Én is úgy jártam mint Pópa; az első néhány szám után mondom: "Ez a csóka tiszta Vintersorg". :D Aztán persze hamar kiderítettem, hogy ettől Vintersorgabb már nem is lehetne. :D Zseniális a pali egyébként, énekeljen bárhogy, az mind tökéletes. Szerencsére a zene is nagyon a helyén van, pont annyira progos amennyire kell, nincs túljátszva a dolog.
Azt hiszem a rajongók nem fognak csalódni a norvég vikingek új alkotásában.
Én nem vártam a Lazarus Bird-öt, sőt azt sem tudtam, hogy létezik ez a Burst nevű banda. Így utólag kijelenthetem, hogy jobb lett volna nekem ha ez így is marad. :D
Nekem ez nagyon egyhangú muzsika. Mintha 3/4 órán át ugyanaz a szám szólna. Félreértés ne essék, maga a zene nem rossz!
Tényleg nem tudom mit kéne tenni ezzel az albummal. Egyrészt próbáltak valami egyedit alkotni, ami sikerült is, más kérdés, hogy ez ettől még nem lett jó is. A fő bajom az, hogy ezt az idióta dödölészést nem tudtam sehogysem megszokni. Aztán ott van az, hogy a lemez fele mindenféle feldolgozás, amiknek az eredeti verzióját mind szívesebben hallgatom. Kétségkívül vicces volt első hallásra, de ha nevetni akarok akkor hallgatok Rokker Zsoltit vagy mittomén. Dó-dó-dó, dingli-dingli-dam-dam-dam...
Igyekeztem pozitívan hozzáállni tényleg, de én nem sok jót találtam benne. A hangzása legalábbis furcsa, a thrashes ének nekem meg sosem tetszett. Talán a változatosság az ami megmenti az alacsonyabb ponttól. Szódával elmegy, na.
Az a baj, hogy az én fülemet bántja ez a zajongás. Mondjuk azt el kell ismernem, hogy valóban olyan mintha valami fémfeldolgozóban tartózkodna az ember, szóval van egyfajta sajátos hangulata. :D
15 év után új album, wow, hú, ááá...de minek? Részemről most hallgattam először és utoljára.
Nem egy szokványos zene, de ettől többet nem ér nálam.
Ha a srác tudta volna tartani a lemez eleji színvonalat, 9-10 pontot is adtam volna. Azonban így sem kell szégyenkeznie, egyedül összehozni egy ilyen jó albumot nem kis teljesítmény.
Lehet, hogy a lányoknak tetszik ez a negédes "férfi" ének, én viszont bottal sem nyúltam volna ehhez az albumhoz ha nem lett volna muszáj.
12 egy tucat.
Musical amiben néha nyekereg egy kis gitár is; most ennek kéne örülni?
Ha az ének végig a Diamond skies-hoz hasonló lenne - vagyis ha Vintersorg hanyagolná ezt a rekedt békahangot - akkor jobban tudnék lelkesedni az Enterprise-ért.
Ez sem tett a rikácsolós északi fém hívévé. Heroikus énekkel egész tűrhető lenne.
Ezzel aztán nem tudtam mit kezdeni...
A zene teljes összhangban van a borítóval. Csillagközi asztronauta-zene. Baromi jó.
Meglepő és egyedi amit csinálnak. A két szólóénekesre pedig mindenképpen érdemes lesz odafigyelni a továbbiakban.Subidubimenóóó-vooooor!!! :)
Nomen est omen.
Olvasztótégelybe veled, ronda terminator-metal.
Talán jobb lett volna meghagyni a bandát kult státuszban. Ez nem több néhány klassz zenei témánál.
A szakmédiában nagyon dícsérik a bandát és a lemezt is - én nem találom akkora durranásnak. Szegelés az van, más nem nagyon...
Már első hallásra megnyert magának a "banda". Sikerült a heavy/power becsempészni némi viking hangulatot és ez nagyot dob a számokon.
Habkönnyű libafos. Úgy néz ki a Rasmus teljesen leszámol rockzenei mivoltával.
Érdekes, hogy mostanság mindenki megtalálja a Metallica Master lemezét. Próbálkoznak a srácok, de ezek az ismerős gitárriffek nem működnek csak úgy maguktól. Ha ez az eddigi legjobb lemezük biztos nem tekerek vissza pótolni. :)
Nem ismerem UJR munkásságát, de ez egy nagyon hakniszagú álművészi valami.
