Evergrey - 2007-01-12

Evergrey (+ Wendigo, Mindfields)

 

 

 

Több meglepetést is tartogatott számomra a január 12-én megrendezett Kultiplexes Evergrey koncert.

Először is már eleve a tény, hogy a kis hazánkban még nem túl ismert svéd prog/power zenekar szűk fél év elteltével újra Budapesten játszik - de hát ennek csak örülni lehet, úgyhogy nem is ellenkeztem túlzottan eme kellemes esemény ellen, pláne, hogy az előzenekarok kiválasztása is kimondottan szerencsésnek ígérkezett. Az Evergrey iránti évek óta tartó fanatizmusomat is figyelembe véve kissé barokkos túlzásnak tűnhet, hogy ezúttal a két magyar banda koncertje majdhogynem jobban érdekelt, mint maga a főzenekar, de ez talán betudható annak, hogy tényleg nem volt még olyan régen az a Sziget fesztiválos buli, ellenben a hazai csapatokkal szemben mindig is elfogult voltam, és szerencsére olykor akadnak is köztük olyanok, akik igazolják, hogy érdemes.
...Aztán a buli helyszínére érkezve kezdtem megkérdőjelezni a fenti állításomat, miszerint az Evergreyt oly kevesen hallgatnák rajtam kívül, legalábbis a hivatalosan kiírt kezdés idején már egy kellemesen nyüzsgő előtér fogadott. Igaz, a Kultiplexet azért némiképp könnyebb feladatnak bizonyult megtölteni, mint az előző önálló magyar koncertjük helyszínéül szolgáló Wigwamot (különösképp, ha azért van mindenki az előtérben, mert magát a koncerttermet még nem nyitották ki, de tekintsünk el ettől az apró kis részlettől…). Azonban úgy tűnik, még túl elevenen él bennem a lassan két évvel ezelőtti, alig félházas - ám a jó értelemben véve felejthetetlen - koncert emléke, így már ez a barátságos létszám is bőven meghozta a kedvemet az estéhez.

 

Fél 9 környékén lépett színpadra elsőként a Mindfields, akikre azóta rettentő kíváncsi vagyok, amióta meghallgattam a nemrég megjelent – a zenekar nevével azonos címet viselő – EP-jüket. Egyszerűen nem értettem, miért nem találkoztam már velük korábban legalább egy koncert alkalmával, ám azóta kiderült, hogy egy csupán tavaly óta létező zenekarról van szó, akiknek ez volt a legelső fellépésük. Ezt sem az EP, sem a koncert alapján meg nem tudtam volna állapítani, ugyanis mind a zene, mind az előadásmód egyértelműen azt mutatta, hogy egyikük sem éppen egy-két éve vett először hangszert a kezébe. A zene valahol a power/heavy és a progresszív metal között helyezkedik el félúton, amit a színpadi megjelenés is tükrözött, őszintén szólva engem néha mosolygásra is késztettek a kissé bájos átkötőszövegek, de összességében nagyon rokonszenves volt a srácok lelkesedése. A legszembetűnőbb Tóth Attila énekesi teljesítménye volt számomra (szerencsére az angol kiejtés is sokat javult az EP-hez képest), de ugyanígy kiemelhetném a zenekar bármelyik tagját, és külön dicséretet érdemel az is, hogy az egygitáros megoldás ellenére egyáltalán nem támad hiányérzete az embernek a zene hallatán. Mindenképp ajánlom a banda honlapjáról letölthető dalokat, különösképpen a koncerten is elhangzott rendkívül fülbemászó The Prophecyt, illetve a kicsit Dream Theateres utánérzésű The Cyborgot. Érdemes.

 

Rövid átszerelés után következett a Wendigo, akikről képtelen lennék objektív képet adni, mivel a szintén Szigetes, késő éjszakába nyúló koncertjük óta lelkes híve vagyok a zenekarnak, úgyhogy a beszámoló további részében el is tekintenék a hiteles véleményalkotástól… Wendigoékat már többször is hallottam kitartóan tiltakozni az ellen, miszerint progresszív metalt játszanának, de nálam akkor is ebben az elismerésre méltó skatulyában maradnak, még ha valóban nem a stílus hagyományos értelmezése szerint is épülnek fel a dalok. Tény, hogy nem a percekig tartó gitárszólókon van a hangsúly (e tekintetben inkább a Nevermore hatását vélem felfedezni, ez pedig ugyancsak nem negatív dolog), annál inkább szerepet kapnak viszont a komplex felépítésű, modern riffek, illetve BZ jellegzetes, rendkívül kifejező éneklése. A koncert rövidsége ellenére a Let It Out album néhány száma, pl. a klipes Thousand Voices vagy a személyes kedvenc Disconnected mellett elhangzott a már-már kötelezővé vált 2 feldolgozás is, a Slayer Bloodline-ja, valamint a Madonna: Frozen metal-változata. A koncert elején még hallani véltem némi pontatlanságot a gitároknál, ám ezt a továbbiakban korrigálták, no meg amúgy is bőven megbocsátható. Szerintem nem én voltam az egyetlen, aki szívesen hallgatta volna őket még egy kicsit, de a svéd kollegák eléggé türelmetlennek bizonyultak, így 30-40 percnyi játék után át kellett adni nekik a terepet.

