NGC Prod.
BEATRICE: BETILTOTT DALOK II./1981. (2013)
Kiadás éve:
2013
A lemez típusa:
Válogatás
Stílus:
Rock
A lemez kiadója:
Rögzítette:
The 7th Evil
2013. április 4., csütörtök, 11:15
Szerkesztés:
szerkesztes
NAGY FERÓ ÉS A BEATRICE - BEATRICE: BETILTOTT DALOK II./1981.
A Tudományos Rockizmus album (GrundRecords 2013): 81 track '81-ből.

A klasszikus Beatrice utolsó és egyben legerősebb műsora.
Híres és elfeledett dalok az eredeti környezetükben, vágatlan konferálásokkal. 32 év után első alkalommal hivatalos hanghordozón a Szőke punk lány szvit, a Rendes ember, az Itt a tavasz, a Budapest, a DNS, a Bécsi csók, az Elkapott a gépszíj, a Változatok egy gyerekdalra, az Őszinte kőkemény, a Vigyorog a fejem, az Olajválság és a teljes Európa szvit.

A gyorsan jött sikerrel együtt érkezett az üldöztetés, az ellehetetlenítés és a rágalmak sokasága. Miután a minimum két nagylemeznyi sikerdal továbbra sem jelenhetett meg, a "húzd-meg-ereszd-meg" taktika megtette hatását: 1979-ben Gidófalvy Attila billentyűs a Karthago együttesbe, 1980-ban Lugosi László szólógitáros a Dinamit zenekarba távozott, így 1981-re végre mindketten nagylemez-tulajdonosnak mondhatták magukat.
(Ekkoriban a korábbi tagok közül Fischer László a Korál tagjaként, Bencsik Sándor pedig a Pandora's Box-szal készíthetett albumot.)

Nagy Feró mellett Miklóska Lajos basszusgitáros és Donászy Tibor dobos tartott ki. Billentyűsnek bevették a Bizottság együttes alapítóját, Waszlavik László "zeneesztétát". Korábbi technikusukat, Vedres József, Joe-t pedig "előléptették" gitárossá. Továbbá 1981-ben a Hidrogén zenekar egykori szólógitárosa, Bogdán Csaba is erősítette a formációt.

A zenekart ellehetetlenítők "szalámi-taktikája" tehát nem vált be: mert egy minden korábbinál erősebb Beatrice-felállás, minden korábbinál ütősebb műsorral, változatlan lelkesedéssel folytatta a pályafutását...

A több, mint három évtized késéssel kiadásra került kordokumentum három év szerkesztéssel, a fellelhető legjobb minőségű archív anyagok felhasználásával, digitális utómunkálatok segítségével készült.

Az öt '81-es koncert legjobb pillanataiból összeállított kiadvány 81 trackből áll, ám ezek nem mindegyike dal, hanem az azokkal egyenértékű, a műsor szerves részét képező átkötő szöveg és konferansz.
A friss Beatrice rajongóknak szokatlan lehet a felvétel hangzása, hiszen Waszlavik "Gazember" László orgonája egyéni hangulatot ad a zenének.
További érdekesség, hogy a Bizottság-tag Wahorn András és a Spenót szaxofonosa, Villányi Zoltán is felbukkan egy-egy dalban közreműködőként.

1981 a Beatrice egyik legfontosabb éve volt: ekkorra állt össze az egyik legerősebb felállás, ekkor volt a legkreatívabb a zenekar, és persze ebben az évben szúrta a legjobban az akkori kultúrpolitika meghatározó vezetőinek szemét a 'Rice munkássága. A betiltásnak "köszönhetően" az ebben az időszakban íródott dalok, sajnos kizárólag amatőr felvételek formájában maradtak fenn az utókor számára.

A gyűjtők és a korszak kutatóinak örömére, a Beatrice - Betiltott dalok II. része dupla CD-s változatban, bónusz lemezzel és bónusz felvételekkel került kiadásra.

