Brutal Assault 2008 - összefoglaló
2008. augusztus 14-16., - A sallang
Minden eddigi sikert felülmúlt a cseh Brutal Assault fesztivál, mely idén már 13. alkalommal került megrendezésre. Míg a helyi és egyúttal kevésbé ismert zenekarok száma évről-évre csökken, a világhírű bandákkal együtt a látogatók száma is folyamatosan emelkedik.
Mivel a három nap alatt látott közel 60 zenekarról nem két mondat fog születni a közeljövőben, ezért szerencsésebbnek éreztem a napi bontást, ezen cikk pedig egyfajta összefoglaló, bevezető és felvezetője lesz a lényegi résznek, mely napokra bontva hamarosan felkerül az oldalra. Így akit csak a zenekarok érdekelnek, velősebb cikkeket kapnak, akit pedig érdekel a körítés is, az lentebb olvashat róla bőven…

 

Lássuk tehát, a helyszín immáron másodszor Jaromer, mely 500 km-re fekszik Budapesttől, az utat tehát, ha Brnonál nem bénázza el az ember, 5 óra alatt meg lehet tenni. Nekünk persze ettől több idő kellett, haha… de legalább megúsztuk a kocsi szokásos lerobbanását. Nem tudok pontos számokat, de szerintem 15000 ember biztosan volt a bulin és ennyi ember mellett már a megfelelő helyszín megtalálása sem egyszerű feladat: nem is sikerült. Egy régen katonai erődként funkcionáló hatalmas terület fogadta a vendégeket, a zenekarok pedig váltóban két nagy és profi színpadon léptek fel. Hogy hol a probléma? A kempingnél nem lehet parkolni, mert ahhoz kicsi. Így aztán az ember nem keveset gyalogol egész nap: kocsi a városban, kempingben a haverok, fesztiválterületen a színpadok és még odébb a merch-es sátrak, a zuhanyzós blokk pedig amögött. Igen, a kempingben nincs vizesblokk, ha valaki zuhanyozni vágyik, keresztül kell baklatnia a fesztiválon, túl a merch-es sátrakon is... Mire visszaér az ember már fel is szedett pár kiló mocskot hehe… De az igazi probléma a padok hiánya. A két-három nagyobb sörsátron kívül máshol leülni nem lehet, így aztán az egész napos folyamatos fel-alá mászkálás után este már alig áll az ember a lábán. A szervezők ezt úgy próbálták orvosolni, hogy megnyitották a színpadokkal szemben levő fenti területet, melyet külön belépő ellenében lehetett igénybe venni, de az eső sajnos kilőtte ezt a részt és kicsit klikkesnek is éreztem az ottani társaságot. Másik nyűgöm a toi-toi-okkal volt, a kempingben már nem annyira, de bent még mindig elég szűk számmal fordultak csak elő…

Gyanús volt már az elején, hogy míg mindenkin frankó minőségű vászon karszalagot kapnak, addig az akkreditáltak csak egy papír vackot, de az igazi pofon akkor jött, amikor közölték, hogy mivel nem fizettünk a jegyért, tehát nekünk se CD, se programfüzet nem jár… Ez a fajta egyértelműen negatív megkülönböztetés azért elég szarul tud esni. Valóban nem fizettem a jegyért, ellenben beleöltem egy csomó időt és energiát a fordításokba, és a beszámoló cikkek megírása sem 20 perc… Az i-re a pontot pedig az teszi fel, hogy a szervezők kerestek meg minket (és gondolom mindenki mást is, aki korábbi években újságíróként jelen volt), és ezeket az emaileket olvasva még én éreztem magam rosszul, annyira kinyalták a seggünk…
Utólag átgondolva a dolgot sem tudom hová tenni ezt az egészet. A programfüzetekből kinyomtatnak kismillió tengernyi darabot, számít az, hogy kap-e belőle a kb. 100 főnyi akkreditált? De ugyanez vonatkozik a CD-re is… A konklúziót levontam, de fedje homály, mert még megköveznek rasszizmus miatt.
Persze egészséges magyarok vagyunk, átballagtunk a túloldalra, szépen mosolyogtunk a csajokra, akik rakják fel a karszalagokat és kaptunk CD-t és füzetet is. Ezen tűnődve felmerült amúgy az ötlet, hogy miért nincs egy óriásplakáton kirakva valahova a fesztiválprogram… Ha annyira spórolni akarnak a költségeken, akkor ez egy tök praktikus megoldás volna.

