, és túl jó kritikákat sem kapott. Volt benne valami hangulati plussz, amit igazából kevés doom zenében lehet fellelni. Ez a lemez viszont egy kicsit szürke lett, valamint a tiszta énekes részek is túlsúlyba kerültek, ami nem lenne baj - csakhogy ha ilyen énekhangom van, akkor inkább nem erőltetem, és maradok a hörgős vonalon.
Jó ez meg minden, de nekem még az olyan abszolút ős AC/DC slágerek sem jönnek be, mint a Thunderstruck, TNT vagy a Highway...itt meg még csak mutatóban sincsenek olyan szintű dalok.
Hú, ez bizony felejtős. Nem jó ötlet házasítani a black metált és a depis siratós rockot..
Na! Rég hallottam már ennyire érdekes, sokrétű, összetett stb. lemezt ebben a kissé elvontabb, pszichedelikus műfajban...és ez még akkor is így van, ha nem áll össze minden, és "nincs is minden a helyén", mert tele van felejthetetlen pillanatokkal a cucc! Vajon mit hagytam ki az előző lemezükkel..?
A mai death metal lemezek 95%-a nem maradandó alkotás, így igazából már nem is rovom fel azt, hogy egyhallgatásos produkció...viszont ettől eltekintve eléggé oda lett pakolva!
Ez pont annyira tech. death, mint amennyire deathcore... :( Nem igazán győzött meg.
Ezeknek az arcoknak aztán sok újat nem lehet mutatni a death metalban (meg nagyon másban sem...)! Azt egyelőre az idő dönti el, hogy mennyire lesz érdemes majd használni a felsőfokú jelzőket az anyag kapcsán, de nem járunk messze tőle..
ha thrash, akkor már sokkal inkább az említett Bonded by Blood, vagy a Darkane..
Túlkevert, ezáltal sterillé tett lemez. A hossza egy dolog, de nóták itt sem találhatók, csak egymás mellé pakolt témák.
Elfogytak az ötletek és a nagy útkeresésben mintha vakvágányra került volna a banda. Nem, mintha rossz lenne ez, de a Revolver óta folyamatosan esik a szinvonal.
1 pont a feljátszásért, 1, hogy kiadták, 1 meg a Soulside Journey-ért. És akkor mindent figyelembe vettem.
Fájó szívvel...Többet vártam...sőt....
Egy újabb teátrális, szimfónikus black kópiazenekar. Nem mondom, hogy kutyaütők, de kár időt pazarolni rájuk. (Én is csak egyszer és csak kötelességből....)
Az Ep és az előző album is nagy kedvencem. Biztos vagyok benne, hogy ez a lemez is lassan feltárulkozik majd és rendszeres vendége lesz a lejátszómnak. Remekmű!
Milyen is lenne a világ AC/DC nélkül? Mérhetetlenül unalmas! Ők a fix pont, minden más változik. És ez így jó!
Érdekesen megszólaló album. Igyekeztek valami különlegessel előállni. Sikerült is meglepni rendesen.
Nehezen kategorizálható muzsikát játszik ez a svéd csapat. Szinte minden a helyén van, mégsem vagyok felhőtlenül boldog. Talán csak nem megfelelő a pillanat.
Jó ez persze. Csak ebben a műfajban óriási a túltermelés manapság. Kellene valami kis extra ahhoz, hogy kiemelkedjenek a masszából. Itt még nem találom.
Újfent egy olyan anyag, ahol a lényeg vész el! A technikai bemutató mögött csak zenei kezdemények sejlenek fel. Egyszer-egyszer szivesen meghallgatom, de nem lesz maradandó dolog.
Megállíthatatlan deathmetal szörnyeteg! Memento az új generációnak. Így kell ezt csinálni....
Szeretem a jó thrasht. A GB is bekerülhet a bűvös körbe ezzel a lemezzel. Kellően feszes, pörgős album, bár a megszólalása kissé vérszegény. Vagy mondjuk inkább autentikusnak?
Először is qrva hosszú ez az album. 73 perc tán kicsit sok ebből a fajta zenéből.Igazából semmi izgalom nincs benne, akár unalmasnak is mondhatnám. Sajnos nem nyert.
Ott folytatják, ahol a F.O.A.D-ot abbahagyták. Vagyis beleszarós black(?)/punk metal. Igazi művészek =)
Tiszta 70-es évek. Ez az AC/DC.
A kellemesebb momentumok miatt kap ennyit, amúgy nem tetszett.
Ez a műfaj megunhatatlan nekem. Persze csak ha ilyen szinten művelik. Brutális, technikás, bivaly hangzással. Ezt így kell.
Jófajta technikás death metál, az időnként felbukkanó géphangot leszámítva.
Csak azért nem 10-es, mert a 2002-es opuszuk jobban tetszik.
A Bonded By Blood debütalbumával osztozik nálam az év thrash albuma címen. Igazi örömzene. \m/

