gf: Elég lehúzósra sikerült ez a beszámoló, sajnálom, ha valakinek a lelki világába gázoltam néhány kijelentéssel, de hát a koncertbeszámoló az ember személyes véleménye, nem de bár? Összefoglaló jellegűt tőlem már olvashattatok az előző cikkben, úgyhogy jöjjön emp felvezetője…

emp: Az a helyzet, hogy praktikus okokból, (parkolás a városban és sátorhely keresés) idén is marhára időben akartunk indulni, hogy még viszonylag korán megérkezzünk a fesztiválhelyre és idén is sikerült úgy elkurjantani a napot, hogy kezdésre estünk csak be. Az első meglepetést a városban parkoló kocsihadsereg okozta, ami durván a tavalyi mennyiség másfélszeresének tűnt, így elég messziről kellet cipekednünk a sátorvárosba, ahol beigazolódott a gyanúnk… A kocsik mennyiségével arányosan durván másfélszerese volt a sátrak száma is, szóval nem hogy a tavalyi igen védett helyünket nem sikerült elcsípnünk, de még a közelében sem találtunk szabad placcot, így sátor ügyileg eléggé a perifériára szorultunk. Sebaj, sátor fel, bor le, pupilla tágul, irány a fesztivál.


gf: A fesztivál első napját a német brutal death metal Suffocate Bastard kezdte, mégpedig jó néhány perccel korábban a kiírtnál. Túl sok jót nem tudok róluk mondani, ebben a stílusban szerintem nem könnyű újat mutatni, elég átlagos produkció volt, a „letyefetye” jellegű éneket viszont hallanotok kell:






gf: A cseh Mindwork viszont jóféle meglepetés volt, death/thrash metal zenéjüket sok progresszív elem szűri át, mégsem fajul értelmetlen művészkedésbe. A mindössze egy demóval rendelkező banda tagjai toltak mindent, ami az ilyen zenéhez kell, technikás gitárok, tiszta mellékvokál, olykor belassult, átvezető témák. Az énekes a kölyök Vikernes-re emlékeztetett, ahogy pszichopata szemeivel pislogás nélkül meredt maga elé.
gf: A görög Inveracity is a brutal death vonalat képviseli, tőlük a dob és a gitárok patent összjátékát érdemes kiemelni, az éneket sablonosnak érzem, gyakrabban alkalmazhatnának visítást. Született egy relatíve jó minőségű videó a fellépésről:



gf: A finn Gloomy Grim kisebb black metal műsort adott, az énekes csuhában lépett fel, kísérteties szinti dallamok színesítették a dalokat, némelyikben klasszikus hatásokat is felfedeztem. Koncertjük bizonyára hangulatosabb lett volna az éj leple alatt…


gf: Az idiótán csengő nevű Rasta Belorussziából származik. Nem hiszem, hogy csak az előítélet miatt nem bírtak meggyőzni a zenéjükkel, mert a közönség is megfogyatkozott előttük az előző bandához képest. A jegyzetfüzetembe írt jelzők helyett most igyekszem objektívebben minősíteni őket, a soulfly-os ének és a rammsteines dallamok alkotta pop-metal, amit játszottak, bizony sokkal rosszabb, mint amilyen érdekesen hangzik elsőre.


gf: A Beheaded Máltáról érkezett, és megítélésem szerint a fesztivál nevéhez valamelyest illően, zenéjük brutálisan unalmas volt. A dob orientált zenét a visítós ének teljesen lehúzta, a gitárok pedig csak néha adtak egy kis üde színfoltot az egésznek, bár a szólókat itt is túl mesterkéltnek, magamutogatónak éreztem.

emp: Az első zenekar, amit megnéztünk, a máltai Behaded volt, akik kellemesen megalapozták a hangulatot, bár a nap előre haladtával igen csak megkopott a fényük. Igazából sok mindenre nem emlékszem a zenéjükből, ami azért árulkodó jel volt. Olyan volt az egész, amit csak úgy elhallgat az ember egy ilyen fesztiválon, bólogat rá, majd ahogy jött úgy megy az egész a feledésbe.


emp: Aztán számomra következett a nap első fénypontja, mégpedig az olasz Sadist személyében. Hihetetlen izgalmas progreszív-death zenéjük már önmagában is elismerésre késztetett és akkor még nem is beszéltem az énekes-gitáros-szintis srácról, aki a koncert fele alatt úgy szintizett jobb kézzel, hogy ballal tolta a tekert témákat a gitár nyakán, majd énekelt is egy kicsit, mert volt még szabad agykapacitása (hehe). Az egész showt ez a látványos magán produkció vitte a hátán egy szem hiba, vagy mellényúlás neadjisten fals hang nélkül.