Hát így jár aki intézményesedik... Könnyen összekeverhető lesz saját magával. Már majdnem én is megfedtem a túlzott Vintersorg hasonlóságért, de azt hiszem ez neki elnézhető! :D Egyébként korrekt, kellemes muzsika, simán ki lehet vele húzni egy "normális" Borknagar albumig, de bérelt helye azért nincs a lejátszómban.
Már meglehetősen rég óta nem dobban meg a szívem a viking cuccok hallatán. Talán valamelyik korai Mythotyn volt az uccsó érdekes album számomra. Mellesleg értem én, hogy Viking barátunk égtelen haragra gerjedt, mikor favágásból hazatérve a csemeték már túl voltak az első áldozáson...de ez a vokál nekem akkor is túl sok ide. Mindezek ellenére szerintem se nem rossz, se nem kiemelkedő anyag a Heimgang.
Hát srácok én ezzel most nem szarozok... Nagyon vártam a Lazarus Birdöt és mindent felülmúlt! Számomra év albuma és kész!
Utaztat rendesen! Messze jártam!
Nem tudom, hogy mit kellene ezen pontozni... Poénnak egyszer jó, de egyébként értékelhetetlen. Nem hiszem el, hogy van aki ezt komolyan veszi! (Reméltem, hogy nem kerül be és nem kell pontozni, de hát ez van...)
Nem igazán tudott lázba hozni. Minden a helyén van, csak az igazán jó nóták hiányoznak...
Atommód legyalulta az arcom. Én spec. imádom az ilyen industrial zajmetalt! Kimagaslóan jó számok: Junky, Spine, Cancer. Mééég samplert!
Lehet, hogy 15 évvell ezelőtt kuriózum volt a Focus, de szerintem ma már meglehetősen jobb anyagok születnek ebben a zenei világban.
Érdekes, izgalmas anyag! :D Főleg a loopos lüktető A Slight To Behold csíp el minden egyes hallgatásnál!
Hát ez nekem elég keskeny... Sok helyen tisztára, mint ha a kései Bathory és Quorthon reinkarnációja lenne... (mind a hangulat, mind a szintikórus jellegét tekintve) Sajnos hasonló minőségben is énekel az arc. csak azért ennyi pont, mert a jobb pillanatok a Blood On Ice (Quorthon) album hangulatát idézik, amit régen nagyon szerettem.
Amikor elkezdődött, azt hittem véletlenül valamelyik, még előttem is titkolt Balázs Pali albumomat toltam be.. XD Tök olyan, mint bármelyik ugribugri fiúbanda zenéje, csak 'rockos' közegbe ültetve...
Az előző agyon hype-olt albumukat én még nagyon gyerekesnek éreztem. A Shogun viszont meggyőzött, hogy itt tényleg történik valami a parasztvakításon kívül is!
Uli egy kis opera hangulattal, de nagyjából ugyanazt csinálja, mint Jon Oliva, csak Oliva hangja és albumai jobban bejönnek... (főleg az utolsó) Azért van itt bőven kellemes momentum, meg pár szájhúzós énektéma is.
Egy dal nincs a Vintersorg életműben, ami megfogott volna. Nem változott semmi ezzel a formációval sem.
Végre egy olyan black metal közeli anyag, ahol nem kell dorombot, hegedűt meg kiskutyafülét hallgatni. Nagyon fasza anyag, beszerzem a korábbi anyagaikat is, mert szégyenszemre én még csak nem is hallottam róluk.
Még a nyitó nótánál érdekesnek találtam, aztán alig vártam, hogy vége legyen. Pusztító hatású unalom-bomba.
Nekem hiányzik az ének. Azzal talán sikerült volna valami emlékezetesebbet alkotni, így viszont mennek a sunyiba. Kár értük...
A track-ek közti szünetekre adok 1 pontot, a többi ugyanis értékelhetetlen...
Háttércsörömpölésnek elgurul.
Nagyon bizarr. Csak elmeháborodottaknak :D
Biztos vagyok benne, hogy évek múlva beérik a lemezanyag, ahogy a korábbi anyagaikkal is történt. Szép darabja ez az életműnek.
