Akik ennyire a saját útjukat járják, azok nálam eleve megbecsülésben részesülnek. Sajnos tényleg nem tökéletes az album, vannak hibái, ám én ezek ellenére is szeretem.
Nem rossz album ez valóban, pláne debütként. Abban azért nem vagyok biztos, hogy ebben a túltelített stílusban erre feltétlenül szükség volt.
Nem semmi ahová eljutott ez a Kirgizisztánból származó csapat. Szülőföldjük népzenéjét építették be a fekete fémbe, és egy fantasztikus elegyet alkottak ezáltal. A doromb hangját meg egyszerűen imádom.
Az énekest valamelyik zártosztályon találhatták ehhez kétség sem férhet. Tegnap este még húztam a szám miatta, de ma már ott tartok, hogy olyan szinten elmebeteg ami már szinte jó. :D Zene, hangzás odabaszós.
Már a múlt hp-ra is sokszor meghallgattam, így nem is kellett sokat agyalnom a ponton. Hallójáratokat simogató női ének, változatos muzsika, jó hangzás, 9 pont. :)
Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet teszek, hogy egy kórságos lemezre max. pontot adok. :D Viszont annyira változatos és érdekes, dinamikus és földbedöngölő, progresszív és egy pillanatra sem unalmas, hogy fejet kell hajtanom a banda és kiadványa előtt. :)
Nem is az a baj, hogy régisulis, meg, hogy a múltban élnek, hanem az, hogy ez abban a korban is egy gyenge lemez lett volna amit idéz.
Egyet kell értsek Pópával, az ének rendesen hazavágja az albumot. Nem csak az énekes hangja nem tetszik, de a hanghordozása sem. Totál unalmassá és szürkévé teszi az egész produkciót. Robert Lowe feltűnése ezt csak mégjobban kihangsúlyozta.
Nem lenne ez rossz, de valahogy hosszabb távon az istennek sem tudja lekötni a figyelmem.
Ritkán jut ilyesféle zene a lejátszómba, mivel magamtól nem keresem őket, ilyenkor azonban jól tudnak esni. Érdekesség, hogy az olvasóink jobb lemezeket hoznak ebben a stílusban, mint a belsősök. :P
Hát, ez nekem olyan "egy black metal album a sok közül" típus. Szívesen meghallgattam, mert szeretem a stílust, de nem érzek vágyat, hogy ismét elővegyem.
Nálam a "Master of Puppets" volt a csúcspont, és a "fekete" album az utolsó hallgatható a bandától. Ez az új azonban egészen kellemes, noha eléggé más stílusú zenéket hallgatok már manapság. Panaszként a nagyon túlvezérelt, már-már torzító hangzást és a hosszú dalokat tudom megemlíteni, pozitívum viszont a "Cyanide" c. szám ami tényleg nagyon jó.
Nekem nem volt gondom az albummal. Kellemes kikapcsolódás lehet néha-néha egy kicsit poposabb zenéket is fülelni a sok metal zúzda mellett. Persze biztosan bennem van a hiba, hogy nem vagyok igazi true metalos, és fordított kereszt sem lóg a falon az ágyam felett. :(
2002/03 környékén nagyon futott a szekerük, kár hogy ennyit kihagytak. Most majdnemhogy újrakezdhetik - ez a lemez pedig jó start.
Egész jó.
Ezt a rikácsolást nehéz elviselni...
Ha valakivel ki akarnék babrálni ezt ajánlanám az áldozatnak egy átmulatott éjszaka után.
Bőven sok volt egy hallgatás is.
A Presto Ballet pontozásánál hiányoltam a Metal Church-ot, erre tessék itt van. :) Jó kis old school metal, sajnálatosan szar hangzással.
Az ilyen zenék hallgatása közben mindig magam mellé kell vennem egy kávét. A Funeral esetében nem volt erre szükség.
Ez egy minden szélsőséges megnyilvánulást kiváltani képtelen dallamos (agy)halál metal.
A svéd white metal zenészek újabb vérfertőzése ez; ki tudja miért, szeretnek majd' hasonló felállásban más-más név alatt zenélgetni közel hasonló stílusban. Mint ahogy a színtér mindegyik albuma ez is csúcsprodukció, nekem azért a 7days mégiscsak jobban bejött.
