NGC Prod.
Napot hoztam, csillagot-Koncertturné 2004. (2004)
Kiadás éve:
2004
A lemez típusa:
DVD
Stílus:
Rock
Felállás:
Kóbor János
Ének
Benkő László
Szintetizátor; Vokál
Molnár György
Gitár
Mihály Tamás
Basszusgitár; Vokál
Debreczeni Ferenc
Dob; ütőhangszerek
Szekeres Tamás
Gitár
Gömöry Zsolt
Billentyűs hangszerek
Keresztes Ildikó
Vokál
Demeter György
Vokál; Akusztikus gitár
A lemez kiadója:
Rögzítette:
The 7th Evil
2013. január 13., vasárnap, 16:21
Szerkesztés:
szerkesztes
Omega - Napot hoztam, csillagot-Koncertturné 2004.
Az Omega együttes hosszú kihagyás után 2004 tavaszán ismét országos turnéra indult.

A Napot hoztam, csillagot névre keresztelt koncertsorozat a hét legnagyobb, sportcsarnokkal rendelkező vidéki várost érintette (majd júniusban megtoldották a szegedi Sláger Rádió Mega Partyn való fellépéssel).

A műsor leginkább a tíz évvel korábbihoz hasonlított, többnyire ismertebb slágereket játszottak, de ezúttal kevesebb beat-dalt tűztek műsorra.

A Fekete pillangó új, gitárszólós hangszereléssel hangzott el. Szeptemberben pedig már negyedszer (önállóan harmadszor) töltötték meg az időközben Puskás Ferenc nevére keresztelt Népstadiont (előtte a városligeti Sláger Rádió Mega Partyn játszottak két dalt, és Dunaszerdahelyen tartottak nyilvános főpróbát).

A programot a turnéhoz képest kibővítették (így még inkább a space rock dominált) és némileg átrendezték.

Erre a DVD kiadványra a Puskás Ferenc Stadion koncert 55 percesre vágott anyaga mellett a turné valamennyi vidéki városából kerültek fel dalok.

A kiadvány dalai:

-Puskás Ferenc Stadion-Budapest, 2004. Szeptember 18.:

1. Nyitány
2. Gammapolisz
3. Életfogytig Rock and Roll
4. Ezüst eső
5. Tízezer lépés
6. Ha én szél lehetnék
7. Léna
8. Napot hoztam, csillagot
9. Petróleumlámpa
10. Metamorfózis
11. Finálé

-Főnix csarnok-Debrecen, 2004. Május 29.:

12. Naplemente
13. Mozgó világ
14. Égi vándor
15. Nyári éjek asszonya
16. Gyöngyhajú lány

-Zalaegerszeg, 2005. Május 08.:

17. Életfogytig Rock and Roll

-Békéscsaba, 2004. Május 13.:

18. Fekete pillangó

-Nyíregyháza, 2004. Május 15.:

19. Hallgatag szív
20. Őrültek órája
21. Éjféli koncert

-Győr, 2004. Május 22.:

22. Régi csibészek

-Miskolc, 2004. Május 27.:

23. Addig élj!

-Pécs, 2004. Június 01.:

24. Ballada a fegyverkovács fiáról


Extra:

-Fotóalbum a koncertturnéról



2009-ben a Rockinform magazin Omega együttesről szóló különszámának mellékleteként újra megjelent a DVD változatlan tartalommal, a
RNR Media kiadásában.


Elefánt - Omega Red Fighter (2015)
Kritika, oldboy @ 2015. december 23., szerda, 12:34
Omega - Decades (2015)
Kritika, oldboy @ 2015. december 20., vasárnap, 12:51
Omega 50 - 2012.10.06. Papp László Sportaréna
Koncertbeszámoló, 9000Sanyi @ 2012. október 8., hétfő, 22:22
© 2001-2024 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.021 seconds to render