Rockmaraton Előparty I.
A RockMaraton előpartyjának első felvonása március 26-án volt a pécsi ZION klubban. A kapunyitás 17:00-kor volt. Az első banda a Szabadesés 18:00-kor csapott volna a húrok közé, de sajnos a koncert elmaradt betegség miatt, amit már rögtön a bejáratnál közöltek velünk. A többi banda fellépési sorrendje természetesen maradt a tervezett szerint. Ekkor még elég kevés ember volt a rendezvény helyszínén, akik ott voltak azok is inkább a sörpultot választották.

19:00 órakor kezdődött a Holtidő koncertje. Nézőközönség elég kevés volt, talán csak az igazi fanatikusok álltak be az első sorba, de hátrébb is voltak még emberek, akik inkább csendesen meghúzódtak egy sörrel a kezükben és beszélgettek. A koncert nem volt hosszú, nagyjából 45 perces, de annál ütősebb. Hallhattunk új és régi dallamokat is. Ami a Roadhoz hasonló stílusú zenekar zenéjében legjobban tetszett, az a pörgős dobjáték volt, minden elismerésem a dobosnak az überzúzásért.


 
Utánuk lépett színpadra az egyedülálló szimfonikus black metalt játszó Sear Bliss. Sajnos a behangolás nem ment a legjobban ezért nagyjából 20 perces késéssel kezdték a koncertet. Az intró felcsendülésekor már a tömeg kezdett meggyűlni és nem csak a sörpultnál beszélgettek. Megszólaltak olyan nagy klasszikusok, mint például a Venomous Grace vagy a Far Above the Trees. Amikor megszólalt a Birth of Eternity, ami különben személyes kedvencem, hatalmas pogó kerekedett, talán nem véletlenül, nagyon eltalált szám és koncerten is nagyon jól szólt, főleg a trombita. A röpke egy órás koncert hamar a végéhez ért. Végezetül a Two Worlds Collide-ot nyomták. A koncert zárásául a Nagy András elmondta, hogy legközelebbi koncertjük szintén Pécsen lesz a Rockmaratonon, mivel készül az új album. Ennek a hírnek gondolom minden rajongó nagyon örül hisz utoljára 2007-ben adtak ki albumot.


 
Következő fellépő a soproni Dalriada volt. Sajnos az előző fellépő miatt ők is csúsztak nagyjából 15 percet. Rögtön kezdésként A Nap és Szél házával indítottak. A több mint egyórás koncert nagyon dinamikus és pörgős volt. Dalriadára megtelt a koncerthelyiség is. Elhangzottak olyan klasszikusok, mint a Védj meg Láng 1, Égi Madár amire egy elég nagy pogó alakult ki. Arany János balladái közül hallhatjuk a Walesi bárdokat, Szondi két apródját. De felcsendült a már nem éppen az évszakhoz illő Téli Ének is. Talán a közönség jobban örült volna egy Kikelet vagy a Tavasz Dalának. Ha a telet nem is, de a rossz időt megidézték vele, hiszen a koncert alatt megeredt az eső. Természetesen az új albumról, az Ígéretről is hallhattunk nótákat, A Kinizsi mulatságát, Leszek A Csillagot, bónusz számnak pedig a „német fesztivál szemét” Hajdútáncot, aminek talán egy kicsit az lehúzott a minőségén, hogy az énekhangosítás nem volt a tökéletes és így a Laura károgás/hörgése kissé besípolt. A koncert összegségében nagyon jó volt, Ficzek végig poénkodta a számok közötti időközöket. Kijelentette, hogy az ő zenekaruk hosszú hajú zenekar, akinek nem hosszú a haja attól megválnak. A rajongóknak készültek egy kis meglepetéssel is, Arbertirsa focihimnuszával, ami véleményem szerint nagy meglepődést okozott a közönség soraiban. A hangosítás hagyott némi kivetni valót maga után, de összegségében nagyon jó koncertet adtak Dalriadáék.


Utolsóként lépett színpadra a Road zenekar. Ők inkább a régebbi számaikat játszották, mint például az 1000 lépést, Jó helyt, Afrikát, Aki szabadot, a párok nagy örömére a Nem kell mást, vagy épp A szív alattot, ami egy nagyon mély töltetű szám és véleményem szerint nem is koncertszámnak való, de természetesen a Birthday song is elhangzott az éppen születésnapjukat ünneplők tiszteletére. De természetesen azért az új albumról is hallhattunk néhány nótát, például az Egy kő lesz a jeledet vagy épp Megint nyárt. Zárásképpen pedig angolosan távoztak és a Visszahárom című nótát játszották el. A közönség kitartó „vissszázásának” köszönhetően hallhattunk egy bónusz számot is, a Ne monddot. Természetesen nagyon jó, zúzos bulit adott a zenekar és pogóból sem volt hiány.


 
A rendezvényen fellépő zenekarok kivétel nélkül fellépnek a Rockmaratonon, úgyhogy senki se csüggedjen, ha ezt a bulit ki kellett hagynia, Rockmaratonon találkozhat az itt fellépett bandákkal.

Rockmaraton_Eloparty_I
Írta:
tündérmetálány
2011. március 29., kedd, 21:24
Facebook:
Krigare 2011. április 1., péntek, 08:08
Krigare
Csatlakozott:
2010. február 17.
Hozzászólások: 6752
Válasz goathorn üzenetére:

Elég fura felhozatal... Hogy illik egy Sear Bliss mellé egy Road?!

Rockmaraton próbál arra törekedni, hogy mindenki, aki punk/rock/metal zenét hallgat megtalálja azt amit szeret.
Ezért vannak ilyen érdekes kombinációk (szerintem)
goathorn 2011. március 31., csütörtök, 23:28
goathorn
Csatlakozott:
2010. december 18.
Hozzászólások: 186
Elég fura felhozatal... Hogy illik egy Sear Bliss mellé egy Road?!
oldforest 2011. március 30., szerda, 13:59
oldforest
Csatlakozott:
2010. április 11.
Hozzászólások: 104
"...az egyedülálló szimfonikus black metalt játszó Sear Bliss"

???!!!
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.049 seconds to render