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 118. 119. 120. 121. 122. 123. 124. 125. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2008. november 22.
Sheol Caayn emp godfucked Pistike66 Pope_Fapalot snecy viribusunitis Mighty_Ravendark ∑:
1. snecy
Bloodbath
The Fathomless Mastery
7 5 10 8 9 7 9.5 9 9 8.1
2. Sheol
Heavenwood
Redemption
8.5 7 9 7 9 7 8.5 7   7.9
3. viribusunitis
Forest Of Shadows
Six Waves Of Woe
9 7 5 7.5 9 8 7 9   7.7
4. voroscsoka
Bokor
Vermin Soul
7 3 9 8 8 9 10 7   7.6
5. godfucked
Lifelover
Konkurs
7 5 9 9 9 9 4 7 7 7.4
6. Caayn
AC/DC
Black Ice
7 8.5 7 5 7.5 8 6 8 8 7.1
7. Pope_Fapalot
Gama Bomb
Citizen Brain
6 7 7 7 5 7 5 7 10 6.4
8. Mighty_Ravendark
Severed Savior
Servile Insurrection
7.5 3.5 5 7 7 7 7 7 9.5 6.4
9. odin
The Haunted
Versus
8.5 5 6 8 5 5 6 7   6.3
10. Morsimperator
The Faceless
Planetary Duality
8 3.5 5 7 7.5 7.5 6 6 8 6.3
11. Pistike66
Weeping Birth
Anosognosic Industry of the I
6 3 6.5 7 8 6 6.5 6 7 6.1
12. Jillian
Carach Angren
Lammendam
6 4 6 5.5 7 5 7 5   5.7
13. emp
Darkthrone
Dark Thrones and Black Flags
3 4 8 7 6 6 7 3 8 5.5
∑:
7 5 7.1 7.2 7.5 7 6.9 6.8 8.3 6.8
emp 2008. november 22., szombat, 17:37
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
áhhh! Ég a gyomrom! Hogy lesz így szombat esti sörözés??? O.o
--
Olyan még sosem volt, hogy ne lett volna valahogy!
Pope Fapalot 2008. november 22., szombat, 16:01
Pope Fapalot
Csatlakozott:
2008. június 10.
Hozzászólások: 325
Zomg, és most ébredtem föl, tegnap este értem haza osztráklandból, aztán húztam is haver szülinapjára, reggel 7kor értem haza. (yes) (knifed)
emp 2008. november 22., szombat, 13:20
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Nem találja a power gombot azon a furcsa dobozon az asztal mellett, ami nem a bárszekrény és nincs is a belsejében Löwenbrau!!! (hrhr)
--
Olyan még sosem volt, hogy ne lett volna valahogy!
Sheol 2008. november 22., szombat, 13:14
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Pópa lehet elitta az eszét, és nem tud pontozni? O.o
--

godfucked 2008. november 21., péntek, 01:45
godfucked
Csatlakozott:
2004. március 16.
Hozzászólások: 2759
eleg hianyos a foalkesz es a hardrock oszlop, befejezitek idoben skacok? :-)
--
Did I see a moment with you,
In a half lit world,
I'm frightened to believe,
But I must try
Sheol 2008. november 20., csütörtök, 23:16
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Minek startolnánk rá? O.o
Bízom én abban, hogy Wombat talál valami még szörnyűbbet addigra. :-D
--

snecy 2008. november 20., csütörtök, 21:55
snecy
Csatlakozott:
2008. február 22.
Hozzászólások: 742
Hát srácok, olyan ez mint az oktatás a kommunizmusban, miszerint az 1-es osztályzat sem jár ingyen, ki kell érdemelni!

Viszont Kijött a Retail verziós Guns n Roses lemez, rástartolhattok :-D
emp 2008. november 20., csütörtök, 21:43
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Azt hiszem akkor megbecsülöm a Darkthrone 4 pöttyét! :-D
--
Olyan még sosem volt, hogy ne lett volna valahogy!
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.07 seconds to render