Tehetség van dögivel, már csak egy az elejétől a végéig izgalmas albumot kéne összehozni.
A Bathory-hatás letagadhatatlan, ettől olyan jó. Persze a következő anyagra illik majd valami mással előrukkolni.
Tingli-tangli szerelmes dalok rádióbarát körítéssel. Voltak, vannak és lesznek.
A "The Crusade" anyaguk nagyon bejött anno, ez a sokadik hallgatás után is elmegy mellettem.
Azok a gitárok hiányoznak, "meg a szép zőőd gyep" :D
Vintersorg az egyik kedvenc énekesem károgva és tisztán is:-) A zene pedig remek, épp annyira progos hogy nem emészthetetlen, mégis izgalmas. Kiváló album!
A Kvass jobb volt valamivel, de különösebb gond ezzel sincs, jó nótákat hallhatunk itt is.
Minden ellenérzésem ellenére amivel nekiálltam ennek azt kell mondanom, hogy sok jó dolog van ezen a lemezen, ami miatt nem kap többet, azt kitalálhatja mindenki: igen, az ordítós részek. :-) Jó zenészek, sok érdekes és jó dolgot csinálnak.
Engem nem kapott el ennek a feelingje, inkább csak unatkoztam rajta. Nem igénytelen zene, de meglehetősen egyhangú.
Nekem többekkel ellentétben ez kifejezetten tetszik, ötletes, friss és technikailag sok helyen kifejezetten bravúros amit művelnek (szájgitárszólók:-)). Arról nem is beszélve hogy jobban énekelnek és jobb saját nótákat írnak mint a sok szintelen-szagtalan heavy/power banda többsége. A feldolgozások közül különösen a Deep Purple-féle Stormbringer és a Nightwish Wishmastere zseniális. Egyszóval szerintem ez a maga nemében egy nagyszerű lemez.
Nagy lármát csapnak, de nem veszek ki belőle nekem értékes dalokat. Kétségkívül nagyon brutális, de számomra nem élvezetes módon.
Ezt a fajta ipari zajongást nem nekem találták ki, a Fear Factoryt leszámítva nem nagyon találok olyan bandát ebben a stílusban, amely hosszabb ideig érdekes lenne számomra. Viszont tény hogy eléri a célját, nagyon rideg hangulata van. Az ilyenre fogékonyaknak ez tökéletes zene, nekem egyszerűen nem az ízlésem szerint való.
Nehéz zene, nem rossz, de ha a klasszikus Focussal összevetem, akkor nálam csak ennyi.
Nem volt túl izgalmas, de bőven a hallgatható kategória.
Nagyon kellemes muzsika, fog még szólni nálam többször.
Nyálas rádió-pop, szörnyű.
Nem volt rossz, meglepően sok kellemes téma van rajta, hangzás is állat, a sok ordibálós rész és a hossza miatt nem tudtam rá többet adni.
Jó ez, de annyira nem való ide, hogy ebben a közegben úgy érzem nem lenne helyes ennél többet adnom rá. Ennek a lemeznek nemhogy a metalhoz de még a rockhoz sem nagyon van köze, talán még jobb is lett volna ha teljesen mellőzik belőle a rock elemeket, néhol nagyon erőltetettnek érzem ezeket. Más típusú oldalakon 8-9 pontot is adtam volna rá, mert magas szinvonalú zene, csak annyira nincs helye itt, hogy ennél már nem tudom függetleníteni magam ettől.
Nem tudom kik ezek, de nagyon jól csinálják amit csinálnak. Újabb fajta Borknagarra emlékeztet, a hangzás szerintem nem szerencsés pár helyen, de az apró hibák mellett hatalmas album! EDIT: ehh, most néztem utána a bandának, 2 borknagaros arc csinálja, szóval ezért volt az énekesnek totál Vintersorg -os hangja :D
Bennük soha nem kell csalódni, csak azért nem 10 pont mert a Kvass mintha jobban ütne.
Az énekkel nem igazán tudok kibékülni, ennek ellenére állat amit művelnek.
Ilyen zene mellé nem is kell énekes, lemerem fogadni ha lenne biztos v.mi szar lenne ami szétcseszné ezt a hatalmas albumot. Veszett nagy feeling.
