Koncertek
Partnerek
Hírek
hirlevel
Facebookra vele! 2017. február 25., szombat, 10:16, Armand ^^

Ma huszonöt éve, 1992. február 25-én jelent meg a Pantera legendás Vulgar Display Of Power albuma. Az az album, ami a mai napig a metal történelem egyik legmeghatározóbb albumának mondható, és amely a mai napig sok rajongón kívül sok zenészre, és zenekarra gyakorolt nagy hatást.

Bár az album nem a metal zene fénykorának időszakában jelent meg, hisz 1992-ben a grunge és egyéb alternatív zenék hódítottak. A Pantera ennek ellenére mégis a korszakot felülmúló, valmint a súlyos metal zenét alapjaiban megváltoztató remekművet alkotott, amelynek hatása 2017-ben is erősen érezhető.

Az album felvételei az Abott-tesók édesapjának texasi Pantego stúdiójában készültek. A lemez címét pedig az Ördögűző című film kölcsönözte, ahol az egyik párbeszédben hangzik el ez a kifejezés.
 

"Nyilvánvaló volt, hogy egy ilyen erőszakos cím mellé egy kemény borító illik." - emlékezik vissza Phli Anselmo "Megmondtuk a kiadónak, hogy valami durvát akarunk a borítóra, például hogy valakit alaposan pofáncsapnak. Aztán leszállították nekünk az első változatot, rajta egy kesztyűs bokszolóval. De, mi ennél utcaibbat képzeltünk el. A végső verzió már oké volt. A kiadó egyik emberétől tudtuk meg, hogy a képen szereplő arc ütésenként tíz dolcsit kapott, de kábé harmincszor vágták pofán, mire sikerült elkészíteni a megfelelő képet. A végén teljesen fekete volt már a képe."

"Az volt a cél, hogy olyan valóságos legyen a lemez, amennyire csak lehetséges. Ez az oka például annak is, hogy nem toltunk ritmusgitárokat minden egyes szóló alá." - nyilatkozta egykoron az albumról Dimebag.


"Amikor a papám először meghallotta a Fucking Hostile-t, teljesen kiakadt! Azt mondta: fiam, az emberek azt fogják hinni, hibás a lemez, és visszaviszik majd a boltba! Ha-Ha."
 

 
Heavy As Texas - Heavy As Texas (2019)
Kritika, oldboy @ 2019. július 10., szerda, 17:05
Sepultura - Roots (1996)
Kritika, boymester @ 2017. április 9., vasárnap, 15:13
Dimebag Beyond Forever - 2014.12.13, Helsinki, Nosturi
Koncertbeszámoló, andiprkl @ 2015. január 11., vasárnap, 22:11
Cikkek
gig
2019. július 25., 12:55, Mindenholottlevo ^^
Górcső alá vettük a fesztivál többi napját is.
A legrakenrollabb vakáció 2. rész
review
2019. július 24., 21:21, Eroen ^^
Egyenesen New York csatornáiból.
Show Me The Body - Dog Whistle (2019)
review
2019. július 24., 10:49, Szpeter ^^
 Az ipari szétszerelő üzemek súlyaHerod - Sombre Dessein (2019)
review
2019. július 24., 08:24, farrrkas ^^
A mindennapok háborús lánctalpai.Warkunt - Of Ruins and Agony (2018)
gig
2019. július 22., 20:12, Mindenholottlevo ^^
Ismét célba vettük a Szalki-szigetet, jobbnál jobb koncertek reményében.A legrakenrollabb vakáció
review
2019. július 22., 10:07, Szpeter ^^
...egy nehéz utazás
ION - A Path Unknown (2018)
review
2019. július 19., 10:03, Szpeter ^^
Csillagközi utazás 6 tételben
Monkey3 - Sphere (2019)
review
2019. július 17., 21:02, farrrkas ^^
Tisztelgés a kultikus olasz black/thrash alakulat előtt.The Cult of Necrodeath - (tribute) (2017)
review
2019. július 17., 11:21, Eroen ^^
 Wasabi mar mint a mustár
Friendship - Undercurrent (2019)
review
2019. július 15., 19:20, oldboy ^^
Szállj el kis (papír)madár! Soto - Origami (2019)
review
2019. július 14., 19:03, Eroen ^^
 Nosztalgikus gyűlölet bomba
Vein - Errorzone (2018)
review
2019. július 14., 16:20, Armand ^^
Lecsendesült dühös véleménynyilvánítás.
Megadeth - Countdown To Extinction (1992)
review
2019. július 14., 13:12, boymester ^^
Mit nekünk New York, London vagy Párizs, nálunk már a vidék is büntet. Needless - Heresy (2019)
review
2019. július 14., 12:41, boymester ^^
 Ez a pápa még a fejével a kezében is elég középszerű. Ossuaire - Premiers chants (2019)
review
2019. július 12., 09:23, boymester ^^
Kitárulnak az égi kapuk és mennyei heavy metal dallamok hullanak alá...Crypt Sermon - The Ruins Of Fading Light (2019)
gig
2019. július 11., 20:36, paff ^^
Mindenhol jó, de a legjobb a Rockmaratonon Rockmaraton 2019
review
2019. július 10., 18:54, farrrkas ^^
Depresszív black metal Szibéria távol-keleti pontjáról.Истина (Istina) - Откровение неизвестности (Revelation of Unkown) (2018)
review
2019. július 10., 17:05, oldboy ^^
Pantera hiányban szenvedők, figyelem! Heavy As Texas - Heavy As Texas (2019)
interview
2019. július 9., 11:55, farrrkas ^^
"Az egyedi hangzásra való törekvés az, amit a legkevésbé kompromittálnánk."Beszélgetés Wagner Tamással, a Left Hand Path gitárosával
review
2019. július 7., 13:33, farrrkas ^^
A bal kézre eső ösvény ezúttal a kolozsvári banda debütanyagához vezet!Left Hand Path - Left Hand Path (EP) (2019)
review
2019. július 4., 19:19, Eroen ^^
 Zach De La Hardcore?
Incendiary - Thousand Mile Stare (2017)
review
2019. július 3., 18:39, Eroen ^^
 Stockholm-i lecsó
This Gift Is a Curse - A Throne of Ash (2019)
review
2019. július 3., 17:16, oldboy ^^
Irtó jó lemez!!!Salvus - Irtás (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
 Vissza nem térő érzések egy letűnt korból.
 
The Equinox Ov The Gods - Images Of Forgotten Memories (1996)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
Meg nem értett lelkek egy meg nem értett lélek hagyatéka felett...Space God Ritual - The Unknown Wants You Dead! (2019)
review
2019. július 3., 10:43, boymester ^^
A magány vagy az unalom a rosszabb?Ethir Anduin - Loneliness of My Life (2018)
review
2019. július 3., 10:42, boymester ^^
 Ahol erős a vallás, ott erősebb a gonosz.The Last Knell - Præterhuman (The Spectrum of Aphelion) (2019)
1. ... 189. 190. 191. 192.
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.312 seconds to render