A Dimmuért rajongók mindenképpen tegyenek vele egy próbát; mi többiek meg inkább hallgassunk valami jó zenét. ;)
A tempósabb számok végre az igazi Metallicát mutatják - a lassúakat meg egyenlőre félre kéne tenniük, mert mind egy kaptafára készül. Olyanok ilyen tekintetben, mint a 95 környéki Aerosmith.
Hallottam már ennél sok gyengébb teljesítményt is...
ahh nem is írok semmit, úgyis csak Pope észrevételeit írnám le újra, egy az egyben.
jo anyag. Fog még pörögni...
repül a, repül a... Egyébként első hallgatás után 7 pontra lőttem be, de természetesen rutinosabb róka vagyok annál, hogy így ítéljek és a hosszabb ismerkedés meg is hozta a gyümölcsét.
Az énekes tisztára olyan, mint egy piás, beszívott Tom Araya. :) Nem érzem úgy, hogy nagyon nagy potenciál lenne bennük zeneileg... (ezt a poént csak egyszer lehet elsütni)
Nahát... A jól megalapozott, alaposan átnyálazott és kigondolt véleményem az, hogy még meghallgatom párszor... :D Annyi biztos, hogy nagyon hangulatos, kellemes témákkal, hozza a érzést, az uccsó Stronger tétel, meg ezer pont már most.
Hát ezek szerint én nagyon máshonnan közelítem meg a kórságokat...
Ez bizony egy nagyon tisztességes, régisulis heavy metal album! Erős nyolcas!
jájjj. Ettől az énektől úgy éreztem, (meg egyébként is) hogy életem leghosszabb (közel) egy és negyed óráján vagyok túl.
arctalan, felejthető, felesleges. A hörgés ultra gyenge.
Na ezer éve nem hallgatok már a Harmonyhoz hasonló zenéket... Sajna nagy részük giccs és szánalmas pózolás, közhelypuffogtatás. Így kellett jó néhány, nem tagadom, erőltetett végighallgatás, hogy felvegyem a fonalat, de összességében megérte, mert az anyag bizony jó!
Szórakoztat és kész. Most ilyen szórakozós kedvemben vagyok. Nem várok semmit, nem akarok sokat... leharcoltak lelkileg az utóbbi hetek és most így kiürülve csak ülök és boldogan nézek ki a fejemből. (kicsit olyan érzések kerülgetnek, mint anno amikor a Mystic Circle - Drachenblut albumát hallgattam. Az mekkora egy ratyi banda! Mégis ezerszer meghallgattam. :D)
Na hát minden egyes kis zsigerem tiltakozott ez ellen az anyag ellen és mégis csak azt tudom mondani, hogy el vagyok vele. A játékidő kicsit sok, az Unforgiven III. egy röhej, de összességében leköt. Ja, a borító meg szerintem qrvajó!
Két gondom van az albummal. 1- egy vagy két kivételtől eltekintve nem szeretem a női éneket rock / metal zenében. 2- ráadásul nem is tetszik a csaj hangja.
Szégyen, de eddig soha nem vettem a fáradtságot, hogy meghallgassam őket, de most visszakeresek és sorra veszem a lemezeiket, mert engem megérintett a zenéjük.
Én egyáltalán nem indulok ezekre az anyagokra.
Én semmi különlegeset nem találtam a zenéjükben. Jöhettek ők akárhonnan.
Az énekes hangján kívül azért a zene is rejt hibákat, de azok fölött jobban el lehetne siklani. Nem rossz ez csak nem az én ízlésem szerint tolják.
Én sem gondolkoztam sokat a ponton. Az énekes kislánnyal elhitették, hogy tud énekelni, a hangzást lemásolták a My Dying Bride "The Angel..." albumáról és még így sem sikerült egy épkézláb dalt összehozniuk. Dögunalom!
Első és ha többet nem ajánlja senki őket, akkor utolsó anyag amit hallottam tőlük. Nincs vele bajom, minden a helyén van, csak untat.
Úgy tűnik, mostanában az "oldszkúl" dolgokra dobban meg a szívem, de mindig is szerettem ezt a bandát. 100% Heavy Metal!
Kellemes hallgatnivaló, jól csinálják amit csinálnak, de ennél azért többet is kihozhattak volna a dalokból.
Van a csapatban potenciál, csak dolgozni kell még rajta. Ez egyenlőre csak 6-os.
Csak az énekes teljesítményével van bajom. Remekre sikerült dallamos metal muzsika.