gf: És akkor jöjjön egy ellenvélemény: a fesztiválon számomra a legpocsékabb produkciót az olasz Sadist hozta. Aztán másnap dumáltunk róla többiekkel, és meglepetésemre nem csak én láttam így. A szomorú az egészben az, hogy az egészen korrekt progresszív zenéjüket is pontatlanul játszották, amihez ráadásul még egy egészen csapnivaló ének is társult, és ezzel képesek voltak totálisan nullára amortizálni az egészet. Az énekes ezen felül egy igazi egó, szerencsére a hangosítás miatt néha a háttérbe szorult. Érdemes egyet fülelni:





Stench: A General Surgery előtt lehet sejteni, hogy valami véres cucc jön, mert szépen libasorban sorakoztak az orvosi műtő ruhás, maszkos csávók a színpad felé. \m/


Eléggé látványos volt a stockholmi banda koncertje és iszonyat hangos. A végére már kezdett megfájdulni a fejem tőle. Folyamatos volt a darálás, kaszabolás. Véleményem szerint az egyik legjobb koncert volt. Az éneken volt egy kis reverb, ami eléggé oldschool death metal fílinget csinált, nagyon tetszett. Brutál pogo volt, be sem mertem menni a fényképezőgéppel :)




gf: Az osztrák Hollenthon kihangosításával már akadtak nyűgök rendesen, egy nagy rakás kását lehetett hallani az elején. Ők ugye a nemrég megjelent Opus Magnum lemezükkel turnézgatnak mostanában, októberben jönnek hozzánk az A38-ra is. Vegyesen játszottak mindhárom albumukról, a közönségnek tetszett a produkció, nekem kevésbé, volt egy olyan érzésem, hogy „nesztek bazmeg” jelleggel voltak a színpadon, főleg az énekes esetében. Aki nem ismerné amúgy a zenéjüket, az a napjaink divatos folk metalját képzelje el, ami egy szimfonikus death/black alap mögé van bújtatva. Vannak vonós hangszerek, de ezek nyilván csak playbackről, szinti, gitárok és dob, na meg tiszta női ének, őt remélem magukkal hozzák majd Magyarországra, ha itt nem is tették meg. Tessék őket megnézni:






emp: Snitt. Kezdés megvolt, jöhet a terepfelderítés. Pénz ki, kupon a zsebbe, bor le, pupilla tágul, idő szalad, irány Samael-re!
Szinte borítékolható volt a svájci mesterek tíz pontja és nem is kellet csalatkoznunk. Igaz nekem az utolsó albumuk nem tekerte le a fejem, de most őszintén együtt üvöltöttem a „one nation – generation – collecting people into a collective mind” sorokat. A hangzás kiváló volt, a látvány igazán sztárszagú. Az énekes meglehetősen nagy profizmussal vezényelte le a koncertet, mi pedig mosolyogva hajtottuk fejünket az elektro-metal nyaktilóba.

gf: Az este egyik főbandája a Samael volt Svájcból, ekkor már közel a sörsátrakig emberek lepték el a színpad előtti területet. A kezdetek óta stílusában gyökeresen megváltozott zenekar hiába nem bírt túl sok progressziót mutatni az utolsó Solar Soul lemezével, koncerten még mindig zseniálisak, igaz, nem is erőltették az előbbiről a számokat, hehe. Igazi fesztiválbanda, jól állt nekik a millió fény- és füsteffekt, jobban élveztem a bulijukat, mint a 2002 körüli e-klub-os fellépést.

gf: A görög Septicflesh-nek mostanában jól megy a szekér. Már 2000 körül, amikor a válogatáslemezük jelent meg, azt hittem, hogy lehúzták a rolót. Végül is az Ophidian Wheel lemezükkel ekkor a tutit már összehozták… aztán jött még egy kiadvány 2003-ban, majd a „régóta várt” feloszlás, és tavaly, a divatos összeállások évében ismét összeálltak. A Season of Mist-nél nemrégiben megjelent a Communion nagylemez (mely egy zsigerből összehozott, korrekt kiadvány lett, bár ez profi zenészeknek nem egy nagy kunszt) és azóta töretlenül turnéznak. Nem tudom, mennyire fogynak a lemezeik, de főbandaként semmiképp nem számítottam rájuk, hiszen pár éve, ha őszinték akarunk lenni, még alig ismerték őket.
Az elején a hangosítás nagyon nem volt a barátjuk, erőtlenek voltak a dobok, és a háttérkórusokkal, melyeket előszeretettel alkalmaznak zenéjükben, szintén volt valami szarakodás a koncert első negyed órájában. Az erős egy óra alatt igyekeztek bemutatni az új lemezt, az Anubis és a címadó le is ment.


