Bölzer - avagy a blackened sludge felemelkedése
 Ritkán teszek ilyet, de nem egy lemezről, hanem egy viszonylag friss bandáról fogok egy kicsit átfogó képet adni. Vagyis hát az eddigi munkásságukról, valamint egy kicsit arról is amiben épp utaznak. A svájci banda, mint írtam, csak viszonylag új a színtéren, hiszen ha a 2008-as alakulásukat vesszük alapul, akár már soklemezes bejáratott monstrum is lehetne a csapat. A választott stílus és a diszkográfia alapján (egy demó, két EP eddig a mérleg) mégis inkább a friss vér kategóriába rakom fejben a zürichi duó munkásságát. Már csak azért is mert a választott irány egy igen friss és igen izgalmas, éppen a szemünk előtt életre kelő zenei stílusmozgalom. Ez pedig nem más, mint a "blackened sludge". Tudom, tudom a Metal Archiveson és a banda Face oldalán is black-death a stílusmegjelölés. Én veszem a bőrt a képemre és mindezek ellenére azt mondom, szembe menve még magával a bandával is, hogy az utóbbi pár évben nevesedett és leginkább Amerikában használt blackened sludge a játék neve.
 
 
 Itt álljunk is meg egy cseppet, mert nem olyan magától értetődő a blackened sludge és hogy miért éppen Amerika. Először valamikor a kétezres évek elején kezdték az amcsik felfedezni az Európában tomboló black orkánt és elkezdtek gombamód szaporodni a stílusban szerencsét próbáló és új zenei terepre kószáló amcsi telepesek. Szerintem egyetértünk abban, hogy egy-két kivételtől eltekintve valahogy sosem sikerült a tengeren túl reprodukálni a skandináv mágiát, de még az öreg kontinens skandináv közeli értelmezésétől is színvonalra elmaradt odaát minden a vegytiszta black műhelyekben. Mivel az amcsi talán a leginkább asszimiláló nemzet, csak idő kérdése volt, hogy kiderüljön, az egyszerű stílusátemelés zsákutcájából a black által megérintett zenészek merre keresnek új utakat. Akár mondhatnánk viccesen azt is, hogy a jenki srácok gyakorlatilag a black varázsától megrészegedve, azonban a stílus vegytiszta másolásának kudarcától feszélyezve visszatértek lehajtott fejjel oda, ami igazán csak nekik megy. Ez pedig a sludge / southern kalifornia mocsaraitól bűzlő rothadás és valamiféle végtelen világérzet és ezertonnás traktor keveréke. Mivel a black már csak beleette magát buksikba, már a sludge sem ment olyan könnyen mint előtte, úgyhogy szép lassan a szemünk előtt mászik ki a mocsárból egy újfajta förmedvény, egy degenerált torzszülött, aminek egyetlen célja agyonnyomni, elpusztítani, kiszívni a lelket a porhüvelyünkből. Igen, ez a blackened sludge. Ez a most formálódó és igazából többnyire csak amerikában nevesített förmedvény, amikor már azt hisszük, hogy az extrém zene céltalan dekadenciába fulladva egy zsákutcában toporog, akkor egy teljesen új ösvényt nyit a zenei pusztítás és a legfeketébb muzikális őserők megtestesítésében. Elég csak idecitálni a zseniális Lord Mantist, az Indiant, a Coffinwormot, egy kicsinyt a Lvcifyre-t és bizony az európai előszélnek tekinthető Bölzert is. A stílus iránt érzett lelkesedésem csak egyre mélyül, ahogy a kisebb és szinte kizárólag az utóbbi pár évben megszületett blackened sludge bandákat ízlelgetem. A fentebb említett alapbandák által kijelölt fősodorból máris ezer alváltozat ágazik szét, ahol a keverék arányai folyton változnak, sőt kiegészülve akár hegedűvel is (Dead to a Dying World), vagy doomosabb, heavysebb megoldásokkal (Churchburn) is kiválóan megállják a helyüket. Érzésem szerint az elkövetkezendő években igazi underground forradalma lesz a blackened sludge által nyújtótt mérhetetlen zenei súlynak.