A mesterséges jelző nagyon is illik a lemezanyagra, de a vacak, kutyaütő, haszontalan szavakat is használhatjuk.
Nagyon féltem ettől az albumtól. A rajongók elé dobott előzetesek azt igazolták, hogy a banda sem volt biztos a dolgában. Viszont meggyőztek. 100%-ig meggyőztek a létjogosultságukról, a tehetségükről, a zsenialitásukról. Már most tudom, hogy nálam dobogós helyen fognak végezni az év végi szavazáson.
Szánalmas, nevetséges, undorító. Nem voltam hajlandó végighallgatni ezt a ... Hagyjuk...
Eredeti zenét játszanak, jók a dalaik, és bár szólhatna jobban is, az összhatás engem meggyőzött.
Jó cucc ez jó dalokkal és jó hangzással.
Ez a csapat nem tud hibázni, eddig az összes lemezük zseniális volt, és ez is az. A hosszú számok engem nem zavarnak, jóból sosem elég. Ja, és nagyjából ők az egyetlen banda, akiknek megbocsátom, hogy ezek a hangok egy nőből jönnek ki. :-) Sok férfi vetélytársát lepipálja...
Énekes nem százas az kétségtelen, de ez az örjöngés mégis valahogy jól beleillik ebbe a kíméletlenül intenzív zenébe. Összességében pedig ez egy jó lemez.
Igényes, kellemes, nagyon jól öszerakott zene jó hangú énekesnővel. Ha nem lenne a mezőnyben egy Darkestrah, még a 10-esen is elgondolkodnék.
Nem szeretem a különféle kórokat, ezért nem kevés előítélettel álltam neki ennek a lemeznek, de meg kell mondanom lehengerelt. Brutális, technikás, kiváló zenei teljesítményt hallunk rajta. Bár minden kóros lemez ilyen lenne.
Mike Howe kiválása után ez a banda semmi emlékezeteset nem tudott már alkotni. Poros, unalmas old-school metal lemez dinamikátlan hangzással.
Hát... ha ezt a lemezt végig Robert Lowe énekli, síma 10-es. De ezzel a gyenge, jellegtelen énekkel sajnos nem tudok többet adni rá. (Természetesen nem arról van szó, hogy tiszta ének helyett hörgés kellett volna, itt arról van szó, hogy lényegesen jobb tiszta ének kellett volna. :-))
Lehet hogy én vagyok ízlésficamos, de ez nekem határozottan tetszik. Annyira, hogy még a régebbi lemezeiket is meg fogom hallgatni. :-D
Jól elvoltam vele, kellemes muzsika újdonságok nélkül, énekessel sem volt különösebb gondom.
Egyetértek Pópával, csak nálam egy ponttal több. :-)
Nagyon kellemesen csalódtam, erős anyagot hoztak össze, a dalok kitűnőek, a hossza épp ezért egyáltalán nem zavart. Felüdülés az utóbbi évek albumaihoz képest, persze a korai klasszikusokat azért nem éri utól. A sok helyen torzításig túlvezérelt hangzásért és a The Unforgiven újabb fölösleges reinkarnációjáért (vajon hány lemezre teszik még fel?) -2 pont.
Kellemes zene, nem kell mindíg vadulni. :-) A lány magasai időnként nem egészen tiszták, de több hibát nem találtam,
Az a szitu, hogy ezidáig nem hallgattam Haggard-ot, de ezután sem fogok. Nekem ez túl színpadias, a számok között lévő férfi mesélő hangon (és a hörgésen is) undorítóan hallatszik, hogy effektezett, mély hangok csutkóra feltekerve, az egész lemeznek műanyag íze van, nagyon nem értem mit akarnak ezzel az egésszel. Ennek ellenére van benne pár rész ami tetszik, kár hogy ezek mindig csak pár másodpercig tartanak :(
Viribusunitis nyomta az első pontozást erre, kommentjében azzal: "a legszebb Svéd tradíciók alapján" - ami egy kicsit megtévesztett :) Hallgattam a lemezt, és egyre inkább az az érzés volt bennem: ez a banda biztos nem valamelyik északi országból származik. De gondoltam nem járok utána ennek, míg egy pontszámot fel nem köhögök rájuk, ami meg is született, mint láthatjátok 7! Nincs semmi baj ezzel a lemezzel, jól szól, jó az előadás, de nem nagyon érzek benne semmi egyedit sajnos. Hasonlóan érzek velük kapcsolatban mint a pár hete pontozott Siebenbürgen albummal.