Végig se bírom hallgatni, az állandó rabadamndam stb. alá faszoskodás miatt, egyszerűen idegesít, legszívesebben belerugnék a hifibe vagy kibasznám az ablakon a hangszórókat.
Legendás bandákból jött zenészek közös projectjének 2. albuma, ami kíméletlenül ledarálja az embert. Old school death metal picsán rúgva thrash feelinggel, de mindez modern hangzással, páran deathcore -ként is emlegetik. Halálos fémötvözet!
Utánanézve a bandának kiderült, hogy nem dobgéppel tolják, csak úgy gondolták jó ötlet szét triggerelni a dobokat. Szerintem egyáltalán nem volt jó ötlet. A lemez egész hangzása sem túl jó. Az ennyire zajos industrial death metal albumok nekem általában nem jönnek be, így most ez sem nyert.
Nos, párszor nekifutottam ennek a lemeznek, reméltem, hogy talán túlteszem magam a herélt éneken ami szétcsapja az egész lemezt, hiába vannak itt állat jó témák, ezt a kasztrált, elektronikus robothangos nyújtós efekttel még jobban szétcseszett hangot nem bírom elviselni, ha nem lennének jó zenei témák első hallgatás során rávágtam volna az 1 pontot, valószínűleg végig sem hallgatva.
Reméltem, hogy végre összehoznak egy teljes egészében jó lemezt, de sajnos itt is sok a dögunalmas körítés a pár veszett jó nóta mellett. (Nekem egyelőre az Esoteric Surgery a kedvencem erről.)
Egyszemélyes heavy/power banda, meglepő felállás, de egyáltalán nem rossz! A srácnak jó hangja van szerintem, csak a használatával akadnak gondok néha. Adnék rá több pontot is, de sajnos a lemezen át több pont is van ami nagyon nem tetszik, és azon kívül, hogy egyszemélyes bandáról van szó más nem nagyon emeli ki a többi közül.
Hoppá, visszatért a Backstreet Boys? Nem rossz, nem rossz, hogy most már gitárokat is fűztek a zenébe, de sajnos még így sem tudtak megnyerni maguknak. Valójában pedig lehet, hogy végülis ez egy jó album, csak mondjuk egy tinimagazinnak kellet volna ajánlani, ahol a 12-17 éves korosztály értékeli...
Az ordibálós énekrészek néha kárára vannak az albumnak, ezért -1 pont. Hangzás tökéletes, témák állatok, és hiába több mint 1 órás az anyag, a végén még kevésnek is tűnhet! :)
Ooompa loompa slubridty plouupp... nos, ez ismét nagyon nem az én stílusom, és itt is a herélt ének, jujj. De a Van Canto -nál határozottaban jobb.
Pozitívum: A szokásos remek szinvonal Vintersorg-Borknagar módra, nagyszerű énektémákkal. Negatívum: Túl sok minden cseng ismerősen..
Ez nagyjából hasonló mint a Kvass, túl nagy minőségbeli különbséget nem látok, csak amíg 2 éve a nagy visszatérésről beszélt mindenki, könnyebb volt elfeledni hogy csont ugyanazt játsszák már tizenakárhány éve...vártam volna a 90-es évek közepi múltidéző megoldásokon túl mást is.
Engem ez az egész nagyon emlékeztet a Mastodon-ra, amit ugyan sokan imádnak, én nem annyira, sorry. Hogy miért is nem működött nálam az album? Talán a 'core'-os stílusjegyek miatt... (pl. ének).
Jó pár hete a gépen leledzik már ez a cucc, szóval bejövős az ilyen post-rock zene, legalábbis nekem ,mert a North-t, Pirate Ship Quintet-et, September Malevolence-t, Explosions in the Sky-t szintúgy kedvelem ebben a témában.
Nos, ez a fajta accapella "alibiéneklés" reggel a zuhany alatt, vagy a WC-n kábelfektetés közben elmegy, ha az ember éppen ki akarja élni otthon elfojtott tehetségét, nade hogy ezt lemezre rögzíteni... a másik hogy papíron ez power metál lenne, persze ezt úgy gondolták hogy a hangszereket azt bízzuk a fantáziánkra és képzeljük oda...
Nem sok olyan dolog jut szembe, ami kiemelné őket az átlagból. Mondhatni minimum-szint.