gf: A Bay Area thrashek metalokkal mindig nagyon hangulatfüggő voltam. A Death Angel-lel még meg bírtam barátkozni úgy ahogy, az Exodus-szal soha sem sikerült. A nem egészen egy óra játékuk során eluntam az életemet is, és hirtelen felindulásból rituális öngyilkosságot követtem el.

emp: Mivel a Samael igen csak eltelített mindegyikőnket, dobtunk egy pihenőt, meg bort és már meglehetős fesztiválhangulatban kóvájogtunk vissza az Exodus atomtámadására, amiből alig emlékszem valamire. A zenéjüket nem szeretem, a koncertjük lehet, hogy uncsi volt, de mi széles terpeszben nyomtuk végig a headbanget a véget nem érő tuka-tuka támadásra, aminek másnap meg is lett az eredménye masszív nyakfájás és rekedség formájában.


gf: Aztán jött a napjainkra oly populárissá vált folk metalt játszó és a jelenségre erős hatással levő Finntroll, akiket az eredetivel sajnos nem, csak a második és a mostani énekessel volt eddig balszerencsém látni. Hát mit mondjak, ég és föld a különbség, semmi erő és dinamika nincs ebben az új énekes srácban, de néha olyan érzésem volt, mintha az egész bagázs unná a produkciót. Nem rossz pedig a Finntroll muzsikája, de az első két lemez után számomra értelmetlenné vált az egész. Letolták ezekről is a slágereket, pl. a címadót a Jaktens Tid-ről, de valahogy ez sem volt már olyan, mint régen. Én öregszem vagy a fesztiválsör volt szóda?






emp: Exodus alatt olyan szinten kimozogtuk magunkat és kiizzadtuk az objektív véleményt igencsak befolyásoló magunkkal hozott egri jóságot, hogy enyhe kábaságban, de valamiféle spirituális töltődéssel vártam a nap, de talán az egész fesztivál számomra legmeghatározóbb élményét. A Fintroll csuhajkodása messze nem érdekelt, így időben sikerült a Mayhem szinpadának közelébe kerülnöm.
Aztán a nép csak dagadt és dagadt. Mindenki fél szemmel figyelte a szomszéd színpadon „kínlódó” Finntroll-t, és vártuk, hogy legyen már vége és történjen csoda velünk. A rövidke szünetben már vibrált a levegő az első sorokban. Ki tudja valójában mit is vártunk. Csak egy norvég black metal zenekar koncertjét? Talán zenészeket, akik átélték a metaltörténelem legsötétebb napjait? Akik farkasszemet néztek a halállal és így több, mint hiteles a mondandójuk? Talán Csihar Attila híresen beteg színpadi performance-ét? Nem tudom, talán a válasz erre az, hogy mindezt egyben. Aztán hirtelen mindent füst borított el és egyszer csak elszabadult a pokol. Nagyon nem tudok objektív véleményt mondani a produkcióról, mivel csak álltam és néztem tátott szájjal és minden előzetes elvárásomat felülmúlta az az energia és sötétség, ami hömpölygött lefele a színpadrol és csak szivárgott az agyamba a fülemen keresztül. Az első sokk után a másodikat a közönség viselkedése okozta, akik szintén csak álltak letaglózva, fel nem fogva azt, amit látnak és hallanak, mint ha csak egy szürreális filmből láttam volna jeleneteket. Reméltem, hogy sosem jár le az idejük, de a csoda egyszer csak véget ért, a láthatatlan kéz szorítása elengedett, és mint egy álomból ocsúdva baktattunk a sörsátor felé szótlanul, tudva, hogy csak a testünk botorkál a sárban, a lelkünk mind Csihar Attila fekete zsákjában van amit már sosem kapunk vissza.

gf: Az eredeti felállásához már nem túl sokban kapcsolódó norvég Mayhem koncertje következett. A hírhedt black metal horda éjfél körül kezdett, és még mindig iszonyat számú néző volt a színpad előtt, a keverőpultos rész elé alig bírtam magam elverekedni. 2006-ban már lépett fel a Mayhem ezen a fesztiválon, az akkori minősíthetetlen hangzású káoszkásájukhoz képest most meglepően jól szóltak, bár a gitár az első dalokban elnyomta a vokált. Csihar Attila talentumát az énekhez, azt hiszem, azoknak is el kell ismerniük, akik nem szeretik a black metalt, egészen új ízt kaptak azok a dalok, amiket még Maniac énekelt fel. Megvolt a show is, a véres kifestésen kívül Attila ismét bevetette az akasztófakötelét.

gf: Eddig bírtam a napot, a korábbi harakiri most érte el végleges stádiumát, eldőltem, mint Cobain a headshot után, így a Textures és a Harmony Bay zenekarok koncertjéről lemaradtam.