A Németek által tömegtermelt Black Metal(?) albumokból magasan kitűnik ez a lemez, nagyon jó témák vannak rajta, egyetlen kevésbé zavaró gond, hogy kicsit túl hosszúra nyújtották.
Eléggé brutál lemezt tolnak a srácok az arcunkba, de pár dolgon, főleg az éneken még dolgozniuk kell, ha ez sikerül nekik akkor a következő lemez ledarálja az agyunk. (Ettől csak enyhe ideg és dührohamot kaptunk, miközben elkezdett vérezni a fülünk.)
Nagyon kellemes hallgatnivaló, jól összerakott lemez bájos női énekkel, a hangzáson egy picit kalapálhattak volna még azért :)
Mindig is szerettem ezt a bandát, ez a lemezük is jó cucc lett.
Első lemez tőlük amit hallottam, nagyon 80as évek íze van. Magával a zenével nem is lenne bajom, csak a hangzás elég vékony, üres és nem hallok semmi olyan témát ami kiemelné ezt albumot.
Ennél az albumnál ismét az a sajnálatos szitu állt elő, hogy hiában van teli hatalmas témákkal, a borzalmas ének miatt nem tudom élvezni rendesen. Pedig fergetegesen jó témákat nyom el. Az 5. számban végre más ének van, ami teljesen élvezhető, de ez meg zeneileg nem akkora mint a többi. :(
Death metalnak ezen a lemezen nem sok nyoma maradt a hörgős éneken kívül, egy nagyon dallamos, nagyon kellemes hallgatnivalót dobtak össze a srácok.
Power metal Svédországiából, ki hitte volna, hogy egy zeneileg tökéletes album lesz! :) Az énekessel viszont tényleg kezdhetnének valamit.
Emperor, Dimmu Borgir és néhol Covenant - Nexus Polaris íze (inkább többet ne soroljak) van ennek a lemeznek. Hangzás tökéletes, témák jók. Igazából kevesebb pontot adnék rá, mert ennyire feltűnően hasonlít másra, viszont többet mert jól tolják.
Különösebben egyik nóta se vágott földhöz, ennek ellenére van itt jóság, meg himbi-limbi is.
Nos, a borító nem segít a pontszámon, főleg, hogy a szőke cicákért nem rajongom. A lemez hangzásán igazán dolgozhattak volna még. Az énekesnőt meg úgy ahogy van kihagyhatták volna. Vagy jobb producer kellet volna. Nézzétek meg pl. Evanescence-t: stúdióalbumon milyen jól tolja a csaj, élőben meg... Nem is ragozom, aki ismeri az Evanescence, Amaran, és Avril Lavigne (hehehe) lemezeit, az biztos azt is vágja mi a baj ezzel. (The Birthday Massacre lemezei // Vertigo - And miles to go before we sleep album erősen ajánlott még hallgatásra ehelyett)
Igazából a színpadias, teátrális előadásmóddal az ég világon semmi baj nincsen, hiszen már majd egy évtizede ez az igaz védjegye a Haggardnak. A probléma oka már elhangzott, a szimfonikus elemek durván a metalos elemek fölé nőttek minőségben.
Annak azért örülök hogy ezt a melodic death/black stílust ők nem a divatosabbik végéről közelítik meg. Pont ettől tűnik őszintének.
Mondhatjuk, hogy az autentikus népzenei megoldások egzotikusak/hangulatosak. Amit én vártam volna, hogy a gitárok egy kicsit változatosabban tegyék a dolgukat, mert ilyen hosszú számok esetén sokszor elég egyhangú ugyanazokat a reszeléseket hallgatni percekig.
Iszonyat nagy album lett ez, ha csak a zenét kéne értékelni simán 12 pont....csakhogy a vokál olyan szinten csíra, hogy nem lehet elmenni mellette pár keresetlen szó nélkül - más kérdés hogy még ezzel együtt is 9.
Ha minden szám olyan lett volna mint a 'hero' vagy a 'driven', akkor sima 10-es :}
Nálam általában sarkalatos pontnak számítanak a különböző core zenék - nem mondom hogy mindet zsigerből elutasítom, de hogy ilyenekkel én már nem próbálkozom , az biztos. 1-2 album van csak amit el tudok fogadni (pl. a Shadows Fall 2004-es lemeze), aztán annyi. Lehet azért jobb számokat kicsipegetni innen is, de inkább a klisé-halmazokról van szó ezúttal is.