Maradt a kupon rendszer, ami alapvetően egy jó találmány, könnyebb vele bánni, mint a helyi aprópénzzel, a boltosnak nem kell pöcsölnie a visszajáróval, a vevőnek meg az apróval és a borravalóval sem, hehe. Drágult persze minden, elsősorban a kaják, egy gyros a maga 810 Ft-os árával úgy vélem Budapesten is soknak számítana, sőt infóim szerint ezzel még a Szigetet is sikerült lekörözniük. A mexikói kaja viszont frankó volt a taccos/loccos akármik mindössze 500-ért még Szilárdon is majdnem kifogtak, hehe.


De ezek a kajás sátrak amúgy is megérnek egy misét, el nem bírom képzelni, miért csak dél körül vagy inkább csak utána nyitottak ki, amikor már reggel 10 órakor is rengeteg ember volt odabenn. Vasárnap reggel 8-kor már persze destruktívabb élet volt odabenn, dolgoztak a takarítók, a munkások szedték szét a sátrakat. Naivan abban reménykedtem, hogy még valami üdítőt kaphatok a megmaradt pár szem kuponomért… A biztonságiak még ekkor is lelkesek voltak, a szétbontott beengedő forgóvillás kapu ellenére is elém ugrott az egyik, hogy azonnal mutassam a karszalagot, mert nem látszik a pulcsimtól :)

Elég negatív voltam a fentiekben, azért félreértés ne essék, nem katasztrofális a helyzet, sőt döntően még mindig a pozitív élmények vannak többségben. Voltak kellemes meglepetések is, pl. a crew tagjainak az angol nyelvtudása, ebben fényéveket fejlődött a buli a korábbiakhoz képest. Jó ötletnek tartottam a horror-movie sátrat, ahol egész nap filmeket vetítettek. Nekromantik, Texasi Láncfűrészes, Cannibal Holocaust, stb. Nem ártott volna, ha nem minden oldalról nyitott a sátor, és akkor a napfényesebb órákban is látni lehetett volna a benti két LCD TV-t, de ma már eleget kötözködtem :)



Sajnos az időjárás egyáltalán nem mosolygott ránk a fesztivál három napja során, főleg az utolsó kettőn, a folyamatosan szakadó eső miatt több zenekart csak a sörsátrakból bírtunk meghallgatni, a kempingből a fesztiválra történő átjutás a domboldal dagonyáján történő leereszkedéssel új kategóriát teremtett az extrém sportok között. Poén volt az is, hogy akár a hajamra is kenhetem azt az 5 db papír 20 koronásomat, amit a helyi OTP-ben adtak két nappal a fesztivál előtt... a bankjegy ugyanis már közel 10 éve nincs forgalomban. Szerencsére azért sikerült elbizniszelni valahogy.

Összegezve tehát, a Brutal Assault már rég elvesztette a barátságos, kevés résztvevős, zenekarokat illetően mégis olykor nagyokat villantó jellegét: igazi nagyfesztivállá nőtte ki magát, kezd elszaladni a ló, precízebb szervezésre volna szükség. Ha a jelenlegi tendencia marad, márpedig minden esély megvan rá, a jelenlegi helyszín jövőre még kitart, utána viszont fel kell kötni a gatyát rendesen…

Brutal_Assault_2008_osszefoglalo
Írta:
godfucked
2008. augusztus 18., hétfő, 22:32
Facebook:
blizz666 2008. augusztus 19., kedd, 17:20
blizz666
Csatlakozott:
2008. május 13.
Hozzászólások: 53
csak alárírni tudom a fent elhangzottakat, ott voltunk találkoztunk is. a fesztivál iszonyat jó volt, csak "kár" hogy már az első napon Exodus koncerten elhasználtam az összes nyakizmomat... egy biztos, megyünk jövőre is!
bjorn666 2008. augusztus 19., kedd, 06:31
bjorn666
Csatlakozott:
2006. november 2.
Hozzászólások: 295
Egyszer játszottam Brutal Assaulton, és a kisebb bandákkal is hasonlóan bánnak mint az akreditáltakkal...
sőt.
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.045 seconds to render