Valami olyasmire kell gondolni, mintha összegyúrnánk a The Berzerkert a Monolith Deathcult-tal....csak itt még ezeknél is több effekttel és ipari zajjal találkozunk. Nagy dallamokra azért senki ne számítson! Maximumpont.
Ha elsőre túltesszük magunkat a lágy, szinte már nőies éneken, már nagy problémánk nem lehet. Sikerült egy sok tekintetben jobb albumot készíteni a Focus-nál, pedig hát az sem volt egy kispályás lemez annak idején...az viszont biztos, hogy nem válik belőle klasszikus az elődjével ellentétben, mert túlságosan is a régi formulákból építkezik.
Cséphadarás.
Az ének olyan amilyen, de én egy egyszemélyes bandával szemben nem is támasztanék túl nagy elvárásokat. Ami inkább baj, hogy sem a power-heavy, sem a viking metálos tábornak nem sikerült igazán kedvezni.
Sok helyen olvasni olyan véleményeket, hogy a jelenkor divat-pop-szemete helyett milyen jó is lenne, ha a rádiók ilyen Rasmus-féle rockot nyomatnának....hát a valóság az, hogy a jóízlésű embereknek majdnem ugyanakkora büntetés lenne.
Trendy. Pláne már ettől a tiszta ének/ordítás váltott kombótól van ki a sejhajom. Nem akarok a divattal előjönni, de élvezet vollt olvasni a leírást a promóban, miszerint most ők ezzel a produkcióval szétrúgják az egész metálos/hard rockos társadalom valagát :đ Pont ugyanannyit nyújt, mint pár hónapja a Raunchy..
Hát ez rendkívül gitárszegényre sikeredett. (ami van, abban sincs sok köszönet, mert öreges tötymörgés az egész). Valójában ez inkább egy musical-szerű szimfonikus album, de annak sem túl érdekes...Elég nagy becsapás ez azokkal szemben, akik igazán várták ezt az anyagot, ugyanis kicsit utánanézve a lemez előéletének, rögtön kiderül, hogy egy vérbeli rock anyagot ígértek.
Azért a sok projekt között elvész a lényeg. Nem kéne ezt az istenáldotta tehetséget elaprózni...
Izgalommal vártam az aktuális albumot, de kissé csalódnom kellett. Mintha kezdene elfogyni az ötlet.
Változatosan felépített, kerek, egész lemez. Csak a szokásos énekesi problémák miatt csóválom a fejem.
Amikor rádborulnak a csillagok, amikor jótékony fátylat von köréd az éj, emlékezz...Ez valami nagyon jó. Space rock, post metal, experimental, stb. Fejhallgatóval kötelező!
Ebben a formában eleve kudarcra van ítélve. Esetleg csak vokálisan, mindenféle hangszeres segítség nélkül - a capella - szivesebben hallgatnám. Amúgy hallatszik, hogy sok energiát fektettek bele. Kár érte!
Az előző lemez ismeretében semmi maradandóra nem számítottam. Csodák pedig nincsenek, mégsem lehet egy rossz szavam sem.
"Báncsa" a fülemet ez a sok ipari zaj. Idegesít! Kösz, nem...
Jónak jó, de nem esem hasra tőlük. 15 év alatt sokat nem változtak...
Vártam már a kitörést! Ez a lemez meghozhatja számukra a megérdemelt underground sikereket. Nem kispályás a csapat!
Egy rendes énekesért kiált ez a produkció, semmi más baja nincs. Az viszont a jövőre nézve nagyon fontos lenne.
Beszéljen helyettem a pontszám, így diplomatikusabb....
Sokkal jobb elődjénél! Nahát, nem gondoltam volna. Az utolsó lemez alapján már temettem őket.
Nálam ez már bőven túl van a befogadhatóság/hallgathatóság határán. Nem is tudtam megbirkózni vele, pedig többször is nekiugrottam. Öregszem...

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 115. 116. 117. 118. 119. 120. 121. 122. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2008. október 11.