Azért valljuk be, ez a lemez elég béna lett. A Metal Church-ös srácok a múltban élnek..nagyon jóindulatú 4-es.
Egy újabb hamisítatlan, borongós hangulatú lemez ez a (funeral) doom "keresztapáitól". (Most akkor el kéne dönteni végre, hogy a doom zenéknél mi a jó; A hörgés vagy a tiszta ének. Mert úgy látom hogy itt semmi nem jó senkinek..ha tiszta ének van az a baj, ha hörgés az a baj.. )
Én odáig nem merészkednék, mint amit Dan Swanö nyilatkozott a csapatról, de azért egyértelmű hogy tehetséges zenészek + eszembe jutott hallgatás közben a Noumena és az Insomnium is, ami végülis rosszat nem jelent.
Becsületes próbálkozás, de ezzel az énekessel bizony eléggé korlátoltnak tűnnek a banda lehetőségei.
Így szokás hét pontért blekkmetálozgatni/deathkórozgatni ;D
Túlzottan szakérteni nem szeretnék, a lényeg, hogy a keményvonalas fanok igényeit ki fogja tudni elégíteni a lemez (márpedig olvasva a véleményeket netszerte úgy néz ki hogy ez beigazolódik), akkor probléma egy szál se. És hát ez az ami lényeges.
A Vader gitárosa nem olyan rég bejelentette hogy távozik a zenekarból, és valami mást akar csinálni. Mit gondoltok hol kötött ki? Itt. Hihetetlen.
A kortárs mezőnyben szagról felismerhetők, ilyesmit ma senki nem játszik tudtommal. Viszont továbbra is az a véleményem, hogy a szimfónikus részek toronymagasan jobbak a deathmetálos témáknál. Sajnálom....
Az utóbbi idők legjobb debütalbuma. Melódikus death/black kíméletlenül, elsőrangú dalokkal, a legszebb svéd tradíciók alapján.
Egzotikus és egyéni hangulatú black a végeláthatatlan sztyeppék birodalmából. Soha rosszabbat...!
A zenébe nem is nagyon lehet belekötni. Vaddisznó húzása van. Az énekes csóka idióta hangja - ahogy többen is említettétek - sokat levesz az élvezeti értékéből. Kár érte....ebben az anyagban sokkal több van...
Biztosan elment volna mellettem a Hangpróba nélkül. Egy nagyon korrekt zenekar igen jó albuma. Kösz.
Rendszeresen nem hallgatom őket, de alkalmanként jól tud esni ez a fajta súlyos deathcore. Kétségtelenül jó zenészek. Sok-sok zenei finomság fellelhető a témák között. Fülessel érdemes hallgatni.
Nincs szivem hetesnél rosszabbat adni. Maradjunk annyiban, hogy a második, harmadik MC album hatása még tart. De már nem sokáig....
Szeretni fogom. Ezek a norvég srácok sokáig áztathatták a lábukat a fjordok jeges vizében. Mély és felkavaró zenei élmény.
Az a bizonyos szikra hiányzik....Megvan minden összetevő, mégsem robban.
Egy újabb meglepetés! Szerencsére sokszor jutott eszembe egyek kedvenc power zenekarom, a Heed, az album hallgatása közben. Aztán alaposabban körülnéztem és lám, vannak csomópontok közöttük. Egy kitűnően megszólaló, méregerős lemez.
Túlpolírozott, mesterséges sound, oda nem illő billentyűs hangszinek, .....kópiabanda. Fiúk! Rúgjátok seggbe a dalszerzőket a nevemben is!
Az utóbbi 18 év legjobb 'talicska albuma, de ez ettől még csak gyenge hetes. A kezdő nóta riffje akár Exodus is lehetne.....úgyhogy az irány jó!
Van némi bibi a kislány hangjával, de nem olyan vészes. Néha még teszik is! Igyekeztek valami emlékezetest alkotni, és ezt értékelem. Várom a következőt!

Ez a regi oldal. Itt ne pontozzatok, el fog veszni!