 A végtelennek tűnő, de talán szükséges bevezető után nézzük meg mit is nyújt a Bölzer eddigi diszkográfiája. A HzR (dobok) és KzR (gitárok és vokál) kettős első zenei megnyilvánulása a felettébb találó címmel ellátott Roman Acupuncture demo volt. A negyedórás anyag a címnek megfelelő effektekkel veti bele magát az itt még erősen klasszikus black/death hatású őrületbe. A stílusbandák zenéjének egyik nagyon fontos eleme a black jelző mellett, hogy sosem érik el a hiperszónikus black sebességet és a blastok blackes mércével mérve inkább a középtartományban mozognak szinte minden esetben. Ez a fajta szegecselés egészül ki egy forró sártenger hatású hömpölygő őserővel, ahol a riffek helyett sokkal inkább hosszú körös harmóniák, felhangok, dallamfoszlányok dominálnak és vetnek ágyat a címben is jelzett fájdalmas, de semmiképpen sem elsietett pusztításnak. A mélyen dörmögő és hömpölygő hangorkán belsejébe transzponált szétvisszhangosított emberi moraj csak elmélyíti a sivár kietlenséget. A Roman Acupuncture egy kiváló első lépés, ami még nem teljesen mentes a riffelősebb európaiabb megoldásoktól (Soul Eclipse) de mégis egyértelmű előjele a későbbi kikristályosodásnak és annak a mérhetetlen energiának, amit a csapat a 2013-as Aura EP-vel a nyakunkba önt.

 Az Aura már hangzásában és zenei tárházában is eléri azt a fajta egységet, ami a blackened sludge fővonalát egy ellenállhatatlan, lassú és pusztító gépezetté változtatja. A Roman Acupuncture recsegős gitárhangzását egy mélyen morajló, de kristálytiszta megszólalás veszi át és teljesíti ki a csapat által megidézni kívánt összhatást. A morajló hörgést sok esetben váltja fel egyfajta "felkiáltás szerű", valamiféle pogány fohász jellegű kiabálás, ami azonnal rávilágított, hogy a francia Borgia a 2009-es Ecclesia lemezével mennyire megelőzve korát már akkoriban ezen az ösvényen kereste az útját. Meglepően erős a zenei és vokális párhuzam is a franciák értelmezésével. Visszatérve az Aura általi zenei kiteljesedéshez, még egy igen fontos aspektust érdemes kiemelni a csapattal kapcsolatban. A korábbi kapkodósabb riffelősebb témázgatást a hátuk mögött hagyva itt már teljes egészében a lassan bontakozó örvénylő zenei masszáé a főszerep. A Bölzer és a kiemelt stílustársak varázsát a fekete zenei masszából folyamatosan feltűnő lassan körbeérő dallammenetek -vagy inkább hangulatfutamok- jelentik. A nyitó C.M.E. azonnal bővelkedik ezekben a lúdbőrzést kiváltó megoldásokban, amik a kettes Entranced By The Wolfshook zseniális főtémájában csúcsosodik ki. A vissza-visszatérő fő hangulatmotívum zseniálisan transzformálódik, vált alakot és örvénylik. Valahogy a témaváltások mint zenei eszközök megszűnnek létezni és az egész zene egy egységes örvénylő lávafolyammá válik, ami így is képes jól felépített és megjegyezhető szerkezetet létrehozni. Egy percig sem vált át abba a se füle se farka akusztikus postblackes mismásolásba, ami úgy általában magára a post blackre jellemző. Újítás a csapat tárházában, hogy az eddigi konvencionális dalhosszok mellett a The Great Unifier képében megjelenik az első tízperces kibontós dalfolyam is.