Sheol Caayn emp maniac Pistike66 Pope_Fapalot snecy viribusunitis ∑:
1. Pistike66
Kampfar
Heimgang
8.5 5 7 8 9 9 7 7 7.6
2. Caayn
Crom
Vengeance
8 9 6.5 8 8 7 6.5 7 7.5
3. Sheol
Cronian
Enterprise
10 6 8 3 10 8 8 7 7.5
4. viribusunitis
Exxasens
Polaris
6 7 9.5 3 6 10 8 10 7.4
5. oldboy
Gojira
The Way of All Flesh
7 5 9 6 7 7 7 9 7.1
6. maniac
Trivium
Shogun
5 7.5 9.5 6 7 9 6 7 7.1
7. emp
Burst
Lazarus Bird
6 5 10 4 7 8 6 7 6.6
8. atesz90
Cynic
Traced in Air
5 4 7 7 7 5 10 7 6.5
9. Pope_Fapalot
Catastrophic
Pathology of Murder
6 3 6 5 6 10 7 7 6.3
10. snecy
The Amenta
N0N
6 3 9.5 4 6 6 10 5 6.2
11. chipmonkey
Uli Jon Roth
Under a Dark Sky
2 3 7.5 3 6 3 3 3 3.8
12. odin
Van Canto
Hero
4 8 1 1 8 1 1 5 3.6
13. Wombat
The Rasmus
Black Roses
2 3 2 1 2 1 2 4 2.1
∑:
5.8 5.3 7.1 4.5 6.8 6.5 6.3 6.5 6.1
maniac 2008. október 11., szombat, 09:48
maniac
Csatlakozott:
2005. április 2.
Hozzászólások: 294
Válasz emp üzenetére:

Naaa! Maniac! Kikérem magunknak Snecy nevében is az Amenta kommentedet! (Úgy látszik tényleg megcsípett a vénasszonyok nyarán szaporodó és tömegesen támadó gyubogár raj!) (hrhr) x|


Már megint a nyavajgás ... 8-|
Egye fene, kérd ki magadnak! |-D
--

snecy 2008. október 9., csütörtök, 14:20
snecy
Csatlakozott:
2008. február 22.
Hozzászólások: 742
Válasz emp üzenetére:

Bár van aki szerint rám illik a leírás... (c) (cool)


Szerintem vehetjük hízelgésnek :-D
emp 2008. október 9., csütörtök, 08:26
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Bár van aki szerint rám illik a leírás... (c) (cool)
--
Vigyázzatok, 30 felett mindenki gyanús!
emp 2008. október 9., csütörtök, 08:09
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Naaa! Maniac! Kikérem magunknak Snecy nevében is az Amenta kommentedet! (Úgy látszik tényleg megcsípett a vénasszonyok nyarán szaporodó és tömegesen támadó gyubogár raj!) (hrhr) x|
--
Vigyázzatok, 30 felett mindenki gyanús!
Sheol 2008. október 8., szerda, 08:37
Sheol
Csatlakozott:
2004. január 11.
Hozzászólások: 1188
Most is játszik az egész 2008-as év, mivel ha megnézed senki sem tartja be a 3 hónapot. :-p
A másik dolog meg az, hogy kíváncsi lennék pl. Caayn honnan tudna "jó" goregrind albumot hozni. :-D
Ráadásul a skatulyázás sok esetben igencsak nehézkes, és a legjobb albumok amúgy is szerepeltek már a hp-kon szerintem. (G)
--

godfucked 2008. október 8., szerda, 00:20
godfucked
Csatlakozott:
2004. március 16.
Hozzászólások: 2759
arra gondoltam, kozeledik az ev vege, mindenki szokta hozni az eves top10-et. egyelore csak otlet szintjen azon gondolkodom, lehetne valami olyan rendhagyo hpkat tartani, amin csak egy adott stilus jatszhat, viszont az egesz 2008as evbol. igy fel lehetne allitani olyan toplistakat hogy pl melyik volt az ev legjobb goregrind albuma.
--
Did I see a moment with you,
In a half lit world,
I'm frightened to believe,
But I must try
maniac 2008. október 5., vasárnap, 22:30
maniac
Csatlakozott:
2005. április 2.
Hozzászólások: 294
Válasz emp üzenetére:

Mi történt Maniac??? Csalánba ültél??? :-D


Eskuszom nem emlekszem rajuk ... (whistle)
Oregszem basszus..... (bag) :-( :'(
--

emp 2008. október 5., vasárnap, 03:17
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
És ha minden igaz, akkor meg is dőlt az a hat éves rekord! :-)
--
Vigyázzatok, 30 felett mindenki gyanús!
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.072 seconds to render