A 150 perces terjedelem lehetővé tette, hogy a korszakos jelentőségű szerzemények (például a legendás Európa szvit), több, alternatív változatban is bemutatásra kerülhessenek. Az extra terjedelem másik hozománya, hogy gyakorlatilag minden dal az eredeti konferanszával, a korabeli keretes 'Rice előadások eredeti dalsorrendjében hallható, így a feledésre ítélt szerzemények és a klasszikusok üzenetei egyaránt visszanyerték eredeti többletjelentésüket. - "A Beatrice hőskorszakbeli műsorában a konferálásoknak, a színpadi szerepjátékoknak legalább akkora jelentőségük volt, mint maguknak a daloknak. Szinte minden műsort egy asszociációs gondolatmenetre fűztek fel. Nem volt mindegy a dalok sorrendje, sem az, hogy mikor melyik üzenet hangzott el egy adott konferálás előtt vagy után."

A Tudományos rockizmus című Beatrice album alap változata 2 CD-ből és egy 24 oldalas bookletből áll. A 24 oldalas booklet tartalmazza a részletes adatokkal kiegészített track-listet, a rekonstruált 1981-es Beatrice szövegkönyvet és a Tudományos Rockizmus lemez mellé íródott kísérő könyvecske szövegének szelídített és rövidített változatát.


Track lista:

CD 1 – Tudományos rockizmus:

Szolnok
1. Reméljük, hogy ezután is jöhetünk a
jövőben…
2. DNS (Aktív gén)
3. Civilizáció
4. Bécsi csók (Menő Benőnek)
5. Nem nekem tanulsz
6. Akácos út
7. Waszlavik székfoglaló beszéde technikai okok miatt elmarad (volt már ilyen koncertekkel is...)
8. Itt a tavasz (A diszkó és a táncház népszerűsítése)
9. Ó, a Beatrice (Beatrice himnusz)
10. Tessék fogyasztani!
11. Rendes ember
12. Ne tessék kérem, marginalizálódni!
13. Mit akarok még? (Elég!)
14. Mire megy itt a játék? (Üsd ki!)
15. Katicabogárka
16. Ó, a Beatrice (Beatrice himnusz – ismétlés)
17. Elkapott a gépszíj
18-24. Európa (hosszú változat)
a) Nyitány
b) Északon, nyugaton, délen, keleten
c) A jövő a jelen
d) Fuss el, menekülj!
e) Kartoték
f) Hatalom
e) Tudumányos Rockizmus (Scientific Rockies)

Nyíregyháza
25. Civilizáció (bableveses változat)
26. Besült a mutatvány
27. Ó, a Beatrice (Beatrice himnusz)
28. Zenekarvezetői barack és "Nagyot nőj" emlékérem Bogdán Csabának
29. Por nincs
30-32. Szőke punk lány (Punk szerelmi líra)
a) Gyere és kínozz!
b) Ne tünj el!
c) Nem vagy senkié
33. Túl az Óperencián
34. Kanász
35. Topis zenész (lakodalmas változat)
36. Fránya a buli!
37. Akácos út (elröhögött változat)
38. Kis Gazember-díj a zenekar Bel Amijának
39. Waszlavik expozéja (A Beatrice együttes nagy feladatot vállalt magára)
40. Itt a tavasz (Az új zene himnusza)
41. Meditáció II.


CD 2 - Provokáció a puszta létem:

Nyíregyháza
1. Lopják az időt, kérem!
2. Nem nekem tanulsz

Dunaharaszti
3. Rendes ember
4. Hazudós
5. Bécsi csók (fotós változat)
6. Nem fogjuk hagyni!
7. Üzenetek II. (Rock-mozgalmi dal)
8. Még két hazudós
9. Waszlavik expozéja (Az új zene stílusjegyei)
10. Itt a tavasz (Az új zenei korszak nyitánya)
11. Vigyorog a fejem
12. Mit akartok még?

