Örültem volna, ha az akusztikus turnéjával Európát járó Antimatter nem kerüli el Budapestet, de fanatikus kis csapatunkat ez természetesen nem tántoríthatta el attól, hogy átruccanjon Bécs belvárosáig a ritkaságnak számító eseménynek helyt adó Escape Metalcornerbe. Ritkaságnak számít igen, hisz míg ők legjobb tudomásom szerint nálunk még sosem, illetve az elmúlt években a környéken sem játszottak, addig a kísérő zenekar Leafblade már jópárszor megfordult Magyarország különböző pontjain, Budapesten, Szegeden és Pécsett, még ha Danny Cavanagh akusztikus estként volt is bekonferálva.


A klub relatíve kicsi, fenti részen kis fakkokra elkülönített leülös iszogatós résszel, ruhatár nincs, a koncertek pedig a pincerészben zajlanak, "dekorációként" jó nagy csövekkel a plafonon, amivel a hely a Marco Polo és a Süss fel nap tökéletes keverékét alkotja :) A különbség a koncepcióban rejlik, a hely igyekszik a metalos szubkultúrára összpontosítani, és rendszeres koncertekkel odaszoktatni a kedvenc stílusukban szórakozási lehetőséget kereső zenerajongókat. Ezen csütörtöki naphon kb. 100 fő gyűlhetett össze, nem kellett szorongani, a létszám ideális volt a hely 130 fős kapacitásához képest. De ennyien szerintem lettünk volna odahaza is...

Az estét fél órás csúszással a helyi Mondstille nyitotta. A csúszás egyébként az Antimatter hangolása miatt volt, addig nem is engedtek le senkit. Idehaza megszokhattuk már a késést, de itt szerencsére "cserébe" nem csapnivaló hangzással párosult: minden zenekar szépen, tisztán szólt. Mondjuk nem is egy szimfónikus zenekart kellett kihangosítani egy hatalmas arénában :)
A Mondstille zenéjének alapját két fiatal srác akusztikus gitárjátéka alkotja, melyet néhány dalban hegedűkíséret és egy jányzó fuvola dallamai színesítenek, a dalok pedig teljesen instrumentálisak. Nagyon az út elején járnak még, legtöbb daluknak a koncerten sem volt még címe. Voltak apróbb gitár bakik, amiket az előadó az arckifejezéseivel is . Alapvetőleg nem elveszett kezdeményezés a Mondstille, első zenekaros szárnypróbálgatásnak tökéletes. Az ének hiánya miatt sokkal erősebb dalszerzésre volna szükség, fogósabb, változatosabb és egyénibb témákkal. Jó pár év demózás áll még előttük, és szerintem nem ezen zenekar kapcsán fogunk emlékezni rájuk a későbbiekben. Én addig maradok a szintén osztrák Dornenreich újabb lemezeinél, a chilei Uaralnál vagy a Borknagar Origin-jénél...

A Leafblade-t bevallom töredelmesen, annak ellenére láttam most először, hogy már számtalan alkalmam lett volna elcsípni őket Magyarországon. Ketten álltak ki a színpadra, a banda "vezéregyénisége" Sean Jude és Pete Gilchrist. Hogy az Anathemas Danny nem volt jelen, utólag belegondolva teljesen logikus, hiszen ők még úton vannak a Porcupine Tree-vel... Egy erős háromnegyed órát játszottak, kellemes hangulatú koncert volt. Előadtak egy Simon and Garfunkel feldolgozást is.

11 órakor kezdett az "Antimatter". Az idézőjel azért jár, mert a zenekar tagjai közül csak az énekes/gitáros/szövegíró Mick Moss volt jelen. Hogy mégse egyedül ő álljon ki a színpadra, a Leafblades srác háttérénekesként segített be, a szó szoros értelmében, eléggé oda kellett figyelni, hogy ki lehessen venni a hangját, pedig lelkes volt :) Az Antimatter dalokhoz többnyire volt szinti playbackről. Dolly Parton Jolene dalának feldolgozásával nyitottak, de hallhattuk még az este folyamán a Dead Can Dance Black Sun-ját, illetve John Lennon Working Class Hero-ját. If you want to be a hero, well just follow me :)
A műsor folyamán eljátszották a The Last Laugh-ot, az Over your Shoulder-t és a címadó dalt Saviour lemezről, az In Stone-t és az Everything You Know Is Wrongot a Lights Out-ról. Mick egészen sajátos humorával is bemutatkozott, a vidámnak vagy életörömtől kicsappanónak nem éppen nevezhető dalaik között vicceket mesélt. Előkerült egy üveg kóser pálinka is, amit a közönség javára ajánlott fel. Nem kellett öt perc, hogy kiürüljön az üveg :) Ezután benyögött valami ilyesmit, hogy "have a great time! Have sex with eachother, even if it is your mother/sister/brother!". Majd éles váltással következett Anathema-tól a Hope. Elég kontrasztos volt a dolog. Főleg, ha belegondolok, hogy az Over your shoulder szövege miről szól és hogy a végén a refrént egyes szám első személyben énekelte...
Micknek egyébként hihetetlen énekesi tehetsége van, jellegzetes, felismerhető hangjával élőben is gond nélkül ámulatba tudja ejteni a hallgatót. Az új lemezről emlékeim szerint csak a címadó Leaving Edent játszották, a búcsúzás pedig Planetary Legions dalával történt.
Egy és negyed órát zenéltek összesen, majd a sok whiskeyre hivatkozva Mick viccesen elköszönt. Ráadás nem volt. Én személy szerint az
Epitaph-nak és a Fighting for a Lost Cause-nak nagyon örültem volna, mindenesetre az este így is egy élmény volt.


Antimatter playset:

Jolene (Dolly Parton)
The Last Laugh (Saviour)
In Stone (Lights Out)
?
Black Sun (Dead Can Dance)
Over Your Shoulder (Saviour)
Working Class Hero (John Lennon)
?
Leaving Eden (Leaving Eden)
Hope (Anathema)
Everything You Know Is Wrong (Lights Out)
The Weight Of The World (Planetary Confinement)
Saviour (Saviour)
Legions (Planetary Confinement)
A Portrait Of The Young Man As An Artist (Planetary Confinement)