Koncertek
Partnerek
Hírek
hirlevel
Facebookra vele! 2010. szeptember 20., hétfő, 12:14, 9000Sanyi ^^
Nagy csend honol a zenekar körül, de azért folyamatosan zajlik az élet körülöttünk:
Megváltoztattuk a nevünk Cripple Bastards-re és Olaszországba költöztünk! Legalábbis a Brutal Assault 2009 DVD szerkesztői szerint, akik mind a tokon, mind a videó feliraton elrontották a zenekarnevet, a származási a helyet, és a számcímet. (Vagy a felirat jó, csak nem ezt a zenekart és felvételt akarták a DVD-re tenni – ez csak nézőpont kérdése.)
Csak a hazaérkező BA látogatóktól tudtuk meg a hírt, mivel erről a szereplésről minket nem értesítettek, véleményt a felvételről és a keverésről nem kértek, tehát a hibához nincs közünk, a szereplésnek és a felvételnek viszont így is nagyon örülünk, mindenképp jobban, mintha a Cripple Bastards szerepelne Casketgarden néven. :)
Az eredeti videó megtekinthető ezen a linken:



A FireFolks Produkció pedig készített a képanyag, és a dal stúdióverziója felhasználásval egy klippfélét (nem nevezném klippnek) belőle:



Legutóbbi híradásunk óta, további négy szám összeállt a következő anyaghoz, azaz összesen 6 dal van kész zeneileg és már csak hónapok kérdése, amíg vállalhatóan el tudjuk ezek játszani: egy gyors, egy középtempós, még egy gyors, egy lassú, egy triolás, meg egy Bloody Rootsnak szánt, de fel nem használt. Egyelőre ezek a „munkacímek”. :)
Mivel épp nagyon megszállt minket a múzsa, a pár előre lekötött őszi fellépést visszamondtuk, és az új dalokra feküdtünk rá.

Ebben közrejátszott az is, hogy az mozgalmas és jó hírek után a következő nagyon rossz hírt is meg kell osztanunk az érdeklődőkkel: 12 év együttzenélés után közös megegyezéssel a Casketgarden és Musitz Péter gitáros útjai elváltak egymástól. Köszönjük neki a sok emléket, sok év közös zenélést és barátságot, de valami megváltozott, elmúlt, és tán mindkét félnek jobb lesz így.
Jelöltek a pozíció betöltésére már vannak, lesz pár meghallgatásszerűség a közeljövőben, szeretnénk a lehető legjobbat kihozni a tagcseréből. Bátran lehet jelentkezni a casketgarden666@freemail.hu e-mail címen. A tárgyba írjátok be: „Gitáros”. Várunk bármilyen minőségű felvételt, ahol Casketgarden vagy max. At The Gates és The Haunted számokat toltok.
Feltétel is van: légy 25-30 év körül, tudd egyedül megtanulni a számokat (GuitarPro segítség van), heti 2-3 mosonmagyaróvári próba menjen, lehetőleg GY-M-S megyei legyél és legyen normális gitárod, valamint fej+láda cuccod, vagy tudj beszerezni (ebben tudunk segíteni).