 

Az Evergreyben az a jó, hogy látszólag teljesen mindegy nekik, hogy száz vagy ezer fő várja őket a színpad előtt, ugyanolyan látványosan játszanak, és most valószínűleg a végre tömöttnek titulálható nézőtér látványa is hozzájárulhatott a jó kedvükhöz – vagy a koncert végén előkerülő jelentősen megcsappant tartalmú whisky-s üveg, ennek megítélése természetesen szabadon eldönthető. :) Az mindenesetre biztos, hogy még a nemzetközi színteret végignézve sem találkozni gyakran olyan csapattal, akik ilyen intenzíven vezetnének le egy koncertet, de maga a zene is annyira egyedülálló, hogy akár egy-egy hangszerre lebontva is ezer közül felismerhető lenne.

A program egy rövid intro után – ahogy arra a rutinosabb rajongóknak számítani lehetett – a Blinded c. dallal kezdődött, majd a tavalyelőtt megjelent dvd-nek megfelelően folytatódott az End Of Your Daysszel. Ami azt illeti, az első néhány számról kevés használható emlékem maradt köszönhetően a nem túl jelentős mértékű testmagasságom okozta látásbeli nehézségeknek, de végül mégis sikerült ráhangolódnom a koncertre. És ha már ráhangolódás; a koncert a tervezettnél jóval hosszabb átszerelés ellenére semmivel sem múlta alul akármelyik korábbi magyar Evergrey buli hangulatát, és egyáltalán nem tartom valószínűtlennek, hogy ezután is többször láthatóak lesznek még erre. A setlist leginkább az utóbbi 3 lemez dalait foglalta magába, külön blokkot képezve a legfrissebb, Monday Morning Apocalypse album slágereivel, melyek közül az instrumentális Till Dagmar is helyet kapott. Kellemes csalódás volt, hogy az új lemez szerintem kicsit gyengébbre sikerült nótái ugyanolyan hatásosan megszólalnak élőben, mint bármelyik régebbi, ennek ellenére azért sajnáltam, hogy a banda korai időszakából csupán a Solitude Within hangzott el. Kárpótolt viszont a négy zseniális számból álló ráadás, mellyel egy nagyjából másfél órás programra duzzadva szinte pontosan éjfélre ért véget a rendezvény.

 

Igen erős kezdése volt ez tehát a 2007-es évnek, és még az is lehet, hogy ezúttal sem kell sokat várni a folytatásra, ugyanis az új nagylemez ez év májusára várható. De addig is, ha valaki igényes progresszív muzsikára vágyik, az országhatáron belül is megtalálhatja – többek között - a fent említett két zenekar formájában, komolyan érdemes tenni velük egy próbát.

 

Setlist:

Mindfields:   
1. Patrimony   
2. The Prophecy   
3. Tale of a Reckless One - The Raider   
4. A Music Box from Spain   
5. The Cyborg   
   
Wendigo:   
1. Broken   
2. Disconnected   
3. Frozen (Madonna cover)   
4. Ricochet   
5. Sangre de dios   
6. Let It Out    ***
7. Bloodline (Slayer cover)   
8. Thousand Voices   


Evergrey:
1. Blinded
2. End Of Your Days
3. Rulers of the Mind
4. More than Ever
5. As I Lie Here Bleeding
6. In Remembrance
7. Till Dagmar
8. Still in the Water
9. Monday Morning Apocalypse
10. I’m Sorry
11. Solitude Within
12. Mark of the Triangle
13. When the Walls Go Down
14. Recreation Day
15. A Touch of Blessing
16. The Masterplan


Köszönet a Negative Art-nak a koncert lehetőségért!
Evergrey_2007_01_12
Írta:
crestfallen
2007. január 19., péntek
Facebook:
Evergrey - The Atlantic (2019)
Kritika, oldboy @ 2019. február 16., szombat, 12:42
Evergrey - The Storm Within (2016)
Kritika, oldboy @ 2016. október 1., szombat, 10:23
Evergrey - Monday Morning Apocalypse (2006)
Kritika, Dolmen @ 2006. augusztus 17., csütörtök
Evergrey - Recreation Day (2003)
Kritika, Philosopher @ 2005. október 3., hétfő
Evergrey - The Inner Circle (2004)
Kritika, Philosopher @ 2005. október 3., hétfő
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.018 seconds to render