Astrodust - M Nélkül - Scaffold
Helyszín: Tata - Helyőrségi Klub
Szervezés szempontjából nem ez volt a legszerencsésebb koncert mostanában. Többszöri időpont- és helyszínváltozás után, végül ezt a szombati napot jelölték ki a zenekarok. Ennek is tehető be, hogy voltak összesen 100-an maximum a jó nagy színházteremmel ellátott klubban. Este 6-ra volt meghirdetve a kezdés, egy kicsit megkéstünk, azt hittük, hogy az első zenekar már nagyban nyomja majd a színpadon, ehhez képest fél 7-kor még csak a dobot lőtték be. Rengeteg idő eltelt már, de a megfelelő hangzás csak nem akart előbújni a ládákból. Valami technikai problémája volt a hangosítóknak, s ez nagyon rányomta a bélyegét az összes banda szereplésére. Aztán végre jó nagy késéssel színpadra lépett az Astrodust. Nem igazán hallottam még azokat a dalokat, amiket nyomtak, talán csak a Jégbe zárt világ hangzott el az ismertebbek közül. A hangzás egyszerűen pocsék volt, főleg az elején. Az élvezhetetlenség határát súrolta. Mire a közönség is elkezdett volna mozgolódni, addigra abba is kellett hagyniuk. Nem tudom, hogy a csúszás miatt játszottak ilyen keveset, vagy valakinek más elfoglaltsága is volt azon az estén a zenészek közül, de ez így nagyon kurtán, furcsán sült el. Nem játszottak többet 5 számnál. A Taz-mánia fesztiválon láttam őket azelőtt, ott sokkal meggyőzőbb teljesítményt nyújtottak.

Következőnek a komáromi M Nélkül lépett a világot jelentő deszkákra. Hangulatos, néhol wave-es, progresszív alapokon nyugvó rockzenéjükkel nagyon jó hangulatot teremtettek a teremben. Nem tudok róluk elfogulatlanul szólni. A kezdést itt is sokat húzták, főleg a lábdobbal szenvedtek sokat. Ennyire bántó lábdob hangot se nagyon hallottam még, de azért sikerült helyretenni, legfőképp úgy, hogy nem is nagyon volt. A hangzás összképe náluk is a rémes kategória felé tolódott, a színpad közelében, ahol az alapok szóltak csak, ott volt élvezhető. Magyarország egyik legalulértékeltebb zenekarát alkotja ez a négy ember. Az iszonyatos zúzáson keresztül, az elszállós, gyönyörű dallamokon át, a progresszív, szaggatott, néhol népdalos témákig mindent felvonultattak annak a kevéske embernek, akik kíváncsiak voltak erre a szavakkal alig leírható muzsikára. Nagy fekete pont, hogy a nagy kedvencemre, a 12 percre nem maradt idő. Üde színfoltja volt az koncertnek Szabados Attila színrelépése, mint mikrofon állvány. :)
Az estét a Scaffold zenekar zárta. Death/black keverék zenéjükből sajnos nem hallottam sokat, de azzal meggyőztek. Kíméletlenül legyalulták a színpadot. Nem sok embert hatottak meg a muzsikájukkal, de nyilván a körítés is hatással volt a nézősereg passzivitására. Ők voltak az egyetlenek ezen az estén, akik viszonylag egészségesen meg tudtak szólalni.
Összességében az M Nélkül vitte a prímet. Ők tudtak leginkább felülkerekedni a technikai problémák okozta nehézségeken. Remélhetőleg hamarosan elkészül végre az a fránya demó is.
Astrodust_M_Nelkul_Scaffold
Írta:
Skinner\
2007. február 27., kedd
Facebook:
Astrodust - A kezdet a vég (2008)
Kritika, Skinner's Cage @ 2008. május 22., csütörtök
Astrodust
Interjú, Skinner's Cage @ 2008. május 22., csütörtök
Astrodust - Jégbe Zárt Világ (2005)
Kritika, NorthWar @ 2006. február 14., kedd
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.015 seconds to render