Pár hete Casketgarden eddigi összes lemeze streamelhető a zenekar honlapján, az MP3 menüben.
Casketgarden - The Estrangement Process (2012)
Kritika, Perszepeta @ 2012. június 8., péntek, 00:41
Denial of God - 2012. június 02. - Blue Hell
Koncertbeszámoló, Krigare @ 2012. június 6., szerda, 08:44
Casketgarden interjú
Interjú, Infam @ 2011. január 24., hétfő, 15:11
Brutal Assault 2009 - 2009. augusztus 7., Jaromer
Koncertbeszámoló, godfucked @ 2009. augusztus 13., csütörtök, 12:17
Sin Of Kain - Casketgarden - Neochrome - Deadwing - Kill With Hate - Avalon, 2008.10.04.
Koncertbeszámoló, emp @ 2008. október 5., vasárnap, 13:12
Casketgarden - Incompleteness in Absence (2008)
Kritika, viribusunitis @ 2008. június 20., péntek, 16:30
Cikkek
gig
2019. július 25., 12:55, Mindenholottlevo ^^
Górcső alá vettük a fesztivál többi napját is.
A legrakenrollabb vakáció 2. rész
review
2019. július 24., 21:21, Eroen ^^
Egyenesen New York csatornáiból.
Show Me The Body - Dog Whistle (2019)
review
2019. július 24., 10:49, Szpeter ^^
 Az ipari szétszerelő üzemek súlyaHerod - Sombre Dessein (2019)
review
2019. július 24., 08:24, farrrkas ^^
A mindennapok háborús lánctalpai.Warkunt - Of Ruins and Agony (2018)
gig
2019. július 22., 20:12, Mindenholottlevo ^^
Ismét célba vettük a Szalki-szigetet, jobbnál jobb koncertek reményében.A legrakenrollabb vakáció
review
2019. július 22., 10:07, Szpeter ^^
...egy nehéz utazás
ION - A Path Unknown (2018)
review
2019. július 19., 10:03, Szpeter ^^
Csillagközi utazás 6 tételben
Monkey3 - Sphere (2019)
review
2019. július 17., 21:02, farrrkas ^^
Tisztelgés a kultikus olasz black/thrash alakulat előtt.The Cult of Necrodeath - (tribute) (2017)
review
2019. július 17., 11:21, Eroen ^^
 Wasabi mar mint a mustár
Friendship - Undercurrent (2019)
review
2019. július 15., 19:20, oldboy ^^
Szállj el kis (papír)madár! Soto - Origami (2019)
review
2019. július 14., 19:03, Eroen ^^
 Nosztalgikus gyűlölet bomba
Vein - Errorzone (2018)
review
2019. július 14., 16:20, Armand ^^
Lecsendesült dühös véleménynyilvánítás.
Megadeth - Countdown To Extinction (1992)
review
2019. július 14., 13:12, boymester ^^
Mit nekünk New York, London vagy Párizs, nálunk már a vidék is büntet. Needless - Heresy (2019)
review
2019. július 14., 12:41, boymester ^^
 Ez a pápa még a fejével a kezében is elég középszerű. Ossuaire - Premiers chants (2019)
review
2019. július 12., 09:23, boymester ^^
Kitárulnak az égi kapuk és mennyei heavy metal dallamok hullanak alá...Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
gig
2019. július 11., 20:36, paff ^^
Mindenhol jó, de a legjobb a Rockmaratonon Rockmaraton 2019
review
2019. július 10., 18:54, farrrkas ^^
Depresszív black metal Szibéria távol-keleti pontjáról.Истина (Istina) - Откровение неизвестности (Revelation of Unkown) (2018)
review
2019. július 10., 17:05, oldboy ^^
Pantera hiányban szenvedők, figyelem! Heavy As Texas - Heavy As Texas (2019)
interview
2019. július 9., 11:55, farrrkas ^^
"Az egyedi hangzásra való törekvés az, amit a legkevésbé kompromittálnánk."Beszélgetés Wagner Tamással, a Left Hand Path gitárosával
review
2019. július 7., 13:33, farrrkas ^^
A bal kézre eső ösvény ezúttal a kolozsvári banda debütanyagához vezet!Left Hand Path - Left Hand Path (EP) (2019)
review
2019. július 4., 19:19, Eroen ^^
 Zach De La Hardcore?
Incendiary - Thousand Mile Stare (2017)
review
2019. július 3., 18:39, Eroen ^^
 Stockholm-i lecsó
This Gift Is a Curse - A Throne of Ash (2019)
review
2019. július 3., 17:16, oldboy ^^
Irtó jó lemez!!!Salvus - Irtás (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
 Vissza nem térő érzések egy letűnt korból.
 
The Equinox Ov The Gods - Images Of Forgotten Memories (1996)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
Meg nem értett lelkek egy meg nem értett lélek hagyatéka felett...Space God Ritual - The Unknown Wants You Dead! (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
A magány vagy az unalom a rosszabb?Ethir Anduin - Loneliness of My Life (2018)
review
2019. július 3., 10:42, boymester ^^
 Ahol erős a vallás, ott erősebb a gonosz.The Last Knell - Præterhuman (The Spectrum of Aphelion) (2019)
1. ... 189. 190. 191. 192.
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.299 seconds to render