Budapest Eötvös Lóránt Tudumányegyetem Állam- és Jogtudományi Kar:
13. Elkapott a gépszíj
14. Változatok egy gyermekdalra (Aki nem lép egyszerre)
15. Miklóska, fogd be már a pofád!
16. Győzelem!
17. Waszlavik expozéja (Kuss!)
18. Itt a tavasz (A zenei válságból kivezető kiút)
19. Ováció!
20. Magyarország legjobb énekese
21. Daddy Cool
22. Olajválság (Büntető jazz)
a) Olajválság
b) Keleten a helyzet kulcsa
c) Halványkék akkordok
23. Meditáció II.
24. Bécsi csók
25. Őszinte, kőkemény

Budapest Budapesti Műszaki Egyetem Bercsényi Klub:
26. Budapest (halandzsás változat)
27. Változatok egy gyermekdalra (Aki nem lép egyszerre)
28. Akartok amerikai muzsikát hallgatni?
29. Daddy Cool
30. Őszinte kőkemény (szavalás)
31. Őszinte kőkemény (részlet)
32. Megbocsátok magamnak
33. Meditáció II. (szaxofonos változat)
34. Üss a kölökre!
35-38. Európa (rövid változat)
a) Nyitány
b) Északon, nyugaton, délen, keleten
c) A jövő a jelen
d) Fuss el, menekülj!

Nyíregyháza
39. Nem bírom tovább!
40. Topis Blues (gyurma változat)


A Tudományos Rockizmus füzet:



A Tudományos rockizmus - Beatrice 1981 című dolgozat teljes hosszúságú és cenzúrázatlan verziója egy 36 oldalas A5-ös méretű önálló füzetben olvasható, melyben a szerzőnek a kiadó szelídítésétől mentes, független, eredeti gondolatai találhatók.

A Tudományos rockizmus című Rock Diszkont Deluxe csomag tartalmazza a 36 oldalas füzetet, plusz a 2 CD-ből és a 24 oldalas bookletből álló eredeti GrundRecords kiadványt is.
A 24 oldalas booklet: - a részletes adatokkal kiegészített tracklistet, a rekonstruált 1981-es Beatrice szövegkönyvet és a Tudományos Rockizmus lemez mellé íródott, kísérő könyvecske szövegének szelídített és rövidített változatát tartalmazza.
A 36 oldalas, önálló füzet pedig a Tudományos Rockizmus című archív dupla album szerkesztője által, a koncertlemez mellé írott kísérő könyvecske szövegének eredeti, vágatlan változatát tartalmazza.

36 oldalas füzet - Tudományos Rockizmus - Beatrice 1981:

I. Halványkék akkordok (Olajválság)
II. Rangot kapott, eszet hozzá nem (Üzenetek I.)
III. Árnyékban is élni kell (Minek él az olyan?)
IV. Macskajajtól lesz hangos az éj (Itt a tavasz)
V. Védekezés! Egy, kettő, három... (Jerikó tangó)
VI. A jövő a jelen (Európa)
VII. Punk szerelmi líra (Szőke punk lány)
VIII. Félre bánat, félre bú, sose halunk meg (Üzenetek II.)
IX. Az idő nem nekünk dolgozik (Epilógus)
X. Rohadt az államgépben valami (Hamlet)

A kísérőfüzet szövegéről Feró így nyilatkozott:

"Ez az írás kurva jó. Megdöbbentő. Szinte hihetetlen, hogy az utókor – esetünkben Jozé – felfedezi, megérti az üzenetet. Akkor mégsem volt hiába minden!" - Nagy Feró


Közreműködő zenészek:

Nagy Ferenc "Nagyferó"Ének, Vokál, Szájharmonika, Szaxofon
Miklóska Lajos "Apu"Basszusgitár, Ének, Vokál
Waszlavik "Gazember, Bel Ami" László (zeneesztéta) – Orgona, Szintetizátor, Ének, Vokál, Székfoglaló
Vedres József "Joe"Gitár, Ének, Vokál
Bogdán CsabaGitár, Ének, Vokál
Donászy TiborDob, Ének, Vokál
Villányi ZoltánSzaxofon
"Rex" Wahorn AndrásSzaxofon
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.118 seconds to render