mind csak állandó hp tag csak olvasói
Hangpróbák: 1. ... 114. 115. 116. 117. 118. 119. 120. 121. ... 502. Full screen Vertikális nézet
2008. szeptember 27.
Sheol Caayn emp maniac Pistike66 Pope_Fapalot snecy viribusunitis ∑:
1. Critical_Message
Brave
Monuments
9 7 9 5 9 8 9 8 8
2. Caayn
Metallica
Death Magnetic
8 8 8 10 8 7 6 7 7.8
3. Sheol
Darkestrah
The Great Silk Road
10 4 10 5 10 8 7 8 7.8
4. Sabbath77
Harmony
Chapter II: Aftermath
8 7.5 7 7 8 8 7 8 7.6
5. oldboy
All Shall Perish
Awaken the Dreamers
10 6 6 6 9 8 5 8 7.3
6. viribusunitis
Mortjuri
Desoulate
7 6 8 5 8 7 7 9 7.1
7. snecy
Funeral
As the Light does the Shadow
6 7 6 7 6 6 9.5 8 6.9
8. Pope_Fapalot
Agenda Of Swine
Waves Of Human Suffering
8 2 7 6 8 8 9 7 6.9
9. Pistike66
Haggard
Tales of Ithiria
8 8 3 8 8.5 3 6 7 6.4
10. kickthisn00b
Omnium Gatherum
The Redshift
7 5 3 6 8 8 7 7 6.4
11. maniac
Metal Church
This Present Wasteland
4 8 8 9 4 6 4 7 6.3
12. emp
Abigail Williams
In The Shadow Of A Thousand Su...
7 3 8 5 7 6 7 5 6
13. cheerleader
Unsun
The End Of Life
8 7 6 1 7 4 3 7 5.4
∑:
7.7 6 6.8 6.2 7.7 6.7 6.7 7.4 6.9
snecy 2008. szeptember 28., vasárnap, 10:51
snecy
Csatlakozott:
2008. február 22.
Hozzászólások: 742
Nálam is sokminden szóbajött volna (Darkane, Votum,Memory garden, vagy a viking-folk metálos Thyrfing), de aztán végül egy ismeretlen ipari-death banda lett a befutó, mely legyalulja a hajatokat (knifed)
Pope Fapalot 2008. szeptember 27., szombat, 11:03
Pope Fapalot
Csatlakozott:
2008. június 10.
Hozzászólások: 325
Nem baj, majd beosztjuk! Én most a Catastrophic uccsó lemezét ajánlom, valamiért teljesen megfeledkeztem róla, valószínűleg mert pont akkor jött egy csomó más cucc is, de tegnap óta nem bírom kiszedni a lejátszóból (knifed) X.
emp 2008. szeptember 27., szombat, 10:48
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
bakter! Nekem is lenne most min. három anyag, amit ajánlanék... O.o
--
Vigyázzatok, 30 felett mindenki gyanús!
Pope Fapalot 2008. szeptember 27., szombat, 10:14
Pope Fapalot
Csatlakozott:
2008. június 10.
Hozzászólások: 325
Azt akartam mondani, hogy ha más szeretné ajánlani, akinek nincs más, csak arra gondolt, akkor hajrá, mert nekem lenne más is =|:
snecy 2008. szeptember 27., szombat, 10:12
snecy
Csatlakozott:
2008. február 22.
Hozzászólások: 742
ajánlhatod nyugodtan. (yes)
Pope Fapalot 2008. szeptember 27., szombat, 10:09
Pope Fapalot
Csatlakozott:
2008. június 10.
Hozzászólások: 325
Új Kampfar -t ajánlja valaki? Snecy te esetleg? =] Csak mert részemről egyik lehetséges lenne, de van 3 másik is.

Hahhaha, Maniac megborult az Unsun -tól mint én előző körben a Rajnától! (knifed) Remélem Caayn egyelőre hiányzó szavazata ott tartja azt az albumot ahová való (N)
emp 2008. szeptember 27., szombat, 10:04
emp
Csatlakozott:
2007. december 17.
Hozzászólások: 2497
Nem tudom törölni... :-( Talán gf... Bocs
--
Vigyázzatok, 30 felett mindenki gyanús!
snecy 2008. szeptember 27., szombat, 09:24
snecy
Csatlakozott:
2008. február 22.
Hozzászólások: 742
törölni kell, mert aztán jönnek az állatvédők! ;@
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.063 seconds to render