 Az Aura betonerős alapjaira érkezett meg 2014-ben a kétszámos Soma EP, ami a Steppes tételének képében tartalmazza a banda számomra eddig legzseniálisabb darabját. Azon felül, hogy az eddig már részletezett stílusjegyek tökéletes kiforrottságukban jelennek meg, valami hihetetlen ősi mágiát tartalmaz a nóta. Egyfajta sumér ősi varázslattal átitatott szertartás minden egyes perce, ahol már nem csak a dalszerzés válik egy örvénylő folyammá, hanem már a klasszikus rock hangszerek is feloldódnak az általuk kreált zenei fergetegben és átalakulnak egy félelmetes nagyzenekari, filmzenei, ősmetal massza keverékként. A dallamok, a dalfelépítés ősi sumér istenek csatáit, a világvégét, a teremtést, a féktelen pusztítást és a lélek teljes feláldozását vizionálja egyfajta pátosszal és romantikus köntössel lefátyolozva. Tökéletes ékköve és a csapat munkásságának, egyben egy feketén fénylő útjelző a stílusban szerencsét próbáló eljövendő kalandorok számára. Az EP másik dala, a Labyrinthian Graves is kiemelkedik az eddigi művek közül itt és most leginkább a hosszával. Bár ez is kiválóan építkező és kibomló darab, más értékeket képvisel, mint a kompaktságával és tömörségével zseniális Steppes.

Hát ennyi. Egyelőre. Mivel a csapatot mostanában fedezi fel magának a szakma és egyöntetűen nagy a meghitelezett bizalom (Behemoth turné nyitócsapata), így joggal várható az eddigiekhez hasonlóan magas színvonalú folytatás. Az Aura és a Soma egyértelmű letéteményese az európai blackened sludge vonalnak. Csodálattal vegyes rajongással vetem magam bele mind az itteni, mind a tengeren túli stílusbandák követésébe.
Bolzer_avagy_a_blackened_sludge_felemelkedese
Írta:
emp
2015. április 25., szombat, 11:30
Facebook:
Carrast69 2015. április 27., hétfő, 12:43
Carrast69
Csatlakozott:
2010. december 28.
Hozzászólások: 128
élőben is kurvajó volt, totál átjött a zenéjük!
farrrkas 2015. április 25., szombat, 14:19
farrrkas
Csatlakozott:
2015. január 8.
Hozzászólások: 448
Az Aura kislemez nekem 2013 legjobb kiadványa volt, amit most végre eredetiben is megszereztem a koncert alkalmával. Az egyik legnagyobb kedvenceim jelenleg!
harconfajer 2015. április 25., szombat, 13:46
harconfajer
Csatlakozott:
2013. november 1.
Hozzászólások: 2
Marha jól tolta a Bölzer csütörtökön a Behemoth előtt. Az igazat megvallva én konkrétan miattuk mentem el a koncertre.
A stílusuk meghatározása elég nehézkes, de azért én mégis belekötnék (egy kicsit), abba amit írtál. Valóban mutat hasonlóságokat a Bölzer a Coffinworm, Wolvhammer, Lord Mantis-féle vonallal, de szerintem számukra azért fontosabb inspiráció lehetett az Incantation. A Teitanblood vagy a Grave Miasma zenéjére szerintem inkább hajaz a Bölzer.
Redrum 2015. április 25., szombat, 12:36
Redrum
Csatlakozott:
2012. március 5.
Hozzászólások: 453
Számomra az Aura a zenekar csúcsa (eddig), és általánosságban véve sem igazán hallottam jobb anyagot ebből a műfajból mostanában. Az egy közel 10 pontos darab. Emlékszem, hogy pár éve mekkora meglepetésként ért, hogy mennyire bejön. Ennek hatására bele is vetettem magamat ebbe a death/sludge/black közegbe... Mondjuk a másik két EP-jük már annyira nem jött be, de azért a Soma-n bőven akadnak érdekességek.
--
"The Ethiopian jazz scene is the only interesting one today."
Koncertek
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.049 seconds to render